Kapu, 1989. március (2. évfolyam, 3. szám)

Egy olvasói levélből - Tehet-e arról Nagy Imre, hogy jeltelen sírba került?

Egy olvasói levélből Február 4-én, szombaton éjjel, hosszú évti­zedek után először kerülhetett sor arra, hogy ’56-os mártírjainkról két hozzátartozó és egy volt fogolytársunk a tv előtt nyilat­kozhatott. ... TAR alezredes kijelentései bennem különösebb megbotránkozást nem keltet­tek. Ismerem ugyanis a kormány eddigi hozzáállását az ügyhöz. A megdöbbentő meglepetés akkor ért, amikor a Mi nyilatkozóink ehhez semmit nem szóltak, sőt kijelentették, hogy ők csak 1980-ban értesültek halottaik hollétéről. Ez késztet arra, hogy az akkori időkről az igazságot és a tényeket elmondjam. A hivatalos kivégzések 1957-ben kezdőd­ Az elmúlt hónapokban több olyan, a sajtó­ban is megjelent hivatalos kijelentés hang­zott el, amely szerint Nagy Imre írta alá azt a jogszabályt, amely úgy rendelkezett: ha­lálraítélteket jeltelen sírban kell eltemetni. A Magyarország január 6-i számában Emberiességi okokból cím alatt cikk jelent meg. Szerzője azt ismerteti, hogy — a saját megfogalmazása szerint —: „a magyar jog­rend a politikai okokból halálra ítélt és ki­végzett személyek eltemetését hogyan sza­bályozza”. Egyúttal fakszimilében bemutat egy „titkos dokumentumot”, egy miniszter­­tanácsi határozatot, amelyet mint „az ilyen személyek” (vagyis a politikai okokból ha­lálraítéltek és kivégzettek) sorsáról intézke­dő 1105/1954. (XII. 17.) számú miniszterta­nácsi határozat titkos záradékát — csakúgy, mint az alaphatározatot — állítása szerint az akkori miniszterelnök, Nagy Imre írta alá. A cikk megjelenése óta több olvasói levél érkezett szerkesztőségünkbe, amelyek megkérdőjelezik a dokumentum hitelessé­gét. Kétségeik alátámasztására felhozzák, hogy a dokumentumon gépelve az szerepel csupán: „Nagy Imre s. k.”, de hiányzik a miniszterelnök kézírása. Az alaphatározat XII. 17-én kelt, a „titkos záradék” pedig egy héttel előbb; a határozat 26 példányban ké­szült, de csak 11 példánynak sorolja fel a tu­lajdonosát stb. Furcsállják, hogy Nagy Im­re terhére róják a politikai okokból elítélt és kivégzett személyek holttestével kapcsola­tot Ezekről minden család az ügyvéden ke­resztül értesült. Akkor elmondták nekem, hogy a kivégzés napján kimentek a jelenle­gi 301-es parcellába, s az ott frissen hantolt sírok között a sírásók — némi ellenszolgál­tatás ellenében — megmutatták, hogy me­lyik sírba tették hozzátartozójukat... 1959. november 2-án, halottak napján a parcellához érkező hozzátartozók megdöb­benve tapasztalták, hogy az általuk kegye­lettel gondozott sírokat széjjeltaposták, s az egész parcellában lovas rendőrök tartózkod­tak. Ezek a megjelent hozzátartozókat a leg­durvább módon elkergették a parcellának még a közeléből is. Ilyenformán természe­tes, hogy a tv képernyője 1989. februárban a dimbes-dombos, rendő­rlovak által valami­kor összetaposott sírhelyeket tudta csak mutatni... Tisztelettel: Győri Tibor volt elítélt az 1956-os Országos Nemzeti Bizottság tagja tos embertelen eljárást akkor, amikor ép­pen az ő miniszterelnöksége idején kezdő­dött el a politikai okokból elítéltek rehabili­tációja. — Mi erről a büntetőjogász véleménye? — kérdezzük Kónyáné dr. Kutrucz Katalin egyetemi adjunktust, a Független Jogász Fórum választmányi tagját. — Kezdjük a­ „formai” kifogásokkal. Az akkori körülmények ismeretében azt kell mondanom, nem jelent semmit, hogy egy „jogszabályt” az 50-es években hogyan dá­­tumoztak, vagy éppen kiket tartottak „mél­tónak” arra, hogy