Jövő, 1922. május (2. évfolyam, 102-126. szám)
1922-05-16 / 113. szám
l. év Bécs 1922 méjus 16, kedd Egyes számápa: Ausztriában ...... CO osztr. K | Csehszlovákiában ..... 1.40 SK | Jugoszláviában ...... IV* dinár | Romániában^ Melenife naponta, hétfő kivételével Szerkesztőség és kiadóhivatal: Wien, V. kar. Rechte Wienzeile 79. szám Telefon 30*57 Távirati cím: Jövö Wien PoatatakarAk pénzt Arl az SmcInk Ausztriában 149.078, CehsxIovAklában 68.040, Jagoasl AvlAban 40.100. — Németoraz4g1 folySaxOmMnk: Deutaaha Bank, Bobin HtrdcMseket fiHveax a kiadóhivatal és minden bel- ée külföldi hirdető Iroda 113. (384.) szám. Rassayék ünneplése Debrecenben. Ezrekre menő tömeg tüntetett az ellenzék mellett. — Nagyatádit megabcugolták. — Rendzavarás nem történt. — Aei vm budapesti tudósítójától. — Budapest, május 15-A választási küzdelem egyik legérdekesebb s az ország hangulatának nézőpontjából legjellemzőbb gyűlése folyt le szombat délután Debrecenben. Az ellenzéki jelöltek támogatására leutazott a városba Rassay Károly, a független kisgazda- és polgári párt vezére, hogy elmondja a liberális pártok szövetkezésének célját és megfeleljen arra a szemforgató beszédre, amelyet néhány nappal előbb Bethlen miniszterelnök tartott az Arany Bikában, Nagyatádi és a választási vezérkar segédletével. Az ellenzéki gyűlés is az Arany Bikában folyt le. A termet ezúttal azonban nem Pestről szállított ébredők, detektívek és csendőrök töltötték meg, hanem a választók ezrei lepték el. Olyan nagy volt a liberális program iránti érdeklődés, hogy a szálló előtt is ezrével álltak az emberek és akinek hely odabenn a teremben nem jutott, bünn a téren várta be a gyűlés lefolyását. Benn a teremben az ellenzéki jelölteket és elsősorban Rassayt, óriási ovációban részesítették. Az a választóközönség, amely napok előtt a legnagyobb közönyben részesítette az ország miniszterelnökét, lehurrogta Nagyatádit, az áruló parasztvezért, most a lelkesedésnek, a politikai hitvallás megnyilatkozásának olyan fölemelő tanúbizonyságát szolgáltatta, amely hatásában messze túlszárnyalja a helyi jelentőséget. A debreceni gyűlés viharos tetszésnyilvánításai, ellenzéki politikusok diadalútja Debrecen városán keresztül — a közhangulat első tüntető tiltakozása a csendőri, ébredői és miniszteri korteskedések ellen. A gyűlés. Délután fél két órakor érkezett meg Kassay Károly Debrecenbe, ahol Jánosi Zoltán és Hegymegi Kiss Pál tartották programbeszédüket. A gyűlés az Arany Bika dísztermében volt, ott, ahol egy héttel előbb Bethlen miniszterelnök beszélt. Már a délutáni órákban óriási tömeg gyülekezett a szálló nagytermében, úgy hogy a közönségnek csak mintegy a fele fért be a terembe. A szálloda előtt többezer ember tolongott. A gyűlésterem, amelyből a székeket is kihordták, zsúfolásig megtelt. Rendőri becslés szerint négyezer ember szorongott a teremben. A gyűlést Hódy Béla nyitotta meg. — A debreceni liberális pártok — mondotta, — engem bíztak meg azzal, hogy a mai gyűlést bevezessem. Kérem a párt tagjait és azokat, akik csak érdeklődésből jöttek el, hogy ne szóljanak közbe. A liberalizmusnak igazságosnak és lovagiasnak kell lenne. Kértsunk mindenkit, hogy nem ajánlatos közbeszólásoktól tartózkodjék. Ezek után üdvözlöm a liberalizmus vezérét, Kassay Károlyt Kassay nevének említésénél óriási éljenzét és taps tört ki. Ezután Hegymegi Kiss Pál mondotta ei programbeszédét. Nagyatádi, az áruló! — úgy érzem magam ebben a választási küzdelemben — kezdte Hegymegi Kiss Pál —, mint a bibliabeli Dávid, aki szembenáll a minden fegyverzettel ellátott Góliáthta. Én, Dávid, az igazság fegyverével állok itt szemben a kormánnyal, mégis erősnek érzem magam, mert velem van az igazság, a becsületes magyar hit és az igazságnak gyözrélmeskednie kell. Ezután rátért arra, hogy őt a függetlenségi párt hívta a kerületbe és jelöltségét Rassay-párti programmal vállalta. Jogrendet, jogegyenlőséget akar. Beszédében azután a Kassay-párt ismeretes programját fejtegeti. — Két esztendővel ezelőtt a kisgazdapárt vezére, nagyatádi Szabó István . . .. Nagyatádi nevének említésénél óriási zaj tört ki: — Levele! Levele! Árulói — kiáltják. — ... vette föl Kossuth zászlaját — folytatja Hegymegi Kiss Pál. — Ezt a zászlót azonban ez a párt elvetette és most mi vettük föl. Beszélt a továbbiak során falusi és városi lakosság közötti kooperációról, majd a királykérdésről szól és leszögezi azt az álláspontját, hogy a népnek kell döntenie ebben a kérdésben és semmiféle szempontot nem lehet érvényesíteni a nép fölfogásával szemben. A gazdasági élet terén a többtermelést és a takarékoskodást jelöli meg, mint fő elveit. Demokratikus Magyarországot kíván, gyülekezési és sajtószabadságot. A régi nagy Magyarország visszaállítását nem jelszavaktól és nem fegyvertől reméli. Jogrend, jólét és megelégedés azok az eszközök, amelyekkel ezt el lehet érni. Jánosi és a rendőrtisztviselő, Hegymegi Kiss Pál beszéde után hatalmas erővel tört ki az éljenzés. Amikor azután Jánosi Zoltán emelkedett szólásra, elült a taps és éljenzés és minden szem figyelve fordult a Debrecenben rendkívül népszerű volt államtitkár felé. Beszéde első részében elmondja, hogy miért hurcolta el Debrecenből alaptalan följelentésre az ellenség, miként derült ki igazsága, a vádaskodás alaptalan volta és köszönetet mond debreceni híveinek ragaszkodásukért. Állásától megfosztották, de a debreceni dolgozó népnek szivéből őt nem lehet kitaszítani. A’ lelkes taps és éljenzés közben, amely ezekre a szavakra támadt, fölállt Sipos rendőrkapitány, a rendőrség képviselője és figyelmeztette Jánosit, hogy programbeszédének elmondására szorítkozzék. — Ezeket kötelességem volt elmondani programbeszédem előtt. — mondta Jánosi — Most hozzákezdek tulajdonkénem pro . A polgárháború felé. (1.) Vessük csak össze egynéhány szóval a legutóbbi napok magyar politikai eseményeit. A hét domináló eseménye bizonyára a Károlyi-per tárgyalása, amelyen ismét Októbert akarták a vádlottak padjára szögezni, de amelyen a vádló ismét Október volt. A budapesti lapok, majdnem mind, nem látják vagy nem akarják látni ennek a pernek a jelentőségét, a pesti laptársaink hasábjain csak a napipolitika dominál. Hogyne, vannak érdekes eseményei annak is, néhányáról alább mindjárt szó lesz, de a napipolitika minden szenzációján túlemelkedőnek tartják a Károlyi-tárgyalás egyik-másik negyedóráját. Nem nagy változása az időnek, hogy, ha nyíltan harcos katonái még nem lehetnek a forradalmi túlzásokkal bukásra ítélt és gánccsal elbuktatott Október ügyének, bátor védői lehetnek már ? Hogy megmondható otthon is, hogy annak a forradalomnak jönnie kellett, az a forradalom vértelen és rapcsoktalan, az emberei önzetlenek, eszközei tiszták voltak? Ha csak a pesti lapokra volnánk utalva, értetlenül nézhetnénk. De mert olvasunk mást is, mint a pokolgépnél terrorizált újságok hasábjait és hallunk mást is, mint amit a pesti politika emberei mondanak: a mi fülünkben az új nagy változás zajának a hangjai csöngenek. A végső rohamra való készülés hetei tüzelik otthon az embereket. Két hét múlva megtörténik a nagy összecsapás. A kormány emberei megpróbálkoztak bombával, pokolgéppel, vasbottal, horthybunkóval, agyonénekléssel, zavargással, verekedéssel, a megfélemlítés minden eszközével és módjával. ,Nem ment. Az ellenzék egységbe tömörült és amikor elhatározta, hogy mindennek ellenére belemegy a választási harcba (noha eleve törvénytelennek mondja a majdan összeülő törvényhozó testületet, mert törvénytelenek mindazok a rendelkezések, amely alapján megválasztódik) , semmitől meg nem rémülten, tántoríthatatlanul folytatja a harcot. Az ébredők bombáznak, a kormány a törvénysértések brutalitásait halmozza egymásra, a közigazgatás letartóztat, eltilt,betilt,koboz, és az ellenzék jelöltjeit üdvrivalgással, diadalmenetben fogadja a nép. Az ellenzék jelentősebb jelöltjeinek egyikét sem tudták még visszalépésre, megfutamodásra kényszeríteni — de Bethlennek titokban kell tartania kortesutja progi áruját, hogy úgy ne járjon, amint legutóbb is járt ő és a társa, Nagyatádi. Hiábavaló volt a választások időpontjával való manővrírozás, hiábavaló most az új rendelkezések tömege, hiábavaló a meglepetésekkel dolgozás kormánypárti taktikája: az ellenzék útja biztos és munkálkodásra annál intenzívebb, mentől kevesebb időt kapott. Azok a félhivatalos híresztelések, hogy a kormányt az ellenzék győzelme nem parancsolja majd el a helyéről, mert választtat mindaddig, amíg egyöntetű és megfelelő többsége lesz , csak egyik jele a Horthy-párti rendszer alkonyulásának. Mert ilyen jel van sok. Jel volt az erzsébetvárosi bomba és a többi bomba, amely az után jelentkezett. Jel a sok gyűlésbetiltás, hatósági atrocitás ténye és jel az a kormányrendelkezés is, hogy a választások előtt való utolsó héten,, május 21-től kezdve pedig minden gyűlés, a választásokra vonatkozó minden munka — az ellenzék számára — tilos. A Horthy-rendszer ingásának, emberei tehetetlen reszketésének hadd mutassunk rá egy megrázó újabb jelére. A csak nevében egységes, de csoportjaival és árnyalataival már komikusan tarka kormánypárttal szemben hatalmas és, egyelőre legalább a választásokra nézve, egységes elvekkel és taktikával dolgozó ellenzék áll. A „konszolidáció“ ama mai kurzusának, amelynek élén Horthy és Bethlen áll Gömbössel és Klebelsberggel, ellenzéke és ellensége otthon mindenki, a mindenrekész politikusok és a megalkuvó bürokraták kis csoportjának a leszámításával. Ellenzéke a munkásság, amelyet ez a kurzus a legképtelenebb megalázások, gyötrődések és szenvedések poklán korbácsolt végig. Ellenzéke a városok lakossága, amelyet az éhezés és lerongyolódottság olyan állapotába kergetett, amilyen