Kárpáti Igaz Szó, 1994. január-március (75. évfolyam, 1-23. szám)
1994-01-06 / 1. szám
1994. JANUÁR 6., CSÜTÖRTÖK KÁRPÁTI IBAZ SZÓ NEM SOK A REMÉNY A JAVULÁSRA Tóth Mihály, a beregszászi járás elnöki megbízottja a járási tanács múlt évi utolsó ülésszakán beszámolójában igyekezett reális és objektív képet nyújtani a város és vidéke szociálisgazdasági helyzetéről. Az egész Ukrajnára jellemző gazdasági válság sajnos nem kerülte el a teregszászi járást sem. A közszükségleti cikkek gyártása már 11 hónap alatt 16 százalékkal csökkent a múlt év ugyanezen időszakához viszonyítva. Különösen a város három fafeldolgozó üzemét érintette érzékenyen a régi gazdasági kapcsolatok felbomlása, az üzemek, a kereskedelem fizetésképtelensége. A fafeldolgozó kombinát, a Borzsava Üzem és a Viktória Részvényvállalat termelése 30—40 százalékkal csökkent. Különösen az élelmiszercikkek termelésének visszaesése okoz jogos aggodalmat. A hentesáruk termelése 36, a péktermékeké 35, a liszté 36, a tejtermékeké 34 százalékkal csökkent. Komoly fennakadások vannak a lakosság kenyérrel való ellátásában. Még súlyosabb a helyzet a mezőgazdaságban. Tavaly feleannyi mezőgazdasági termék jutott el a fogyasztókhoz, mint 1991 -ben! A gazdaságok takarmányhiánnyal küzdenek, kénytelenek folyamatosan csökkenteni a jószágállományt. A földterületek jelentős részét átadták a helyi tanácsoknak a háztáji részlegek kiegészítésére, illetve farmergazdaságok létesítése céljából. Sajnos ezeknek a földeknek egy része bevetetlenül maradt! A farmergazdaságok alig termelnek valamit a piacra, tulajdonképpen csak önmagukat látják el. Végső soron tehát több ezer hektárnyi szántóföld esett ki a termelésitől. Félő, hogy tavasszal tovább romlik a helyzet, a gépek javításával alig tolódnék, sem a gazdaságoknak, sem a gazdáknak nincs üzemanyaguk. Súlyos a járás pénzügyi helyzete. Míg az első fél évben a költségvetésitől még jutott valami a népgazdaság fejlesztésére is, akkor az év második felében erre már nem volt lehetőség. Nem kétséges, hogy a járás gazdasági mutatói decemberben tovább romlottak, hiszen a földgáz, a villanyáram árainak mértéktelen emelése, a banki hitelek folyósításának felfüggesztése kilátástalan helyzet elé állította az üzemek, vállalatok zömét. Kénytelenek tovább csökkenteni a termelést, egész üzemrészeket bezárni, »téli fizetés nélküli szabadságra« küldeni a munkásokat. Bizony nevetségesnek hatott ilyen körülmények között az ülésszakon elhangzott ama számadat, hogy a városban csak 300 munkanélküli, van. Senki nem veszi figyelembe az úgynevezett »burkolt« munkanélküliséget, azt, hogy a munkanélküliek zöme nem fordul segítségért a foglalkoztatási hivatalhoz, piacolással, valutázással tartja fenn magát. A munkanélküliek száma tehát a hivatalosan nyilvántartottnak többszörösére tehető! A lakosság elszegényedése jó táptalaja a bűnözésnek. Az év eleje óta 303 bűntényt követtek el a járásban, 10 százalékkal többet, mint az előző év hasonló időszakában. Még aggasztóbb az, hogy ezeknek alig a felét tisztázták a belügyi szervek, a bűnözők zöme tehát nem nyerte el büntetését. A beregszászi járásnak semmilyen haszna nem származik abból, hogy útvonalain keresztül halad át a Romániáitól, Magyarországtól érkező tranzit teherforgalom zöme. A hatalmas kamionok tönkreteszik az utakat, szennyezik a környezetet, akadályozzák a forgalmat. A tervbe vett terelőutak építése pedig pénz- és anyaghiány miatt reménytelenül megakadt. Az idén szüneteltek a munkálatok az új járási kórház építésén, folyamatosan romlik a már majdnem teljesen kész új épületek állaga. A magyar és az ukrán kormánnyal e tárgyban folytatott levelezés nem vezetett konkrét eredményekhez, legfeljebb üres