Kapu, 2016. augusztus (28. évfolyam, 8. szám)

KULTÚRA - Sarusi Mihály: Feketevágás a szőlőhegyen

kájával, eszével, ügyességével, talpraesettségével. Na, az nem kell ennek a rohadt komcsi bandának...„Keresztanyámékat is kilakoltatták. A lánya, Panni állapotosan mehetett anyjáék­­kal világgá. A férje Pestről hazajött, segédmunkás a bőrfeldol­gozónál, rohangált kocsiért, hogy legyen mivel elszállítani az ingóságaikat a tanyájukról.”... Várjatok csak... „A bútort a városban egy rokon házába a kocsiszínbe rakták, hogy ne ázzon. Bement a tanácsházára. Hova szüljön a felesége, hova? - kérdezte. Itt maga ne fenyegetőzzön, mert mehet Állampusztára!... Keressen magának lakást, kapta meg Péter.” ...Keresek én nekik, tudom Isten... „Keresztanyám apjának nincs örököse, az ő Hosszú utcai házába költöztek. Egy kony­hán három család: ők, az öreg gazda, meg a ’kulák’ tulajdonos nyakára telepített szegény család a nagy gazdaházban.”... Tőlünk csak azért nem vettek el eddig semmit, mert 15 magyar holddal még nem minősül özvegy anyám ’kulák’-nak. Még ha apám nem esik el a fronton, ő fölhozhatta volna a csa­ládot apránként, egyik darab földet a másik után vásárolva... Aki dolgos, aki törekszik! Ahogy a gazdaféle... Aki nem a kocsmában üti el az időt, nem! Hajt, inaszakadtáig, 20, 50 holddal is!.. Aztán: minek?... Hogy rohadnának el! Anikóék a 21 holddal már bajba kerülhetnének, ha az apja a vállára tudná venni a gazdaságot, de már nem fogja, mehetnek a kol­hozba. A fiúk meg, érzik, menni kell innen. Jóska Pesten gyári munkás, Jani gimnazista. Anikó marad majd otthon, ő marad ’paraszt’? ’Parasztmenyecske’, kereskedelmi iskolai végzettség­gel? Vagy továbbtanul?... Lenne az enyém! Lesz... Ezeknek meg adok én ’Álompusztát’... A kisgazda reménye, hogy 18 mázsa búza teremjen, a koca tízet fialjon... A remény, hogy gyarapodhat! Na, a téeszcsével oda minden. Oda ló, oda tehén, ház, föld, gép, kocsi, szekér, minden. Padlássöprés, a gyereknek orosz óra, moszkoviták. ’Templom’, ’hittan’... Aki persze előrelátó volt, időben szétosztotta a földjét a gyerekei közt, így egyikük sem került kuláklistára. 25 hold vagy 350 aranykorona fölött kerül bajba az ember. Meg kevesebbel is, ha túl ügyes: a föld mellett van még egy kis vegyesboltja, netán kocsmája, esetleg eredetileg valami ipart is kitanult, hát műhelyt nyit, mint például Karcsi bácsi a sarkon: kitanul­ta a cipész mesterséget is, maga mellé ülteti felsőrészkészítő­­nek az asszonyt, befogja a fiát vagy segédet tart, és máris bur­­zsujnak számít!... A másik kis mészárszéket rendez be a város­széli telek végében, hogy legyen mit elvenni tőle, miért lecsukni... Pedig csak szeretne megélni, családjának kenyeret adni! Netán még egy-két családnak... Szólj rá, édes jó Istenem, arra a bokorra, ne zörögjön így, mert tudom Isten, úgy odapörkölök!... Némelyik pökhendi tisztes, agyalágyult tiszthelyettes, mocskos ávós tiszt nem azzal szórakozik, hogy az őrhelyén elszenderülő katona kezéből kiveszi a fegyvert, ráfogja, és már kíséri is egyenest a fogdába, hogy onnan vigyék a katonai bíróság elé! Az hiányzana nekem... Próbálja meg valaki kivenni a kezemből a fegyvert... Szitává lövöm! Fölszólítás nélkül. Aztán már mondhat, amit akar... Zsenyka, a ’polgármester asszony’ elvtársnő mondta egy nagygyűlésen, kíváncsi voltam rá, elmentem, mit ugatnak a kommunisták. Azt röfögte: „Gyűlölni kell a kulákot, az ellenséget, és ha a terménybegyűjtési munkához gyűlölettel fogunk hozzá, akkor el fogjuk érni eredményeinket!”