tartalmát megismerjék! Perdöntő ez ügyben az lenne, ha a doku­mentumon szerepelne Nagy Imre aláírása. A közölt másolat akkor lenne hiteles, ha egy ilyen példányt mutattak volna be. Az is el­képzelhető, hogy ilyen példány nem is szü­letett. Hegedűs András azt írja A történe­lem és a hatalom igézetében című könyvé­nek 280. oldalán, hogy 1954 végétől gyakor­latilag rá hárult a Minisztertanács irányítá­sa, részben azért, mert Nagy Imre beteg lett. Lehet, hogy ez az oka annak, hogy a decemberben kelt határozat nincs aláírva? Vagyis, hogy volt egy ilyen határozat, de Nagy Imre nem is tudott róla ? Ezeknek az éveknek a gyakorlatába ez is belefér. An­nak alátámasztásául, hogy mennyi jogi kép­telenség (is) lehetséges volt akkoriban, csak egy példa: 1952 és 1963 között a büntetés­végrehajtás nem az igazságügyi tárca, ha­nem a Belügyminisztérium hatáskörébe tar­tozott. Ez azonban nem zavarta az igazság­ügy-minisztert — aki akkor éppen Molnár Erik volt —, hogy kiadja a 122/1955. (I. K. 17.) IM számú utasítást a szabadságvesztés végrehajtása egyes kérdéseinek szabályozá­sáról — adta meg a választ a jogi szakértő. Ami a lényeget érinti: akár jogosak a kifo­gások a titkos dokumentummal kapcsolat­ban, akár nem, Nagy Imre semmiféle olyan rendelkezést nem írt alá, amely az akár po­litikai, akár más okokból halálra ítélt és ki­végzett személyeknek a hozzátartozók rész­vétele nélküli és jeltelen sírba való elteme­téséről intézkedett volna. Nézzük meg, mit tartalmaznak ezek a Magyarországban is idézett minisztertaná­csi határozatok! Az 1105/1954. (XII. 17.) szá­mú MT határozat a halálraítéltekre (vagyis minden halálraítéltre) vonatkozóan azt mondja ki, hogy: „A halálbüntetést zárt he­lyen, az illetékes bíró, ügyész, börtönpa­rancsnok, ezek felügyeleti hatóságának képviselője és a bírósági orvos jelenlétében kell végrehajtani.” Ez a szabály tehát a ha­lálbüntetés végrehajtására vonatkozik és megfelel a civilizált államok gyakorlatának. Az ennek „kiegészítéseként” 1954. decem­ber 10-én, vagyis az előzőnél egy héttel ko­rábban kelt 538/5/1954. számú MT határo­zat (az ún. „titkos dokumentum”, melynek másolatát közli a Magyarország c. hetilap) pedig ugyancsak minden halálra ítélt és ki­végzett személyre vonatkozóan mondja ki, hogy: „Nem adható ki... a halálraítélt és kivégzett személy holtteste...” Ez csupán annyit jelent, hogy a kivégzettet nem a hoz­zátartozók temettetik el, hanem a büntetés­végrehajtási szervek, és egyáltalán nem je­lenti azt, hogy a holttestet jeltelen sírba kell temetni. Vagyis ez a szabály azt határozza meg, hogy ki temet, és nem azt, hogy ho­gyan. Végképp nem azt, hogy a politikai okokból kivégzetteket jeltelen sírba kell te­metni. Ilyen, a politikai okból kivégzettekre vo­natkozó diszkriminációs szabályt egyébként még az 1955. december 29-én kelt 36. számú (a Magyarországban ugyancsak idézett) belügyminiszteri utasítás nem tartalmazott. Amely pedig az emberiesség szabályait megsértve — minden kivégzettre vonatko­zóan — úgy rendelkezett, hogy: „Nem ad­ható ki a halálraítélt és kivégzett személy holtteste, a kivégzett személy sírját megje­lölni nem szabad, temetésén hozzátartozói nem vehetnek részt.” Ennek az utasításnak a meghozatalában azonban Nagy Imre — akit 1955. április 14-én kizártak az MDP Politikai Bizottságá­ból és Központi Vezetőségéből, április 18-án felmentettek miniszterelnöki tisztségéből, végül december 3-án még a pártból is kizár­ták — már semmilyen formában nem vehet Tehet-e arról Nagy Imre, hogy jeltelen sírba került? 4

Next