ígéretekhez. Ugyanakkor a járási kórház és a területi elmegyógyintézet már szinte tűrhetetlen körülmények között dolgozik. Súlyos helyzetbe kerültek az építővállalatok, nem tudják megfizetni a mérhetetlenül megdrágult építőanyagokat, a megrendelők zöme fizetésképtelen, nem tud elszámolni az elvégzett munkálatokért. A Gazdaságközi Építővállalat például ezekben a napokban semmilyen munkát nem végez, munkásainak zömét kénytelen volt elengedni. Az idén egyetlen objektumot , a 3. számú középiskola új épületét adták csak át rendeltetésének, de azon is még sok tennivaló maradt az építők számára. Soha ilyen rossz gazdasági mutatókkal nem zárta még az évet a beregszászi járás, mint tavaly. Nem rózsásak az idei év távlatai sem, javulásra nem sok remény van. Nehéz lesz kijutni ebből a hullámvölgyből, sok függ majd a gazdasági vezetők, szakemberek szervezőképességétől, attól, hogyan és mennyire tudnak majd alkalmazkodni 1994-ben a piacgazdálkodás nehéz feltételeihez. Mint ahogy arra az ülésszakon rámutattak, most az a legfontosabb, hogy megszilárdítsák a fegyelmet, rendet teremtsenek a termelésijén, meggyorsítsák a privatizálási folyamatot, melynek tekintetében a teregszászi járás sajnos jelentősen lemarad. Csanádi György Emlékezik az unokaöccs MÉG AZ ÖLTÖNYEIT IS ELADTA, HOGY VENDÉGEIT MEGKÍNÁLJA Erdélyi Béla helye, szerepe ma már egyértelműen tisztázott a kárpátaljai festőművészetben. De vajon milyen emberi vonások jellemezték őt? Mivel foglalkozott szabad idejében? Honnét származott a családja? Milyen nemzetiségűnek vallotta magát? Aki ezekre és más kérdésekre felelget: Erdélyi László festőművész — Erdélyi Béla unokaöccse. — Nyilván a nagybácsijának köszönhetően került a művészet vonzáskörébe? — Tényleg így van, de azért előzetesen el kellene mondanom néhány dolgot. Olyan családban születtem, hogy sokáig a zene és a képzőművészet kettős vonzásában éltem. Édesapám rajztanár volt Munkácson és a háború előtti időkben az Észak-Magyar Kulturális Egylet titkárának tisztét töltötte le, ugyanakkor gyakran hódolt kedvenc időtöltésének, a zenélésnek is. Ha karácsonykor, húsvétkor összegyűlt nálunk a nagy család, akkor egy egész zenekar alakult: apám csellózott, Béla bácsi zongorázott, László nagybátyám hegedűn játszott... Eleinte én is inkább a zene felé hajlottam, Ungvárra átkerülve elvégeztem a zeneművészeti szakközépiskolát. Játszottam a filharmónia zenekarában, egy időben meg a Beregszászi Zeneiskolában tanítottam. — Akkor hogy lehet az, hogy mégis a festészetnél kötött ki? — Ezt egyértelműen Béla bácsinak köszönhetem. Bevallom, hogy műtermé- isen szívesebben fordultam meg, mint a zeneórákon. Néztem őt munka közijén, aztán magam is kezembe vettem az ecsetet. Végtelen türelemmel magyarázgatta nekem a festészet kulisszatitkait. És bármiről is beszélt, nem lehetett oda nem figyelni rá. Csodálatos mesélő volt. Felidézte a párizsi, a müncheni éveit, a nagy mesterekkel való személyes ismeretségét. file férfi eítétte például, hogy egy párizsi csoportos tárlaton Cézanne-nal együtt állították ki műveit. Különben mindig hangsúlyozta, hogy Cézanne óriási hatással volt reá. Érdeklődésem egyre inkább a festészet felé fordult. Látogattam a képzőművészeti szövetség keretében megalakult stúdió foglalkozásait, kijártam a természetire festeni, részt vettem egy alkotótáborban. A hetvenes évek elejétől kezdve megyei tárlatokon szereltettek munkáim. Dolgoztam dekoratőrként is, de két éve csak a festészetnek élek. Kezdetijén teljesen Béla bácsi szín- és formalátásának hatásaialatt voltam, újabban igyekszem önálló utakat keresni. Kedvelt témáim a vízpartok és csillogó vízfelületek, Verocsa, Fenyvesvölgy, Csontos, Ökörmező vidéke. Talán ennyit magamról. — Jó, akkor hadd kérdezzem meg, hogy az elmondottakon kívül hogy él emlékezetében a nagybácsi? — Roppant precíz ember volt, nem tűrte a rendetlenséget, hanyagságot. Előfordult, hogy amikor meglátta hosszúra nőtt hajamat, szigorúan összevonta a szemöldökét: »Eredj és nyilatkozz meg azonnal!