Jövő, 1921. szeptember (1. évfolyam, 162-187. szám)

1921-09-01 / 162. szám

elosszák egy miniszteri bukáshoz. (­8.) Ha valahol egy külügyminisz­­ter megbukik, egyszerűen magától ér­tetődik, hogy a politikája bukott meg. S ha a nyugatmagyarországi események ■legforróbb perceiben most híre jön, hogy gróf Bánffy Miklós külügyminisz­ter elhagyja a helyét, föl kell tenni, hogy a politikája buktatta meg. Hát persze, hogy a politikája buk­tatta meg. De jó lesz hamarosan meg­állapítani, hogy mi is volt a Bánffy politikája. Mert így első pillanatra azt lehetne föltenni, hogy a magyar kor­mány áldozatul veti oda Bánffyt, hogy kiengesztelje a nyugatmagyarországi események nyomán támadt közfölhábo­­rodást. A magyar kormány be sem várja az antant megtorló lépését, hanem maga dobja ki kocsijából a bűnöst. Persze, hogy ez elég sovány áldozat , volna s komoly engesztelést sehogysem jelentene. De legalább a színe mégis az volna, hogy a magyar kormány egy személyi áldozattal próbálja enyhíteni a történteket. Igen ám, de Bánffy Miklós nem azt a politikát csinálta, amelynek végrehajtóiként Osztenburg, Héjjas és Prónay Sopronba rándultak. Ellenke­zően, Bánffy Miklós, amikor a minap Lin­­gauer Albin interpellációjára válaszolt,­­azt mondta, hogy a trianoni szerződést, bárhogyan fáj, teljesíteni kell s piaci lármával ilyen súlyos kérdést megol­dani nem lehet. Akkor egyszerre meg­fagyott körülötte a hangulat. Abban a pillanatban Bánffy Miklós el volt ejtve. Azzal a kijelentéssel Bánffy megásta a maga sírját. Megbukott. És kimondták reá, hogy csak addig maradhat a he­lyén, amíg az amerikai békeszerződést aláírta. Ez most megtörtént és Bánffy távozása aktuálissá lett. Nem azért, mert ő festette a falra az ellentállást vagy ő ráncigálta volna a cselekvés terére Héjjasékat, hanem azért, mert azt merte mondani, hogy ilyenfajta korcsmár virtuskodással a végzetet meg­állítani nem lehet. Vagyis Bánffyt nem a politikája buktatta meg, hanem az, hogy meg akarta akadályozni Héjjasék nemzetközi fórumon való vendégszerep­lését. S ha még valaki kételkednék, azt figyelmeztetjük a budapesti jelentés második részére. Bánffy megbukott és a külügyi tárca vezetését­­ Bethlen István vette át. Tudnivaló ugyanis, hogy a nyugatmagyarországi kalandos tervekről nemcsak Bánffy Miklós nyi­latkozott, hanem szinte ugyanabban az órában Bethlen István is. Bánffy Mik­lósnak volt egy megbélyegző szava a kalandorokról, akik piaci lármával vélik megállíthatónak a végzetet, ellenben Bethlen István valami remegő patrióta hangján aposztrofálta a hazafiakat, akik ha esetleg az erőszak terére lépnek, ezt csak a saját felelősségükre tehetik. Az egyik leintette a piaci ordítókat, a má­sik idézte a vállalkozó hazafiakat Ez két ellentétes politika mérkőzése volt. ,És a párbajban Bánffy politikája esett fel, Bethlené diadalmaskodott. A „had­fiak“, Bethlen István,, hazafiai“ egyszerre ott termettek Nyugatmagyarországban. Héjjas, Osztenburg, Prónay jelentkez­tek a „hazafiak“ idézésére. Nyugatma­gyarországban vér folyt. Bánffy megbu­kott. Bethlen István átvette a külügyek vezetését. Úgyis illik, mert ami most Nyu­gatmagyarországban történik, az a Beth­len István politikája. S ez a lényeg. Az a hivatalos mosakodás, amellyel a magyar kormány naiv ravaszkodással próbálja elhitetni, hogy ő föntartotta a rendet Sopronban, amelyet nem adott át és nem volt módjában a rendet fön­­tartani olyan területen, amelyet kiürí­tett, nem komoly alibi. Ilyet a torony alatt és hordók tetejéről lehet mondani, de nem a külföldi közvélemény előtt. Az a kormány kiürítette az Ausztriá­nak szánt területet, hogyan dolgozhat­tak ott Horthy legjobb tisztjei és ho­gyan diktátorkodhatott Héjjas? Ha pe­dig Horthy legjobb tisztjei úgy garáz­dálkodhattak, amint garázdálkodtak, akkor kiürített területre törtek be s ezért Horthy és a kormány fele­lősek. De voltaképen már fölösleges