Kárpáti Igaz Szó, 2011. július-szeptember (7. évfolyam, 95-143. szám)
2011-07-02 / 95. szám
2. KÁRPÁTI IGAZ SZÓ Aktuális álláspont Diplomaosztó A MAGYAR KARON Negyvenhét egyetemi oklevelet, köztük öt vörösdiplomát adtak át tegnap az Ungvári Nemzeti Egyetem Magyar Tannyelvű Humán- és Természettudományi Karán. A nappali tagozat magyar nyelv és irodalom szakán huszonkettőn, a történelem szakon tizenhárman, míg a magyar filológia levelező tagozatán tizenketten diplomáztak. Az idei végzősök közül tizenegyen mesterfokozatú oklevelet kaptak. A rendezvényen Lizanec Péter professzor, a magyar kar dékánja üdvözölte a ballagókat. Az osztályfőnökök nevében Zékány Krisztina búcsúzott el egykori tanítványaitól. A végzősök képviseletében Sárközi Viktória és Vecskéné Balla Erzsébet mondott köszönetet a tanároknak. Fedák Anita Nőtt aNOSZAOLMONDÓSÁG Május elsejei adatok szerint Kárpátaljának egymillió kétszáznegyvenhétezerötszáz lakosa van. Az év első négy hónapja során százhatvankilenc fővel gyarapodott a vidék. Bár összességében sokasodást regisztráltak, az elmúlt év azonos időszakához képest kevesebb újszülött jött a világra és többen távoztak az élők sorából. Például negyvenhat halvaszületést vettek nyilvántartásba, ami 24,3 százalékkal több, mint tavaly ilyenkor. Január-április között hatvankilenc csecsemő nem élte meg az egyéves kort, míg tavaly ez a szám hatvan volt. Száznegyvenkettővel - 2,7 százalékkal - többen költöztek az árnyékvilágba. A halálokok között továbbra is a vérkeringési, a daganatos betegségek vezetnek. Vitalij Gecsa, a megyei statisztikai főosztály osztályvezetője Hír-Tár Orvoslás - HATÁROK NÉLKÜL Tapasztalatcsere céljából Szabolcs-Szatmár- Bereg, és Borsod-Abaúj- Zemplén megyei orvosok látogattak Kárpátaljára. A Magyar Veronika és Asztalos Ágnes főorvos vezette küldöttség megismerkedett a megyei Köjál, a kardiológiai gondozó, az infektológiai kórház és az Ungvári Városi Perinatális Központ munkájával. A megyei egészségügyi főosztály vezetőjével való találkozón elhangzott, hogy a magyarországiak évek óta nagyszerű kapcsolatokat ápolnak a nagyszőlősi és a beregszászi járási kollégákkal, valamint a Munkácsi Megyei Gyermekkórházzal. A szakmai megbeszélésen megállapodtak, hogy a régiót érintő újabb együttműködési egyezményt írnak alá. Ministráns- TALÁLKOZÓ Görög katolikus ministránsok találkozóját tartották Tiszabökényben. A Beregszászi Esperesi Kerület által szervezett rendezvény célja az volt, hogy a ministránsok megerősödjenek a szolgálatban. A találkozót Romzsa Tódor vértanú püspök emlékére rendezték, akinek idén ünnepeljük születésének századik, pappá szentelésének hetvenötödik és boldoggá avatásának tizedik évfordulóját. A ministránsok számára vetélkedőt is szerveztek. Az első kategóriában Tiszacsoma végzett az élen Beregdéda és Mátyfalva előtt. A másodikban is a tiszacsomaiak bizonyultak a legjobbnak, őket a farkasfalvaiak, illetve a tiszapéterfalvaiak követték. Református énekek A Művészetek Palotájában lépett a közönség elé a több mint háromszáz fős Kárpátmedencei egyesített református kórus. A magyarországi és határon túli énekkarok közös hangversenyét Pál úr János kísérte orgonán, vezényelt Arany János, Beidek Adrien, Berkesi Sándor és Cseri Zsófia. A koncerten