Kapu, 2012. június-július (25. évfolyam, 6-7. szám)
GONDOLKODÓ - Urbán Károly: Görög tragédia
tekervényeikben: Szlovákságfelmérőipari kommandó közéig. (B. eset: Bunkók csapata közéig. C. eset: ne rasszistázzunk itten, tisztességes, becsületes, szlovák nemzeti érzelmű avagy mindösszesen testépítő gimnazisták csapata közéig). Magyar potenciális áldozat érzékeli, hogy ő bizony magyarul povedál. Ez természetesen botrány. Ő gondolja ezt. Meg az anyukája. Csengő berreg, kolomp kolompos, veres lámpa agyában kigyúl. Magyar lenni veszély! Poveda átvált szlovák! Sürgős! Gondol gondol! S jön, a szülinapot ünneplő társaság átvált muzikális szlovákra, felmérőiparnak színre be, s ütnek-vágnak amerre látnak. Nem tudni miért. Nem tudjuk, nem tudjuk. Hiszen magyar szó ott el nem hangzott, óvatosra vették a figurát, s anyanyelvüket önként kasztrálták. Magyar anyuka elmés felvetése, mely szerint az etnikai zavargás kizárható „hiszen nem magyarul beszélgettek”, önsorsrontó hibás meghatározás, mert az a gondolati és lelki kényszer, vagy óvatos védelmi javaslat ott a bensőben, mely arra csengeti a magyar pavlovi reflexet, hogy ne legyen magyar, mert az veszélyes, nos, kedves anyuka, ez már ÖNMAGÁBAN egy jól kifejlett etnikai zavargás visszafele irányban. Magyar anyukák számára tájékoztató brossurát kéne kiadni, meddig lehetnek még magyar anyukák ilyen attitűddel. Persze ki akar a nagy szlovák impériumban malinahedvig lenni? Senki. Nevünk Senki - leszünk senki. A szabadság nem az utca kövezetén kezdődik, hanem az ember lelkében. S ha ott leégett lassan minden krasznahorkai vár, de minden hétköznapi budi is, akkor a kudarc teljesült, a vár elveszett, az asszimiláció bevégeztetett. A dolog onnan is megvizsgálható, hogy vajon miért nem gondolta a mulatozó társaság, hogy magyar nemzetiségű bőrfejűek hada bontogatja turul szárnyait, s ezért nem lehetnek etnikailag veszélyesek? Nos, azért nem gondolták, mert bőrfejűek minden honban ahhoz a csapathoz tartoznak, kik túlságosan kizárólagosan otthon és mint ilyenek, túlságosan nagy erőben képzelik magukat, ezt összevetették magyar nemzetiségükkel, s mivel nemzetiségük veszélyesebbnek mutatkozhatott ez órán, mint a bőrfej maga, magyarán, illetve szlovákán, nem voltak csereszabatosak egymással -, így hát nyilvánvalóan féltek, inkább belebújtak a szlovák gúnyába, és hát ekkor ezáltal NYILVÁNVALÓAN NEM TÖRTÉNT SEMMI „nemzetiségi incidens”, mert a dolog teljesen rendben van, ugye szlovákiai magyar anyuka és még tudom is én kicsoda, ha szlováknak hazudott léttel verették össze magukat - az teljesen más. Egyébként ne mondja senki, hogy bőrfejűek nem érzékelték helyi értékén a magyar anyanyelvű ajkakról elhangzó szlovák szöveget, nem érzékelték az akcentust, s talán pont azt gondolták a támadásra feljogosító gyúelegynek, hogy a társaság „pofátlanul” szlovákra váltott. S vajon a félholtra vert fiú mely nyelven könyörgött életéért? Ezt mondta tán halálfélelmében is: - Mamka pomoc! (Anyám segíts)? S ez esetben magyar anyuka megkönnyebbülten sóhajtott fel szlovákul (hiszen édes gyermeke is szlovákul rettegett életéért), nehogy akár a sóhaj is elárulja: Boze moj! Vdaka! (Hála Istennek)! Így történt magyar anyuka? Persze ne bántsuk magyar anyukát. Magyar anyukának lenni ma tótföldön (Uram Atyám, Pozsony mint tót föld!) keserves kín. És ez a keserves kín teljesen rendben van EU-éknál, s e kínok elharapódzása a biztosíték arra, hogy rózsaszín álmok közepette ringassa magát mindenki a tévhitben. Szlovákiában nincsenek nemzetiségi incidensek, főleg ha ezek a nem létező incidensek a magyar kisebbséggel kapcsolatban nem léteznek. A felvidéki magyarok asszimilációja vészes mértékben begyorsult. Robikám! Ez, az Ember Igazi Tragédiája. Egyben klasszikus görög sorstragédia, Tragédia 1.0. No és itt van a Tragédia kettő pont null, sorjáznak rendesen. Legújabb videofelvételek tanúsága szerint Fehér Sándor hegedűművész többek között azért vesztette életét a zátonyra futott és megdőlt Costa Concordia luxushajón, mert (figyelem) orosz vendégek lefizették a hajó személyzetét, s így a többieknél korábban jutottak mentőcsónakhoz. Fehér Sándor közben azzal foglalatoskodott, hogy mentőmellényekkel látott el gyerekeket, s rendezte a sorokat amenynyire tudta, nehogy pánik törjön ki. Már az események korai óráján is azon álmélkodtam, hogy egy bizonyos megmenekült Ljudmilla, orosz állampolgár, nagyestélyiben ecsetelte vidáman a parton riportereknek, mi, s hogyan történt. Es, ez az eljudmillásodás már Barcelonában is szíven ütött vagy 15 éve, mikor egy nagyáruházban a bemondó spanyol, katalán és orosz nyelven világosította fel szorgos vásárlóit, hol is található pultjain a málenykij fülpiszkáló paprika és lopótök, más zöldségek társaságában. Hiszen mindent a törzsvásárlóért. No és ki törzsvásárol Barcelonában 1998-ban nem sokkal Szovjetoroszország bukása után - hát az oroszok, s közülük is a volt KGB-sek és családtagjaik nem is oly kicsiny csapata, kik áttették törzshelyüket ide „Dél- Szocsiba”, Ljudmilla kedves Barcelonájába. Drága jó Brezsnev elvtárs, ha ezt megélhette volna!... Rendben van, a véletlenek tárházába belefér, hogy mondjuk akár tasmán turisták is megléphették volna ezt a korrumpálást, no de mivel ez egy kiváló görög sorstragédia, így hát oroszok nyomultak a Costa Concordia spájzába nagy suttyomban (már a Concordia spájzában is oroszok vannak), s egy magyar vesztét természetesen ezek az oroszok okozták. Felszabadították, s megszabadították Sándort minden gondjától. (Kisfaludi Stróbl Zsigmond jól tudta, mi az orosz típusú felszabadítás és szabadság, eredetileg gépfegyvert