KEMÉV Építők, 1976 (4. évfolyam, 1-12. szám)

1976-01-01 / 1. szám

Készülök a KISZ IX. kongresszusára A KISZ Központi Bizottsága 1975. november 12-i ülésén hozott határozatot a KISZ IX. kongresszusának összehívásá­ra, melyre 1976. májusában kerül sor. A kongresszus sikere nagymértékben függ a körültekintő és alapos előkészítéstől, amelyhez máris hozzá kell látnunk, hiszen a kongresszust megelőzően minden szinten sor kerül a KISZ vezető szervei­nek az újjáválasztására. Tervszerű, tudatos kádermunkával erősíteni kell a KISZ politikai jellegét, érvényre juttatni a hármas követelmény el­vét a KISZ-vezetők kiválasztásánál, értékelni a kongresszusi akcióprogram végrehajtását, a KISZ-tagok vállalásait. Vállalatunknál jelenleg négy KISZ-alapszervezet műkö­dik. Legfontosabb feladatunk a mozgalmi évet záró és a kö­vetkező mozgalmi évet indító taggyűlések előkészítése. Ezek során értékelni kell az éves akcióprogram végrehajtását, amelyben tükröződik az egész alapszervezet munkája. Érté­kelni kell a vezetőség munkáját az akcióprogram végrehaj­tását elősegítő vagy gátló tényezőkre, a párt-, gazdasági, tár­sadalmi szervekkel való kapcsolatra. Az akcióprogram csak úgy valósítható meg, ha vala­mennyi KISZ-tag eleget tett vállalásának, becsülettel dolgo­zott. A közösségi megbízatássá emelt egyéni vállalásokat kö­vetkezetesen kell számon kérni, figyelembe véve a KISZ- tag képességeit, lehetőségeit és azt, hogy feladata ellátásához a közösség milyen segítséget nyújtott. A megítéléstől függ, hogy az illető fiatal továbbra is tagja maradhat-e a KISZ- nek. Ez felelősséget ró a minősítést készítő vezetőségre, KISZ- csoportra, de a döntést meghozó taggyűlésekre is. Az előkészítő munka fontos feladata a KISZ-vezetők ki­választása. Olyan ifjúsági vezetőkre van szükség, akik a ko­rábbi években is aktívan dolgoztak, felkészültek, értik és képviselik a párt politikáját, részt vesznek annak következe­tes megvalósításában, mindenkor képviselik a fiatalok, az if­júság érdekeit. Miközben törekszünk a vezetés stabilitására, a választás során érvényesíteni kell azt az alapelvet, hogy megfelelő arányban kerüljenek a KISZ-vezetőségekbe fizikai munkát végző fiatalok. A mozgalmi évet záró és az 1976/77. mozgalmi évet in­dító taggyűlések feladatai ebben az évben a KISZ IX. kong­­­­resszusára való felkészülés tennivalóival bővültek, így meg kell szervezni és fel kell dolgozni a kongresszusi dokumen­tumokat, melyek körvonalazzák feladatainkat a gazdasági épí­tőmunkában, a tanulásban, a kulturális és sportélet terüle­tén. Továbbra is nagy feladat hárul a KISZ-szervezetekre abban, hogy szervezzük a fiatalok mozgalmait az V. ötéves terv céljainak, a vállalati célkitűzések megvalósítására. Eb­ben előbbre kell lépnünk. Több ifjúsági brigádot KISZ-bri­­gádot szeretnénk létrehozni, több társadalmi munkaakciót szervezünk. Növelni szükséges az es­zmei, politikai befolyásunkat a KISZ-en kívüli fiatalok körében. Erre a politikai képzés új rendszere nagyobb lehetőséget biztosít, mint korábban. Bőví­teni akarjuk azoknak a versenyeknek, mozgalmaknak a kö­rét, amelyeken szervezeten kívüli fiatalok is számot adhat­nak tudásukról, felkészültségükről. A Központi Bizottság kongresszusi levele választ vár mindazokra a kérdésekre, amelyek a VIII. kongresszus óta felvetődtek, amelyek a fiatalok jelentős részét érintik, ös­­­szefüggnek tevékenységükkel, körülményeikkel. A taggyűlé­seken elhangzó érdemi