« És ezzel mindjárt pénzt adott nekem a nyilatkozásra. Máskor meg szóvá tette, hogy le van járva a cipőm sarka, nincs rendesen kivasalva a nadrágom stb. Egyszóval mindig megkövetelte a kifogástalan megjelenést, s ebben saját maga járt elöl jó példával. Jellemző volt rá a jószívűség, adakozó készség is. Emlékszem, hogy egyszer karácsony táján kezet fogott velem; éreztem, hogy ezzel egyidejűleg valamit a markomba nyomott. Egy szép kis pénzösszeg volt az. Sokat tudnék beszélni vendégszeretetéről is. Bárki tért be hozzá, azt megkínálta valamivel, pedig maga is gyakran nélkülözött. Tudok róla, hogy egyszer kijevi kollégák keresték fel. Béla bácsi odaszólt élettársának, Magda néninek: »Add el a fehér öltönyömet és hozzál érte sört!« »De Béla, hiszen azt a múlt héten adtuk el, nem emlékszel?« »Hát akkor add el a másik ruhámat, nem bánom!« — hangzott a válasz. Ez viccnek tűnik, pedig megtörtént eset. Persze, Béla bácsi valóban jó humorú ember volt, csak úgy ömlöttek belőle a tréfák, adomák, s azokat nagyszerűen tudta előadni. Ritkán láttam őt lehangoltunk, kedvetlennek. — Pedig köztudott, hogy mennyi igazságtalan bírálat, gáncs érte őt. — ,Ez igaz, európai műveltsége és a nagyvilág iránti nyitottsága miatt kozmopolitának tartották, művészetét meg formalistának. Külsőleg azonban sohasem mutatta, hogy ezeket a sérelmeket a mellére szívja. Valójában lelkileg nagyon is megviselte őt az üldöztetés, s nyilván hozzájárult korai és váratlan halálához is. — Egyesek ruszinnak, mások magyarnak, ismét mások sváb származásúnak tartják Erdélyi Bélát, az emléktábláján az »ukrán művész« felirat olvasható. Mi az igazság? — Édesapja ruszin tanító volt az ilosvai járási Zahattyán, édesanyja német. ■ Ő — mint nemegyszer kifejtette — magyarnak vallotta magát. Úgy gondolom, ehhez mindenkinek joga van és ez a mérvadó a nemzetiség tekintetében. Hiszen végső soron Petőfi is Petrovicsként jött a napvilágra... .........................—• barát — Ha két világcég összefog ÖMLIK MAJD A DOHÁNY Minden úgy történt, ahogy a nagykönyvben meg van írva. Mr. Henk I. Faber úr a nagybégányi kultúrházban megtartott, humortól sem mentes kétórás előadása során 12 cigarettára gyújtott rá. Hogy a téma éppen a korszerű dohánytermesztés technológiájának ismertetése volt? Hát aztán? Tudni kell, hogy az említett úr a Philip Morris cég főagronómusa. Az pedig ezek után természetes, hogy a katedrára kitett gyorsan kiürülő fehér-piros dobozban Philip Morris cigaretták voltak. Amikor az előadás végén megkérdeztem, hogy máskor is ennyit dohányzik, Faber úr titokzatosan mosolyogva válaszolt. — Tudja, ízlik a potya. Márpedig ez a cigi a cég répi készletéből van. De félre a tréfát. Mint meggyőződtem róla, a világhírű cigarettagyártó cég (148 országban van érdekeltségük) vezető szakembere valóban nagy dohányos. Beszélgetésünk során sem aludt ki a kezében az illatos rudacska (bár utólag gyanítom, hogy ez is reklámfogás volt). Először jövetele céljáról érdeklődtem. — Nem titok, cégünk, valamint a velünk szerződéses kapcsolatban álló Universal Leaf Tollacco számára Kárpátalja amolyan előretolt hídfőállást jelent, melynek révén a későbbiek során megvethetjük lábunkat Ukrajnában. Ez egy hatalmas ország, óriási felvevő piaccal. Bár a normális gazdasági kapcsolatok kiépítését jelenleg számtalan körülmény akadályozza, az utóbbi két esztendő itteni eredményeivel elégedett vagyok. Míg 1992-ben a vidék egyetlen