Kárpáti Igaz Szó, 2007. január-március (3. évfolyam, 1-50. szám)
2007-01-06 / 1-2. szám
2007. január 6., szombatHágon, határon innen KÁRPÁT IGAZ SZÓ 3 Beregszász: cáfol a sajtószóvivőTelepülésfejlesztés »döccenőkkel« Prémiumként osztották szét egymás között a pedagógusok fizetését Beregszász vezetői - hangzott el az egyik központi tévécsatorna által sugárzott riportban. Ugyanitt szó esett arról is, hogy a város vezetése be akarja zárni az orosz tannyelvű 2.sziskolát, hogy később magánkézbe játssza át. Petro Lázárra, a megyei pénzügyi főosztály vezetőjére hivatkozva az első vádat az egyik megyei hetilap is megismételte, és terítéken szerepelt a téma a megyei tanács legutóbbi ülésén is. A kérdéssel kapcsolatban a város polgármesteri hivatalának sajtószóvivőjét kerestük meg. Valerij Razgulov elmondta: a hetilap egy ellenőrzésre hivatkozott, ám a városi pénzügyi osztályon nem találtak erre vonatkozó dokumentumot. Natalja Dankaj osztályvezető elmondta: november folyamán valóban volt egy megyei szintű ellenőrzés, ám a vizsgálat eredménye még nem ismert. Valerij Razgulov szerette volna személyesen tisztázni a kérdést, ám Petro Lazar egy telefonon sem volt elérhető. A szóbeszéden kívül azt sem támasztja alá semmi, hogy a városvezetők jogtalanul járó jutalékokat számoltak volna fel önmaguknak. Lapunk megtudta: Beregszász költségvetése tavaly eleve csak 11 hónapra lett elfogadva, ami már a kezdetekkor 1,2 millió hrivnya deficitet jelentett. Az energiahordozók árának emelése és más gazdasági tényezők miatt a szükséges pénzmennyiség 3,2 millió hrivnyára nőtt, így a városi pénzügyi osztály már januártól kezdve többször volt kénytelen anyagi segítséget kérni, a legutolsó támogatást múlt év decemberében kapta meg. A pénzek felett a városi képviselői testület rendelkezett: dotációs célokra 1024,7 ezer hrivnyát különítettek el, ebből 740,5 ezer hrivnyát a költségvetési dolgozók, így a pedagógusok bérének rendezésére. A megyei költségvetéstől kapott 300 ezer hrivnyát ugyancsak a pedagógusbérek kifizetésére fordították. Az orosz tannyelvű iskola sorsa felől is érdeklődtünk Valerij Razgulovnál. A sajtószóvivő kifejtette, ebben a kérdésben a városi oktatási osztály vezetőjével konzultált. Marija Bubnyak elmondta: a 2600 m2-es iskolát eredetileg ezer tanulóra tervezték, ám jelenleg mindössze hetvennégyen tanulnak a falai közt. Az óriási tanintézmény fűtésére 150 ezer hrivnyát kell elkülöníteni a városi költségvetésből, s nem véletlen, hogy egy tanuló oktatása itt háromszor annyiba kerül, mint más tanintézményekben. Az oktatási osztály a fentebbi okok miatt döntött úgy, hogy a fűtési idényben a tanulók második műszakban a 6-os iskolába járnak majd. Az oktatási intézményt senki sem akarja bezárni, végleges sorsa felől később döntenek - húzta alá Marija Bubnyak. Valerij Razgulov hozzáfűzte: a későbbiekben is igyekeznek minél részletesebben informálni ez ügyben a város közvéleményét. Megítélése szerint ún. megrendelt riport hangzott el a tévécsatornán, ezért levélben kérték annak vezérigazgatóját, hogy az objektivitás céljából ismét küldje ki a forgatócsoportot abból a célból, hogy az találkozhasson a városvezetéssel és az önkormányzati képviselőkkel. Amennyiben a levél válasz nélkül marad, a sajtószóvivő nem zárja ki, hogy az ügyet a polgármesteri hivatal jogi útra tereli. J.M. Egy pitbull karácsonya sem tudni, honnan jött, kit vallott gazdájának, de egyszer csak megjelent. Nyomhatott vagy huszonöt kilót és minden porcikája arról mesélt, hogy kíméletlen gyilkos. Pitbull volt, nem a természet teremtő ereje, hanem az emberi perverzió szülötte, a vérben és tépett belekben örömöt találó kisded cézárok modern gladiátora. Egy ideig csak tisztes távolból nézte a téli éjszakában lassan gyülekező embereket, majd mellénk szegődött. Nem mondhatnám, hogy örültünk a társaságának. Voltak, akik telefonjuk után nyúltak és kutyás ismerőseiket faggatták, hogy mit tegyenek, hiszen a pitbullok nem éppen galamblelkükről híresek, mások lopva valamilyen ütőszerszám után néztek. Miközben mindenki egy kis félelemmel vegyes tisztelettel nézte a különös kutyát, ő nem zavartatta magát. Alaposan megnézte a társaságot, szinte minősített bennünket, majd harci ehhez méltatlan módon egy-egy kezet megnyalintva, egy-egy simogatást szinte kiprovokálva igyekezett jelét adni jóindulatának és barátságának. »Mennyből az angyal« — szállt az ének fölöttünk, hiszen karácsony szentestéje volt, ilyenkor pedig Isten szabad ege alatt, a »mindenki karácsonyfájánál« köszöntik a különböző felekezetekhez tartozó tiszahátiak egymást, és az ünnepet, de őt nem zavarták a karácsonyi dalok. Jólnevelt ölebként nézte végig a betlehemes játék zörgő botú pásztorainak előadását, amikor pedig református esperesünk és görög katolikus parochusunk prédikációi után boldog karácsonyt kívántunk egymásnak, eszembe jutott négylábú társunk. A szemébe néztem. Egy békés, jóakaratú lény borostyánszemei néztek vissza... Matúz István Ambrus Pál igazgató (Técső): Régebben minden újévkor tettem valamilyen ígéretet. Egy ilyen fogadalom után szoktam le például a dohányzásról és az alkoholfogyasztásról. Idén nem fogadalom, hanem komoly elhatározásom, hogy bővítjük a líceumot és létrehozzuk a Felső- Tisza Vidéki Oktatási Központot. Realitás az önálló magyar óvoda létesítése is. Balla Bálint vállalkozó (Ungvár): Soha nem szoktam fogadalmakat tenni. Sem újévkor, sem máskor. Ugyanis nem hiszek ezekben a dolgokban. Más kérdés, hogy magamban eltervezem, miként is szeretném alakítani a sorsomat az elkövetkező esztendőben, s akkor egy meghatározott irányvonal szerint intézem az ügyeimet, így van ez most is. Úgy döntöttem, hogy valamelyest csökkentem a munkára fordított időt és többet törődök magammal, az egészségemmel, és nagyobb figyelmet fordítok a családra, barátaimra. Kótán Jolán pedagógus (Munkács): Én úgy gondolom, mindenkinek tisztában kell lennie a saját hibáival, ezért ahhoz, hogy változtasson rajtuk, nem kell szilveszternek lennie. Az év utolsó napján, amikor a pezsgőtől enyhén mámoros állapotba kerül az ember, egyébként is könnyelműen fogadkozik, majd belátja, nem is olyan könnyű teljesíteni azt. Nekem különben nincsenek káros szenvedélyeim, így szakítanom sem kell velük. . .... ... Kilb József polgármester (Tiszaújlak): Megmondom őszintén, nem szoktam újévi fogadalmakat tenni. Kilenc éve nem dohányzom, s amikor búcsút mondtam a nikotin élvezetének, azt egy félóra alatt eldöntöttem, s azóta is betartom. Szeszes italt is csak mértékkel fogyasztok. Ha az ember valamit el akar érni, meg akar valósítani az életben, mindent megtesz érte. Természetesen csak akkor, ha tényleg komolyan gondolja. Én Tiszaújlakot szeretném tovább fejleszteni, fogadalom nélkül. Molnár Ildikó zenetanárnő (Ungvár): Nem szoktam fogadalmakat tenni, nem látom értelmét. Azzal, hogy tizenkettőt üt az óra, csak a naptár változik, semmi más. Akinek van akaratereje és valóban változtatni akar az életén, az nem várja meg a január elsejét. Ami a jövőt illeti, nagyon bizakodó vagyok, mert azt mondják, hogy a malac éve szerencsét hoz majd, főleg azért, mert a lányom is ennek az évnek a szülötte. Ha pedig neki jó éve lesz, akkor nekem is. Melega Antal gazdasági szakértő (Ungvár): Szilveszter estéjén már nagyon sokszor megfogadtam, hogy új életet kezdek. Őszintén megvallom, nem igazán sikerült. Most pedig már csak koromnál fogva is eljutottam ahhoz a ponthoz, hogy azt mondjam: örülök, ha az eddigieket a tavalyi szinten és erőben folytatni tudom. Nem vagyok pesszimista, de nagyon aggódom édesanyám egészségéért. Családomat is szeretném egész éven át nyugalomban és biztonságban tudni. Ha mindez teljesül, 2007- tel is elégedett leszek. Sándor Fegyir politológus (Ungvár): Két fogadalmat tettem újévre. Először is kevesebbet fogok beszélni. Továbbá egyszer és mindenkorra nem hiszek a mai ukrán politikusoknak. Ezt nagyon, de nagyon komolyan megfogadtam. Eltökéltem, hogy csak magamban bízom és az országban végbemenő politikai folyamatban nem keresek logikát. Mert nincs. Mint szociológus, természetesen , hiszek a jövőben, az ukrán nemzet felemelkedésében. AZ ÚJ ESZTENDŐ SOKAK SZÁMÁRA ÚJ ÉLETET, ÉLETFORMÁT JELENT. Ön tett-e valamilyen újévi fogadalmat? Kotljár Mária - aki első ciklusát tölti a Tarnóci Községi Tanács élén - még a választási programjában ígéretet tett, hogy polgármesterként pontosan beszámol az elvégzett munkáról s a további feladatokról. A múlt év végén erről falugyűlésen tájékoztatta az egy községi tanácshoz tartozó Tarnóc, Sislóc és Botfalva lakosait. - Nehéz örökséget vettem át, olyan, régóta meglévő problémás kérdéseket, amelyek nemcsak e három faluban, hanem Kárpátalja szinte valamennyi településén megvannak - hangsúlyozta lapunknak adott interjújában a polgármester. - Az utak rosszak, s mint a legtöbb településen, úgy nálunk sincs elegendő összeg erre a költségvetésben. Nincs fűtés az óvodában, a könyvtárban, a felcserközpontban, rendezetlen a temető. Akadozott a kommunális hulladék összegyűjtése és elszállítása. Sislócon és Botfalván nem működik a közvilágítás. - Sikerült valamit megoldani? - Van, amit igen, s van, amire kevés volt az idő és a pénz is. Néha pedig az emberek akaratával adódnak problémák. Botfalván a Határőr utcát (620 métert) megjavítottuk, s itt elvégeztük az árkok tisztítását is. Csak ez utóbbi 6 ezer hrivnyát emésztett fel. A Gyümölcsös utca egy részét, 250 métert 15 ezer hrivnyából felújítottuk, ám a maradék 70 méter rendbe hozására jelenleg nincs anyagi lehetőségünk. A legtöbb forrást felemésztő beruházás a vezetékes gáznak az óvodába, a könyvtárba és a felcserközpontba való bevezetése volt. Erre 120 ezer hrivnyát áldoztunk. Utóbbiban hamarosan gyógyszertár is nyílik. Azt is megemlíteném, hogy saját forrásból kitataroztuk a községi tanács épületének két termét is. - A szemétprobléma tehát megmaradt... - A rendszeres elszállítását biztosítottuk. De be kell látni, hogy ez kevés. A probléma az, hogy a lakosság rendszertelenül fizet vagy éppen nem fizet a kommunális hulladék elhordásáért. Pedig az havonta csupán öt hrivnyát tesz ki, s nem halmozódik fel a szemét, nem lesznek illegális lerakatok, azaz tisztább környezetben élhetünk. Tudomásul kell venni, hogy az elszállítás -amelyet két fő végez traktorral - havonta ezer hrivnyába kerül, viszont a lakosságtól csupán 400 hrivnya folyik be. A hiányt a költségvetésből vagyunk kénytelenek fedezni. Más események is történtek a településeken, derült ki beszélgetésünk közben. Ezek közül Kotljár Mária kiemelte, hogy tavaly megrendezték a falunapot, ahol bográcsgulyással várták a vendégeket. Valamennyi templomban Mikulás-csomagot kaptak a gyermekek és a rászoruló családok. A községháza, hangsúlyozta a polgármester, ingyenes Internet-hozzáférést biztosít a lakosságnak 13 és 18 óra között. A tervek között szerepel a botfalvai Petőfi út felújítása. Az ehhez szükséges 120 ezer hrivnyát beépítették az Ungvári járás idei költségvetésébe. Az elképzelések szerint Sislócon és Botfalván megoldják a közvilágítás kérdését, Tarnócon két utcát, a Sevcsenkót és a Ticsinát is felújítják, a Koncházi utcába bevezetik a vezetékes gázt. Az elképzelések szerint itt belhelyeket is kiutalhatnak. Másrészt lépéseket kívánnak tenni a közlekedési lehetőségek javítása terén. Indokolt lenne a járatok sűrítése, de az is megoldást jelenthetne, ha mikrobuszok helyett autóbuszok közlekednének. Tóth Viktor Kotljár Mária