... El, el fogjátok érni az első száraz fát!... Mi köze a magamfajta kisgazda legénynek a nagy­gazdákhoz, tőkésekhez, gyárosokhoz, bankárokhoz, mi?! — Semmi. A magam­fajtához húzok. Ahhoz, aki a két keze mun­kájával keresi meg a maga és a családja kenyerét. Ha nincs saját földje, ha másfél holdat örököl, ha húsz holdja van, akár­mennyi! Nem az számít, a becsület. Az nem kell ezeknek... Ahogy a Veréb utcában, az osztálytársam apjáék, akik abban a kis nádtetős házban laknak! Láttam, sokszor mentem hozzá­juk játszani, jó széles előttük az utca, kedvünkre focizhatunk, nem rúgjuk ki senkinek az ablakát. Láttam, vett két választási malacot, meghizlalta, s vagy mindkettőt levágja, vagy az egyi­ket eladja és a pénzből megveheti a jövő évi hízónak való malacokat, hogy ruhára is jusson, meg maradjon valameny­­nyi!... (megint előveszi a levelet) „Anyám sokat küszködik, de elég jól bírja. Én meg ahol tudok, segítek. Azt mondják, szinte vétek a Kertbe járnom, utána úgyis bekötik a fejem, minek nekem állás?!”... Jól gondolják, de azért csak tanulj. Bekötöm én, egy életre. Ha hazaengednek szabadságra, megkérem a kezét. Lassan végez, csak nem tartják korainak... „Nemcsak tanulni, dolgozni is szeretek, nem félek semmitől”... Persze, ebben a világban nem árt egy kis bátorság. Mellettem nem lesz mitől félned. Még ezektől se!... „Várlak haza! Szeretettel Ani”... Ani, és nem Anna, Anikó. Ahogy csak én hívom. Ezzel árulja el magát? Hogy engem választ?... Állj, ki vagy?! (kapja föl, szögezi a sötétből előóvakodó váltásra a fegyverét)... (majd halkan, magának) Még itt sem hagyják az embert álmo­dozni egy kicsit... Szín: szőlőhegyi pincesor (háttérkép: a három templom körül a kerítés szőlőkaróból, rajtuk géppisztoly) Tiszt (az általa vezetett őrjárattal a havas szőlőhegyi pincesoron halad, az esti szürkületben is világít a hó) Azt mondták, erre kell jönnünk. Tizenkettő, tizenhárom... Katona (Matyival kissé lemaradva) Te Matyi!... Matyi ’Matyi, de nem Rákosi’!... Katona Haha! Matyi Halkabban... Ti hányat szoktatok vágni? Katona Kettőt rtandig! Apám borbély, anyám minket nevelt, etette a jószágot, rendezte az otthoni dolgot, majd belesza­kadt! Negyvenegy éves, de már egy foga sincs. Három gyerek, meg ez a robot... Inkább ötvennek néz ki... Az első a tél ele­jén, karácsony előtt, a másikat a tél derekán, januárban, hogy egész télen legyen mit a család elé tenni. De, tudod, hogy van, ’Több nap, mint kolbász’! Én elvagyok kolbász nélkül, de az öcsém tízóraira sose ette meg a zsíros kenyeret! Vagy kolbász, netán hús, de a vastag kolbász az igazi! Vagy semmi! Pedig hogy futná minden nap fél szál kolbászra... Ma már ennyi az adagja. Már ha megszalad neki és anyánk nem veszi észre. Mert képes kilopni... Amíg van. Mert mostanában hamar elfogy. Nem csak azért, mert megnőttünk. Matyi Jó firma lehet a testvéred. Katona És ti? Évente hány szalad neki nálatok a késnek? Te gazdagyerek lehetsz... Matyi ’Gazdagyerek’... Lennék, ha lehetnék. Ha nem nyo­­morgatnának bennünket... Mert, ahogy emlékszem, meg ahogy az öregek emlegetik, a háborúig jó sora volt a kisgazdá­nak. Már ahhoz képest, akinek nem volt semmije. Az ember megkapaszkodhatott valamiben! A föld. Te érted, mit jelent, mit ér. Magát az életet. Kenyér, falat kolbász... Fürt szőlő, pohár bor... Traktort is vezetek, ha leszerelek, szeretném megtanulni a gépszerelést is, hogy teljesen a magam ura * KAPU XXVIII. évfolyam 2016.8.

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék