KEMÉV Építők, 1992 (20. évfolyam, 1-4. szám)

1992-01-01 / 1. szám

Az utolsó ajtó Bakó Antalhoz, a Kemév hajdani munkatársához nagy várakozással mentünk, azzal a céllal, hogy a boltjában gyönyö­rű, a Kemévnél gyártott ajtó­kat és ablakokat fényképez­zünk. De a legnagyobb megdöb­benésünkre, az üzletben mind­össze egyetlen egy, Kemévnél készített ajtót volt módunkban látni. Bakó úr ennek okáról el­mondta, sajnos, a valamikori vállalata a többiekhez képest igen drágán dolgozik. Például a furnérajtók darabját más cé­gektől 5—800 forinttal, a minő­ségi (például bejárati) ajtókat pedig több ezer forinttal ala­csonyabb áron kapja. Bakó Antal rosszindulatot sejt amögött, hogy — mivel szerin­te valakik megneszelték, megy a bolt — most a helyiségből ki akarják túrni, ami — Bakó úr szerint — nem lesz egyszerű. Mindenesetre a bérleti díjat rendesen fizeti. Képünkön: a jobb szélen a Bakó-boltban lé­vő utolsó Kéméves ajtó is lát­ható. Részleges fagyszabadság (Folytatás az 1. oldalról) számítva — kb. 450 fizikai dol­gozónk van. Közülük százötve­net f­agyszabadságra küldtünk, illetve van, aki a tavalyi sza­badságát vette ki. Folyamatos munkát végez tehát nagyjából háromszáz fizikai dolgozónk. A szigetelő részlegünk márciusig nagy kinti murikat nem végez­het, de a szigetelő üzemben is végeznek előregyártást és kar­bantartást. A Keletszakszer Kft. dolgozóinak egyharmada is nagy szabad­ságon van. Jó tudni, hogy ez év januárjától a gépé­szeti leányvállalat szervezetileg és jogilag ismét az anyavállalat­hoz tartozik. A gépészek közül jó néhányan szabadságra men­tek. A kényszerpihenőn lévők egyébként a kollektív szerző­désben megállapított óradíjat kapják a fagyszabadság néhány hete alatt. — Mi a helyzet a tengiziek­kel? — Tengizben pár hete még 124 emberünk dolgozott. Jelen­leg csak negyvenen vannak kint. A többiek vagy a múlt évi szabadságuk letöltésére, vagy kényszerpihenőre jöttek haza. A távoli vidéken egyelőre nincs feladatunk. De folyamatosan tárgyalunk az illetékesekkel, így remény van arra, hogy tavasz, végén, nyár elején újabb mun­kát kapunk Tengizben. A kény­szerpihenő tehát itthon is, Ten­gizben is csak átmeneti. KEMÉV ÉPÍTŐK 1992. JANUAR n Ezt olvastuk az ágazatról Még egy esztendő kell Az építőiparról szóló információk rendkívül gyéren csordogálnak mostanában. Ezért is határoztuk el, hogy még egy ideig k— ha találunk a magyar sajtóban egy-két jelen­tős információt, elemzést tartalmazó írást ismertetünk. Az alábbi kettő a Magyar Hírlapban jelent meg, az első janu­ár első napjaiban, a második az óév decemberében. A SZAKÉRTŐK szerint még legalább egy esztendő kell ahhoz, hogy véget érjen az épí­tőiparban a recesszió. Igaz, ko­molyabb és nagyobb megrende­lésekre egyelőre nem számít­hatnak a kivitelezők, ám a ver­senyhelyzet nyomán lassacskán kialakuló új struktúra már az idén is szebb napokkal kecseg­teti az ágazatot. Az építőipari kereslet vissza­esése miatti termeléscsökkenés tavaly elsősorban a nagyobb szakosodott építőszervezeteket érintette — állapítja meg az Ipari és Kereskedelmi Minisz­térium építőipari főosztályán készült tanulmány. Az 50 főnél kevesebb alkalmazottal dolgozó és a rugalmasabb cégek viszont 20—25 százalékkal fokozni tud­ták teljesítményüket. A válság­tünetek inkább a nagyvállala­tokra, közülük a magas- és mélyépítéssel foglalkozó szerve­zetekre jellemzőek. Itt a leg­szembetűnőbb a kapacitások kihasználatlansága, és itt van leginkább szükség a rugalma­sabb vállalati struktúrák kiala­kítására. A KIVITELEZŐ ÉPÍTŐIPAR egészének termelése 1991 első három negyedévében 89 milli­árd forint volt, ez 11 százalékos visszaesést jelent 1990 azonos időszakához képest. A teljesít­ménycsökkenés gyorsult, ám a szervezetek száma egy év alatt csaknem másfélszeresére nőtt. Minél kisebb, annál jobb, vagy­is az 50 főt vagy ennél keve­sebb alkalmazottat foglalkoztató szervezetek átlagosan 25 száza­lékkal növelni tudták termelé­süket, az 50 és 300 közötti lét­számmal rendelkező cégek nagyjából a tavalyelőtti szint­jüket tudták megtartani. A „na­gyok" esetében — 300 fő felett — már komolyabb visszaesés tapasztalható. Az 50 fő alatti „kategóriában” egyébként a cé­gek száma a múlt év szeptem­berének végéig 3562-re emelke­dett, az egy évvel korábbi 2174- hez képest. (A közel 30 ezer kisiparos ebbe a számba nem tartozik bele.) A közepes mére­tű szervezetek száma 630-ról 718-ra nőtt, a 300 fő fölöttiek­nél 138 helyett 133 vállalat ke­rült a statisztikákba. Korántsem meglepő, hogy ne­gatív tendencia jellemzi a ki­vitelező építőipar létszámhely­zetét is. Az úgynevezett tartós létszámleépítés aránya 15—17 százalékos volt tavaly, ez közel 37 ezer dolgozót érintett. Az el­bocsátottak egy része viszont az újonnan alakuló cégeknél el tudott helyezkedni. A munka­­nélküliség elsősorban a szak­képzetlen munkaerőt érintette és főként az ipari válságöveze­tekben jelentkezett. Mindezek ellenére néhány szakmában — építőmester, kőműves, ács és bádogos — még hiány is mu­tatkozik. AZ ÉPÍTŐIPAR gazdasági veszélyeztetettsége jelentős — állapítja meg a tanulmány — a jövedelemtermelés és a haté­konyság problémái komoly fe­szültségeket teremtenek. Ennek egyik oka, hogy a keresletcsök­kenést és az igények megválto­zását többnyire még olyan épí­tési kínálat fogadta, amely nem piaci értékrend alapján alakult ki. A megrendeléseket ma már általában versenytár­gyalásokon lehet elnyerni, emellett aktív vállalkozáspoliti­kára van szükség. A külföldi befektetők magyarországi be­ruházásaiban való részvételért a hazai vállalatoknak többnyire olyan külföldi cégekkel kell ver­senyezni, amelyek több tapasz­talattal és stabilabb gazdasági háttérrel rendelkeznek. Ezért a kormány új versenytárgyalá­si jogszabály megalkotásáról döntött, és a piacvédelmi in­tézkedések is előtérbe kerültek. TAVALY MEGKEZDŐDÖTT a nagyvállalati rendszer de­centralizációja, rugalmasabb vállalkozói szervezetek kialakí­tása. Az építőipart jellemző úgynevezett spontán átalakulás eredményeként az állami válla­latok 700 gazdasági társaságot, döntően kft.-t hoztak létre, ezen kívül még 2800 társaság alakult az ágazatban. Ezek többsége a nehezedő piaci kö­rülmények ellenére is eredmé­nyesen működik. Az Építőipari Privatizációs Programba 1991 elején 36 vállalat került, közü­lük 16 az IKM által alapított kivitelező cég. Az állami építő­ipari vállalatok többsége 1992 első felében gazdasági társa­sággá alakult át, ezzel párhuza­mosan a külföldi tőkével mű­ködő vállalkozások aránya is nő. A KILÁTÁSOKAT elemez­ve a szakemberek megállapít­ják: az idén az építőipar egye­lőre csak a termeléscsökkenés ütemének mérséklődésére (5 százalék) számíthat, a fellendü­lés kezdetére utaló jelek 1993- ban jelentkezhetnek. Teljesít­ménynövekedést esetleg az 1994-es esztendő hozhat. Az el­múlt évek során az ágazat a saját bőrén tapasztalhatta: a recesszió jelei először az építé­si piacon jelentkeznek, a fellen­dülés pedig itt mutatkozik leg­később. A felvázolt tendenciát az ipari tárca tanulmánya sze­rint kedvezően változtathatják az