észrevételekkel nagymértékben hoz­zájárulhatunk ahhoz, hogy szövetségünk legfontosabb fóru­ma olyan határozatokat hozzon, amelynek megvalósításáért mindenki szívesen fáradozik. Ugyancsak a taggyűlésen kell megtárgyalni a szervezeti szabályzattervezetet. A fejlett szo­cialista társadalom a KISZ-szervezetek munkájának és irá­nyítási rendszerének továbbfejlesztését sürgeti. Az új sza­bályzat lényege, hogy tömörebben, érthetőbben fogalmazza meg a KISZ-tagok kötelességeit, jogait, alkalmazkodik a megváltozott követelményekhez. Juhász Gabriella KISZ-csúcstitkár HUSZONEGYEN E­gy újsághír nyomán in­dultam el. Az üzemi lap decemberi számában olvashat­tuk, hogy a vállalat egyik bri­gádja kommunista műszakot szervezett november 22-én és az itt kapott összeget a vállalat egyik dolgozójának adták át, hogy kislányának megvehesse a tízezer forint értékű hallókészü­léket.­­ Eddig a hír. Az Északi körút egyik kockaházában lakik Ma­­técsa Jenő a családjával. A vál­lalat művezetője az 1-es főépí­tésvezetőségen dolgozik. Az ő kislányáról van szó. Amikor meglátogattam őket, a felesége éppen táppénzen volt, a tízéves kisfiának pedig most kezdődött meg a téli szünet az iskolában. A hatéves Andrea nagy öröm­mel szalad elénk. Nem is lát­szik rajta, hogy valamiben is különbözne a többi gyerektől. Most még egy régi típusú halló­készüléket visel, egészen kicsi korától. Ez azonban már nem korszerű, mivel azonos szintre erősíti fel a hangokat. A kis­lánynak pedig különböző telje­sítményű hangerősítésre van szüksége. A háziasszony szabadkozik, éppen vendégei vannak a má­sik szobában és ez az egész an­­­nyira megható. — Amikor megtudtam, hogy az egész brigád azért dolgozott, hogy Andreának megvehessük a hallókészüléket, elsírtam magam. Hogy lehet, hogy pont a mi kis­lányunkra gondoltak? Nagyon nehéz volt így nevelnünk, hiszen óvodás koráig alig-alig hallott. Amikor óvodába került, a kö­zösségben nagyon hamar felol­dódott. Barátkozó természetű és szívesen vett részt a játékokban. Éppen ezért is minden szégyen­kezés nélkül használta a halló­­készüléket. Hiszen neki ez olyan természetes, mint másnak a szemüveg, vagy a bot. Közben Andrea leveszi az egyik játékát a polcról, nézegeti a babát, majd lefekteti, mivel este van — magyarázza. Majd átjön a „felnőttekhez” és ő is bekapcsolódik a beszélgetésbe. — ősszel már én is megyek iskolába. Lehet, hogy ide járok majd a gyakorlóba, ahová a bá­tyám is, de lehet, hogy Pesten fogok tanulni.­­ A­z édesanyja magyarázza meg a pesti tanulás le­hetőségét. — Nem régen voltunk fenn Andreával a nagyothallók inté­zetében. Ott megvizsgálták és előjegyezték a következő tanév­re. Tavasszal újabb vizsgálatra kerül sor és ekkor döntik el vég­legesen, hogy intézeti kezelést igényel-e a betegsége. Lehet, hogy nem kell az intézetben ta­nulnia, ha megérkezik az új hallókészülék. Ezt is előjegyez­ Andreáért tettük, már ígérték is december végéig, de sajnos még nem ér­kezett meg. A holland gyártmá­nyú szerkezetet az első negyed­évben kapjuk meg. Pillanatnyi­lag 9—11 ezer forint az irányára és ehhez a brigád 6431 forintot — az egész napi keresetüket — adott. A család azért jobban örülne, ha Andreát nem kellene a nagyothallók intézetébe adni. Itt pszichológus is foglalkozik a gyerekkel és talán a családi kör­nyezet jobb hatással lenne rá, mintha hatéves korában elsza­kítanák szüleitől. Közben hazaérkezik Andrea édesapja. — Én nagyon hasznosnak tar­tanám az intézeti