Kárpáti Igaz Szó, 1991. július-szeptember (72. évfolyam, 124-187. szám)
1991-07-02 / 124. szám
Egyenrangú partnerek párbeszéde, útkeresése HELYÜK ÉS SZEREPÜK AZ ELLÁTÁSBAN Fontos, valamennyiünket érdeklő, mindennapjaink hangulatát befolyásoló napirendi kérdést vitatott meg a területi pártbizottság szociális-gazdasági kérdésekkel foglalkozó bizottsága. Ezúttal nem volt hosszú bevezető, a terjengős és cifra mondatok is elmaradtak. De elmaradt a szokásos vádaskodás, a parancsosztogatás, a káröröm, és így a találkozó egyenlő partnerek párbeszédévé vált. Tekintettel arra, hogy az utóbbi időben tovább romlott a közfogyasztási cikkekkel való ellátás, a vezetők arra keresték közösen a választ, hogy miként lehet helyi alapanyagokból minél több jó minőségű és olcsó árucikket előállítani. A megbeszélést megnyitó Vaszil Himinec, a területi pártbizottság titkára kihangsúlyozta: tavaly és az idén indokolatlanul nyugtatgattuk magunkat azzal, hogy viszonylag rövid idő alatt megszüntethető a termelés visszaesése, és látványos eredményekre számíthatunk. Csakhogy amíg a közfogyasztási cikkek gyártása Ukrajnában 10 százalékra esett vissza, addig Kárpátalján az első negyedévben mintegy 18 százalékkal, öt hónap alatt másfél millió rubellel kevesebb árucikket állítottak elő, mint a múlt év hasonló időszakában. Csökkent a választék, kevés az olcsó áron megvásárolható, jó minőségű közszükségleti cikk, pedig a Kárpátalja Rékei Termelési Egyesülés, az egykori helyi ipari főosztály jogutódja igenis sokat tehet annak érdekében, hogy a boltokban területszerte megjelenjenek a bútorfélék, a háztartási cikkek, a kerámiakészítmények, a hátizsákok, a szánkók, a kenyértartók, a különféle helyi mesterek által előállított fafaragások, ajándéktárgyak. Mindezt a bérleti szerződésben dolgozó termelési egyesülés 15 vállalatának muntasai képesek előállítani, és ezzel jelentős mértékben hozzájárulni az ellátás javításához. Egészben véve, a beregszászi borzsava, a munkácsi navasigyopár, a técsói Kárpáti, a huszti Nárcisz, a Tavasz, az Orion és számos más vállalat öt hónap alatt teljesítette a közfogyasztási cikkek gyártására vonatkozó tervet, sőt, egyes cégek, mint például a nagybereznai Uzsanka, a técsói Kárpáti, és a munkácsi Havasigyopár 20—30 százalékkal túlszárnyalta előirányzatait. Sajnos, ennek ellenére sok a probléma, a fogyatékosság, hiszen egészen az idei esztendeig a nálunk előállított termékekkel nem mi gazdálkodtunk, nem a kereskedelmi hálózaton keresztül lettek értékesítve, mivel mindezzel a köztársasági hivatalok rendelkeztek. Úgy tűnik azonban, hogy végre ez az áldatlan állapot megszűnik. »TERMÉKEINK KARPATALJÁN MARADNAK«ч Ez volt Onufrij Ljutijnak, a Kárpátalja Bérlői Termelési Egyesülés elnöke mondandójának a lényege. De az elnök kitért arra is, hogy az utóbbi 3 esztendőben kétszer is felszámolták, megosztották a helyi ipart és ezzel megzavarták a termelői ritmust, sok összeszokott kollektívát feloszlattak, szétkergettek. Végre sikerült létrehozni a bérlői vállalatok szervezetét, amivel sok, olyan problémát oldottak meg, melyek a korábbi nehézkes, központosított irányítás miatt fékezték a termelést. — Most már törvényileg is szabadok vagyunk, de mint úttörőknek, sok-sok súlyos gond nehezedik a vállunkra és a problémák zömét önállóan kell megoldanunk — hangsúlyozta Onufrij Ljutij. Már maga az a tény, hogy 64 részlegen vagyunk jelen és üzemegységeink zöme faluhelyen van, arról tanúskodik, hogy kiemelten kell kezelni a szervezési