Jövő, 1921. április (1. évfolyam, 32-57. szám)

1921-04-09 / 39. szám

)39. szám Bécs, 1921 április 9. szombat I. év Megjelenik naponta, hétfő kivételével Szerkesztőség és kiadóhivatal: Wien, V., Rechte Wienzeite 79 Telefon 30-57 Távirati dm: J 8 v 8, Wien Egyes szám ára: Ausztriában................................a korona Csehszlovákiában...................V20 ?le Jugoszláviában ..............................1 dinár Romániában....................................2 lei Osztrák posttakaréki szám: 149/679 Jugoszláv posztttakaréki szám : 40.106 Hirdetéseket Ausztria területéről egyedül Schulek H. hirdető Irodája (Wien, I., Wollzeile 11. :: Telefon 109, 5271) vesz föl .: Szabó István fegyverkezése. Azon a banketten, amelyen az ob- s vedő magyarok egy részének a kisgaz-dákhoz való csatlakozását ünnepelték, a nagyatádi Szabó István nagyon érdekes kijelentést tett, amely a legerősebb reflektor fényével világítja meg Magyar-ország mostani közállapotait. „Most már fegyveres erővel is ren-delkezünk“ mondotta önérzetesen a lemondott földmivelési miniszter. Soha-j sem gondoltuk volna, hogy nagyatádi Szabó Istvánnak, ennek a békés műnkáséletű kisgazdának hadvezéri ambiciciói vannak. Eddig ugyanis ennek a férfiúnak egy másik irányú ambícióiját ismerjük csak, mégpedig azt, hogy annak a programnak a megvalósítására törekszik, amelyet az oly súlyos megpróbáltatásokon keresztül ment ma- a gyar föld népe annyi epekedéssel annyi bíró reménykedéssel és hittel vár éppen nagyatádi Szabó Istvántól. Tudtuk és tudjuk, hogy Szabónak ez a törekvése és életének egyetlen nagy álma. De szerettük hinni, hogy ezért és csakis ezért ragaszkodott annyi arcfekntéssel Szabó a fszínisztenszékhez olyan kormányokban, amelyek Szabó programjától és a magyar föld népének törekvéseitől olyan távol állanak, mint az ég a földtől. Szabó Istvánnak olyan dicséretreméltó programja van, hogy ezen programja kedvéért a mi részünkről nem sok szemrehányás érte a rossz társasága miatt, amelyben eddig láttak és nem alkalmazták rá a közmondást: madarat tolláról, embert barátjáról... Most, hogy Szabó — várjon végleg-e ? — otthagyta kompromittáló barátait, csodálatosképen még rosszabb társaságban — az ébredők között! — bukkan föl! Hogyan értsük ezt, mit szóljunk ehhez? Higyjük-e azt, hogy belőle lett „ébredő“, avagy inkább azt, hogy az ébredőkből lett igaz demokrata? Függesszük föl ítéletünket e kérdésben, mert választ úgyis csak a tények, az események adhatnak majd és ehelyett forduljunk figyelmünkkel a kisgazdák táborának fegyveres erővel való gyarapodása felé, mint, ami tiszta képet ad, nem ugyan Szabó István mentalitásáról, hanem annál inkább az ország igazi állapotairól. Mert Szabó banketti fölujjongása most már végkép megmutatja, hogy hová jutott Magyarország. Eljutott oda, hogy ha Magyarországon ma politikus jelentőségre törekszik, akkor elsősorban fegyveres gárdát igyekszik maga mögé állítani Valaha azt mondottuk volna, hogy ez a Balkán, hogy ez Macedonia! Ezt ma már nem mondhatjuk, mert ma már sem a Balkánon, sem az albáni hegyek között így nem politizálnak. Vigasztalódjunk talán azzal, hogy Mexikó vagy a Wild-West tájékéról még szoktak hírek érkezni a „politizálásnak“ arról afajtájáról, hogy ahány politikai frakció, annyi fölfegyverzett banda az országban? De ha Mexikóban még most is a „fegyveres vitatkozás“ divatja járna, ez a mi számunkra vajmi sovány vigasz, hiszen Mexikó oly messze van, Magyarország pedig oly közel... Szomorú eset lesz ez és nagyon szomorú a jelentősége. Önkéntelen bevallása ez annak, amit mi eddig is napról-napra hangoztattunk, hogy Magyarországon a brutális erőszak a döntő, hogy ott annak van ma igaza, akinek fegyvere van. Azt jelenti ez a szomorú vallomás, hogy Magyarországon ma politikai célkitűzés és politikai program épp oly keveset számít, mint a politikai meggyőzés. Magyarországon ma az egyetlen elfogadott politikai formula a fegyver, az egyetlen célhoz vivő eszköz a leplezetlen brutális erőszak. Azt jelenti Szabó Istvánnak ez a legújabb pozíciója, hogy Magyarországon ma a jó politikai stratégia és taktika csak naivitás, fontossága és értéke csak a harci, a fegyveres fölsorakozásnak van; azt jelenti, hogy ma Magyarországon az a fő fegyvertára, akinek azonos a politikája, de az, akinek igazi és valóságos fegyver van a birtokában, amellyel nem argumentálni, de szükség esetén gyilkolni lehet. Azt jelentik ezek a dolgok — amit, sajnos milliószor kellett már elmondanunk —, hogy Magyarországon ma nem a jogrend az uralkodó, hanem igenis a kard és a puska és végül azt jelentik, hogy Magyarország nemhogy nem közeledik a konszolidáció felé, hanem egészen ellenkezőleg, attól távolodva legyen menthetetlen az újabb polgárháború és a pusztulás felé. Mi azt szeretnék, ha Magyarország végre már letérhetne arról az útról, amelyre azok vitték rá, akik a demokratikus eszközökkel való harcnak és az igazi jogrendnek voltak és maradtak esküdt ellenségei. Mi azt szeretnék, ha azok helyett, akiknek eddigi működése brutális erőszakoskodásnak egyetlen szakadatlan láncolata, most már olyan férfiak jönnének, akik a jogrend, a politikai és polgári szabadság céljait és eszközeit vallják. Szabó Istvánt mi még mindig ez utóbbiak közé soroljuk, éppen azért szeretnék, ha megkímélné őt sorsa attól, hogy mint a brutális erőszak és a politika portkció foglya érkezne meg valahol... Ezért szeretnék, ha politikai programjához más fegyvereket és más társakat találna. B. M. Beszélgetés dr. Renner volt államkancellárral. A Szároly-kaland hatása: Magyarország a köztársaság útján. — A Ji *i munkatársétól. — Mm, április 8. Munkatársunknak alkalma volt ma arra, hogy az osztrák köztársaság első államkancellárjával, dr. Rennerrel hoszszabb beszélgetést folytasson. A beszélgetés során különböző aktuális kérdésekben volt szíves a volt államkancellár felvilágosításokat adni, elsősorban pedig azokról a hatásokról, amelyeket Károly exkirálynak Magyarországon való utazása tett az osztrák politikára és közvéleményre. Ausztria mai belpolitikai helyzetéről, különösen az exkirály utazásának az egyes pártokra tett hatásáról ezeket mondott dr. Benner: — Habsburg Károly húsvéti kirándulása rávilágított a pártviszonyokra és a nép gondolkodására. A monarchikus körök, amelyek azzal kecsegtették magukat, hogy a Habsburgok a nagyhatalmaktól segítséget remélhetnek, az utódállamoknál pedig semmi ellentállásra nem találnak, most kénytelenek belátni, hogy a Habsburgok visszahelyezése, Magyarországon, de Ausztriában is, népjogilag teljes lehetetlenség. Érthetően meg vannak rendülve, de beletörődtek a fölismert szükségszerűségbe.Károly tehát maga világosította föl híveit arról, hogy visszatérése lehetetlen