kezelést és ta­nulást, mivel itthon nem tud­nánk olyan lehetőséget, gyógyu­lást biztosítani a gyereknek. De talán az iskolakezdés nehézsé­gét, a beilleszkedést is jobban „átvészelné” a gyerek, ha itthon maradna velünk. Nekem is na­gyon jólesett, amikor a fiúk szervezték a társadalmi munkát és a végén említették csak ne­kem, hogy tulajdonképpen mire fordítjuk az összeget. Ezt a brigádot nehéz lenne megtalálni. Alkalmi csoport az 1-es főépítésvezetőség három csoportjának művezetői, techni­kusai, műszaki előkészítő cso­portvezetői és főépítésvezetője jött el dolgozni, összesen huszon­egyen. Az egyik szervező Túri Lajos építésvezető volt. — Megmondtuk mindenkinek előre, hogy mire fordítjuk majd a kapott összeget. Senkit sem hívtunk, semmilyen értelemben nem volt kötelező a részvétel. Orosz Imre technikus a vég­zett munkáról beszél. — A gumigyár mögött a SZA­­VICSAV vízmű rekonstrukcióján dolgoztunk. Betonoztunk, mint­egy 80 köbméter beton fogyott el. A kommunista szombat előtt a szakszervezeti műhelybizottság titkára, Pintér László és Lengyel Miklós főépítésvezető gondolt arra, hogy ennek a kislánynak megvehessék a szülők a halló­­készüléket. pinyhért János művezető már régebben is ismerte Andreát: — Amikor meglátogattuk a barátunkat, Jenőt, akkor talál­koztunk a kislányával. Mindan­­­­nyiunkat megdöbbentett, hogy hatéves korában már ilyen ko­moly orvosi segítségre van szük­sége. Amikor hallottuk, hogy a szakszervezeti bizottság és az építésvezetőség ilyen vállalást tervez, rögtön jelentkeztünk mi is. Örülünk, hogy ennyivel is hozzájárulhatunk Andrea gyó­gyításához. Többször részt vet­tünk már társadalmi munkában, de ilyen lelkesedéssel, odaadás­sal még soha nem dolgoztunk. Ha megjön Pestről a hallókészü­lék, elmegyünk akkor is And­reához. Mit lehet ehhez hozzátenni? Nem sokat. Tóth Kornélia „Beszélő falak Kórházépítés munkásszemmel A négyemeletes épület kör­nyéke még rendezetlen volt ott­jártam idején. Néhány munkás az északi oldalra ragasztotta sor­ra a tarka mozaiklapokat, a fő­bejáratnál ácsok tevékenyked­tek. A lépcsőburkolók számára téliesítették a terepet — a faváz­ra hamarosan felkerült az áttet­sző fóliasátor. Szoboszlai Benjá­min négytagú ácsbrigádja vé­gezte a munkát. A brigádvezető­höz fordultam: — A Szoboszlai-brigád az ala­pozástól itt dolgozik a nyíregy­házi tbc-kórház új épületének építésén. Milyen érzés a közeli befejezés előtt utolsó munkákat végezni ? — Mondanom sem kell, hogy nagyon ‘örülünk. S ez nem azért van, mintha már unnánk ezt az építkezést... Egy éve dolgo­zunk itt — s­ valahogy végig más érzéssel csináltuk, mint teszem azt egy „közönséges irodaházat­’ — mosolyog. — Elejétől fogva tisztában vagyunk azzal, hogy rendkívül fontos ez a kétszáz­ágyas új épület. Olvassuk-lát­­juk, hogy kevés a kórházi ágy a­­ megyében... — A munka jellegében van-e valamilyen különbség más épít­kezésekhez képest? — Van. Egészségügyi létesít­ményt építünk, nem lakóházat, így tudjuk, hogy precízebb, hi­bátlanabb munkára van szük­ség. Itt nem lehet elsiklani a legapróbb hiba fölött sem, hogy nagyobb figyelmetlenségről ne is beszéljek. Utólag a hibák kijaví­tása roppant nagy gondot okoz­na. Itt hamarosan beteg embe­rek fognak feküdni, értékes, fi­nom­ berendezéseket szerelnek föl... Bandor Zoltán munkahelyi vezetővel együtt indulunk föl a lépcsőkön. A negyedik eme­leten friss festékszag terjeng, a vilá­gos folyosókon vidámságot árasz­tanak a kékre festett ajtókere­tek, a leendő kórtermek ragyog­nak. Bandor Zoltán a falra mu­tat, ahol drótokat rejtő körök sötétlenek.