Kapu, 1989. június (2. évfolyam, 6. szám)

Szlafkay Attila: Fogadtatás (vers) - Sárospataky Csaba? Itt (vers) - Urbán Gyula: Következmény (vers) - Varga Klára: Feljössz (vers) - Tóth Ádám Balázs: Hazugság (vers) - Pósa Zoltán: Hungarian brain-worker 89; úton (versek)

mondta a mérnök. Na, mondtam ma­gamban, én meg gránátvető. Ott éreztem, kint az orosz fronton, annyit ér az ember, mint a hangya! Po málo, kevés, ordított az őrnagy, Po má­­lo! Kevesellte, hogy aznap csak tizenöt halott volt. Hogy három hétig vételez­hessen még utánuk. Megérdemelte a tizenöt évet. Városparancsnok volt, meg a kórház parancsnoka, lágerpa­rancsnok. Azok buktatták le, akiknek kevés jutott. Vérszomjas lettem. Amikor lelőtték mellettem három bajtársamat, és érez­tem, én következem. Addig lőni se akartam, de akkor vérszomjas lettem. Aztán nehogy megírja az újságba! Nem oda való, nem olyan világ van. Majd egyszer könyvbe, mert valaki biztos megírta azt a naplót! Micsoda út­leírás. Aztán ha megírja. Annyit ér, mint fa­lábnak a borogatás. 38 SZLAFKAY ATTILA Fogadtatás a végtelenedik emeleten a király átmászott az erkélyrácson és amikor szónoklás közben fölpillantott a végtelen tetőről több mázsa hó szaladt felé éljenezve — ez ám a felemás fogadtatás URBÁN GYULA Következmény A csattanás, mely téged a földre terített, megsokszorozta apádat. Ki ez a káromkodva ágyadra boruló ember, aki zuhanásában szétszórta örökre egy idegen lakás kulcsait? Ki ez a világ peremén kalimpáló, közömbös bohóc, akinek szántó vagy temető egyremegy? Ki ez a férfiakban gondolkodó őrmester, aki egyedül hagyná a földben, hogy kiálld becsülettel a próbát? Ki ez az Isten­ szelében forgó, megszeppent kicsi polgár? Ki ez a csillagok kövei között őrlődő csupa vér roncs? És ki ez a tükrökön átlátó, testetlen Szeretet? Te tudod, fiam. És csak te tudod, aki most már örökre EGÉSZ vagy. Nyugodt, titokzatos ujjaiddal fölszedsz e mezőről, s kévék rendjébe szorítasz. — Most már te vagy a gazda. SÁROSPATAKY CSABA Itt Itt árnyéka van a csöndnek is, zablát tart a korán nyugvó nap. Tört küszöbön rongy hever és töklámpását készíti már a félelem. Itt elásva a teremtés minden napja. Hátrálnak a hegyek, szőrcsuhát ölt a nevetés, a sóhaj koszorúján töredezett virág a bánat. Itt csak a harangszó él meg és görbe karóhoz láncolva a mozdulat. Itt a csodák csonkján kóhhaju holnap, itt a csodák csonkján öregség reszket, itt a csodák csonkján folyton ácsolnak egy Hungarian brain-worker 89 Kivívott hontalanságom araszolva lépésenként Választott gályámra görnyeden izzadok Feltört tenyeremen hólyag kristálygömbje Belsejében látom néha, hogy meghalok ütőn kopott kételyekre hull az esti pernye mélyített országút szélén elheverő összetört szemekre fagyos is meg lelkes is erről szívesen lemondtam volna — szólt a fenség mielőtt lekapta lábáról a fehér jelenség. PÓSA ZOLTÁN VARGA KLÁRA Feljössz Öt szem paradicsom, egy fél kiló kenyér, meg két kicsi körte. Markold csak, d­éri, én nem bánom, majd csak meglesz az a kulcs. A szomszéd fiú a liftben összedörzsöli a lábszőreit megáll az agyam. De hát ez is csak muzsika. TÓTH Apám BALÁZS Hazugság Tenyerembe nyomott cigarettacsikk, Szemembe szúrt gombostű. Testembe tetovált levegő, Számba tömött vatta, Számba tömött vattán keresztül üvöltöm Süt a nap!

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék