Kárpáti Igaz Szó, 1992. január-március (73. évfolyam, 1-46. szám)

1992-01-01 / 1. szám

II. KÁRPÁTI ДСЗДЖ szó 1992. JANUÁR 1. SZERDA LÉPÉSELŐNYHÖZ KELL JUTNI (Befejezés.) Nem sokan gondolták volna, hogy az elmúlt évben több okmány gyakorlati kidolgozásához is elérünk. Gyorsan pörögtek az események, és míg az április végi közgyűlésig úgy láttuk, hogy megelőzzük az eseményeket, ami önbizalmat, tartást adott szövetségünknek, év vége felé viszont már kiderült, hogy az események után kullogunk. Véleményem szerint a KMKSZ-nek az első közgyűlésén kidolgozott struktúrája ma már nem képes megbirkózni az előtte álló összetett feladatokkal. Végtelenül elégedetlen vagyok a saját munkámmal és az elnökség tevékenységével is. Ezért az új évben sürgős szervezeti döntések meghozatalára lesz szükség — A területi tanács magyar képviselői csoportja ilyen eredményeket, kudarcokat könyvelhetett el 1991-ben? — örömömre szolgál, hogy az elmúlt évben megszületet, kialakult és összekovácsolódott a magyar képviselői frakció. S bár voltak kisebb taktikai melléfogásaink, egészben véve csoportunk bebizonyította, hogy egységes, és súlya, tekintélye van. Hiszen az egész év folyamán tudott hatni az eseményekre, képes volt pozitív irányba terelni azokat. És még elmondanám, hogy a magyar képviselői csoport és a szövetség elnöksége teljes összhangban folytatta munkáját. A képviselők demokratikus platformja, melynek tengelyét a magyar frakció alkotja, nem minden kérdésben tudott egységes álláspontra jutni. Jelent ez valamilyen szakadást? — Nem felelne meg a valóságnak, ha szakadást mondanék, de az sem, ha nem mondanék szakadást. A 26 tagú platform megértésben, jó egységben együtt tudott munkálkodni mindaddig, amíg nem került napirendre az autonómia kérdése, melyben ukrán demokrata társaink abszolút merev álláspontra helyezkedtek. Sajnáljuk, hogy ebben a fölöttébb fontos elvi kérdésben nem tudtunk közös nevezőre jutni. — Van rá esély, hogy a továbbiakban helyreálljon a demokraták egysége? — Egyelőre nem lehet tudni, hogy mi lesz a területi tanács további sorsa, még akkor sem, ha Ukrajna Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének válasza szerint nincs alapja a választások idő előtti megtartásának. Amennyiben a tanács mégis megmaradna, ismerve magyar képviselőtársaim véleményét, biztos vagyok benne, hogy a gazdasági reform kérdéseiben, az általános politikai kérdésekben mi újra ezekkel a képviselőtársainkkal együtt fogunk szavazni. Hangsúlyozni szeretném, hogy mi nem határoljuk el magunkat tőlük, úgy tekintjük, hogy ideiglenesen kissé eltávolodtunk egymástól. Meggyőződésünk, hogy azoknak az elveknek van jövőjük, amelyeket megfogalmazott és amelyek szellemében igyekezett cselekedni a demokrata csoport. Rendkívül sajnálatos, hogy az autonómia ürügyén nemzeti színezettel kerültünk szembe egymssal. Én ezt a legnagyobb új problémának tekintem, amely kicsapott egyes lapok hasábjaira, röpcédulákra, falragaszokra. Hiszen eddig soha nem találkoztunk magyarellenes megnyilvánulásokkal az írott sajtóban, de a területi tanács szószékéről sem hallottunk ilyesmit. Szerintem, 1991-nek ez a legsajnálatosabb momentuma, amit egyszerűen nem tudtunk elkerülni. — A szövetség nem adott rá okot? — Igen... Ebben bizonyára valahol mi is hibásak vagyunk. Az eseményeket, történéseket behatóan ki kell elemeznünk, hogy kiszűrjük saját hibáinkat és — ami igen lényeges szempont — ne hagyjuk azokat megismétlődni. — A területi kommunális főosztály főmérnöke hogyan, milyennek látta az elmúlt esztendőt? — Főosztályunk átlagos évet zárt. Sikerült elérnünk, hogy területi csúcsszervből állami intézménnyé váljunk. Szerintünk ez helyes döntés volt, mert így megszűnt a kicsinyes gyámkodásunk az alsóbb