és foglalkoztatottsági kérdéseket. Köztudott az is, hogy országszerte stagnál a könnyűipar. A régi szálak megszakadtak, és az ukrajnai, oroszországi, örményországi, tadzsikisztáni vállalatok csak a barter-ügyletekre korlátozzák tevékenységüket. Ez pedig azt jelenti, ha szövetet, más kelmeféléket akarnak beszállítani Kárpátaljára, akkor a partnernek húst, kolbászt kell ellentételezésként szállítanunk, amiből egyelőre nálunk is kevés van a boltokban. A bérleti vállalatok vezetőségének elnöke arról is szólt, hogy faluhelyen ideiglenesen bevezették a négyórás munkanapot, hogy megóvják a kollektívákat, átmentsék arra az időre, amikor beindulhat a folyamatos termelés. A PIACGAZDÁLKODÁS BUKTATÓI LEKÜZDHETŐK. Onufrij Ljutij, a bérlői egyesülés vezetőségének elnöke, Jurij Szinyák, a kollektíva pártszervezetének titkára, Pavlo Fedikovics, az Ungvári Járási Pártbizottság első titkára és más felszólalók kihangsúlyozták, hogy a piacgazdálkodásra való áttérés nehéz szakaszát összefogással, átgondolt munkával le lehet küzdeni. Abban is egyetértett mindenki, hogy a jelenlegi szakaszon sok függ a vezetőktől, higgadtságuktól, példamutatásuktól. Éppen ezért egyaránt nélkülözhetetlen a nagyobb gazdasági és pénzügyi önállóság szavatolása, a privatizáció meggyorsítása, a kis és mobil termelői részlegek létrehozása. Fazekas Elemér A kormány rendkívüli intézkedéseket javasol (Befejezés.) gyémánttartalék köztársaságok közötti elosztásának fő elveiről. Ám ez a probléma egy nap alatt nem oldható meg, nekünk pedig máris szükség van a valutára. Ezért a legrövidebb időn belül létre kell hozni a nemzeti valutaalapot. Ennek egyetlen lehetséges mechanizmusát pedig az anyagi és nyersanyagforrások olyan állami tartalékainak létrehozása jelenti, amelyeket szabadon átváltható valutáért fogunk eladni a minimális fizetések összegéről. A minimális fizetés jelenleg havi 70 rubel. Ugyanennyi a minimális öregségi nyugdíj, amelyhez jön a kompenzáció. Köztársaságunk több mint 7 millió állampolgárának a mai helyzetben igencsak nehéz megélni ebből az összegből. Ezért az óriási gazdasági nehézségek ellenére talán már ez év negyedik negyedében sikerül a kompenzációval együtt 180-185 rubeles szintre emelni a minimális fizetést és az öregségi nyugdíj összegét. A minimális fogyasztási költségvetéssel kapcsolatos számítások azt mutatják, hogy ez az összeg ma havi 240 rubel. Ugyanakkor közel 30 millióan jóval e szint alatt élnek, mondta Witold Fokin. A lakosság szociális védelmével kapcsolatos intézkedésekről szólva rámutatott, hogy a legfontosabb intézkedés a jövedelem indexálása az árnövekedéstőlfüggően. Ennek küszöbe 2—2,5-szerese a minimális fizetésnek. Ám sokkal radikálisabb intézkedések történnek a nyugdíjellátás javítására. A tervek szerint az életkor után járó minimális nyugdíj és az első, illetve második kategóriájú rokkantak nyugdíja a létminimum szintjén lesz megállapítva, de az nem lehet alacsonyabb a minimális fizetésnél, tehát 180 —185 rubelnél. Csökkent az az életkor, mely után szociális nyugdíjat lehet számfejteni: a férfiak esetében 65 évről 60- ra, a nők esetében 60-ról 55 évre csökken, az alaptalanul meghurcolt, később pedig rehabilitált állampolgároknyugdíja 50 százalékkal emelkedik, családtagjaiké pedig, akiket kitelepítettek, 25 százalékkal. Külön program keretében fog megvalósulni a sokgyermekes családok szociális védelme. A kormányfő felhívta a figyelmet arra, hogy bármely társadalom állampolgárai szociális védettségének