építési keresletet élénkítő projektek: a koncessziós infra­struktúra-fejlesztések (útépítés), valamint a világkiállítás meg­szervezése. Az építési export külső feltételei is várhatóan javulnak, bár az EK-társulati tagság e tekintetben nem jár közvetlen előnyökkel, hiszen korlátozott a szabad munkaerő­­mozgás. A KELETI PIACOKON je­lentős építési kereslet mutat­kozna, ám ezen országok labi­lis pénzügyi helyzete miatt a vállalkozások bizonytalanok. Ukrajnában esetleg számíthat­nak megrendelésekre a magyar cégek, az exportpiac jelentő­sebb bővülését azonban csak az jelentheti, ha sikerül valami­lyen formában részt venni a volt Szovjetunió területén Né­metország által finanszírooztt lakásépítésben. A tanulmány végezetül meg­állapítja: a szervezeti átalaku­lások, valamint a privatizáció eredményeként egy rugalmas, vállalkozói építőipar kialaku­lására számíthatunk. Ennek a folyamatnak várhatóan megha­tározó szakasza lesz az idei év. Valami hiányzik Kemér-székházban baktatván feltűnt, hogy immár üresek a a faliújságok, vagy azokon idegen hirdetések vannak. Pedig hajjal, valamikor egy tenyérnyi szabad hely sem volt rajtuk; hol ezt, hol azt tették közhírré, ami a válla­lat pezsgő életét mutatta. Mára ez megszűnt? Meg­lehet, de reméljük, nem vég­érvényesen. OLYAN CSEND VAN a hazai ki­vitelező építőipar körül, hogy az már gyanús. Néhány évvel ezelőtt rendre címlapon tündökölt vagy éppen szégyenkezett az ágazat, at­tól függően, hogy sikeres vagy sikertelen időszakot tudhatott-e magáénak. S ma? Vannak, akik azt mondják, a honi építőiparnak már befellegzett, ám vannak, akik ezt a viszonylagos csendet az átala­kulás, a váltás keserveivel magya­rázzák. Akár így, akár úgy, egy biztos: az ágazat már nem a régi. Ebben az építőipar körül kiala­kult fura csendben talán csak ke­vesen tudják, hogy olyan mértékű átalakulás kezdődött meg a hazai kivitelező építőiparban, mely pél­da nélkül álló. Az azonban igaz, hogy csak nagyon kevés olyan vál­lalat van, amelyik képes volt a hazai építőipari recessziót nagyobb megrázkódtatás nélkül elviselni. De meg kell mondani, voltak, s van­nak ilyenek. Ezeket a cégeket is sújtotta pedig a beruházások csök­kenése, a fizetőképes kereslet ál­talános visszaesése, viszont a szű­kös piaci igényekre való gyors re­agálásuk, rugalmasságuk megmen­tette őket a padlóra kerüléstől. AZ ÉPÍTÉSI IGÉNYEK CSÖKKE­NÉSE ma is folytatódik, jól jelzik ezt az első féléves adatok. A ki­vitelező építőipar egészének ter­melése a félév végéig 54 milliárd forint volt, összesen 7 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban ugyanebben az időszakban. A szer­vezetek száma viszont egy év alatt 51 százalékkal nőtt: amíg a múlt évben 2643 kivitelező szervezet dol­gozott a kivitelező építőiparban, addig ma már 3992. Ebből viszont csak 131 az úgynevezett nagyobb cég, amelynél háromszáznál is töb­ben dolgoznak. A fizetőképes ke­reslet alakulásának megfelelően a termelés a múlt év azonos idősza­kához viszonyítva 16 százalékkal volt kevesebb. A legnagyobb csök­kenés — 21 százalékos — a ma­gasépítőknél volt, a mélyépítésben pedig 12 százalékos volt a vissza­esés. A szak- és szerelőipar vi­szont, részben a szervezetszám emelkedésének köszönhetően, 5 százalékkal növelte teljesítményét. Tény azonban, hogy az ágazat ter­melése még a tíz évvel korábbi szintet sem éri el, és hogy egyre több a­ veszteséges vállalat és szervezet száma. (Adatok általában a 250 millió forintot meghaladó éves árbevételt realizáló szerveze­tekről vannak.) A félévkor