Kárpáti Igaz Szó, 1991. július-szeptember (72. évfolyam, 124-187. szám)

1991-07-02 / 124. szám

Egyenrangú partnerek párbeszéde, útkeresése HELYÜK ÉS SZEREPÜK AZ ELLÁTÁSBAN Fontos, valamennyiünket ér­deklő, mindennapjaink hangu­latát befolyásoló­­ napirendi kérdést vitatott meg a­ területi pártbizottság szociál­is-gazdasá­­gi kérdésekkel foglalkozó bi­zottsága. Ezúttal nem volt hosszú bevezető, a terjengős és cifra mondatok is elmarad­tak. De elmaradt a szokásos vádaskodás, a parancsosztoga­tás, a káröröm, és így a talál­kozó egyenlő partnerek párbe­szédévé vált. Tekintettel arra, hogy az utóbbi időben tovább romlott a közfogyasztási cikkekkel va­ló ellátás, a vezetők arra ke­resték közösen a választ, hogy miként lehet helyi alapanya­gokból minél több jó minőségű és olcsó árucikket előállítani. A megbeszélést megnyitó Va­­szil Himinec, a területi párt­­bizottság titkára kihangsúlyoz­ta: tavaly és az idén indoko­latlanul nyugtatgattuk magun­kat azzal, hogy viszonylag rö­vid idő alatt megszüntethető a termelés visszaesése, és látvá­nyos eredményekre számítha­tunk. Csakhogy amíg a köz­­fogyasztási cikkek gyártása Ukrajnában 10 százalékra esett vissza, addig Kárpátal­ján az első negyedévben mint­egy 18 százalékkal, öt hónap alatt másfél millió rubellel ke­vesebb árucikket állítottak elő, mint a múlt év hasonló idő­szakában. Csökkent a válasz­ték, kevés az olcsó áron meg­vásárolható, jó minőségű köz­szükségleti cikk, pedig a Kár­pátalja Rék­ei Termelési Egye­sülés, az egykori helyi ipari fő­osztály jogutódja igen­is so­kat tehet annak érdekében, hogy a boltokban területszerte megjelenjenek a bútorfélék, a háztartási cikkek, a kerámia­készítmények, a hátizsákok, a szánkók, a kenyértartók, a kü­lönféle helyi mesterek által előállított fafaragások, aján­déktárgyak. Mindezt a bérleti szerződésben dolgozó termelé­si egyesülés 15 vállalatának munt­asai képesek előállítani, és ezzel jelentős mértékben hozzájárulni az ellátás javítá­sához. Egészben véve, a bereg­szászi borzsava, a munkácsi n­avasigyopár, a técsói Kárpá­ti, a huszti Nárcisz, a Tavasz, az Orion és számos más válla­lat öt hónap alatt teljesítette a közfogyasztási­ cikkek gyár­tására vonatkozó tervet, sőt, egyes cégek, mint például a nagybereznai Uzsanka, a té­csói Kárpáti, és a munkácsi Havasigyopár 20—30 száza­lékkal túlszárnyalta előirány­zatait. Sajnos, ennek ellenére sok a probléma, a fogyatékos­ság, hiszen egészen az idei esztendeig a nálunk előállított termékekkel nem mi gazdál­kodtunk, nem a kereskedelmi hálózaton keresztül lettek ér­tékesítve, mivel mindezzel a köztársasági hivatalok rendel­keztek. Úgy tűnik azonban, hogy végre ez az áldatlan ál­lapot megszűnik. »TERMÉKEINK KARPATALJÁN MARADNAK«ч Ez volt Onufrij Ljutijnak, a Kárpátalja Bérlői Termelési Egyesülés elnöke mondandójá­nak a lényege. De az elnök kitért arra is, hogy az utóbbi 3 esztendőben kétszer is felszá­molták, megosztották a helyi ipart és ezzel megzavarták a ter­melői ritmust, sok összeszokott kollektívát feloszlattak, szét­kergettek. Végre sikerült lét­rehozni a bérlői vállalatok szer­vezetét, amivel sok, olyan prob­lémát oldottak meg, melyek a korábbi nehézkes, központosí­tott irányítás miatt fékezték a termelést. — Most már törvényileg is szabadok vagyunk, de mint úttörőknek, sok-sok súlyos gond nehezedik a vállunkra és a problémák zömét önálló­an kell megoldanunk — hang­súlyozta Onufrij Ljutij. Már maga az a tény, hogy 64 részlegen vagyunk jelen és üzemegységeink zöme faluhe­lyen van, arról tanúskodik, hogy kiemelten kell