gazdaságában még csak 10 hektáron termesztettek dohányt a mi módszerünkkel, jövőre mindezt 150 hektáron valósítjuk meg úgy, hogy számos nagyüzem mellett (Nagybégány, Déda, Nagybakta, Eszeny, Fancsika) jó néhány farmergazdát is sikerült megnyerni ügyünknek. Emellett Ukrajnában, Ternojol környékén, mintegy 100 hektáron termelik majd az általunk ajánlott Buerley-fajtát. — Mi ebben az önök számára az üzlet? — Látszólag semmi, hisz az 1994- bsen a kárpátaljai, illetve ukrajnai termesztőknek szánt 45 ezer dollárból egy cent sem vándorol vissza cégünk kasszájába. A velünk szerződésijén álló gazdaságok ingyen kapnak vetőmagot, vegyszereket, az itt hiánycikknek számító káliumtartalmú műtrágyát, ültető és mrvelőgéjeket, kacsolószert. Néhány helyre ezenkívül szántóföldi berendezést és fóliát adunk. Mint mondom, mindezt ingyen és bérmentve. Cseréle »csupán« a technológia betartását kérjük. Hogy az itteni dohánytermesztők maguk győződjenek meg róla, hogy az általunk ajánlott fajtákkal és módszerekkel az eddig 8-15 mázsás eredmények helyett 25- 28 mázsás hektáronkénti termés érhető el. A világ számos országában bebizonyítottuk ezt már, pont Kárpátalján ne sikerülne?! — Mennyire elégedettek az eddigi eredményekkel? — A velünk kapcsolatban álló itteni dohánytermesztők, agronómusaink állítása szerint, maximális teljesítményt nyújtottak. Más kérdés, hogy fűtőanyag híján néhány alkalommal nem tudták idejében begyújtani a dohányszárítók kazánjait. Azzal a ténnyel is számolni kellett, hogy az aszályos év visszavetette a hozamokat. Nagytagányban a mi technológiánkkal gondozott ültetvényekről így is kétszerannyi termést takarítottak be, mint a hagyományos művelésű táblákon. Különben Magyarországon már 15 éve jelen vagyunk, de az 1993-as esztendően az átlagos mutató ott is alig haladta meg a 10 mázsát. S hogy el ne felejtsem: megkerestünk több gazdaságot az ungvári, munkácsi és a nagyszőlősi járásban. Sikerült megegyezni abban, hogy összesen 300 hektáron az itt honos technológiával ugyan, ám már mi vetőmagunkkal és vegyszereinkkel fogják a dohányt termeszteni. Ezenkívül a nem is olyan távoli jövőben Ukrajna dohányfeldolgozó iparának munkájába is szeretnénk bekapcsolódni. — Továbbra is csak azt forszíroznám, hogy mennyire lehet együttműködni egy csőd szélén álló ország gazdaságaival? — Mint a fent elmondottak tanúsítják, mégiscsak lehet. Látjuk ugyan a nehézségeket, az elkeseredést, ám én úgy vélem, talán nincs veszve minden, fia az emberek, igaz elfogadható fiérért, hajlandók keményen dolgozni. Kollégáim mesélték, hogy az egyik itteni fanner éjszaka is folytatta a palánták ültetését. Hogy el ne szalassza az optimális határidőt. Mindamellett a gazdaságok is nyújtott műszakot szerveztek, ha a helyzet úgy kívánta. Különösen sem a gazdaság jelenlegi állapota számunkra a mérvadó, hanem azt kell tudomásul venni, hogy mekkora a dohányipari termékek iránti kereslet. Ez itt, gondolom, egyetért velem, óriási. Különben p pedig a dohány a világ bármelyik tájékán a legpénzesebb kultúra. Ha jól csináljuk, érdemes vele foglalkozni. Kovács Elemér GYŰJTŐK SEREGSZEMLÉJE A napokban érdekes rendezvénynek adott otthont a Munkácsi Gyermeksportiskola tornaterme. Filatelisták, érem-, képeslap-, lemez- és kazettagyűjtők adtak egymásnak randevút a kárpátaljai gyűjtők második seregszemléje keretében, amelynek a szomszédos országoktól és Ukrajna más megyéitől érkezett vendégei is voltak, így lehetőség nyílt egymás jobb megismerésére, tárgyak cseréjére, új barátok szerzésére. És bár a teremben meglehetősen hideg volt, a hangulat, a meleg baráti légkör gyorsan feledtette ezt a kis kellemetlenséget. * h » I 5' ! r ^Hújlák* Sándor, a Munkácsi Bélyeggyújtók Khidjának tagja NL