már 133 cég írhatott mínusz előjelű számot az ered­ményrovatba. (Egy évvel korábban ez a szám még csak 76 volt.) Nem­csak a veszteséges építők száma nőtt, hanem a veszteség összege is, mégpedig a tavalyi 3,3 milliárdról 5,3 milliárdra. Ugyanakkor csök­kent a nyereségesen gazdálkodó szervezetek száma is, s a mért nye­reség tömege a múlt évihez képest 2,5 milliárdról 1,6 milliárdra esett vissza. A SZAKÉRTŐK a veszteség nö­vekedését nemcsak azzal magyaráz­zák, hogy a piaci igények hatásá­ra visszaestek a bevételek, hanem azzal is, hogy az építőipari árak­ban nem érvényesíthető a begyűrű­ző áremelkedés. Az építési-szerelési munkák árszintje — az anyagárak 30 százalékot meghaladó növekedé­sével szemben — csak 9,2 százalék­kal emelkedett. Természetesen a veszteségek okai között szerepel az is, hogy a még meglévő nagyvál­lalati körre jellemző magas rezsi­­költséget a piac már nem ismeri el. A tevékenységük egy részét ,kft.­­kben folytató vállalatoknál sok esetben a vállalati központot ter­helik a korábbi szállítói és hiteltar­tozások, továbbá itt jelentkeznek a társaságalapítás előkészítésével kapcsolatos költségek is. Az építé­si igényekhez igazodó, a szervezet racionalizálásával összefüggő lét­számleépítések többletköltsége szin­tén eredményrontó tényezőként je­lentkezik. A KIVITELEZŐ ÉPÍTŐIPARRA az is jellemző, hogy egyre nagyobb ráfordítással képes csak dolgozni. Addig, amíg tavaly 100 forintnyi termelési értéket 104 forintért tud­tak előállítani, mára ez a szám 111-re emelkedett. Az anyag- és bérköltségekre kifizetett összegeket ugyanis a gazdálkodók nem tudták a bevételekhez igazodóan mérsé­kelni, ezért az egyes költségek há­nyada emelkedett. Az ismeretes adatok szerint a különféle költsé­gek közül a legnagyobb mértékben — 28,5 százalékkal — a bankkölt­ségek növekedtek. Csak ez önma­gában félmilliárddal növelte az ágazati veszteséget. AZ ÉPÍTŐK LIKVIDITÁSUK FENNTARTÁSÁHOZ szigorú pénz­ügyi gazdálkodást folytattak, ám mégis arra kényszerültek, hogy jú­nius végéig mintegy 15 milliárd forintnyi forgóeszközhitelt vegye­nek fel, amely az árbevétel 26 százalékának felel meg. Rendkívüli mértékben sújtják az építőipart a kedvezőtlen hitelfelvételek, hiszen a rövid lejáratú kölcsönök folyósítá­sához a bankoknál elkülönített be­téteket kell elhelyezni, a folyó­számlahitelek egy éven túli igény­­bevételéhez pedig az ingatlanokra jelzálogot terhelnek. Az átalakulás, a privatizáció azonban az építőknél is megkezdő­dött. A gazdasági társaságokba fek­tetett vagyoni betétek az idén to­vább növekedtek, a tőkeátcsoporto­sítás külföldi tőke bevonásával járt együtt. A külföldi részvétellel alakuló építőipari nyereségadó­kedvezmények megvonása a befek­tetések megtorpanásához vezetett. Míg 1990. július 1-jétől 1991. január 1-jéig az ágazatba 2,6 milliárd fo­rintnyi működőtőke áramlott, addig 1991 első fél évében mindössze 100 millió forint értékű. Az átalakulás során minden bi­zonnyal számolni kell majd az el­kerülhetetlen átmeneti következ­ményekkel, a robbanásszerű szer­vezeti szétválásokkal, a létszámle­építésekkel. AZ ÉPÍTŐIPAR SAJÁTOSSÁGA, hogy a nemzetgazdaság válságjelen­ségei elsőként itt jelentkeznek, a gazdasági fellendülés hatása pedig itt mutatkozik meg utoljára. Ennek alapján jogosan lehet arra számí­tani, hogy az építési igények csök­kenése még 1992-ben is folytató­dik, a mérséklődés üteme azonban várhatóan nem éri el az 1991-es mértéket. Az építőipar válsága és mássága Folytatódnak az átalakulások, nőnek a veszteségek

Next