Jövő, 1921. május (1. évfolyam, 58-82. szám)
1921-05-08 / 64. szám
I. év Bécs, 1921 május 8. vasárnap 1-4. szám Megjelenik naponta, hétfő kivételével Szerkesztőség és kiadóhivatal: Wien, V., Rechte Wienzeile 79 Telefon 30-57 Távirati cím: J 8 v 6, Wien Egyes számára: Ausztriában .................5 korona Csehszlovákiában ......................1920 JK Jugoszláviában.............1 dinár Romániában....................................2 lel Osztrák póstatikaráki szám: H9.678 )nyomlá* póstatikaréki szám *0,108 Hemeorazigl folyószámlái Deutsche Link, Bern» Hirdetéseket Ausztria területéről egyedül Schalek H. hirdető irodája (Wien, I., Wolfzeile II. :: Telefon 809, 5271) vesz fel .. A trónvesztés kérdése. írta Lovászy Márton. Talán igazat adnánk Apponyi Albertnek, hogy a királykérdést ki kell kapcsolni, ha a kikapcsolás a nyugalmat jelentené. Ámde nem azt jelenti. A legitimista agitáció gondoskodott arról, hogy ne azt jelentse. Ez az agitáció hozta létre a húsvéti puccsot, ez az agitáció hozta ellentétbe a magyar nép nagy tömegeit, amelyek a Habsburgokról hallani sem akarnak, a hivatalos Magyarországgal és ez hozta ellentétbe a hivatalos Magyarországot Európával. Az a körülmény, hogy Magyarország ma, amint azt Horthy Miklós mondotta, egy teljesen berendezett Habsburg-monarchia, amelyből a király ideiglenesen távol tartózkodik, lehetetlenné teszi a nyugalmat, a konszolidáló munkát, a szomszéd államokkal való megértést és az elszigeteltségből való kijutást. Mit jelent ilyen körülmények között a kikapcsolás? A kínos és veszedelmes bizonytalanságnak és a még kínosabb és még veszedelmesebb feszültségi állapotnak állandósítását. Nem azt jelenti, hogy a döntés a nemzet számára fönn van tartva, hanem azt, hogy ez a döntés, amelyet az uralkodó klikk a nemzet akarata ellenére és annak megkérdezése nélkül meghozott, preokkupáljon továbbra is a nemzetnek és megfossza azt éppen ebben a legfontosabb életkérdésben önrendelkezési jogától. Már most, ha a kikapcsolást a maga igazi értelmében fogjuk föl és azt értjük alatta, hogy ez a kérdés egy ideig ne zavarja a nemzeti konszolidáció munkáját, akkor azt nem lehet mással kezdeni, mint ennek a zavaró momentumnak a megszüntetésével. Miután a legitimizmust illegitim módon odagördítették a nemzeti akarat szabad megnyilvánulása elé, ezt a követ kell legelsősorban az útból elhengeríteni. A nemzet csak úgy dönthet szabadon a maga jövendő államformája fölött, ha tabula vázát talál maga előtt. Legitimizmus és szabad nemzeti döntés egymással össze nem férő fogalmak. A nemzet csak akkor határozhat szabadon és alkotmányosan afölött, hogy köztársaságot akar-e, vagy királyságot és ha királyságot akar, kit emeljen a királyi székbe, ha a régi királyság intézménye már nem áll fönn. A régi királyság intézményét az októberi forradalom ledöntötte. Ezt a döntést elfogadta elsősorban maga a volt király, eltávozásával és a királyi hatalom gyakorlásáról való formális lemondásával. Szentesítette a nemzetgyűlés, megalkotván az 1920. I. t.-cikket, amelyben konstatálja, hogy a királyi hatalom gyakorlása megszűnt és föntartja a nemzet számára az államfői hatalom gyakorlásának módja fölötti döntést. És ráütötte a pecsétet Európa, amikor kifejezte határozott tiltakozását és tilalmát a Habsburgok restaurációja ellen és amikor kimondotta, hogy ez a tilalom nem magyar belügy, hanem európai kérdés. Ezzel az ügy elintézettnek, befejezettnek látszik. Mi az, ami mégis szükségessé teszi az újabb intézkedést? Éppen a legitimizmusnak, a Habsburg-királysági formának alattomos, fokozatos becsempészése az, ami a dolog újabb tisztázását és minden homálytól és kétértelműségtől való megszabadítását a magyar nemzetgyűlés mellőzhetetlen kötelességévé teszi. A nemzetgyűlésnek, igenis, föltétlen és sürgős kötelessége kimondani a Habsburgház