kezelni a szervezési és foglalkoztatottsá­gi kérdéseket. Köztudott az is, hogy or­szágszerte stagnál a könnyű­ipar. A régi szálak megsza­kadtak, és az ukrajnai, orosz­­országi, örményországi, ta­­dzsikisztáni vállalatok csak a barter-ügyletekre korlátozzák tevékenységüket. Ez pedig azt jelenti, ha szövetet, más kel­meféléket akarnak beszállítani Kárpátaljára, akkor a part­nernek húst, kolbászt kell el­lentételezésként szállítanunk, amiből egyelőre nálunk is ke­vés van a boltokban. A bérle­ti vállalatok vezetőségének el­nöke arról is szólt, hogy falu­helyen ideiglenesen bevezették a négyórás munkanapot, hogy megóvják a kollektívákat, át­mentsék arra az időre, amikor beindulhat a folyamatos terme­lés. A PIACGAZDÁLKODÁS BUKTATÓI LEKÜZDHETŐK. Onufrij Ljutij, a bérlői egye­sülés vezetőségének elnöke, Jurij Szinyák, a kollektíva pártszervezetének titkára, Pav­lo Fedikovics, az Ungvári Járási Pártbizottság első titká­ra és más felszólalók kihang­súlyozták, hogy a piacgazdál­kodásra való áttérés nehéz sza­kaszát összefogással, átgondolt munkával le lehet küzdeni. Abban is egyetértett mindenki, hogy a jelenlegi szakaszon sok függ a vezetőktől, higgadtsá­guktól, példamutatásuktól. Ép­pen ezért egyaránt nélkülözhe­tetlen a nagyobb gazdasági és pénzügyi önállóság szavatolá­sa, a privatizáció meggyorsítá­sa, a kis és mobil termelői részlegek létrehozása. Fazekas Elemér A kormány rendkívüli intézkedéseket javasol (Befejezés.) gyémánttartalék köztársasá­gok közötti elosztásának fő elveiről. Ám ez a probléma egy nap alatt nem oldható meg, nekünk pedig máris szükség van a valutára. Ezért a legrövidebb időn belül lét­re kell hozni a nemzeti valu­taalapot. Ennek egyetlen le­hetséges mechanizmusát pe­dig az anyagi és nyersanyag­­források olyan állami tarta­lékainak létrehozása jelenti, amelyeket szabadon átváltha­tó valutáért fogunk eladni a minimális fizetések össze­géről. A minimális fizetés je­lenleg havi 70 rubel. Ugyan­ennyi a minimális öregségi nyugdíj, amelyhez jön a kom­penzáció. Köztársaságunk több mint 7 millió állampolgárának a mai helyzetben igencsak ne­héz megélni ebből az összeg­ből. Ezért az óriási gazda­sági nehézségek ellenére ta­lán már ez év negyedik ne­gyedében sikerül a kompen­zációval együtt 180­-185 ru­beles szintre emelni a mini­mális fizetést és az öregségi nyugdíj összegét. A minimális fogyasztási költségvetéssel kapcsolatos számítások azt mutatják, hogy ez az összeg ma havi 240 rubel. Ugyanakkor közel 30 millióan jóval e szint alatt élnek, mondta Witold Fokin. A lakosság szociális védelmé­vel kapcsolatos intézkedések­ről szólva rámutatott, hogy a legfontosabb intézkedés a jö­vedelem indexálása az árnö­vekedéstől­­függően. Ennek küszöbe 2—2,5-szerese a mi­nimális fizetésnek. Ám sokkal radikálisabb intézkedések tör­ténnek a nyugdíjellátás ja­vítására. A tervek szerint az életkor után járó minimális nyugdíj és az első, illetve má­sodik kategóriájú rokkantak nyugdíja a létminimum szint­jén lesz megállapítva, de az nem lehet alacsonyabb a mi­nimális fizetésnél, tehát 180 —185 rubelnél. Csökkent az az életkor, mely után szociális nyugdíjat lehet számfejteni: a férfiak esetében 65 évről 60- ra, a nők esetében 60-ról 55 évre csökken, az alaptalanul meghurcolt, később pedig re­habilitált állampolgárok­­nyug­díja 50 százalékkal emelkedik, családtagjaiké pedig, akiket kitelepítettek, 25 százalékkal. Külön program keretében fog megvalósulni a sokgyermekes családok szociális védelme. A kormányfő felhívta a figyel­met arra, hogy bármely tár­sadalom állampolgárai