láncszemek fölött. Ez mindenképpen pozitívum. Sikernek számít, hogy egyáltalán a felszínen tudtunk maradni, hogy gyakorlatilag mindenütt beindultak a fűtési rendszerek, hogy a vízvezeték- és csatornahálózatok működése nem romlott az előző évihez képest. De ha a jövőre gondolok, egyáltalán nem vagyok derűlátó. — És mit adott 1991 Tóth Mihálynak, a magánembernek? — Hát volt nekem egyáltalán magánéletem? Minden időmet a munkának, a KMKSZ- nek szenteltem. Nagyon sajnálom, hogy keveset foglalkozhattam a családommal. Aminek viszont örülök: egészséges vagyok. — Mit vársz 1992-től? — Sok mindent. Szeretném, ha kulturális szövetségünk megújulna. Szeretném, ha új társadalmi szervezeteink a KMKSZ égisze alatt kibontanák szárnyukat. Szeretném, ha szövetségünk lépni tudna gazdasági síkon is, ha motorja, generátora lenne az egyetemes gazdasági váltásnak és felemelkedésnek. Szeretném, ha valóra válna az, amit területünk népe megszavazott — a szabad gazdasági övezet, a különleges adminisztratív státus és a beregszászi nemzetiségi körzet. Legyen erőnk, tudásunk és kitartásunk ezeket az eszméket megfelelő tartalommal megtölteni. Kárpátalja népének más régiókkal szemben lépéselőnyhöz kell jutnia a talpra állásban. Végül, de nem utolsósorban, szeretném, hogy a most kezdődő esztendő a KMKSZ minden tagja, Kárpátalja valamennyi lakosa számára békés, eredményes és valóban boldog legyen. — Neked is minden jót, és köszönöm a beszélgetést. (egressy) EGY ÚJ OKTATÁS FELÉ Tempora mutantur et nosllamur in illis. Talán demokratikusabb idők köszöntenek ránk. Ám egy demokratikusabb társadalom építése elképzelhetetlen demokratikus és korszerű iskolarendszer nélkül. Márpedig a mi oktatási rendszerünk igen távol áll a korszerűségtől és a demokráciától. Igaz, hogy az elképzelt kommunizmushoz vezető Út " ez többé-kevésbé megfelelt, /ovitге nézve azonban elavult, eredménytelen, sőt kimondottan káros is lehet. Fokozottan igaz ez a nemzetiségi iskolák szempontjából, hiszen a nagy szovjet birodalomnak nem volt érdeke, hogy emelje vagy akár csak megfelelő szinten tartsa a nemzetiségi oktatás színvonalát. Az iskolarendszert ellenben nem lehet egyik napról a másikra átszervezni, még kevésbé felcserélni egy másik, tökéletesebb oktatási formával. A magyar tannyelvű oktatás helyzete Kárpátalján elszomorító. A tantervek zöme használhatatlan, nem a szükséges tananyagot tartalmazza, a tankönyvek elavultak, a követelményszint a körülményekből eredően alacsony, az iskolák állapota és felszereltsége siralmas. A pedagógusok többsége fásult, csalódott, kiábrándult és (ki merem mondani) nem eléggé felkészült. Ez nem is csoda, hiszen a tanult ember a (volt) szovjet társadalomnak csupán mostohagyermeke volt. De talán valóban változnak az idők. Tanulni, tudni vágyó ifjúink előtt megnyílt az országhatár: jelentkezhetnek magyarországi főiskolákra, egyetemekre is. Igaz, hogy bizonyos pozitív jelenségek már megfigyelhetők. Háttérbe szorult a politika, az ideológia; lassan ugyan, de liberalizálódik az oktatás; kevesebb a tanárok kötöttsége; nincs annyi fentről jövő, korlátozó utasítás. Ez kezdetnek jó, csak kevés! Az iskolarendszer teljes átalakítására van szükség, de nem várhatjuk el, hogy a nemzetiségi oktatás súlyos gondjait, problémáit a minisztériumból vagy a parlamentből oldják meg. Nekünk, ezen tanintézetekben dolgozó pedagógusoknak kell lépnünk. És nem egyet-kettőt! Határozottan kell haladnunk egy új, nyitott, európai szellemú oktatási rendszer felé. Ezen az úton mérföldkövet jelentő esemény történt: a KMKSZ oktatási bizottságának nyomdokain megalakult a Kárpátaljai Magyar Pedagógus Szövetség. Ennek nem az a célja, hogy átvegye a területi közoktatási főosztály szerepét vagy átvállalja annak feladatait. A KMPSZ kimondottan arra hivatott, hogy segítse a hivatalos tanügyi szervek munkáját, olyan jellegű problémákat oldjon meg, amelyek orvoslására azok a mostani helyzetben képtelenek. Ahhoz, hogy a Szövetség eleget tudjon tenni feladatainak, elengedhetetlenül szükség van a vidékünk magyar iskoláiban, óvodáiban dolgozó pedagógusok összefogására, támogatására és tenniakarására. Ezt elősegítendő szervezi a KMPSZ a területi tanügyi vezetéssel közösen 1992. január 3-án a Beregszászi 4. Sz. Kossuth Lajos Középiskolában a magyar iskolák és óvodák pedagógusainak, nevelőinek módszertani gyűlését. Itt lehetőség nyílik egymás megismerésére, a legégetőbb gondok megvitatására, szűkebb szakmai munkaközösségek létrehozására, valamint a Szövetségbe való belépésre ,Az egyes módszertani csoportok üléseire a KMPSZ vendégelőadókat is hívott Magyarországról, akik az adott tantárgy ottani oktatásáról beszélnek majd. A jövőbeni munka eredményessége szempontjából nagyon fontos lenne, hogy minél több magyar pedagógus vegyen részt a januári módszertani gyűléseken, ezért a KMPSZ szervezői óvónőktől kezdve iskolaigazgatókig mindenkit szeretettel várnak BEREGSZÁSZBA JANUÁR HARMADIKÁN, TÍZ ÓRÁRA. Ha változnak az idők, nekünk is változnunk kell, s nem mindegy hogyan. Ne feledjük: mi, pedagógusok nem önmagunkért dolgozunk a gyermekeinkért, az ő jövőjükért! És ezzel együtt magyarságunkért, megmaradásunkért! Fodor István, a Derceni Középiskola tanára, a szervezőbizottság tagja EGY ÉV Amikor szembenéztem az írógépbe befűzött üres papírral, akaratlanul is az a sokféle tálalásban és sokszor elismételt vicc jutott az eszembe, mely szerint az idős kárpátaljai ember anélkül élt négy házában, hogy egyáltalán kimozdult volna otthonából. Újabban viszont már nemcsak azok dicsekedhetnek hasonló élménnyel, akik kenyerük javát megették, hanem azok is, akik ma még csak a tejbepapinál tartanak. Mert akik még néhány héttel ezelőtt szovjet állampolgárokként látták meg a napvilágot, azok mára már a szuverén Ukrajna honleányai, illetve honfiai. Mert a világnak ezen a táján ilyen forgandó a történelem. Az 1991-es esztendő azonban még ebben a forgatagban is felér egy igazi földrengéssel. Felbomlott a Szovjetunió, a több mint hét évtizeden át fegyverekkel összetartott testvéri köztársaságok szövetsége. Egy új keletű vicc szerint a kommunizmus bukása 1984-ben kezdődött Londonban, ahol Larisza Gorbacsova először vásárolt be magának az American Express hitelkártyáival. Hogy ebben mennyi az igazság, s egyáltalán magának a ténynek van-e valamilyen valóságalapja, nehezen lehetne kideríteni, az viszont megcáfolhatatlan tény, hogy az elmúlt hét esztendő változásai idehaza és a világban elválaszthatatlanok Mihail Gorbacsov személyétől. Mert mindenekelőtt Gorbacsov érdeme, hogy a világ megszűnt rettegni a Szovjetuniótól, és egyben megtanult hinni is neki. Hinni békés szándékaiban és reformtörekvéseiben. Hinni abban, hogy a »gonosz birodalma« emberi arcúvá akar válni. A kelet-közép európai országok felügyeletének felszámolása, a berlini fal lebontása, az afganisztáni csapatok kivonása, az erőteljes leszerelési folyamatok beindítása, a külpolitika ideológiától való megszabadítása mind-mind szavának hitelét növelte. Idehaza azonban a nagy kísérlet kudarcot vallott. Pontosabban, a felgyorsult események hullámai átcsaptak Gorbacsov feje fölött, nem kegyelmezve elnöki székének sem. A peresztrojka és a glasznoszty által kiváltott kezdeti lelkesedés rövid idő alatt elmúlt, hiszen nem követték azokat a gazdasági változások. A nyugalmát és biztonságát féltő apparátus és vele együtt a régi struktúrák is változatlanul megmaradtak. Az augusztusi sikertelen puccs után ugyan letörölte a palettáról az