Kapu, 1993. március (6. évfolyam, 3. szám)

KÖNYV - Komjáthy Jenő ébresztése

KÖNYV KAPU Komjáthy Jenő ébresztése (Nagy Atilla Kristóf: Szellemi bonctan. Komjáthy Jenő költészetének hatástörténeti elemzése - Bp. 1992. Széphalom Könyvműhely) Ez a könyv nemcsak iroda­lomtörténeti tényfeltárása miatt fon­tos, hanem etikai szempontból is rendkívül tanulságos. Közhelyszerű igazság, hogy ma­napság nemigen olvasnak verseket, még a klasszikusokat sem, s pláne nem Komjáthy Jenőt, aki sohasem is tartozott a legolvasottabb szerzők közé. Van tehát abban valamiféle he­roikus elszántság és már-már szinte szerzetesi alázatosság, ha valaki, mint jelen esetben Nagy Atilla Kris­tóf, két teljes esztendőt arra szán rá az életéből, hogy Komjáthy „költésze­tének motívumtörténeti elemzésé”-t elvégezze. Az emberben akaratlanul is felmerül az a gyötrő kérdés: vajon hányan olvassák el ezt a könyvet? Természetesen egy ilyen munka nemcsak a jelennek szól, hanem az örökkévalóságnak is. Nyilván addig lesz olvasója, amíg akad aki Kom­játhy verseit is kezébe veszi. Ám aki az irodalomtudomány művelésére szánja el magát, annak számolnia kell azzal, hogy műve nem fog best­sellerré válni. Legfeljebb rivális szak­mabeliek olvassák majd, akik kimu­tatják a tévedéseit, s végül lábjegy­zetbe kerül. Ennyi az iroda­lomtörténész halhatatlansága. Pedig Nagy Atilla Kristóf tényleg je­lentős munkát végzett. Azt, hogy Komjáthyról mindent tud, termé­szetes, hiszen az ő kutatásai az előt­te járók munkáira épülnek. Megálla­pításainak újdonságai abban van­nak, hogy részben korrigálja a Kom­­játhyval kapcsolatos korábbi kutatá­sok egynémely megállapítását, más­részt pedig hallatlan filológiai akríbi­ával tárja fel Ady eme legjelentősebb előfutárja költészetének a legrejtet­tebb forrásvidékét is. Mivel a KAPU nem iroda­lomtörténeti szakfolyóirat, ezért úgy gondolom, nem lenne helyénvaló Nagy Atilla Kristóf munkáját részle­tes és aprólékos szakmai bírálat tár­gyává tenni. Inkább csak arra kívá­nok rámutatni, hogy a szerzőnek ki­váló érzéke van a szintetizáláshoz. Ugyanis miután aprólékosan feltárta Komjáthy költészetének a forrásvidé­két, utána felveti azt a kérdést, hogy „Mi az az eszme, az a gondolatszál, melyre Platón, a gnosztikusok, Spi­noza, Schopenhauer, Nietzsche és Schmitt nézetei felfűzhetők? A sok egyezés, átfedés ellenére az imént említett gondolkodóknak csupán egyetlen motívuma közös: mindany­­nyian elitariánus nézeteket valla­nak.” Nem tartom ugyan az „elitariánus" kifejezést a legszerencsésebben meg­választott szakmai műszónak, mégis azt kell mondanom, hogy a fogalom lényegét tekintve Nagy Atilla Kristóf kiváló erudícióval tapintott rá arra a magatartásformára, amely Komjáthy alaptermészetének is a lényegét al­kotja. Legvitathatóbbnak a könyvnek azokat a lapjait tartom, amelyeken a szerző a Komjáthy és Petőfi közötti állítólagos rokonságot fejtegeti, hi­szen a két költőben meglévő, úgyne­vezett „infantilitás" még nem elegen­dő ok ahhoz, hogy közöttük rokonsá­got lássunk. De valószínűleg maga Nagy Atilla Kristóf is érzi fejtegetésé­nek gyengéjét, hiszen a köztük lévő különbségre is nyomatékkal utal: ,A szabadságharc poétája nemcsak esz­méiben, stílusában is hasonul a plebshez, míg Komjáthy nyelvében inkább visszalép évszázadot, csak ne kelljen a degradált nyelvűekkel kö­zösködnie.” Végső eredményként Nagy Atilla Kristóf sem tud mást mondani, mint amit már az eddigi Komjáthy kuta­tók is megállapítottak: azt tudniillik, hogy ez a tragikus költő ,Ady előfu­tára, Komjáthy a tervezgetés embere, nem a megvalósításé. Művészi gesz­tusaiban fontosabb az akarat, mint maga a cselekvés. Vállalt szerepeiből egyet mégis következetesen végigvitt: ő lett a „vihar hírnöke”, s ennek a „viharnak” a neve: Ady Endre. Ady sokkal többet köszönhet Komjáthy­­nak, semmint eddig gondoltuk vol­na...” Szerzőnk jól ismeri a századvég irodalmát és az akkori iroda­lompolitikai harcokat, de a Komjáthy iránti elfogultsága miatt néha mégis elveszíti tisztánlátását és tárgyilagos­ságát, s emiatt olykor igazságtalan és megalapozatlan véleményeket is megenged magának. Gyulai Pállal szemben például ugyanolyan elfogult negatív irányban, mint amilyenek a századvég fiatal írói voltak. Megálla­pítja például, hogy ,A Gyulai-klikk sem követett egységes, jól körülhatá­rolható elveket, inkább az egyéni íz­lés és érdek volt a szelekció alapja.” Nos, ami az állítólagos Gyulai-klik­ket illeti, ez az ellenzék részéről gya­kori vád volt ugyan a nagy kritikus­sal és elvbarátaival szemben, amint azt már Komlós Aladár is bőségesen 70

Next