a háború szörnyűségekkel és a forradalmak bizonytalanságokkal teljes éveiben sem tobzódott soha otthon. Ellenzéke a kereskedelem és az ipar, amely ellen hadjáratot vezetett az ezerhold és a kistist érdekében. Ellenzéke a zsidóság, amelyet három esztendőn át a szó legvalódibb értelmében tűzzel-vassal pusztított. Ellenzéke az arisztokrácia, amelyet a legitimizmus és a Habsburgkirályság jelszavai tüzelnek folyton a legszélsőségesebb harcra a bitorlóval és ijesztő környezetével szemben. Ellenzéke a főpapság, amely már összetételénél fogva is a legitimistáktól megjelölt uton akar járni. Ellenzéke a reformátusok tömege, amelyet már tradíciói is elválasztanak a szabadelvűség fölesküdött ellenségeitől. Kinek az ereje tartja hát a bitorlónak, a vezérkari kapitánynak és a két grófnak az uralmát és, ami most aktuális kérdés, kinek az erejére akar támaszkodni ez a kurzus, amikor most összekerülnek és megméretnek az erők ? ... Azt mondják: a parasztságéra, a kisgazdákéra, erre az igazán nemzetföntartó erőre. Parasztság? Kisgazdák? Amikor Gömbös jelölt, a kormánypárti hivatalos jelöltek listájára alig-alig került, csak mutatóba, igazi kisgazda. A helyek, leginkább, a „biztos“ kerületek, kellettek a „konszolidáció“ munkájába belekapcsolódott régi embereknek, grófoknak és üzletes politikusoknak. A régi, hatalmas kisgazdapárt lassankint egészen quantité negligeable lett az egységes pártban. Néhány kemény koponya már ezelőtt otthagyta a Bethlen—Nagyatádi-társaságot és szilárd elhatározással ellenzékbe ment. Hatalmas csoport, a vezéreivel a parlamentben nem képviseltek csoportja, követte. Másik tömeg, amelyet Gömbösék választási technikája keserített el, vált ki ezután. Ki maradt? Nagyatádi, Mayer és néhány, társuk, akiket a kisgazdatársadalom már csak az elvtagadó, a hitük hagyott, a népáruló epithetonnal illet. A kisgazdák óriási tömegei a Rassay — Rupert — Drozdypártban tömörült és készült az elvárulóval és a kurzussal való leszámolásra. Gyűlésbetiltás, letartóztatás, terror itt nem ártott. Az áradat nő, Gömbös és főszolgabirái tehetetlenek. És most, két héttel a választások előtt, a belügyminiszter betiltotta e tábor harcos orgánumának, a „Magyar Ugar“-nak a megjelentetését, miután ez a lap volt az egyetlen, amely a kolportázs jogát a „Világ“ és „Az Est“ után sem tudta visszakapni! A „Magyar Ugar“ az a falunak, ami, teszem azt, a „Nénszava“ a városnak. Félhetenkint jelenhetett csak meg, de egész megyékben kizárólagos súllyal jelentkezett, százezres tömegű olvasótáborral. Gondolatait sajtó útján mindenki szabadon terjesztheti: Bánffy, Khuen- Héderváry, Tisza, a rettentéssel és erőszakkal dolgozó hatalmasok mertek volna ilyen eszközhöz nyúlni a választási kampány napjaiban? Bethlenék ezt ismerték. Harcban a munkássággal, harcban a polgársággal, harcban a parasztsággal, harcban az egész országgal akarnak kormányozni. A biztos és szégyenteljes bukás gondolata elvette a számító józanságukat, elvette az eszüket. Már csak a brutális barbárság dolgozik bennük, esztelenül. Minden nap erősebb korbácsütésekkel kergetik az országot a polgárháború felé. Lehet-e bennünk, lehet-e az ellenzékben kímélet majdan ez országgyilkosokkal szemben, mert őrültek voltak ?!