SZKP-t, de a köztársaságok felerősödött függetlenségi törekvései elé már semmiféle kecsegtető terv kiötésével nem tudott akadályt gördíteni, így ő is búcsúra kényszerült. Ukrajna népe viszont december elsején a függetlenség mellett szavazott, ami véglegesen eldöntötte egy leendő szövetség sorsát is. Hiszen az ugyanazon a napon elnökké választott Leonyid Kravcsuk most már a népszavazás eredményének a birtokában mondhatott határozott nemet mindenféle államszövetséget szorgalmazó kísérletnek. De emlékezetes marad ez a nap a kárpátaljaiak számára azért is, mert ők ezúttal a terület különleges önkormányzati státusára, a beregszásziak pedig a magyar autonóm körzetre is szavaztak. Hogy melyik voks mennyit is ér, az majd csak ezután derül ki, hiszen az azóta eltelt rövid idő túl kevés volt ahhoz, hogy bármi is formát öltsön. Egy azonban már nyilvánvaló, Leonyid Kravcsuk mind határozottabb és önállóbb politikát diktál. Ami persze a mai fölöttébb válságos gazdasági helyzetben még kevés az üdvösséghez. De volt ez év áprilisában egy drasztikus áremelés is, amelyről azóta már sokan meg is feledkeztek, s nemcsak azért, mert annak kiötlőjét is lesodorták a színről azóta az események. Feledékenységünk oka sokkal inkább abban rejlik, hogy az árak felfelé nyújtózása ma már olyannyira megszokott jelenséggé vált, hogy nem is csodálkozunk rajta. Holott elszabadulásuk még csak ezután következik, ami önmagában is eleve azt sugallja, hogy nem lesz könnyű számunkra a következő év sem. Mert nem volt könnyű a mögöttünk maradó esztendő sem, annak ellenére, hogy valóban történelmi jelentőségű események tanúi és részesei voltunk. Mert kétségtelenül ilyen események közé tartozik a kommunizmus utópiájával való végső leszámolás, a birodalom széthullása, s helyükön a szuverén államok létrejötte. S bár a történtek végső értékelését még korai lenne megtenni, hiszen következményeik, kihatásaik ma még aligha beláthatók, annak mégis feltétlenül örülnünk kell, hogy mindez békésen, vérontás nélkül ment végbe. És ha van valami biztató, ígéretes a jövő tekintetében, akkor éppen a békesség az, amely a volt szövetségi köztársaságok új közösségének kialakulásával még inkább biztosítottnak látszik. Mert ahhoz, hogy bármi is mozgásba jöhessen, hogy valami is változhasson, elsősorban békére van szükség. Hiszen csakis békében lehet dolgozni, építeni, gyarapítani, vágyakat és álmokat szőni. Mit is kívánhatnék tehát mást, mint hogy az új esztendő mindehhez mindenki számára végre megteremtse a lehetőséget és a kedvet. Erdélyi Gábor ÚJ JEGYÁRAK A szuverén államok kormányai a vasúti menetjegyek árának 3,7-szeres emeléséről döntöttek. Az új árak 1992. január 2-tól érvényesek. Csupán Oroszország az, amely egyelőre egy hónapra vezeti be az új árakat. Sajnos az árak emelésének különböző koeficiensei meglassítják majd a jegypénztárak munkáját. Hiszen ezentúl mondjuk Kijevtől Moszkváig majdnem kétszer többet kell fizetni a jegyért, mint Moszkvától Kijevig. A pénztárosnak tehát különböző jegyeket kell majd kiállítania, ami a szakemberek számításai szerint akár egy fél óráig is eltarthat. Ezenkívül teljesen át kell alakítani a jegypénztárak Express - 2 komputereink programját. Ez a művelet legalább 2 millió rubeljébe kerül a szuverén államoknak. Eldőlt az is, hogy január elsejétől a nemzetközi Malatokra szóló menetjegyek árának egy részét valutában kell fizetni. Pontosabban: honfitársaink az ország területén rubelért, a határtól pedig konvertibilis valutáért, a külföldiek pedig kizárólag valutáért utazhatnak a nemzetközi vonatokon. Ezt a népszerűtlen döntést a Vasútközlekedési Minisztérium vállalta, mert más lehetősége egyszerűen nem volt. Országunk a külföldi vasutaknak 150 millió dollárral tartozik.