Kanadai Magyar Munkás, 1951-1952 (23. évfolyam, 1-50. szám)

1951-08-30 / 7. szám

1951 AUGUSZTUS 30. CSÜTÖRTÖK KANADAI MAGYAR MUNKÁS KOREA ÍRTA R ADV AN SAG AL (Az arab költőnek ez a verse a libanoni »At- Tarik« című folyóirat egyik számában jelent meg, arany békeéremmel tüntették ki. Radvan Sagal a libanoni Békevédelmi Bizottság tagja és Libanont képviseli a Béke Világtanácsban.) Nagyszerűbb, mint hófödte hegy A nép, mely harcol és ellenáll. Az acél kard ha szivének megy, A kard ereje karjába száll. Mennydörgés a szava éle, Gyilkosokon söpör haragja . . . Pusztulás? Nem! Élet fénye Lángol a szemedben. Korea. Hős f­iaid méltók hozzád, Dicsőséggel jár­ják az utat. Függetlenség és szabadság, Érted vívják harcukat. Már pírkad a holnap fénye, Fejed fölött kisüt majd a nap, Ellenségre és sötétre Borul s földön enyhelyet se kap. Kihuny a zsarnokok napja, Vérükbe falnak a gyilkosok, Más lesz az ember, a munka S a szabadság napja felragyog. (Ford.: Joós F. Imre) A háborús gyújtogatók ellen milliók harcolnak, a gyilkos kormányokat saját népük söpri el. Paszyk, az egyik fiatal tengerész az előadó beszédének hatására visszaemlékezett a »Bá­thory« fedélzetén folytatott rövid beszélgetés­re azzal a newyorki rakodómunkással. Akkor nem is tartotta lényegesnek a dolgot, őt is el­­kábította a rendőrügynökök végtelen arcátlan­sága, akik atombombát kerestek a »Báthory«-n. Most hirtelen megérezte, hogy az akkor jelen­téktelennek tartott beszélgetés mögött igen sok minden rejlik. Hatalmas ereje van a közös harc­nak. — A világtalálkozót­­megelőző hatalmas kampány a világ békeszerető ifjúságánál, tün­tetése lesz! — fejezte be az előadó beszédét. A taps után rövid csend következett, majd Paszyk saját félénkségével tusakodva felemel­te a karját. Szólásra jelentkezett, ügyetlenül kezdett hozzá, az első mondatok nem forrtak egybe, de fokozatosan, ahogy fellelkesült, egy­re jobban beszélt. — Mi, a »Báthory« fiataljai, nem vagyunk e­­gyedül. Velünk van az egész világ béketábo­ra. A berlini VIT-re készülve, felhívjuk társa­inkat, az egész lengyel ifjúságot: köszöntsük munkával a Világifjúsági Találkozót. Dolgoz­zunk jobban, teljesítsünk többet a béke ügyé­ért ! A HALLGATÓSÁG lelki szemei előtt megjele­­nik Berlin az augusztusi VIT alkalmával: hatalmas, vidám, egy gondolatot szolgáló, nyel­vek százait beszélő világösszejövetel, a háború ellen harcoló ifjúság nagy ünnepe. A Világif­júsági Találkozóra gondolva fergeteges taps fo­gadta az ifjúsághoz intézendő felhívás javas­latát és ebben a gondolatban választották meg a kiküldötteket. Az Ifjúsági Találkozóra Murast, az ifjúsági alapszerv vezetőjét és Tarnowski gépészt vá­lasztották meg delegátussá. A kulturhelyiség félig becsukott ablakain ke­resztül a kikötőig hallatszott a béke dalának melódiája: »Vigye szét a szél ennek a dalnak szavait az egész világon . . . « Az egész világon. Főszerkesztő úr! Ott a »New York Times«­­nél, íme a válasz. A »Vörös Báthory« válasza. * * * 6. OLDAL A „vörös Báthory44 válasza aZON A HŰVÖS esős reggelen, amikor az »a­­tomkeresők« — az amerikai titkos­rendőr­ség ügynökei — siserehada ellepte a »Báthory« nevű lengyel óceánjáró fedélzetét, Mirecki szert tett valahogyan a »New York Times« újságle­­pedőjére. Lehet, hogy az egyik rakodómunkás, a néger Joe hozta a hajóra. A fiatal tengeré­szek összedugták fejüket az újság fölött, mely­nek címlapján vörös betűkkel virított a felírás: »Utoljára rakodik a »Vörös Báthory« óceánjáró a newyorki kikötőben — városunk lakossága nem akar kommunista hajókat!« A hajófolyosó hangos volt az angol beszéd nyers torokhangjaitól, a fedélzeten összeverő­dött utasok kicsi csoportja egyelőre nem hagy­hatta el az óceánjárót. A rakodómunkások u­­tat nyitottak a bonyolult »atomellenes« szerszá­mokkal felszerelt ügynökök előtt. A lengyel tengerészcsoport némán hallgatott. Tarnowski mégegyszer elolvasta a cikk címét és felkiál­tott: — Hazug gazemberek ... A lakosság nem akar . . . Kiváncsi vagyok, hogy hogyan kér­dezték meg azt a lakosságot ? Senki sem felelt. Az a régóta fennálló tila­lom, hogy bárki is partra lépjen, az utasok molasztálása és végül a mostani provokáció ele­get mondott amúgy is. A közeli par­tot rendőr­kordon védelmezte a partraszállástól. A kikö­tőmedence oldalán gépfegyveres motorcsónak cirkált, a másik oldalon egy fényszóróval fel­szerelt csónak őrizte a hajót. — Őrület! — tört ki Mireckiből. — Dehogy. Háborús előkészület! — vála­szolt Muras, a Lengyel Ifjúsági Szöve­tség alap­szervi vezetője. A KÉK MATRÓZBLÚZOS rakodómunkások megálltak egy pillanatra a fiatal tengeré­szek mellett. Kíváncsian nézegették a lengyel fiúkat, akik először jöttek a »Báthory«-val. Ú­­jak voltak, ismeretlenek. Az egyik munkás fe­léjük szólt: »mi újság?