KEMÉV Építők, 1992 (20. évfolyam, 1-4. szám)
1992-01-01 / 1. szám
Az utolsó ajtó Bakó Antalhoz, a Kemév hajdani munkatársához nagy várakozással mentünk, azzal a céllal, hogy a boltjában gyönyörű, a Kemévnél gyártott ajtókat és ablakokat fényképezzünk. De a legnagyobb megdöbbenésünkre, az üzletben mindössze egyetlen egy, Kemévnél készített ajtót volt módunkban látni. Bakó úr ennek okáról elmondta, sajnos, a valamikori vállalata a többiekhez képest igen drágán dolgozik. Például a furnérajtók darabját más cégektől 5—800 forinttal, a minőségi (például bejárati) ajtókat pedig több ezer forinttal alacsonyabb áron kapja. Bakó Antal rosszindulatot sejt amögött, hogy — mivel szerinte valakik megneszelték, megy a bolt — most a helyiségből ki akarják túrni, ami — Bakó úr szerint — nem lesz egyszerű. Mindenesetre a bérleti díjat rendesen fizeti. Képünkön: a jobb szélen a Bakó-boltban lévő utolsó Kéméves ajtó is látható. Részleges fagyszabadság (Folytatás az 1. oldalról) számítva — kb. 450 fizikai dolgozónk van. Közülük százötvenet fagyszabadságra küldtünk, illetve van, aki a tavalyi szabadságát vette ki. Folyamatos munkát végez tehát nagyjából háromszáz fizikai dolgozónk. A szigetelő részlegünk márciusig nagy kinti murikat nem végezhet, de a szigetelő üzemben is végeznek előregyártást és karbantartást. A Keletszakszer Kft. dolgozóinak egyharmada is nagy szabadságon van. Jó tudni, hogy ez év januárjától a gépészeti leányvállalat szervezetileg és jogilag ismét az anyavállalathoz tartozik. A gépészek közül jó néhányan szabadságra mentek. A kényszerpihenőn lévők egyébként a kollektív szerződésben megállapított óradíjat kapják a fagyszabadság néhány hete alatt. — Mi a helyzet a tengiziekkel? — Tengizben pár hete még 124 emberünk dolgozott. Jelenleg csak negyvenen vannak kint. A többiek vagy a múlt évi szabadságuk letöltésére, vagy kényszerpihenőre jöttek haza. A távoli vidéken egyelőre nincs feladatunk. De folyamatosan tárgyalunk az illetékesekkel, így remény van arra, hogy tavasz, végén, nyár elején újabb munkát kapunk Tengizben. A kényszerpihenő tehát itthon is, Tengizben is csak átmeneti. KEMÉV ÉPÍTŐK 1992. JANUAR n Ezt olvastuk az ágazatról Még egy esztendő kell Az építőiparról szóló információk rendkívül gyéren csordogálnak mostanában. Ezért is határoztuk el, hogy még egy ideig k— ha találunk a magyar sajtóban egy-két jelentős információt, elemzést tartalmazó írást ismertetünk. Az alábbi kettő a Magyar Hírlapban jelent meg, az első január első napjaiban, a második az óév decemberében. A SZAKÉRTŐK szerint még legalább egy esztendő kell ahhoz, hogy véget érjen az építőiparban a recesszió. Igaz, komolyabb és nagyobb megrendelésekre egyelőre nem számíthatnak a kivitelezők, ám a versenyhelyzet nyomán lassacskán kialakuló új struktúra már az idén is szebb napokkal kecsegteti az ágazatot. Az építőipari kereslet visszaesése miatti termeléscsökkenés tavaly elsősorban a nagyobb szakosodott építőszervezeteket érintette — állapítja meg az Ipari és Kereskedelmi Minisztérium építőipari főosztályán készült tanulmány. Az 50 főnél kevesebb alkalmazottal dolgozó és a rugalmasabb cégek viszont 20—25 százalékkal fokozni tudták teljesítményüket. A válságtünetek inkább a nagyvállalatokra, közülük a magas- és mélyépítéssel foglalkozó szervezetekre jellemzőek. Itt a legszembetűnőbb a kapacitások kihasználatlansága, és itt van leginkább szükség a rugalmasabb vállalati struktúrák kialakítására. A KIVITELEZŐ ÉPÍTŐIPAR egészének termelése 1991 első három negyedévében 89 milliárd forint volt, ez 11 százalékos visszaesést jelent 1990 azonos időszakához képest. A teljesítménycsökkenés gyorsult, ám a szervezetek száma egy év alatt csaknem másfélszeresére nőtt. Minél kisebb, annál jobb, vagyis az 50 főt vagy ennél kevesebb alkalmazottat foglalkoztató szervezetek átlagosan 25 százalékkal növelni tudták termelésüket, az 50 és 300 közötti létszámmal rendelkező cégek nagyjából a tavalyelőtti szintjüket tudták megtartani. A „nagyok" esetében — 300 fő felett — már komolyabb visszaesés tapasztalható. Az 50 fő alatti „kategóriában” egyébként a cégek száma a múlt év szeptemberének végéig 3562-re emelkedett, az egy évvel korábbi 2174- hez képest. (A közel 30 ezer kisiparos ebbe a számba nem tartozik bele.) A közepes méretű szervezetek száma 630-ról 718-ra nőtt, a 300 fő fölöttieknél 138 helyett 133 vállalat került a statisztikákba. Korántsem meglepő, hogy negatív tendencia jellemzi a kivitelező építőipar létszámhelyzetét is. Az úgynevezett tartós létszámleépítés aránya 15—17 százalékos volt tavaly, ez közel 37 ezer dolgozót érintett. Az elbocsátottak egy része viszont az újonnan alakuló cégeknél el tudott helyezkedni. A munkanélküliség elsősorban a szakképzetlen munkaerőt érintette és főként az ipari válságövezetekben jelentkezett. Mindezek ellenére néhány szakmában — építőmester, kőműves, ács és bádogos — még hiány is mutatkozik. AZ ÉPÍTŐIPAR gazdasági veszélyeztetettsége jelentős — állapítja meg a tanulmány — a jövedelemtermelés és a hatékonyság problémái komoly feszültségeket teremtenek. Ennek egyik oka, hogy a keresletcsökkenést és az igények megváltozását többnyire még olyan építési kínálat fogadta, amely nem piaci értékrend alapján alakult ki. A megrendeléseket ma már általában versenytárgyalásokon lehet elnyerni, emellett aktív vállalkozáspolitikára van szükség. A külföldi befektetők magyarországi beruházásaiban való részvételért a hazai vállalatoknak többnyire olyan külföldi cégekkel kell versenyezni, amelyek több tapasztalattal és stabilabb gazdasági háttérrel rendelkeznek. Ezért a kormány új versenytárgyalási jogszabály megalkotásáról döntött, és a piacvédelmi intézkedések is előtérbe kerültek. TAVALY MEGKEZDŐDÖTT a nagyvállalati rendszer decentralizációja, rugalmasabb vállalkozói szervezetek kialakítása. Az építőipart jellemző úgynevezett spontán átalakulás eredményeként az állami vállalatok 700 gazdasági társaságot, döntően kft.-t hoztak létre, ezen kívül még 2800 társaság alakult az ágazatban. Ezek többsége a nehezedő piaci körülmények ellenére is eredményesen működik. Az Építőipari Privatizációs Programba 1991 elején 36 vállalat került, közülük 16 az IKM által alapított kivitelező cég. Az állami építőipari vállalatok többsége 1992 első felében gazdasági társasággá alakult át, ezzel párhuzamosan a külföldi tőkével működő vállalkozások aránya is nő. A KILÁTÁSOKAT elemezve a szakemberek megállapítják: az idén az építőipar egyelőre csak a termeléscsökkenés ütemének mérséklődésére (5 százalék) számíthat, a fellendülés kezdetére utaló jelek 1993- ban jelentkezhetnek. Teljesítménynövekedést esetleg az 1994-es esztendő hozhat. Az elmúlt évek során az ágazat a saját bőrén tapasztalhatta: a recesszió jelei először az építési piacon jelentkeznek, a fellendülés pedig itt mutatkozik legkésőbb. A felvázolt tendenciát az ipari tárca tanulmánya szerint kedvezően változtathatják az