szo­ciális védettségének foka egye­nes arányban van a termelő­erők fejlettségi színvonalával, egyszóval a közösségi mun­ka termelékenységével. Sem a kormány, sem a parlament nem képes nagyobb anyagi ja­vakat biztosítani a társada­lom tagjai számára, mint amennyit ők maguk megte­remtenek. Éppen ezért a rend­kívüli intézkedések program­jának fő célja a termelőerők felszabadítása, a konkurencia fokozatos növelése és ennek alapján a munka iránti új magatartás elérése. Ez az, ami­nek biztosítania kell a mi­nőségi áttörést a gazdaság fejlesztésében. A képviselők, miután meg­vitatták a rendkívüli intézke­dések programját, alapjában támogatták azt és megfelelő határozatot hoztak. (Ukrinform) XI. A világjáró pápa A pápai helikopter a Tevere folyó fölé ért, és irányt vett a hatalmas kupola felé. Átrepül­ve a Szent Péter tér fölött, a vatikáni kertben készült leszáll­­ni. 11. János visszatérőben volt számtalan külföldi utazása egyi­kéről. Mint ilyenkor mindig, el­választhatatlan személyi tit­kára, Stanislaw Dziwisz ott ült mellette, iratokkal fölpakol­va. Wojtyla egy pillantást ve­tett az előjegyzési naptárra, és így szólt: »Úgy látom, jövő vasárnap délutánra nincs be­írva semmi. Keressen egy plé­bániát vagy szentélyt, amit meglátogathatunk.« 11. János Pál nemcsak kül­földre utazik, hanem Olaszor­szágot is fáradhatatlanul jár­ja, mintha csak azt a célt tűz­te volna maga elé, hogy vala­mennyi városát, templomát és kegyhelyét felkeresi. A sok rá­aggatott név közül az egyik, s talán a legtalálóbbak közé tar­tozó: »Higanycsepp« , mert állandóan mozog, képtelen egy helyben maradni. Akik kapcso­latban álltak vele már bíboros korában is, nagyon jól ismer­ték erről az oldaláról. Egyikük, Jerzy Furowicz katolikus újság­író már az egyházfővé válasz­tást követő héten azt mondta: »Őszintén szólva, alig hiszem, hogy Karol Wojtyla sokáig ki­bírja a vatikáni palotába zár­kózva. Máris tudjuk, hogy előbb-utóbb elutazik Lengyel­­országba. Márpedig ha oda el­megy, máshová is el kell men­nie, különben nagyon egyolda­lúnak tűnne az egész...« Turowicz, egy katolikus he­tilap főszerkesztője és a Szejm akkori kis katolikus csoportjá­nak egyik befolyásos személyi­sége már akkor sejtette, tudta, hogy Wojtyla figyelme nem fordul el Lengyelországtól egy­házfővé választása után sem, hanem — ha lehet — még fo­kozódik. Nem kellett tehát prófétának lenni a lengyelországi út meg­­jósolásához, és ha egy ország­ba elment a pápa, akkor az összes többi­­ katolikus és nem katolikus ugyanolyan joggal hívhatja, várhatja őt. Az utazások így rögtön elkez­dődtek, és a vatikáni sajtóhiva­talban naponta kiadott szűk­szavú tájékoztatások között az újságírók legnagyobb izgalom­mal várták, hová utazik a kö­vetkező hetekben a pápa. Ki­derült, hogy sokfelé és Olasz­országon belül, is. Csak Ró­mában 500 templom működik, az egész országban több ezer, ezenkívül számtalan egyházi intézmény, társadalmi szerve­zet, jótékonysági egyesület, egyházi szanatórium, kórház, szociális otthon»— Nem is be­szélve a rendházakról, szenté­lyekről, kegyhelyekről. 11. Já­nos Pál szinte mindet kész volt felkeresni, és ha szünetet tar­tott, „csak azért történt, mert az egyik földrészről a másik­ra röpködött. Első külföldi út­ja Mexikóba vezetett, a latin­amerikai püspökök pueblai kon­ferenciájára. Majd hamarosan sorra került a »fekete földrész«, Afrika is, tehát az a két kon­tinens, ahol a katolikus egy­ház jövője eldől. Mert Európa inkább a jelen és múlt, mint a jövő — ezzel nagyjából tisztában voltak az egyház központjában. Nagyon hamar megszületett az első vatikáni vicc is a pápa világjáró szenve­délyéről: »Mi a különbség a jó isten és Wojtyla között? Nos, Isten mindenütt jelen van, Wojtyla pedig mindenütt jelen volt már.« Ugyanis krakkói érsekként is sokat utazott, be­járta az egész világot. Elju­tott Ausztráliába és Óceániá­ba is, a pápuák közé. Nem egyházfőként kereste fel őket először. Turowicz jól ismerte ezt a fékezhetetlen utazási szenvedélyt és ezért jósolta nagy biztonsággal, hogy aligha marad bezárkózva a Vatikán­ban. Az az igazság, hogy a krakkói érseki palotában sem volt képes egyhuzamban meg­maradni egy hétnél tovább. (Folytatjuk.) TOLLHEGYEN ------------—............. PARADICSOM? Amilyen mesebelien gazdag vidék Kárpátalja, csak a nyugati turisták pénztárcája révén képes volna paradicsommá válni. Csaak meg kellene nyitni a határokat, liberalizálni a törvényeket, és dőlne hozzánk a sok dollár, schilling, marha stb. Végtére is erdőségeinknek nem akad párja széles e világon. Folyóink, vizeink is vannak szép számmal. A hegyvonulatok pe­dig egyszerűen lenyűgözőek. Melyik pénzeszsák tudna ellenállni ilyen kísértésnek? Ugye milyen ismerős érvelések? A gond csak az, hogy e nemes eszm­ék hangoztatói ezen a helyen többnyire kiteszik a pontot. Pedig igazság szerint vesz­­szőnek kellene következnie, majd a nincstelenségünk felsorolá­sának. Mert vajon melyik üdülni vágyó nyugati állampolgár volna hajlandó átszenvedni azt a többórás tortúrát, mely a zöldsap­kások és a szigorú vámtisztek által őrzött határainkon várnának rá? Nem sok, s bizonyíték erre, hogy francia, angol, német stb. rendszámú kocsit csak elvétve lehet látni vidékünk országútjain. Apropó, országút. Lehet-e egyáltalán útnak nevezni őket? A választ rábízom szenvedő honfitársaimra. Gondolom, egy turistának, még egy nyugatinak is, ennie kell valahol, valamit. Nos, választékban ugyancsak nem bővelkedhe­tünk. A szolgáltatás színvonala csecsemőcipőben sem jár. No és a szállás? Mert valahol álomra kell hajtani a gyönyörű látványtól eltikkadt nyugati koponyákat is. Ezzel kapcsolatban nem sok alkalmam volt végiglakni terü­letünk szállodáit, de egyik nemrégen szerzett tapasztalatomat feltétlenül szeretném megosztani. Tegyük fel, valaki Nagyszőlős nevezetességeivel akar megis­merkedni. Régi sajtónyelven szólva: a központban impozáns szálló — a város egyedüli szállodája —, a Vinogradov vár­ja zárt kapukkal... ...És öblítő nélküli vécékkel, körkörösen penészes, hulló va­kolatú falakkal, mennyezettel, mosószert sohasem látott kádak­kal, egész éjszaka csepegő csapokkal. Négy szobát volt alkal­mam végignézni, s bizony kemény dolog lett volna eldöntenem, hogy e »szocialista« versenyben a sivárság, a rendetlenség, a trenányság terén melyik egyszobás vitte volna el a pálmát. A csepegő csapot, a tartályhiányt, a hulló vakolatot a velem levő három budapesti kollégának még meg tudtam indokolni az országban burjánzó krónikus anyaghiánnyal. A koszos kád­ra azonban nem tudtam magyarázatot találni. Sem másnap arra, hogy a szálló halljában miért nem működik a telefon. Sem arra, hogy a szálló előtt, a kocsik között miért futkosnak fényes nappal patkányok. Egyébként egy éjszakáért csak kilenc rubel nyolcvan képeket kellett fizetnem. Egynapi keresetemet. Az inflációhoz mérten olcsón megúsztam. A szállás harminc centbe sem került. Bár azt hiszem, egy esetleges nyugati vendég a koszért és pe­nészért ennyit sem lett volna hajlandó áldozni. Még, ha oly pa­radicsomba illő hely is Kárpátalja. Mert az infrastruktúra egyelőre maga a­­ pokol. Kőszeghy Elemér

Next