­­ Már csak a finomszerelvé­nyezés van hátra, a konnekto­rok, kapcsolók, vízcsapok felsze­relése ... Jól haladunk. Vállalá­sunk szerint a december végi határidő helyett már december tizennyolcadikén megkezdődhet a műszaki átadás. A festők ha­marosan indulnak lefelé, „szo­rítják” maguk előtt a más szak­mabelieket: burkolókat, asztalo­sokat, parkettázókat... Tavaly augusztusban még er­dő állt az égre magasodó kór­házépület helyén. Idén pedig „karácsonyi ajándékként” elké­szült a modern, tágas létesít­mény. A műszaki átadás nyo­mában hamarosan megindulhat a berendezés, a technológiai sze­relés. Gyógyító eszközök, orvosi műszerek kerülnek a fűrészba­kok, festőállványok, vödrök, épí­tőszerszámok helyére. A földszinten a munkahelyi vezető Szabó Jánoshoz invitál, a 6/1-es építésvezetőség fejéhez. — Nagyon fontos volt ez az építkezés, mindannyian jól tud­tuk ezt. A dolog sürgősségére például jellemző: szinte skiccek alapján kezdtük el a munkát. S ha ez nem is túl szabályos, na­gyon is szükséges volt. Ellenben semmi zökkenőt nem okozott — a NYÍRTERV dolgozói minden segítséget megadtak. Ha valami probléma adódott, csak szóltunk, s rögtön itt voltak! Ment is min­den, akár a karikacsapás. Így vált lehetségessé, hogy az amúgy is rövid határidőből még mi is lefaragjunk egy kicsit... A dol­gozók is szívügyüknek tekintet­ték ezt a kórházépítést, bátran ki merem jelenteni. Amikor két alkalommal kommunista szom­batot szerveztünk, csaknem tel­jes volt a létszám... Az ősszel szervezett kommu­nista szombaton Róz István és brigádjának tagjai is dolgoztak. A tíztagú kubikosbrigádnak csak hét dolgozója van most itt — hárman Husztra utaztak. — Hét éve együtt vagyunk — mondja a brigádvezető, amikor fölegyenesedik. A régi és az új épületet összekötő rész aljzat­­betonozását végzik a földszin­ten. — A tanácsi építőipartól jöttünk át együtt, öt hónapja vagyunk ezen az építkezésen, s nagy öröm hogy hamarosan át­adhatjuk a kórtermeket, vizsgá­lókat . . . Nagy munka volt, de én például személy szerint is tudom értékelni: másfél hóna­pot feküdtem nemrég kórház­ban. Tudom mit jelent a szép környezet, a tágasság ... A szomszéd helyiségben — raktár lesz — készül a műkő­burkolat. Asztalsimára söpri az alapot a léc, s máris helyén fek­szik az újabb kőlap. Mező Sán­dor kőművesbrigádja megállás nélkül dolgozik. Részt vettek az épület felhúzásában, a falazás­ban, belső pucolásban. Mező Sándor szavai Róz Istvánéhoz hasonlóan csengenek. — Én ugyan nem feküdtem kórházban harmincöt éve — mondja az 53 éves brigádvezető — viszont a feleségem, sajnos, betegeskedik. Több kórházban is járt és bizony szörnyű érzés volt némelyik kórház zsúfoltsá­gát látni. Egyszer jobb híján a padlóra tett matracon helyezték el! Hát ezért dolgoztunk kettő­zött erővel. Hiszen szinte min­den embernek van hasonló ta­pasztalata ... Nem kellett két­szer mondani semmit, s ha úgy jött ki a lépés, vállaltuk a több­letmunkát is. Az elkövetkező években-évti­­zedekben ide kerülő betegek többsége nem fog arra gondolni, hogy miképp épült ez a kórház. Nem ismeri majd a falakat eme­lőket, nem tudja mire gondoltak az itt dolgozók a szerszám moz­dítása közben. Ha egészségesen kilép az épület ajtaján, nem sej­ti: az orvosok—nővérek gondos munkája mellett talán a falak­ban is rejlik valami... Tarnavölgyi György

Next