építési keresletet élénkítő projektek: a koncessziós infrastruktúra-fejlesztések (útépítés), valamint a világkiállítás megszervezése. Az építési export külső feltételei is várhatóan javulnak, bár az EK-társulati tagság e tekintetben nem jár közvetlen előnyökkel, hiszen korlátozott a szabad munkaerőmozgás. A KELETI PIACOKON jelentős építési kereslet mutatkozna, ám ezen országok labilis pénzügyi helyzete miatt a vállalkozások bizonytalanok. Ukrajnában esetleg számíthatnak megrendelésekre a magyar cégek, az exportpiac jelentősebb bővülését azonban csak az jelentheti, ha sikerül valamilyen formában részt venni a volt Szovjetunió területén Németország által finanszírooztt lakásépítésben. A tanulmány végezetül megállapítja: a szervezeti átalakulások, valamint a privatizáció eredményeként egy rugalmas, vállalkozói építőipar kialakulására számíthatunk. Ennek a folyamatnak várhatóan meghatározó szakasza lesz az idei év. Valami hiányzik Kemér-székházban baktatván feltűnt, hogy immár üresek a a faliújságok, vagy azokon idegen hirdetések vannak. Pedig hajjal, valamikor egy tenyérnyi szabad hely sem volt rajtuk; hol ezt, hol azt tették közhírré, ami a vállalat pezsgő életét mutatta. Mára ez megszűnt? Meglehet, de reméljük, nem végérvényesen. OLYAN CSEND VAN a hazai kivitelező építőipar körül, hogy az már gyanús. Néhány évvel ezelőtt rendre címlapon tündökölt vagy éppen szégyenkezett az ágazat, attól függően, hogy sikeres vagy sikertelen időszakot tudhatott-e magáénak. S ma? Vannak, akik azt mondják, a honi építőiparnak már befellegzett, ám vannak, akik ezt a viszonylagos csendet az átalakulás, a váltás keserveivel magyarázzák. Akár így, akár úgy, egy biztos: az ágazat már nem a régi. Ebben az építőipar körül kialakult fura csendben talán csak kevesen tudják, hogy olyan mértékű átalakulás kezdődött meg a hazai kivitelező építőiparban, mely példa nélkül álló. Az azonban igaz, hogy csak nagyon kevés olyan vállalat van, amelyik képes volt a hazai építőipari recessziót nagyobb megrázkódtatás nélkül elviselni. De meg kell mondani, voltak, s vannak ilyenek. Ezeket a cégeket is sújtotta pedig a beruházások csökkenése, a fizetőképes kereslet általános visszaesése, viszont a szűkös piaci igényekre való gyors reagálásuk, rugalmasságuk megmentette őket a padlóra kerüléstől. AZ ÉPÍTÉSI IGÉNYEK CSÖKKENÉSE ma is folytatódik, jól jelzik ezt az első féléves adatok. A kivitelező építőipar egészének termelése a félév végéig 54 milliárd forint volt, összesen 7 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban ugyanebben az időszakban. A szervezetek száma viszont egy év alatt 51 százalékkal nőtt: amíg a múlt évben 2643 kivitelező szervezet dolgozott a kivitelező építőiparban, addig ma már 3992. Ebből viszont csak 131 az úgynevezett nagyobb cég, amelynél háromszáznál is többen dolgoznak. A fizetőképes kereslet alakulásának megfelelően a termelés a múlt év azonos időszakához viszonyítva 16 százalékkal volt kevesebb. A legnagyobb csökkenés — 21 százalékos — a magasépítőknél volt, a mélyépítésben pedig 12 százalékos volt a visszaesés. A szak- és szerelőipar viszont, részben a szervezetszám emelkedésének köszönhetően, 5 százalékkal növelte teljesítményét. Tény azonban, hogy az ágazat termelése még a tíz évvel korábbi szintet sem éri el, és hogy egyre több a veszteséges vállalat és szervezet száma. (Adatok általában a 250 millió forintot meghaladó éves árbevételt realizáló szervezetekről vannak.) A