trónvesztését. Ez felel meg egyedül a nemzeti akaratnak és az európai akaratnak egyaránt, de ez felel meg a nemzeti tradícióknak is. Ónod és Debrecen tanúink rá, hogy amikor a magyar nemzet hozzájutott szabad önrendelkezési jogához, nem mulasztotta el kimondani a trónvesztést arra a dinasztiára, amely kormányzati rendszert csinált abból, hogy a magyar nemzet vérét, vagyonát és létérdekeit idegen érdekek oltárán föláldozza. De még sohasem volt, a. négyszáz éves- Habsburgdrabus egész hosszú és kínos ideje alatt olyan fontos, sürgős és mellőzhetetlen a trónvesztés kimondása, mint most. Ennek elmulasztása a magyar kormányt és a nemzetgyűlést olyan rettenetes felelősséggel terhelné meg, amelynek párját csak abban a felelősségben lelhetjük, amely a világháború megindítóit terheli. Hiszen megint arról van szó, mint akkor: szembehelyezni a magyar nemzetet az egész világ akaratával. Ha bűnös kockázat és gonosz könnyelműség volt ez a kockázat akkor, amikor az osztrák-magyar monarchia teljes katonai ereje érintetlenül fönnállott és a katonailag annyira hatalmas német császársággal szoros szövetségben állott: minek nevezzük ezt az eljárást most, amikor a letiport, elvérzett, harmadára zsugorított Magyarország egyedül áll az egész világon? A szerencsétlen magyar nemzet tragikuma akkor is az volt, hogy habár igazi érdekei őt az entente mellé utalták, a fölötte uralkodó érdekcsoport a nemzetet a központi hatalmak oldala melletti élet-halálharcra kényszerítette. Most is az a helyzet, hogy az igazi nemzeti érdek az európai érdekkel teljesen egybevág. Magyarországnak legalább is akkora érdeke véglegesen megszabadulni a Habsburg uralomtól, mint Európának. Szörnyűség volna, ha megismétlődnék az a tragikum, hogy ez a nemzet megint a maga igazi érdeke ellenére sodródnék bele egy újabb katasztrófába. Attak a közszabadságokért Akcióba lépett a 29 tagú ellenzék. — Giesswein keresztény demokráciát követelt. — Mindennap ujj szónok. — Névszerinti szavazás lesz. Az ellenzék határozati javaslatai — A J 6 v S munkatársától, BDOS, május 7. A közszabadságok védelmére csoportosult ellenzék — amely 29 tagot számlál — a nemzetgyűlés pénteki ülésén megkezdte tervszerű attakját a közszabadságok kivívása érdekében. Az ellenzék első szónoka — a pénteki ülésen — Giesswein Sándor volt. Határozati javaslatot még nem terjesztett elő, de nagy vonalakban intenzív, világító vázlatát adta annak a követelés-komplekszumnak, amelyet általában a mozgalom fölölel. Szembeszállt a kurzus-logikával, amelynek hamissága teljesen tévútra vezette a nemzetet. Leszögezte, hogy a keresztény politika a jog és az igazság politikája kell hogy legyen. Tiszta logikájával kimutatta, hogy ez az igazi kereszténypolitika sem tűri azt a politikát, amely a kormány és kurzusa az. Sorbavette a kiáltó sérelmeket és élesen állást foglalt az összes és kínosan ismert kurzus-sérelmek ellen. Következtetésében odajutott, hogy a mai parlament rövidzárlathoz ért és rövidesen be is zárhatják. Voltak, akik derültséggel fogadták ezt az elkeseredett szójátékot, ami — ha annyi kegyetlen valóság különben is nem mutatná — a legélénkebb bizonyíték, hogy Giessweinnak milyen nagyon igaza van. Említettük, hogy az ellenzék határozati javaslat alakjában fogja követeléseit a nemzetgyűlés elé terjeszteni, így követelni fogják: 1. Mondja ki a Ház, hogy polgári büntetőtörvényszék hatásköre alá tartozó egyének többé ne legyenek katonaság elé állíthatók. Az erre vonatkozó kivételes rendelkezéseket helyezzék hatályon kívül, 2. mondja ki a Ház, hogy szükségesnek tartja a kormány kivételes hatalmának megszüntetését, 3. hogy az internálások azonnali megszüntetését és az internálási táborok feloszlatását kívánja, 4. hogy kormányrendelet a jövőben magántulajdont nem érinthet. A magántulajdont érintő rendelkezéseket helyezzék hatályon