foka egyenes arányban van a termelőerők fejlettségi színvonalával, egyszóval a közösségi munka termelékenységével. Sem a kormány, sem a parlament nem képes nagyobb anyagi javakat biztosítani a társadalom tagjai számára, mint amennyit ők maguk megteremtenek. Éppen ezért a rendkívüli intézkedések programjának fő célja a termelőerők felszabadítása, a konkurencia fokozatos növelése és ennek alapján a munka iránti új magatartás elérése. Ez az, aminek biztosítania kell a minőségi áttörést a gazdaság fejlesztésében. A képviselők, miután megvitatták a rendkívüli intézkedések programját, alapjában támogatták azt és megfelelő határozatot hoztak. (Ukrinform) XI. A világjáró pápa A pápai helikopter a Tevere folyó fölé ért, és irányt vett a hatalmas kupola felé. Átrepülve a Szent Péter tér fölött, a vatikáni kertben készült leszállni. 11. János visszatérőben volt számtalan külföldi utazása egyikéről. Mint ilyenkor mindig, elválaszthatatlan személyi titkára, Stanislaw Dziwisz ott ült mellette, iratokkal fölpakolva. Wojtyla egy pillantást vetett az előjegyzési naptárra, és így szólt: »Úgy látom, jövő vasárnap délutánra nincs beírva semmi. Keressen egy plébániát vagy szentélyt, amit meglátogathatunk.« 11. János Pál nemcsak külföldre utazik, hanem Olaszországot is fáradhatatlanul járja, mintha csak azt a célt tűzte volna maga elé, hogy valamennyi városát, templomát és kegyhelyét felkeresi. A sok ráaggatott név közül az egyik, s talán a legtalálóbbak közé tartozó: »Higanycsepp« , mert állandóan mozog, képtelen egy helyben maradni. Akik kapcsolatban álltak vele már bíboros korában is, nagyon jól ismerték erről az oldaláról. Egyikük, Jerzy Furowicz katolikus újságíró már az egyházfővé választást követő héten azt mondta: »Őszintén szólva, alig hiszem, hogy Karol Wojtyla sokáig kibírja a vatikáni palotába zárkózva. Máris tudjuk, hogy előbb-utóbb elutazik Lengyelországba. Márpedig ha oda elmegy, máshová is el kell mennie, különben nagyon egyoldalúnak tűnne az egész...« Turowicz, egy katolikus hetilap főszerkesztője és a Szejm akkori kis katolikus csoportjának egyik befolyásos személyisége már akkor sejtette, tudta, hogy Wojtyla figyelme nem fordul el Lengyelországtól egyházfővé választása után sem, hanem — ha lehet — még fokozódik. Nem kellett tehát prófétának lenni a lengyelországi út megjósolásához, és ha egy országba elment a pápa, akkor az összes többi katolikus és nem katolikus ugyanolyan joggal hívhatja, várhatja őt. Az utazások így rögtön elkezdődtek, és a vatikáni sajtóhivatalban naponta kiadott szűkszavú tájékoztatások között az újságírók legnagyobb izgalommal várták, hová utazik a következő hetekben a pápa. Kiderült, hogy sokfelé és Olaszországon belül, is. Csak Rómában 500 templom működik, az egész országban több ezer, ezenkívül számtalan egyházi intézmény, társadalmi szervezet, jótékonysági egyesület, egyházi szanatórium, kórház, szociális otthon»— Nem is beszélve a rendházakról, szentélyekről, kegyhelyekről. 11. János Pál szinte mindet kész volt felkeresni, és ha szünetet tartott, „csak azért történt, mert az egyik földrészről a másikra röpködött. Első külföldi útja Mexikóba vezetett, a latinamerikai püspökök pueblai konferenciájára. Majd hamarosan sorra került a »fekete földrész«, Afrika is, tehát az a két kontinens, ahol a katolikus egyház jövője eldől. Mert Európa inkább a jelen és múlt, mint a jövő — ezzel nagyjából tisztában voltak az egyház központjában. Nagyon hamar megszületett az első vatikáni vicc is a pápa világjáró szenvedélyéről: »Mi a különbség a jó isten és Wojtyla között? Nos, Isten mindenütt jelen van, Wojtyla pedig mindenütt jelen volt már.« Ugyanis krakkói érsekként is sokat utazott, bejárta az egész világot. Eljutott Ausztráliába és Óceániába is, a pápuák közé. Nem egyházfőként kereste fel őket először. Turowicz jól ismerte ezt a fékezhetetlen utazási szenvedélyt és ezért jósolta nagy biztonsággal, hogy aligha marad bezárkózva a Vatikánban. Az az igazság, hogy a krakkói érseki palotában sem volt képes egyhuzamban megmaradni egy hétnél tovább. (Folytatjuk.) TOLLHEGYEN ------------—............. PARADICSOM? Amilyen mesebelien gazdag vidék Kárpátalja, csak a nyugati turisták pénztárcája révén képes volna paradicsommá válni. Csaak meg kellene nyitni a határokat, liberalizálni a törvényeket, és dőlne hozzánk a sok dollár, schilling, marha stb. Végtére is erdőségeinknek nem akad párja széles e világon. Folyóink, vizeink is vannak szép számmal. A hegyvonulatok pedig egyszerűen lenyűgözőek. Melyik pénzeszsák tudna ellenállni ilyen kísértésnek? Ugye milyen ismerős érvelések? A gond csak az, hogy e nemes eszmék hangoztatói ezen a helyen többnyire kiteszik a pontot. Pedig igazság szerint veszszőnek kellene következnie, majd a nincstelenségünk felsorolásának. Mert vajon melyik üdülni vágyó nyugati állampolgár volna hajlandó átszenvedni azt a többórás tortúrát, mely a zöldsapkások és a szigorú vámtisztek által őrzött határainkon várnának rá? Nem sok, s bizonyíték erre, hogy francia, angol, német stb. rendszámú kocsit csak elvétve lehet látni vidékünk országútjain. Apropó, országút. Lehet-e egyáltalán útnak nevezni őket? A választ rábízom szenvedő honfitársaimra. Gondolom, egy turistának, még egy nyugatinak is, ennie kell valahol, valamit. Nos, választékban ugyancsak nem bővelkedhetünk. A szolgáltatás színvonala csecsemőcipőben sem jár. No és a szállás? Mert valahol álomra kell hajtani a gyönyörű látványtól eltikkadt nyugati koponyákat is. Ezzel kapcsolatban nem sok alkalmam volt végiglakni területünk szállodáit, de egyik nemrégen szerzett tapasztalatomat feltétlenül szeretném megosztani. Tegyük fel, valaki Nagyszőlős nevezetességeivel akar megismerkedni. Régi sajtónyelven szólva: a központban impozáns szálló — a város egyedüli szállodája —, a Vinogradov várja zárt kapukkal... ...És öblítő nélküli vécékkel, körkörösen penészes, hulló vakolatú falakkal, mennyezettel, mosószert sohasem látott kádakkal, egész éjszaka csepegő csapokkal. Négy szobát volt alkalmam végignézni, s bizony kemény dolog lett volna eldöntenem, hogy e »szocialista« versenyben a sivárság, a rendetlenség, a trenányság terén melyik egyszobás vitte volna el a pálmát. A csepegő csapot, a tartályhiányt, a hulló vakolatot a velem levő három budapesti kollégának még meg tudtam indokolni az országban burjánzó krónikus anyaghiánnyal. A koszos kádra azonban nem tudtam magyarázatot találni. Sem másnap arra, hogy a szálló halljában miért nem működik a telefon. Sem arra, hogy a szálló előtt, a kocsik között miért futkosnak fényes nappal patkányok. Egyébként egy éjszakáért csak kilenc rubel nyolcvan képeket kellett fizetnem. Egynapi keresetemet. Az inflációhoz mérten olcsón megúsztam. A szállás harminc centbe sem került. Bár azt hiszem, egy esetleges nyugati vendég a koszért és penészért ennyit sem lett volna hajlandó áldozni. Még, ha oly paradicsomba illő hely is Kárpátalja. Mert az infrastruktúra egyelőre maga a pokol. Kőszeghy Elemér