félévkor már 133 cég írhatott mínusz előjelű számot az eredményrovatba. (Egy évvel korábban ez a szám még csak 76 volt.) Nemcsak a veszteséges építők száma nőtt, hanem a veszteség összege is, mégpedig a tavalyi 3,3 milliárdról 5,3 milliárdra. Ugyanakkor csökkent a nyereségesen gazdálkodó szervezetek száma is, s a mért nyereség tömege a múlt évihez képest 2,5 milliárdról 1,6 milliárdra esett vissza. A SZAKÉRTŐK a veszteség növekedését nemcsak azzal magyarázzák, hogy a piaci igények hatására visszaestek a bevételek, hanem azzal is, hogy az építőipari árakban nem érvényesíthető a begyűrűző áremelkedés. Az építési-szerelési munkák árszintje — az anyagárak 30 százalékot meghaladó növekedésével szemben — csak 9,2 százalékkal emelkedett. Természetesen a veszteségek okai között szerepel az is, hogy a még meglévő nagyvállalati körre jellemző magas rezsiköltséget a piac már nem ismeri el. A tevékenységük egy részét ,kft.kben folytató vállalatoknál sok esetben a vállalati központot terhelik a korábbi szállítói és hiteltartozások, továbbá itt jelentkeznek a társaságalapítás előkészítésével kapcsolatos költségek is. Az építési igényekhez igazodó, a szervezet racionalizálásával összefüggő létszámleépítések többletköltsége szintén eredményrontó tényezőként jelentkezik. A KIVITELEZŐ ÉPÍTŐIPARRA az is jellemző, hogy egyre nagyobb ráfordítással képes csak dolgozni. Addig, amíg tavaly 100 forintnyi termelési értéket 104 forintért tudtak előállítani, mára ez a szám 111-re emelkedett. Az anyag- és bérköltségekre kifizetett összegeket ugyanis a gazdálkodók nem tudták a bevételekhez igazodóan mérsékelni, ezért az egyes költségek hányada emelkedett. Az ismeretes adatok szerint a különféle költségek közül a legnagyobb mértékben — 28,5 százalékkal — a bankköltségek növekedtek. Csak ez önmagában félmilliárddal növelte az ágazati veszteséget. AZ ÉPÍTŐK LIKVIDITÁSUK FENNTARTÁSÁHOZ szigorú pénzügyi gazdálkodást folytattak, ám mégis arra kényszerültek, hogy június végéig mintegy 15 milliárd forintnyi forgóeszközhitelt vegyenek fel, amely az árbevétel 26 százalékának felel meg. Rendkívüli mértékben sújtják az építőipart a kedvezőtlen hitelfelvételek, hiszen a rövid lejáratú kölcsönök folyósításához a bankoknál elkülönített betéteket kell elhelyezni, a folyószámlahitelek egy éven túli igénybevételéhez pedig az ingatlanokra jelzálogot terhelnek. Az átalakulás, a privatizáció azonban az építőknél is megkezdődött. A gazdasági társaságokba fektetett vagyoni betétek az idén tovább növekedtek, a tőkeátcsoportosítás külföldi tőke bevonásával járt együtt. A külföldi részvétellel alakuló építőipari nyereségadókedvezmények megvonása a befektetések megtorpanásához vezetett. Míg 1990. július 1-jétől 1991. január 1-jéig az ágazatba 2,6 milliárd forintnyi működőtőke áramlott, addig 1991 első fél évében mindössze 100 millió forint értékű. Az átalakulás során minden bizonnyal számolni kell majd az elkerülhetetlen átmeneti következményekkel, a robbanásszerű szervezeti szétválásokkal, a létszámleépítésekkel. AZ ÉPÍTŐIPAR SAJÁTOSSÁGA, hogy a nemzetgazdaság válságjelenségei elsőként itt jelentkeznek, a gazdasági fellendülés hatása pedig itt mutatkozik meg utoljára. Ennek alapján jogosan lehet arra számítani, hogy az építési igények csökkenése még 1992-ben is folytatódik, a mérséklődés üteme azonban várhatóan nem éri el az 1991-es mértéket. Az építőipar válsága és mássága Folytatódnak az átalakulások, nőnek a veszteségek