kívül, 5. kívánja a teljes sajtószabadság helyreállítását és az ezt korlátozó rendelkezések azonnali visszavonását, 6. a gyülekezési és egyesülési jogot, illetőleg az ezt korlátozó rendeletek hatálytalanítását stb. A költségvetési törvényjavaslat tárgyalásának már egyetlen napja sem múlik el anélkül, hogy a kormányt egyre erőteljesebben ne szorítanák a fölszólalók a kurzus ellenforradalmi intézményeinek, rendeleteinek és törvényeinek megváltoztatására. Ami néhány héttel ezelőtt még fejvesztéssel járó bűn lett volna fehér Magyarország határain belül, azt ma már nyíltan lehet hirdetni és követelni. Amiért az embert nem is olyan régen még valamelyik laktanyába, vagy a Duna medrébe cipelték volna az ébredők, azt ma már hangosan, a parlamentben, a sajtóban és a nyilvános élet minden területén nem csak lehet és szabad, de egyenesen kötelesség már követelni. A helyzet odafejlődött Magyarországon, hogy minden lap és minden nemzetgyűlési képviselő, aki az ország közvéleményének ítéletéről, az olvasók és választók véleményéről tart valamit, ha arra törekszik, hogy komolyan számba vegyék, kénytelen a közszabadságokért sorompóba lépni, kénytelen e követeléseknek erélyes és megalkuvás nélküli módon hangot adni. A közvélemény ma még láthatatlan módon megnyilatkozó, de erőteljes nyomása alatt a kurzus intézményei ellen egyre többen szállnak síkra, egyre növekszik azoknak a sora, akik a demokrácia és közszabadságok helyreállításáért szót emelnek. Ezt a képet mutatja az egész magyar sajtó. Természe- tesen , a kurzus -lapok kivételével. És ezt a benyomást keltik a parlamenti tárgyalások, amelyekben ma már nincs nap e követelések erélyes hangoztatása nélkül. Ma még csak cikkek és felszólalások szellője lengeti meg a sűrített és lefojtott magyar levegőt, de a költségvetési vita során az elégületlenség és az elnémított ország türelmetlensége holnap talán szelek szárnyára kap, és ki tudja ? .... holnapután talán olyan vihart lát Horthyország, amely el fogja söpörni a brutális és nyers erőszak rendszerét.... » A nemzetgyűlés szombati üléséről az alábbi tudósításunk számol be: A szombati ülésen folytatta a nemzetgyűlés a költségvetési törvényjavaslat vitáját. Andaházy-Kasnya Béla (nemzeti munkáspárti) volt az első felszólaló, aki a törvényjavaslat kapcsán elsősorban a belpolitikai kérdésekkel foglalkozott. Éles szavakkal támadta a kurzust és követelte a kormánytól a botbüntetésnek , Magyarországot mélyen megszégyenítő, középkori intézménynek a megszüntetését. Elítélte a főiskolákon és az egyetemen életbe léptetett numerus clauzust, mint amely intézmény sem a jogegyenlőségnek, sem a törvényben biztosított tanszabadságnak nem felel meg, de ellenkezik egyben a modern idők szellemével is. Követelte az internálás rendszerének haladéktalan megszüntetését, mert ez az intézmény semmiféle helyes célt nem szolgál és ártatlan emberek ezreit sújtja. Beszéde további folyamán energikusan követelte a kormányzó által elrendelt amnesztia-rendelet tökéletes, keresztülvitelét, mert a rendeletben lefektetett elveket az illetékes közigazgatási hatóságok eddig nem engedték érvényesülni és a rendeletből folyó intézkedéseket nem tették meg. Csak abban az esetben hajlandó elfogadni a költségvetést, ha a kormány az említett kívánalmaknak megfelelően a legsürgősebben intézkedik oly irányban, hogy e kártékony és meg nem felelő rendszabályok megszüntettessenek és a kormányzó amnesztiarendeletének a kormány haladéktalanul az egész vonalon tökéletesen érvényt szerez. Gaal Gaszton (kisgazdapárti) Magyarország külföldi képviseletéről beszél. Szükségesnek látja az ország külügyi képviseletének minél tökéletesebb kiépítését. Követeli a kormánytól, hogy gondoskodjék a szomszédállamok oly irányú megnyugtatásáról, hogy Magyarországnak a szomszédállamokkal szemben föltétlenül békés szán-