« Feleletképpen a mat­rózok rámutattak a New York Times első ol­dalára. — Nem! — kiáltott fel a munkás, megnézve az újságlapot. — Nem! — ismételte meg még­egyszer, nyomatékosan. Többet nem mondott — lehet, hogy túl so­kan nyüzsögtek a fedélzeten —, csak a fejét csóválta és társával együtt nekifeküdt a rako­mány kirakásának. Amikor leszállt az est, New York ezernyi fényét elhomályosította a fény­szóró csóvája, mely körülnyalogatta a »Bátho­ry« korlátját, pontos időközönként, mintha csak óra irányítaná. A másik oldalon ott lesel­kedett a géppuskás motorcsónak. A stewar­dok fülkéjében késő éjjelig elhúzó­dott a beszélgetés. A fiúk visszaemlékeztek a newyorki rakodómunkásokkal folytatott koráb­bi beszélgetésekre, a félénk négerekre, akik á­­mulva bámulták az őket egyenrangú félként ke­zelő fehér tengerészeket. Túl a messziségben ott fénylett a megvilágított Szabadságszobor — jelkép tartalom nélkül. A »demokrácia«, a »bé­két szerető nemzetek« hangzatos jelszavai a hatalmas felfegyverkezést és a háborús előké­születeket takarják. A fülke belsejét időnként megvilágította az őrcsónak fényszórójának be­tévedő csóvája. Tarawski fejével az ablak felé bökött.• — Ez Amerika . . . — Nem, ez nem Amerika! — ellenkeztek a többiek. — Emlékezz csak vissza arra a rako­dómunkásra, akinek megmutattuk az újságot! A nép másképpen gondolkodik. A lengyel ifjúsági szövetség tagjai közül va­lamelyik akkor szóbahozta a berlini Világifjú­­sági Találkozót, a háborús uszítók, a dollár és Truman Amerikája elleni, egész világra kiter­jedő, békeharcot. — Hát majd a »Vörös Báthory« megfelel! — mondta Tarnawski. Hátrasimította homloká­ba esett haját, mereven nézett a Szabadságszo­bor felé. — Igen! A »Vörös Báthory« megadja majd a választ! IRTA TADEUSZ KUREK A­MIKOR HÁROM héttel később, ugyanolyan mozdulattal Tarnawski megint megigazítot­ta rakoncátlan fürtjeit, a kerek hajóablakon keresztül már a gdandski emelőrudak acélkar­jai tűntek szemébe és a hajó teste már a Balti­tenger hullámait szelte. A lengyel kereskedelmi tengerészet ifjúsági vezetősége Gdyniában értesítette a »Báthory« fedélzetén dolgozó ifjúsági szövetségi tagokat, hogy a berlini VIT-re küldendő delegátusokat az ő hajójuk fedélzetén tartott gyűlésen válasz­szák majd meg. Még mielőtt a hajó megérke­zett­­volna a kikötőbe, a lengyel ifjúsági szö­vetség alapszerve hozzálátott a gyűlés előké­születeihez. A vezetőségi összejövetelen felosztották egy­más között azokat a feladatokat, melyek a gyű­lés előkészítésével voltak kapcsolatosak. A nép­nevelők tizenkét főnyi csoportja haditanácsot tartott: a gyűlés előtt fel kell keresni a hajó minden egyes fiatal matrózát és meg kell be­szélni velük a berlini VIT előkészületeit. Május egyik napfényes délelőttjén rendezték a gyűlést. A kikötőmedence vize olyan sima volt mint egy fényes tükörlap. A hajót újonnan festették. Pontban tíz órakor, mintha csak egy adott jelre történt volna, a tengerészek leszáll­tak a víz fölött lógó állványzatokról és abba­hagyták a munkát. A pompásan feldíszített kul­­turhelyiségbe már nem munkaruhájukban men­tek; előzőleg felöltötték ünnepi egyenruháju­kat. A FIATAL tengerészek feszült figyelemmel­­ hallgatták Walka elvtársnak, a »Lengyel If­júsági Szövetség« vajdasági vezetőjének be­számolóját. A nyugodt, velős előadás megvilá­gította a legégetőbb kérdést: háború, vagy bé­ke. Érthetővé vált, hogy miért érték a »Bátho­ry« óceánjárót New Yorkban példátlan inzultu­sok. A hajó egy kis darab Lengyelország és ez­által az USA uralkodókörei által gyűlölt béke­tábor piciny része. A nép véleményét újságha­­zugságokkal titkolják el. Vájjon ezek a ha­zugságok alkalmasak-e arra, hogy azokban a fehér és fekete munkásokban, akikkel a len­gyel tengerészek a nagy óceán kikötőiben ta­lálkoztak, elfojtsák a békevágyat? — Nem! — kiáltott közbe a gyűlés egyik fiatal részvevője. Már a Szabadság-szobor is gyanús... (A híres Kukrinyikszi szovjet hármas ajza az amerikai ujjlenyomatvételi hisztériával kapcso­latban. Hoover FBI-főnöknek Truman és Ache­­son mint rendőr segédkezik.)

Next