Kanadai Magyar Munkás, 1947. július-december (19. évfolyam, 1-24. szám)
1947-07-17 / 1. szám
1947 JÚLIUS 17, CSÜTÖRTÖK KANADAI MAGYAR MUNKÁS SICS MIHÁLY, , lelkünk! A GYÖRGY árthoz tartozó Népi Ifjúsági Szofjuság”-ból vettük át, tartozott 1848 előtt. Ugyanis a földművelő munkásság egy volt az akkor alig-alig létező ipari és bányamunkássággal, az úri Magyarország rab- ságában és szolgaságában. A lánc közös volt. Azóta a 48-as nagy parasztforradalom éppen Táncsics Mihály, Petőfi Sándor és Kossuth Lajos vezérletével szabadította fel úri béklyóitóli parasztság egy részét, a telkesjobbágyságot, jórészt a mai kisgazdák röpirataiban, javaslataiban a haladó demokratikus gondolat mellett szállott síkra, noha váltig remélte, hogy a fennálló úri rend önként hajlandó lemondani előjogairól, azt hitte eleinte, hogy a nemesség egységre lép a parasztsággal: »úr és paraszt egyenlő jogokkal és szabadsággal születik, tehát majd egyenlő jogokkal és szabadsággal is él.« Tévedett. Csuful csalatkozott. Józan javaslataira börtön és száműzetés volt a felelet. 1848/49 láttatta be vele a kérlelhetetlen igazságot, hogy a formai polgári demokrácia nem viszi előbbre a dolgozók, a parasztság és a munkásság ügyét . . . »Csodálkozhatunk-e azon, hogy harcunknak oly kevés eredménye volt? — írta 1849-ben Táncsics Mihály — csodálkozhatunk, mert az urak érdeke küzd a felszabadult nép érdekével . . . « A nép demokráciája csak a népi demokrácia lehet, nincsen hivalkodóbb a hibánál, nincs feltűnőbb a mulasztásnál, nincs mutatósabb a reakciónál. Persze, embere válogatja. De Cili éppen azok közül való, akik Beethovenről csak egyet hajlandók tudni: azt, hogy süket volt. Szerencsére nem mindenki ilyen, de akad ebből a fajtából elég. Jómagam is ismerek egy csokorravalót, egy Cilit, két Cilit, egy egész csomó Cilit. Egy orosz közmondás azt tartja, hogy ha az Isten a földön lakna, kővel vernék be az ablakát. Hát ezek a Cilik be is vernék mindennap. Ha hagynák. NE CILI... 1Y ISTVÁN ból, amiben kétannyi a hirdetés, mint a hír. A határon vette. Onnan mondja be a címet: egy albérleti zobát pécézett ki, amelyet »előkelő uzaspár« szívesen kiadna »makuátlan urhölgynek«. Úgy látszik, a makulátlan urhölggyel találva érezte magát Cili; azért megyünk most Szondi utcába, szobanézőbe. »Ez neked rend? Ez neked orzág?« Kiderül, hogy a vonat azért esett, mert Szobon ötven percet állt, üresen fölöslegesen és indokolatlanl . . . Rákosrendezőn is állt négyen percet, mert eléállt egy tehervont. Gondoljam meg, Szobig nem kértt egy percet sem. S gondoljam meg: ez egy nemzetközi gyors. S esett. És éppen 97 évvel az első Március 15 után, 1945-ben juttatta földhöz a felszabadult népi demokrácia Táncsics, Petőfi és Kossuth nyomdokain haladva, a még 48 után is nincstelenül maradt parasztságot, az uradalmi cselédséget és mezőgazdasági munkásságot. Az ipari munkásság segítette 48- ban és segíti ma is a már végleg felszabadult dolgozó parasztság harcát a »tekintetes, nagyságos és méltóságos uraságok ellen . . . « Ezért kell segítenünk nekünk is az igazi dolgozók »a mi fiaink és testvéreink . ... « felszabadító osztályharcát a kizsákmányoló nagytőke, a kapitalizmus ellen, amely a »századok óta izzadó munkástestvéreinket . . . « — még ma is — »nyomorítja és sanyarú szolgaságban tartja...« ""TÁNCSICS Mihály a parasztság és munkásság közös nagy apostola, igazi forradalmár volt. Könyveiben, gondoljam meg: hová vezet mindez ? . . . Meg is gondolom. Meg én, kétszer is. S oda jutok ki, hogy furcsa madarai vagyunk a világnak, akiknek csak a saját fészke nem tetszik. Mert meggondolandó, hogy Cilinek el kellett hagynia a faluját, nem taníthatott tovább, mert megszűnt a magyar iskola. S hogy át ne telepítsék, meg kellett szöknie Pozsonyból. S most, hogy itt van, e ronda Kadarral, a Szondi utcában, hajbakapott a sofőrrel a podgyászdíj miatt. S a lépcsőn megáll és azt mondja: »Látod? Ez Magyarország!« VÁÉG SZERENCSBE, hogy a szoba szép, az ára nem drága, a házaspár szemmel láthatóan előkelő és Cilin se leltek makulát. Egy őrnagyé a lakás, most vonult nyugalomba . . . Hogy miért? »Mert elege volt, Lajos torkig van, ami sok, az sok . . . « Cili feláll, pénzt vesz elő. Minden rendben van. Vagy mégse? »Remélem, az nem akadály, hogy velem a Kadar.« — Nem, nem — biztatja Cilit az asszony. — Lajos különben is szereti a kutyákat. Csak ha már éppen szóba került . . . Nem is fontos, és manapság nem divat erről beszélni... Dehát egy kérésünk lenne. Fogad-e vendéget Cili? Cili nem pirul el. Negyvenhét éves, neki már szabad ... Nem is azért, mondja az asszony, voltaképpen fölösleges is, dehát kimondja a kérést: Zsidó vendéget ne fogadjon Cili . . . Cili rámnéz, nevet. »Nem, nem, ne tessék félni . . . « Az asszony fölkel, azt mondja, hát akkor nincs is semmi baj, kérlek, és légy szíves, nevezz ezentúl Cilinek. Ezen is nevetnek, hogy mind a kettőt Cilinek hívják, egy ilyen ritka név, no, mit szólsz hozzá, Lajos. Lajos is nevet, nekem is nevetnem kell. Egy Cili, két Cili. A kutyát otthagyjuk, a két koffert is. Megyünk le a lépcsőn, ki a Szondi utcán. Cili megfogja a karomat. »Látod . . . « — kezdené, de most már belefojtom a szót. Fogd be a szád, Cili. Észnél légy. Ez itt egy őrnagy, aki torkig van . . . Nyilván a többi őrnagy van torkig ővele. Hallgass, Cili, így nem szabad megérkezni. Látsz egy falatozót, azt mondod: ez Budapest. Látsz egy őrnagyot, azt mondod: ez Magyarország. Inkább azt nézd . . . »No, mit nézzek? A Keletit?« Dühbe jöttem. Fogd be a szád, Cili . . . A/MEGSÉRTŐDÖTT. Igaza volt? Istenbizony, nem tehetek róla. Hová vigyem? Mivel példázódjak? Egy nép demokráciájáról épp oly nehéz tanúbizonyságot tenni, mint egy embernek arról, hogy mindig tisztességes volt. A bűnös számára van alibi, — de mivel bizonyítja a jószándékát? Hiába is mondom, hogy-már a vonat, — ő csak azt látja belőle, hogy hatvan percet késik. Nem a tárgyban van a hiba, hanem a szemben, mely nézi. Könnyű így nézni: Indonéz Idill — Tapossa ki nekem ennek a bennszülöttnek a belét, angol úr! — Tapossa ki maga, hollandul úr, van nekem elég taposnivalóm a saját gyarmataimon. KISGAZDABANAT Két jobboldali kisgazda beszélget: — Te, várjon ki fogunk jönni evvel a Dinnyéssel ? — Nem mernék rá összeesküdni. . ESTE GAZDAGBKNAL — Mond anyukám, kihez kell imádkoznom, hogy hadvezér lehessek? — Truman bácsihoz, kisfiam. KARAMBOL, Klincsák megkérdezi Gugyeráktól: — Mit szólsz ehhez a rengeteg közlekedési balesethez? Gugyerák legyint: — Ne is kérdezd, öregem. A múltkor karonfogva megyek egy csinos nővel a Nefelejts utcában, hát nem összeütköztem a feleségemmel ? TRUMAN-ELV SZERINT — Hallom, hogy kölcsönadtál egy tízest a Ciivareknek. — Hogyne. Megpofozta az anyósát, aki tagja a Kommunista Pártnak. ELBÁNT VELÜK Gyöngyösi (betegágyon): Írja meg Matyikám, hogy utálom ezt a ronda bandát, ezeket a vissza nem térő követeket. Ludas Matyi: De hiszen maga küldte ki mindet követnek! Gyöngyösi: Persze! Mert látni sem akartam őket. NAGY TITKÁRA VALL Rendőrtiszt: Szóval most már elmondta Nagy Ferencről az összeesküvést, a hazaárulást, a valutasibolást, a két vonal politikáját, tud még valamit? Kapócs: Többet nem mondhatok, mert köt a hivatali esküm. Uj idők új dala •— “Ludas Matyi”, Budapest s regényember fölkel s kinézz ablakon. Tényleg Magyarország-e az, hol lakom?Azért mereszt szegény olyan kerek szemet, mert elhangzott: “A gazdagok szessenek!” Mint erre a történelem usan tanít, s eddig még nem volt soha zokásban itt. Hát a Duna és Tisza odor vizet,t mindenért és mindig a regény fizet. lő foga nagyot harap lakásokon, alogh papa, agg fékezőnk, e vedd zokon, mondatot úgy vetjük el int jó magot, zentul itt: “fizessenek gazdagok!” adóhivatal, ne tűrj legényszagot, ez remek: “fizessenek gazdagok!” döfi beleegyezik velünk rivall:bök, Most, hogy már nem vagyunk rai lesz az elsőnél nagyobb mzéti dal!” Lobogó László 9. OLDAL 1848-A MARXIZMUS-1948 A MARXIZMUS kanadai fejlődése A KANADAI marxista mozgalom kifejlődését taglalva, az 1922-es pártalakítást ismertetve, a továbbiakat mondja Tim Buck LPP-vezér idézett jelentésében: " Pártunk világosan, tudatosan és nyilvánosan arra a marxista felfogásra volt alapítva, hogy a tettek pártjának kell lennie, nagyobb céljává tűzve a munkásegység elérését és a munkásosztályon belül az abbeli tudatosságnak a kifejlesztését, hogy a munkásosztály egy osztály önmagáért. Ez bele volt írva első programunkba és a megalakulásunk időszakában kelt első határozatainkba. A körülmények akkor sokkal mások voltak, mint ma és alakuló konvencióján a párt három nagyobb, határozott feladatot tűzött ki maga elé. Először, a szakszervezeti mozgalom egységesítését, a munkások haladott szakaszának elnyerését attól a szektás ideológiától, amit az I.W.W. (International Workers of the World) és a One Big Union teremtett, és meggyőzni őket arra, hogy menjenek viszsza a tömeguniókba, ahová a munkások begyülekeztek, és hogy haladó irányelveket fejlesszenek ki ezekben a szervezetekben. Lenin műveinek a fordítása, ami akkor megkezdődött (és különösen Baloldali Kommunizmusa) döntő tényező volt abbeli felfogásunk tisztázásában, hogy minek kell lennie a forradalmi munkások mozgalmának. A pártunk részére kitűzött második nagyobb feladat volt a független munkás politikai akció kifejlesztése és egy olyan munkáspártnak az építése, amelyben minden unió és minden munkás politikai párt, melyből akkor sok volt, egyesítendő parlamentáris akcióra. A két határozati javaslat, amit ezzel a két fő feladattal kapcsolatban elfogadtunk, jónak maradt ma is számunkra . . . — A harmadik feladat a szervezetlen kanadai munkások megszervezése volt. E három feladat végrehajtásában voltunk képesek arra, hogy a hajtóerő legyünk a munkásmozgalom újraegyesítéséért folyt küzdelmekben, a szervezetlenek szervezésében és a Szövetségi Munkás Párt meglétesítésében, melynek meglehetős hathatós ereje volt Kanada számos tartományában, amíg az A.F.L. vezetősége össze nem törte és el nem kárhoztatta 1927- ben, megtiltva bármely AFL-uniónak, hogy részt vegyen benne, és ugyanakkor kizárva a kommunistákat a szakszervezeti mozgalomból. Ezek után ez elméleti tudás szükségére híva fel a figyelmet, Buck rámutatott, hogy az 1920-as években a pártnak az ár ellen kellett úsznia: »Ezek viszonylagosan felvirágzás évei voltak. A munkásokat jobban befolyásolta ez, mint a mai teszi.« Azt a tőkés propagandát, hogy Henry Ford a termelés racionalizálásával és növelésével feltalálta a válság legyőzését és állandó felvirágzás lesz, felkapták az AFL vezetői, a nagy nemzetközi uniók vezetői, felvették a gyárosokkal való együttműködést, felelősséget vállaltak a termelésnek és a munkások kizsákmányolásának fokozásáért, csaknem minden nagy unió feladta a sztrájkok, bérküzdelmek gondolatát. A pártnak nemcsak a munkásmozgalom hivatalos vezetősége ellen kellett harcolnia, hanem saját soraiban egyrészt az ellenforradalmi trockista demagógok ellen, másrészt az »amerikai kivételesség« ellen, mely a bernsteini revizionizmus amerikai válfaja, a browderizmus elődje volt. A pártot a helyes vonalon a marxizmus helyességéért való harccal tartották meg.