Kapu, 1990. szeptember (3. évfolyam, 9. szám)

Kriston István: Hírszerzés, kémelhárítás és a magyar állam biztonsága

KRISTON ISTVÁN HÍRSZERZÉS, KÉMELHÁRÍTÁS ÉS A MAGYAR ÁLLAM BIZTONSÁGA A magyar állam biztonságának egységes koncepciója, úgy tűnik, várat magára . . . Az egyes szakterületek átala­kítása egymáshoz viszonyított fáziskésésben van. A foko­zatos hatalomátvétel sajátos biztonsági „interferenciá­kat” hozott létre. Elegendő itt utalni a katonai és az ún. „belügyi” szféra eltérő szerepvállalására az átmeneti ha­talmi vákuumban. A „belügyi” eszme- és intézmény­­rendszer funkcióváltása megkezdődött, azonban „tehe­tetlenségi mozgása” miatt még nem jutott nyugvópontra. A korábbi állambiztonsági struktúra széttöredezett, és látszólag új „érző és mozgató” pályákon kapcsolódik a ki­alakuló állammodellhez. A „látszólag” sajnos még nem nélkülözhető... Az állambiztonsági szervezet ma még hasonlít egy képzeletbeli „pavlovi rendőrkutyára”, aki­nek még mindenre elcsordul a nyála ... Az agy korábbi súlyos sérülése folytán keverednek az állat feltételes és feltétlen reflexei. Visszatérve a komolyabb gondolat­hoz, megállapítható: az intézményrendszer átalakítá­sa önmagában nem biztosítéka annak, hogy ez az „állam­­raison” valóban a józan ész és a magyar állam jól felfo­gott defenzív biztonsági érdekei alapján fog működni. Számos jelenség mutat arra, hogy az átalakuló állam­biztonsági szervezet és felfogás is megmaradhat desta­bilizáló tényezőnek, ha nem alakít ki helyes viszonyt az újjászerveződő civil társadalommal, ha indifferenssé válhat tevékenysége a követendő külpolitikai orientá­cióhoz, továbbá, ha nem integrálódik szervesen egy biz­tonsági — alapvetően — háttérstruktúrába. A követke­ző sorokban az állambiztonság fenti hármas társadalmi kapcsolatrendszerének anomáliáit vegyük szemügyre konkrét jelenségekkel is alátámasztva. CIVIL TÁRSADALOM ÉS ÁLLAM­BIZTONSÁG A civil társadalom „lázas önszerveződés” állapotában van; mindenekelőtt a gazdasági és politikai érdekviszo­nyok mentén tagolódik. Az állambiztonság helyzete bo­nyolultabbá vált. Mint központosított mechanizmus kép­telen átfogni, letapogatni ezt a „nyüzsgést”, szelekciós zavarokkal küszködik. Sok probléma fekszik asztalán. Ebben a helyzetben rendező elvekre van szükség: mi mi­nősül — milyen állampolgári magatartás, szerveződés — KÜL- ÉS BIZTONSÁGPOLITIKA az államra vonatkoztatott, azaz „feltranszformált” tény­nek vagy eseménynek! Ez a transzformáció a titkosszol­gálat legnagyobb hibaforrása jelenleg. A transzformátort szétszedték ugyan, de a tekercselés, úgy tűnik, a régi, nem beszélve arról, hogy még mindig nagyfeszültséggel dolgoznak, amikor a gyengeáram is megtenné ... A civil társadalom eseményeinek „felértékelése” három nagy transzformátorállomáson történik a dezintegrált titkos­­szolgálati rendszerben: a Dercze István ezredes vezette Információs Hivatalban (amely lényegében a Hírszerző Hivatal nevet is viselhetné...); a Nagy Lajos vezette Nemzetbiztonsági Hivatalban (amely a kémelhárítással, alkotmányvédő­ tevékenységgel, valamint a terrorcselek­mények felderítésével és elhárításával foglalkozik); a harmadik nagy „trafó” a Magyar Honvédség szintén kü­lönvált Biztonsági Szolgálata (régebbi közkeletű nevén a katonai elhárítás). A titkosszolgálatok által felderített vagy szervezett műveletekben közvetlenül személyi sza­badságot ma már nem korlátozhatnak, de ha az szüksé­ges, valamint hatósági eljárás megindításának szüksé­gessége esetén, ezen a ponton kapcsolódik be az Orszá­gos Rendőr-főkapitányság Állambiztonsági Vizsgálati Osztálya. Ez az új ÁVO ... Szintén végez „feltranszfor­málást” is, nevezetesen a rendőrségi bűnüldöző munka során feltárt, fellelt, állambiztonságot érintő cselekmé­nyeket vonja vizsgálat alá. Az állam elleni bűnöket tehát az ÁVO vizsgálja — függetlenül attól, hogy a titkosszol­gálattól avagy a rendőrségtől, esetleg állampolgári beje­lentésből származik a cselekmény híre. Ennyi szervezet­­tannal a struktúra érzékeltetésére és megértésére terhel­tem a T. Olvasót. Szorosan maradok azonban a civil tár­sadalom és az „elefántfülek” kapcsolatánál, mert ezen az érintkezési ponton fog eldőlni, hogy valóban lesz-e a ma­gyar társadalomnak az állampolgárokra nézve semleges, biztonságot nyújtó szolgáltató szervezete, avagy fennma­rad a régi „feltétlen reflex”, s a titkosszolgálat valameny­­nyi állampolgárt — beleértve az államférfiakat is . . . — potenciálisan beszervezhető ügynöknek (netán ötödik hadoszlopnak) tekint, vagy valóban létrejöhet egy szelíd „államraison”, amely akkor támad, ha tényleg megsér­tik.. . Ez utóbbi volna a kívánatos. A civil ember a jövőben egyre kevésbé fogja elhinni az „államember” szájából hangzó frázist, hogy ti. „az ál­lam én vagyok” ... Az állam — minél inkább azzá tesz- 35

Next