a felelősséget keresni. Jelentkezett a fe­lelős. Bánffy, aki ezt a politikát elítélte, megbukott és Bethlen, aki ezért a po­litikáért felelős, átvette de facto a kül­ügyi tárca vezetését. S ha a szerencsét­len országon számonkérik Héjjasék leg­újabb szereplését, Horthy és Bethlen nem hagyhatják a sárban az ő daliáikat, legjobb tisztjeiket, hazafiaikat. Kezet kell velük fogniok Európa színe előtt is, mint otthon és barátságos összejö­veteleik alkalmával . . . Megjelenik naponta, hétfő kivételével Szerkesztőség és kiadóhivatal: Wien, V., Rechte Wienzeite 79 Telefon 30-57 Távirati cím: J­ö­v­ö, Wien Egyes szánt ára: Ausztriában ............................8 korona Csehszlovákiában..........................1­40 ÍK Jugoszláviában..............................1 dinár Romániában.......................................2 lei Osztrák postatakaréki szám: 143.679 Csehszlovák postatakarás szám 1 59.640 Jugoszláv postata­­aréki szára 1 40.106 németországi folyószámla­ Deutsche Bank, Berlin Hirdetéseket Ausztria területéről egyedül Schatek H. hirdető Irodája (Wien, I., Wollzelle 11. s Telefon 809, 5271) vesz föl :: Ausztria területéről egyedül Schatek H. hirdető Irodája (Wien, I., Wollzelle 11. s Telefon 809, 5271) vesz föl :: Katonai akcióra ítészíti a kisálltául. Rz 3. zónát az osztrákok, a SS zónát Osztenburg csapatai tartják megszállva. A különítmények rabolnak és fosztogatnak. — Harcok a stájer határon. Az osztrák hadsereg indulásra készen áll. ­­sankai tanácsa dánt a nyugat magyarorszégi kérdésben. Bécs, augusztus 31. Az Osztenburg-pucs rövid életűnek ígérkező fait accomplija mára a magyar kormány hivatalos akciójává terebélye­sedett . Sigray főkormánybiztos, akit igazán nem lehet felelőtlen elemnek nyilvánítani, helyére rendelte, az I. és II. zóna határvonalára, tehát a többi közt Soprontól nyugatra a vámőrségeket, amelyek augusztus 29-én visszavonultak a trianoni szerződés szerinti határra. A kormány tehát födözi „fölkelőit“ és hivatalosan berendezkedik a fölkelés egész területén. Az osztrák kormány az ántánt utasítására — egyelőre — nem lépi át az Osztenburg-vonalat. Az osztrákok türelmesek, bíznak az ántánt döntésé­ben és különösen a kisántánt elszánt állásfoglalásában. Egyelőre csak az L zónában rendezkednek be, de a régi határon fölvonult a hadsereg is, hogy szükség esetén szembeszálljon Oszten­­burgékkal. A ántánt nagyköveti tanácsa, hír szerint, ma dönt. Budapesten, ahonnan az elbizakodott és nevetséges közle­mények egész özönét zúdítják Bécs felé, érzik a felelős elemek, hogy az egész ántánt akaratával szemben nem tudják gyönge és szerződésbe ütköző álláspontjukat megvédeni és csúfos ku­darc vár a kormányra. Bánffy külügyminiszter sietve le­mondott, hogy ez a kudarc ne az ő nevéhez fűződjék. Grófi kollégáinak kérésére ugyan megmaradt ideiglenesen állásában, de az a tény, hogy közvetlenül a nyugatmagyarországi pucs után Ma­gyarország külügyminisztere lemondott, ékesen szóló bizonyítéka annak, hogy Magyarországon — éppen döntő pilla­natokban — nem az történik, amit a külügyminiszter akar. Ha dönt a nagy Bignesek­ tanácsa. Bécs, augusztus 31. A „Neues 8 Uhr Blatt“ jelenti: A nagykövetek tanácsa a nyugati m­agy­ar­­országi kérdéssel ma foglalkozik és olyan határozatot hoz, amely Ausztriá­nak igényeit erre a tartományra vo­natkozóan kétséget kizáróan tisztázni fogja. Az antant bécsi képviselőinek nyilatkozatai szerint A­us­z­t­r­i­ának igénye Nyugatmagyarország egész területére, épúgy mint azelőtt, f­ö­lt­é­t­­lenül,megvan és a nagykövetek tanácsának határozata az osztrákok in­tencióinak megfelelő lesz. Párisból Bu­dapestre rövid határidejű demars alak­jában, tehát tulajdonképen ultimá­tumként közvetítik ezt a határo­zatot, úgy látszik, az ántant azon a véleményen van, hogy ez az ultimátum elegendő lesz ahhoz, hogy Magyaror­szágot Nyugatmagyarország megszállt keleti zónájának kiürítésére késztesse. Egyidejűen azt jelentik, hogy nincs meg a lehetősége annak, hogy Nyu­­gatmagyarországra ántántcsapatokat küldjenek. Amennyiben szükségessé válnék ennek a tartománynak a paci­fikálása, ez esetben az ántánt nagyha­talmainak megbízása folytán ez a kis­ántánt részéről történnék vagy pedig Ausztria ántánt-tisztek vezetése mellett haderejének segítségével maga fogna hozzá a pacifikáláshoz. Az angol sajtó a pácáról. London, augusztus 31. Az angol sajtó igen kedvezőtlenül fogadd a nyugatmagyarországi pácéról érkezett hí­reket. A lapok beszámolnak arról, hogy fegy­veres magyar bandák megakadályozták Nyu­­gatm­agyarország békés átadását. A szövetségesek nem engedhetik meg a békeszerződések megsérté­sét és szü­kség esetén erélyes lépé­seket fognak tenni, hogy biztosítsák Ausztria részére a neki meg­ítélt terület átadását. A kedvezőtlen benyo­mást még fokozza az a körülmény, hogy a jugoszlávok a két év óta megszállva tartott Baranyát szerződéses kötelezettségüknek meg­felelően kiürítették. Grata közvetít, BéCS, augusztus 31. A „Neue Freie Presse“ értesülése szerint Gratz Gusztáv ma Bécsbe ér­kezik és a magyar kormány megbízásából érintkezésbe lép Schober kancellárral. ­ Hadikészenlétben van a csehszlovák hadsereg. BéCS, augusztus 31. A „Korrespondenz Herzog”-nak je­lentik Prágából. A csehszlovák kormány, párisi követe útján, tudomására adta a nagykövetek tanácsának a nyugatma­gyarországi kérdésben elfoglalt állás­pontját, amely szerint ragaszkodik a trianoni szerződés teljes végrehajtásához. A csehszlo­vák és a jugoszláv kormány el van tökélve, hogy abban az esetben, ha a legfelsőbb tanács nem ilyen értelemben határoz, haderejével azonnal beavatkozik. A csehszlovák kormány Párkánynál és más határhelységeknél elegendő had­erővel rendelkezik, hogy szükség esetén megkezdhesse az előnyomulást Magyarország ellen. A ju­goszláv hadsereg is újból megszállja Pécset, ha Magyarország az utolsó pillanatban nem tér, jobb belátásra és Nyugatmagyarország teljes kiüríté­sével nem teljesíti a békeszerződést Ha nyomásra lesz szükség ... Prága, augusztus 31. A „Pravo Lidhi“ írja: Ha az antant démarsa Budapesten nem jár eredmény­nyel és nyomásra lesz szükség, Cseh­szlovákia nem fog kitérni az akcióban való részvétel elől. Remélhető, hogy ezt min­denki megérti. Magyarország mindaddig veszedelmes szomszéd lesz, amíg ott az arisztokrácia uralkodik a reak­ciós burzsoáziával együtt, mindaddig, amíg ott a demokrácia nem jut uralomra. A trianoni szerződés szignatórius hatalmai­nak ragaszkodniuk kell a Héjjas- és Pró­­nay-bandák lefegyverzéséhez és ártalmat­lanná tételéhez. Cseh lap a pucs ürügyéről. Prága, augusztus 31. A „Prager Tagblatt” a nyugatmagyaror­szági eseményekről a következőket írja: A magyar kormány, amelynek beleegyezése nél­kül a csapatok ellenállása elképzelhetetlen volna, a pucs sikerén fölbátorodva még csak arra sem törekedett, hogy valamilyen elfo­gadható indokolással mentse a szerződés meg­szegését. Valóságos gúny, ha Budapesten azt mondják, hogy Magyarországnak reális bizto­sítékokra van szüksége követeléseinek garan­tálása céljából. Ezzel szemben állnak a rati­fikált békeszerződések határozmányai, amelyek közt egyetlenegy szó sincs arról, hogy Nyu­gatmagyarország átadása bármilyen követelés teljesítésétől függne. A magyar kormány a tárgyalások alatt sohasem merészkedett ilyen követe­léseket támasztani; ő tudja legjobban, hogy ez egyszerű csalás. Csak most, amikor a vasárnapi pucs igazolására mégis valami ürügyet keresnek az erőszakos hatalomnak szószólói, jutott eszébe a buda­pesti kormánynak, hogy a követelések zálo­gát a bandák ellenállásának kérdésével össze­keverje. A nyugatmagyarországi kérdés és az osztrák pártok. Bécs, augusztus 31. (K. B.) A kormányhoz közelálló politiku­­sok azon a nézeten vannak, hogy a nyugat­magyarországi eseményeket a főbizottság csü­

Next