és ezért a szolgálatért tulajdonképen hálásak lehetünk neki . Ami az egyes pártokat illeti, a szociáldemokratákat ez a kaland csak még jobban összkovácsolta és megerősítette, a nagynémeteket figyelmessé tette arra, hogy milyen veszedelmeket rejt a keresztény szociálisokkal való, egyáltalán nem őszinte együttműködés és határozottabbakká tette őket arra, hogy ellentálljanak a Habsburgok visszahelyezésére irányuló minden törekvésnek. Meg fogják a jövőben gondolni, hogy olyan kétes egyéniségeket, mint dr. Glanz, a listájukra vegyenek. A keresztényszociálisok köreiben megdöbbenésre lehangoltag uralkodik. A legfőbb tekintélyüknek, Seipelnek, a saját pártjában ingott meg a pozíciója és csak az az egy körülmény tarthatja tovább a helyén, hogy nem találnak más embert, aki a helyét elfoglalhatná. Nincs kizárva, hogy ez a változás a pártviszonyokban már a legközelebbi időben komoly utóhatásokban fog megnyilvánulni Az exkirály proklamáció járól és annak várható következményeiről ezeket mondott dr. Renner: — Az exkirály proklamációja elárulja a teljes tapasztalatlanságát ennek a gyöngeitéletű embernek. Az ő szempontjából egyáltalán nem lett volna szabad ezt a proklamációt aláírnia. Ha ugyanis egy Habsburg lemond a pragmatica sanctioról, akkor elveszíti minden becsületét osztrák híveinél is, anélkül, hogy ezzel valamennyire is javulnának a kilátásai a magyar nemzeti trónra. Visszaadja az országgyűlésnek a szabad királyválasztás jogát és lemond a születési előjogáról, amely a pragmatics sanctióval legelőször a magyar törvénykönyvbe iktattatott be. Az egész esetet csak kétféle módon lehet megmagyarázni: vagy öntudatlan cselekedet volt az, vagy pedig ravasz, kétszínű játék, valószínűen pedig mind a kettő egyszerre. A király részéről öntudatlan elhamarkodás, a tanácsadói részéről pedig tudatosan ravasz játék. Ettől a nyilatkozattól mindenesetre sokat várok abban a tekintetben, hogy a magyar helyzet végre tisztázódik. Lassankint mégis meg fog szabadulni a magyar nép, ez a legbelső lényegében demokratikus és öntudatos nemzet, kéretlen, átmeneti gyámjaitól és meg fogja érteni, hogy a hatalom látszólagos birtokosai és a garázdálkodó tiszti és dzsentri csapatok közti viszály, amely állandó nyugtalanságban tartja az országot, csak egy logikus megoldásban végződhetik, amely a szabadállamhoz, a köztársasághoz vezet. Az a benyomásom, hogy Magyarországon is úton van a köztársaság. Az a cél, amit a látszat szerint a Habsburg-drabantok tűztek ki, hogy Magyarországot és Ausztriát a monarchikus restaurációban egyesítsék, nagyon gyorsan elérhető lesz akkor más módon, minden súrlódás nélkül, mihelyt Magyarország, épúgy mint Ausztria, köztársaság lesz. Mihelyt ez a két nép abban a szabad helyzetben lesz, hogy nem lesznek a dualizmus kényszerzubbonyába mint sziámi ikrek, összenőve, hanem kifelé teljesen önállóak, befelé pedig teljesen szabadok lesznek, akkor nagyon könnyen megérthetik egymást, hogy esetről-esetre közösen dolgozhassanak. A magyaroknak tudniok kell, hogy az utódállamok között csak egy barátra számíthatnak tartósan és ez Ausztria. Miután azonban Ausztria megváltoztathatatlanul és megingathatatlanul köztársaság, Magyarország számára sincs más út, minthogy e tekintetben hozzáidomuljon Ausztriához és a köztársasági államformát vegye föl. Mert Ausztria soha többé nem lesz monarchia!