Kárpáti Igaz Szó, 1992. augusztus-szeptember (73. évfolyam, 113-137. szám)
1992-08-01 / 113. szám
. KIÚT A KILÁTÁSTALANSÁGBÓL? (Befejezés.) — 18 féle zöldséget termeltünk, a legtöbb közülük ráfizetéses volt — mondja Bajusz Dániel. — Jó burgonyatermés öt év alatt legfeljebb egyszer van ezen a vidéken, ennek ellenére ezt a kultúrát sem iktathattuk ki, s öt esztendő leforgása alatt 375 ezer rubelt fizettünk rá a termelésére. АΣ A MAR MAS a helyzet, *v* senki sem szól(hat) bele abba, hogyan gazdálkodnak, övék a döntés joga, miből mennyit állítanak elő, hogyan érik el a kitűzött célt. De övék a felelősség is azért, amit tesznek. Ha sikeres évet zárnak , a jövedelmen fognak osztozkodni, ha sikertelenü — a veszteségen. Így érthető, hogy azokat az ágazatokat igyekeznek fejleszteni, melyek pénzt hoznak a közösnek. S ez mindenekelőtt a gabonatermesztés. — Úgy néz ki, hogy a jövőben az állattenyésztésre sem fizetünk rá — ad hangot reményének Sass Ferenc. Bajusz Dániel nyomban számadatokkal támasztja alá kijelentését: — Egy mázsa tej eladási ára 446 rubel. Minden mázsa után 561 rubel pótdíjat és 148 rubel kompenzációt kapunk. Vagyis az államnak eladott egy mázsa első osztályú tej 155 rubelt hoz a közösnek. Tavaly a kolhozban 3 003 kg volt a fejésátlag, a napi tehenenkénti hozam 82 kg-ot tett ki. Ha ezt a szintet tartják az idén is, akkor egy tehén naponta 8,2x11,55 x 94,71 rubel értékű terméket ad. S mivel naponta átlag 61 mázsa tejet értékesítenek, a bevételük 70 455 rubel. Így már érdemes tejtermeléssel foglalkozni. — Meg hústemeléssel is — egészíti ki az elmondottakat Bajusz Dániel. — Hiszen egy mázsa húsért pótdíjjal és kompenzációval együtt 8 408 rubelt kapunk. A szakemberek szoroznak, osztanak és — optimisták. Az Ukrajnai Miniszteri Kabinet idei június 25-i határozata teszi azzá őket, mely a mezőgazdaság helyzetének javítását célzó előző intézkedésektől eltérően megteremti a feltételeket a jövedelmező gazdálkodáshoz. — A huszonnegyedik órában született ez a határozat — állítják egybehangzóan a bótvágyi nagyüzem vezetői. Végre-valahára ott »fent« is megértették, hogy az érdekeltség biztosítása nélkül nem lehet fellendíteni a mezőgazdasági termelést. A pótdíj és a kompenzáció arra ösztönzi a termelőket, hogy árujukat az államnak adják el, így joggal reménykedhetünk abban, hogy élelmiszer- és zöldségüzleteinkben a tej, a hús s még néhány alapvető élelmiszercikk állandóan kapható lesz. De vajon milyen áruválasztékra számíthatunk? Ha a gazdaságok csak olyan termékeket fognak előállítani, melyek komoly hasznot hoznak a tagságnak, félő, hogy egyes zöldségféléket például hiába keresünk majd a boltokban. Lám, a bótrágyiak sem szállítanak már 18 félét belőle a kereskedelmi hálózatba, a széles termékskálából egyedül a káposzta az, amit nagyobb mennyiségben termelnek... A »hézagot«az egyéni gazdáknak, a farmereknek kellene kitölteniük. Ahhoz, hogy megtermeljék a szükséges zöldség- és gyümölcsféléket, mi több, hogy állati termékekkel is jelenlegyenek a piacon, a feltételek alapjában véve adottak. Ám a termékek értékesítésével még sok a gond. A gyakorlat ma az, hogy a termelő maga keres piacot áruja számára. Kell-e mondani, hogy másodállásban ezt nagyon nehéz csinálni?! Márpedig korántsem minden eladásra is termelő családban van olyan ember, aki piacolással tud vagy akar foglalkozni. S ahol nincs, ott hogyan szabaduljanak meg a termékfölöslegtől, miként csináljanak pénzt a háztáji gazdaságból? — Évekkel ezelőtt minden faluban voltak megbízottjai a készletezési hivatalnak, az utóbbi időben azonban nemigen hallani róluk — mondja Bajusz Dániel. Pedig a korábbiaktól eltérően, ma már nemcsak gyümölcsöt, hanem zöldségféléket, sőt tejet is tudnának felvásárolni a falusi lakosságtól. De úgy látszik, erre nincs szükség, mert a készletezés megszervezésén senki nem töri a fejét. Csoda, ha boltjaink áruválasztéka és -kínálata olyan, amilyen?! AZ EMBEREK termelői kedvét sikerült felébreszteni. De ha nem sikerül áthidalni a termékértékesítés nehézségeit, ez rövid idő múlva alábbhagy. Jó lenne nem megvárni a 24. órát ennek a problémának a megoldásával is, mint ahogyan ez a kollektív gazdaságok esetében történt. Annál is inkább, hogy a felvásárlás megszervezéséhez nincs szükség a Miniszteri Kabinet határozatára, elég, ha a járási szervek intézkednek. Baksa Lujza A BIBLIA ARCKÉPCSARNOKÁBAN: IZSÁK TÖBB FONTOS mozzanat is kívánkozna említésre a pátriárkák életéből, így az Izsákéból is, de ezúttal két eseményre koncentráljuk mondanivalónkat: születésére és megáldoztatására. A 175 évet élt Ábrahám 75 éves korában kapja az első ígéreteket: »A te magadnak adom ezt a földet — Kánaánt... Megáldatnak benned a földnek minden nemzetiségei!« Miután Abrahám kiszabadítja Lótot, Isten megígéri Abrahámnók: »...A te jutalmad felette igen bőséges, nem Eliézer, házad szolgaszülöttje lesz az örökös, hanem aki a te ágyékodból származik... számláld meg a csillagokat... így lészen a te magad.« Az ígéret gyermeke késni látszik, ezért Sára úgy véli, hogy ''Isten az ígéretét talán az ő közreműködésükkel akarja megvalósítani. Ábrahám 100 esztendős volt, amikor megszületett fia, Izsák. Amikor nyilvánvalóvá lett a testi, a biológiai elhalás miatti képtelenség a gyermekszüléshez, ebben a tehetetlen helyzetben jön: Sárának, 90 éves korában az ígéret gyermeke, Izsák a világra. Ami abban a korban lehetséges volt, az nyilvánvaló, hogy már csak Istentől jöhet. Isten Ábrahám minden hibája ellenére a pártjára áll, s elsőként a Bibliában prófétának nevezi. Isten mérlegre tette Ábrahámot és kipróbálta hitét, amikor az ígéret gyermekét ékít alighogy megkapott, vissza kell adnia, égőáldozatul feláldoznia. Isten a »parancsát« kéréssé enyhíti, amikor szól: »Vedd a te fiadat, ama te egyetlenedet, akit szeretsz... Izsákot, s áldozd meg ott, a hegyek közül egyen...« (I. Móz. 22, 1—24.) Ha a hitét nem vennénk figyelembe Ábrahámnak, akkor esztelenségnek, gyilkosságnak tűnnék Isten kérése. Mit mondjon Sárának? Azért adta Isten ígéretként a gyermeket, akire 25 évet vártak, hogy most a vérét kérje? Isten úgy ítészél Izsákról, mint szerelmes fiának előképéről. Itt fordul elő a szeretet szó, az egyetlen fiú először. Ábrahám nem sejtette, hogy Izsákkal Isten a hagy golgothai eseményre mutat, s hogy most fejezi ki az egyetlen ének iránta való fájdalmát és szeretetét, azt az áldozatot, melybe beleszakadt az atya szíve. A gondolatokat, melyek Ábrahámban lejátszódtak, a szavak nem képesek visszaadni. Izsák csak egy van és nincs több. »...Adta az ő egyszülött fiát, hogy valaki hiszen ő benne, el ne vesszen hanem örök élete legyen.« (J. n. 3, 16). Abrahám megdicsőítette Istent azzal a készségével, hogy egyetlenének életét kész volt odaáldozni. Isten igazolta Abrahámnak azt a hitét, amikor Isten fiának feltámadása valóság lett. A próba Abrahámért történt, akinek Isten mindennél többet jelentett. Egy ember hite bebizonyította, hogy Isten ura az életnek és a halálnak is. A pátriárkák hűséggel vették és adták át egymásnak az ígéretek örököseiként azt a szép feladatot, melyet Isten Ábrahámmal kezdett és Józseffel berekesztett, hogy egy új kornak adja át szerepkörét a pátriárkák sora. Nagy János KÁRPÁTI 1992. AUGUSZTUS 1., SZOMBAT TOLLHEGYEN -------— ---—----------—. A 31. HÉT »Mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma...« így fohászkodhatnak ma a hívők és nem hívők egyaránt. Bizakodván, hogy ma talán szerencséjük lesz: nem kell órákon át szaladgálni üzletből üzletbe, vagy álldogálni valamelyik bolt előtt abban reménykedve, hogy meg tudják venni önmaguk és családjuk számára a mindennapi kenyeret. Legalábbis Ungváron ez a helyzet. Itt ugyanis — főként ha munkából hazamenet próbálkozik az ember — vajmi kevés reménye van rá, hogy kenyeret vásárol. Mindegy, hogy milyen a kenyér, csak sikerüljön kapni. Az sem baj, ha 16 rubeles és ráadásul száraz is, csak legyen. Ez utóbbi tényt, mármint a száraz kenyeret, különben is nehéz megérteni. Honnan van az üzletben a száraz kenyér, ha kevés a kenyér? Márpedig kevés van belőle. »300 gramm jut belőle naponta egy főre« — így a hivatalos személy bejelentése, ami tulajdonképpen nem is lenne kevés, ha lenne elegendő liszt, dara, sütőipari termék, de ez sincs. Ilyen a helyzet az Or 1992. esztendejének 31. hetében. (~~Lassan megszokjuk, mint a cigány, lova a verést: nem biztos, hogy meg tudjuk venni mindennapi kenyerünket. Pedig már új termés is van. Igaz, a kárpátaljaiak számára vajmi kevés az, ami a területen megterem. Ebből 15 ezer tonnát eladunk az államnak és kérünk tőle 400 ezret. Persze, csak ha tud adni. Mert bármennyire is hihetetlen, Ukrajna sem tudja megtermelni saját kenyerét. Az idén is jelentős mennyiséget kell vásárolni külföldről valutáért. S ami megterem, az sem biztos, hogy raktárba kerül A miniszterelnök betakarítási munkálatokat koordinálóhelyettese rádióinterjújában sopánkodik: nincs elég akkumulátor, kevés az üzemanyag. És megpróbál a szuverén Ukrajnát akaró állampolgárok értelmére hatni: ne Oroszországnak adják el, amit megtermeltek, ha ott még többet kapnak is érte (persze barterben), hanem saját népünk kenyérellátását segítsék! Nem tudom, megértő fülekre talál-e kérése. A piac törvénye ugyanis mást diktál: ott érdemes eladni a terméket, ahol többet adnak érte. Persze, a piacgazdálkodásnak csúfolt valami nálunk ma még ugyancsak furcsán működik. Nem nagyon venni észre, hogy javítaná a gazdasági helyzetet. Sem pedig a termék minőségét. Ez utóbbit nem is nagyon javíthatja, amíg a kereslet meghaladja a kínálatot. Mert ki venné meg például másképpen a szürtei pékség által sütött keletlen-sületlen-repedezett-aprórasikeredett savanyú kenyeret, amit a kutya sem akar megenni, malacot hizlalni rajta pedig túl drága! Most azonban megveszik, sőt tolonganak is érte az emberek. Hajaj, mondhatnánk, ha volna kedvünk ironizálni: az ember nem állat, mindent megeszik. Az a fontos, hogy jusson bele Előfordul, hogy háborognak: drágább lett a kenyér, rosszabb a nősége és nincs is belőle elég. Panaszt is tehetnének, de miért Úgy sem kapnak érdembeli választ. Csak magyarázatot. Nincs élesztő, liszt, benzin... »Mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma...« — fohászkodhatunk, hátha meghallgattatok. Szalóki Bálint SZŐKÉBB SZÜLŐFÖLDEMEN — ALSÓHRABONICÁN A VÁLTOZÁSOK KORA AZ ELsŐ világháború után Hrabonicán a mezőgazdaság, főleg a gyümölcsészet terén elért sikerek nyomán a gazdálkodók már nemcsak saját részükre termeltek, hanem kereskedelmi lehetőségekre is gondoltak. Alsóhrabonicán például összevásárolták a lakosságtól a diótermést és a csinagyijevói vasútállomáson vagonokba rakták, majd jó pénzért eladták a németországi megrendelőknek. A vörösszilva és a császárkörte termését a munkácsi és ilosvai szeszgyáraikban értékesítették. A gyümölcsök tartósításában újból csak a sváb lakosság tűnt ki eredeti ötleteivel. A kertekben gyümölcsszárítókat üzemeltettek. Itt készült a szusinka. A nagybani állattartást is az 1856-os években szervezte meg Telgarecz Ferenc új »telepén«. A magasabb hegyekben ez a gazdaság az első világháború utáni időkben sokkal szélesebb körzetben fejlődött ki. Ennek megindítására és fejlesztésére alakítottak Munkácson egy cseh—svájci —Vorarlbergi konzorciumot, melynek feladata az lett volna, hogy Kárpátalján egy magas szintű tejgazdaságot hozzon létre. Ez magába foglalta mind a jószág nemesítését (keresztezését), mind pedig a legelők és rétek kezelését és a tejfeldolgozást. Mindezen elgondolások kivitelezése után, már 1927-ben sikerült a havasokon a tejhozamokat a kétszeresére emelni. Évente 120 000 liter tejet kaptak a 40 felépített havasi karámból (esztenából). Az első világháború utáni években mind a gazdasági életben,, mind pedig a lakosság életében bizonyos változások álltak be. Hrabonicán is és az egész Kárpátalja területén különböző pártok jelentek meg. A feszültségek elkerülése végett a központi csehszlovák hatalom, bizonyos konszolidációs utakat keresve, áldozatokat is kész volt hozni. Munkahelyteremtés céljából eladta egy francia—svájci cégnek (Latorcának) a Szinyavka medencéjében elterülő gróf Schönborn vadászterületét, a beregvári vadászkastély szomszédságában. Az 1939-es hatalomváltás után a magyar állam fűrészteleppel és malommal is segített a népnek, amely, megérdemelné gyárának és malmának is a visszaállítását, melyeket 1945- ben összetörtek. Hrabonicán elsőként a Fakóval bükkösök kerültek kivágásra. Utána a Szinvák körüli bükkösök, a Lábipatak és Obovszkij kaminy erdeinek kiirtására került sor. A 80—90 éves bükkfákat tarvágással, kézi fűrésszel vágták ki. A fákat válogatás után, keskenyvágányú vasúton, a patak mentén szállították le Csinagyijevóra, a fatelepre, onnan pedig a megrendelőkhöz (leggyakrabban a szolyvai falepárló gyárba). Ezeknek az erdőknek a pusztítása 20 évig tartott a Szinyavka katlanában. Az erdők kivágása után, az 1930- as években, Hrabonicának már 560 lakosa lett. Köztük 238 ruszin nemzetiségű, 245 német (sváb), 50 magyar, 25 cseh és 4 zsidó. Szinyákon (Kékesfüred), a politikai célokra indított erdőirtás következtében 190-nel emelkedett a lakosság száma. Közülük 22-en vallották magukat ruszin nemzetiségűnek, 150-en németnek és 20-an magyarnak. A német kisebbség megerősödése a Szinyavka patak völgyében magával hozta a német nyelvű elemi népiskola megnyitását is. Alapjában véve a szinyavkai nemzetiségek bírták egymás nyelvét és nagy barátságban éltek egymással. A második világháború ideje alatt, ha politikailag elkülönült is a lakosság egymástól, emberi mivoltukban sosem bántották egymást. A második világháború után a kárpátaljai német kisebbség került a legrosszabb helyzetbe, összegyűjtött adataink arra mutatnak, hogy a háború befejeztével a laikosság nagyobb része elhagyta otthonát és elmenekült. Ami persze, csakis fogsággal végződhetett be. Az otthonmaradottakat 1944-ben internálták Szibériába Közép-Ázsiába. A fiatalabbakat és a (18—30 éves) nőket pedig Donbászra. Az internálási időt átélők — a Sztálin halála utáni amnesztia alapján — pár év múlva hazatértek. Otthonukban, amelyet kifosztva találtak, nem maradhattak. Tovább folytatták hát útjukat Németországba. Kutatásaink eredményei ma arra mutatnak, hogy jelenleg a Szinyavka patak katlanában cirka 20 sváb család tartja fenn az életét. Emléktárgyként szeretném itt kiemelni a még most is üzemelő vízcsatornát, amelyet a Szinyavka patakból vízturbina hajtására hasznosítottak, a papírzúzdát, Szinyák gyógyfürdő helyiségét, a Hrabonicán felépített első Állami Elemi Népiskolát, Telgarecz Ferenc és Freyer Richard — mint Kárpátalja gazdasági fejlődésének első e indítói 1846 ben — síremlékeit a görög katolikus templom bejáratánál stb.