A Jövő Mérnöke, 1998 (45. évfolyam, 1-17. szám)
1998-09-30 / 12. szám
Nofer tanár úrnak nemcsak ■ s a színház új épületéről al- I kötött személyes és szakmai véleménye érdekes, de saját története is igen-igen tanulságos. Az „ő Nemzetijét” a tereprendezés után, az építkezés első napján egy telefon állította le végérvényesen. Az akkor (is) zajló politikai háttércsatákról szintén sokat megtudott a kezdetben gyanútlan építész, aki 1965-ben nyerte meg a színház tervezésére kiírt pályázatot. A főhomlokzatot később harminchatszor teveztették át vele. Ma már neki sincsenek illúziói. Bár felkérték, hogy induljon a legutóbbi alkalommal kiírt NSZ-pályázaton, ő azzal hárította el a lehetőséget: „Nincs újabb 22 évem, amit erre fordíthatnék”. Idézet a hajdani pályatervből: A Nemzeti Színház ügye több, mint egy egyszerű színház kérdése. Múltját tekintve a legnemesebb hagyomány: a magyar szó, a haladó irodalom és a nemzeti színjátszás jelképe, a jelenben pedig mai kultúránk mérföldköve. CSATÁK ÉS TERVEK - A Nemzeti Színház épülete szimbólum-érékű, az egész ország történelmét, tradícióit, kultúráját kell ötvöznie, s emiatt sokféle szándék, törekvés, ízlés, társadalmi és politikai érdek kavarog körülötte. Bán Ferenc Kossuth-díjas építész, aki a legutóbbi pályázat nyertese lett, kivételesen szép és korszerű, igazán egyedi épületet tervezett, amely véleményem szerint alkalmas rá, hogy végre méltó otthont adjon a nemzeti színjátszásnak. Benne van a kor építészeti divatja is (a dekonstruktív esetlegesség), de ugyanakkor a magyar hagyomány, sőt, az a pátosz is, amit egy ilyen intézmény megkövetel. Jól ötvözi a modernséget a tradícióval, nincsenek előképei, nem köszön vissza máshol. Erre szokták azt mondani a kritikusok, hogy már a XXI. század építészete. Mégis szólni kell az előkészítés és a tervezés néhány elhibázott pontjáról, mert valószínűleg a mostani vitákban is nagy szerepük van. A szakma nagyra értékelte a díjnyertes tervet, a közönség azonban idegenkedve fogadta meghökkentő merészségét. Azt hiszem, ismerve a társadalmi bírálatokat is, hogy jobban meg kellett volna ismertetni a közönséggel a tervet. A közízlés konzervatív, és a Nemzeti Színházról alkotott képe különösen az. Egy ilyesfajta nemzeti intézménynek mélyen be kell ágyazódnia a társadalomba, a polgárok sajátjuknak kell, hogy érezzék, annál is inkább, mivel tetemes összeg gyűlt össze közadakozásból. Amíg az első díjat úgyszólván vita nélkül ítélte oda a komoly szaktekintélyekből álló zsűri, pedig nagyon sok színvonalas terv született, addig a színháztechnikai megoldásokról éles szakmai viták folytak. A Svédországból hazahívott híres színháztechnológus, Ölveczky Miklós tervei nagyon igényesek, sőt világszínvonalúak voltak, ám sokan túlzottan nagyszabásúnak és drágának találták. Túl nagy volt a színpad programja a körülbelül 600 fős nézőtérhez képest. A kiszolgáló egységek is sokba kerültek volna. Mindezzel természetesen nem azt akarom érzékeltetni, hogy egy megalomán építkezés vette kezdetét, mert szakmailag kifogástalan, átgondolt, sőt, világszínvonalú terv született, csak éppen az ország jelenlegi gazdasági feltételei mellett egy kicsit ökonomikusabban is lehetett volna tervezni. Az újabb, átdolgozott verziók már sokat lefaragtak a költségekből. A kisebb csorbákat ki kell köszörülni, de túlzottan takarékoskodni sem szabad; a nemzet színházára pedig mindenképpen áldoznia kell az állami költségvetésnek. Sajnálnám, ha ez az épület politikai vagy szakmai presztízsharcoknak esne áldozatul. Sajnálnám, de egyáltalán nem volnék meglepve: a saját bőrömön is tapasztaltam már ilyesmit. FELEJTSE EL! - 1986-ben készült el a kivitelezési terv, és megvolt a visszaigazolt költség is (tehát a 2,3 milliárd forint rendelkezésre állt). Az építésügyi miniszter, Somogyi László kora reggel telefonált, és közölte: a kormány leállíttatta az építkezést. Amikor személyesen találkoztam az művelődési minisztérium illetékes főosztályvezetőjével, csak annyit mondott: felejtsem el az egészet, és jelképes elismerésként átadott egy tízezer forintról szóló takarékbetétkönyvet... TRIBÜN BUNKERREL Az 1986-os terv társadalmi fogadtatását erősen rontotta az eredeti 1964-es program, s a dísztribün emléke. Az azóta elbontott politikai emlékművek miatt sem kedvelték a helyszínt. A felvonulási dísztribünről, amelyet fel kellett volna áldozni a Nemzeti Színház érdekében, sok mendemonda keringett, s ezek egy része igaznak bizonyult később. A párt- és állami vezetők „integetős” márványemelvénye alatt, a föld mélyén valóban bombabiztos bunker rejtőzött, de akkoriban azt is rebesgették, hogy titkos folyosó kötötte össze az emelvényt a Dózsa György út túloldalán álló MSZOSZ-székházzal, hátha egyszer dicső vezetőinknek menekülőre kell fogniuk a dolgot. (Egy „felvonulásnyi” ember olykor kiszámíthatatlanul is viselkedhet, és ‘56 után nálunk semmit sem bíztak a véletlenre.) Sokkal később értettem meg, miféle háttérpolitikai csetepaték előzték meg a döntést. Aczél György például, az MSZMP KB nagyhatalmú kultúrpolitikusa a színház ügyét pártolta. Valószínűleg furdalta a lelkiismeret, mert a Blaha Lujza téri Nemzeti lebontását még miniszterhelyettesként ő írta alá, de legalábbis asszisztált a döntéshez. Később beismerte, hogy ebben nem volt egységes a politikai vezetők álláspontja. Szerintem valójában azt a polgári eszmeiséget akarták lebontani, amit a színház jelképezett, s amely erős szálakkal kötődött a nemzet múltjához, tradícióihoz. - Ha Hofer Miklóst a 22 évvel ezelőtti terveiről kérdezik, így látja: - Ma is vállalom, és a nemzetközi kritika is pozitívan fogadta. A közönség fogadására szolgáló terek, s a nézőtér a klasszikus európai példát követi, de a színpad felé nagyon megnyitva, ideális látási viszonyokkal. Az oldalcsarnokok nagy üvegfalakkal a Városligetre nyílnak, olyanok, mint egy hatalmas télikert. A múlt és a jövő szintézise, ahogy egy amerikai konferencián minősítették. Persze, minden környezet, minden helyszín mást kíván. Az Erzsébet tér és a Deák tér is, szerintem valami olyat, amilyet Bán Ferenc tervezett. Nagyszerű, hogy a Deák térre nyitotta meg az épületet az érkezők számára, s így a teátrális élmény már az utcán elkezdődik. Ahhoz, hogy megszeressék, először meg kellene, hogy ismerjék: a közönség is, de a vezetők is.is Hofer Miklós Széchenyi-díjas építészt, a középület-tervezési tanszék egyetemi tanárát arra kértük, mondja el véleményét az új Nemzeti Színház terveiről. (A tanár úr ma a Mestertestület elnöke, korábban az Építészmérnöki Kar dékánja volt. Számos középület terve fűződik a nevéhez.) A 80-as évek közepén ő tervezte az előző, meg nem valósult Nemzetit, amelynek a Dózsa György úton, a május elsejei nagy hipp-hipp-hurráelvonulások útvonalán kellett volna állnia, a Városliget kapujában. »