Szászfalvi László államtitkár igeolvasással, Zán Fábián Sándor, a Kárpátaljai Református Egyház püspöke áldáskéréssel működött közre. A Református Énekek koncertet 2002 óta rendezik meg. Kárpátalját idén a beregszászi kamarakórus tagjai képviselték. Motocross-pályát ÉPÍTENÉNEK Egy motocross-pálya építéséről tárgyalt Sós Sándor, a Szolyva-Jamaica Team társadalmi szervezet alapítója Olekszandr Ledidával, a megyei közigazgatás elnökével. A pálya kialakítását, mely hosszának a szabványok szerint el kell érnie az 1600- 1800 métert, a szervezet és szponzorok finanszíroznák, csupán egy erre alkalmas földterületre van hozzá szükség Szolyva közelében. A szervezők egy sportiskola létrehozásán is gondolkodnak. A megye kormányzója támogatta az ötletet. Hír-Tár Kis pénzből nagy „foci” A Nemzetközi Kulturális Alap támogatásával, az Újnautilus, a Kárpátaljai Magyar Művelődési Intézet (KMMI), valamint a Magyar Értelmiségiek Kárpátaljai Közössége (MÉKK) szervezésében kezdetét vette az I. Nautilus szabadegyetem. A négynapos rendezvény Makkosjánosiban tartott ünnepélyes megnyitóján Kerekes Henrietta, a beregszászi magyar külképviselet konzulja kifejtette: reményei szerint a résztvevők kiemelkedő szakmai munkát végeznek majd a nemzeti értékek megőrzése érdekében, hiszen a közösség megtartó ereje leginkább a kultúrában összpontosul. "Zubánics László, a KMMI elnöke a kárpátaljai kulturális életet mutatta be, hangsúlyozva, e téren az 1980-as, ’90-es években egészen újfajta hozzáállás volt tapasztalható. A nagy anyagi bizonytalanság megedzette az itteni magyarokat, s arra ösztökélte őket, hogy anyagi források hiányában is megpróbáljanak valamilyen kiutat találni - fejtette ki. - Újságokat, irodalmi kiadványokat alapítottak, civil egyesületeket hoztak létre. Mi kis pénzből nagy „focit” próbáltunk csinálni, azzal az alapgondolattal, hogy ha a saját lehetőségeinket befektetjük, az akár kamatozhat is. A rendezvényen Pomogáts Béla irodalomtörténész, az Anyanyelvi Konferencia elnöke Magyar tájak - kortárs irodalom, avagy egységes, egyetemes magyar kultúrával a megmaradásért a Kárpát-medencében címmel tartott előadást. Borbély András, az Újnautilus alapító-főszerkesztője bemutatta munkatársait, majd az Újnautilus mint akarat és képzet címmel tartott előadást. Nautilus- és együtt-est címszó alatt kötetlen beszélgetésre került sor. Bilep Anita és Marcsák Gergely megzenésített versekkel szerzett kellemes perceket. Tegnap szekcióülésekre került sor, amelyeken előadást tartott többek mellett Zubánics László, Bakos Kiss Károly költő, illetve Szöllősy Tibor köGATÓ. IL Cs. A kötetlen beszélgetést zenés műsor követte Hegedűs Csill,a felvétele Összefogás Valiriáért Himinec Valéria négyéves beregszászi kislány. A gyermek súlyos beteg: az egyetlen megoldás a gyermek életének megmentésére a vese-, és a nyitott gerincműtét elvégzése lenne, amit fiatal szülei önerőből nem képesek kifizetni. Valéria megmentésére már az egész város összefogott, többek között jótékonysági koncerteket szerveztek a Beregszászi Művészeti Iskola hangversenytermében Csobolya József, a Magyar Állami Operaház tagja és Szász Kati, az Inter Operett szólistája részvételével. Örülök, hogy ezen a koncerten a tehetséges szopránnal, Szász Katival léphettem színpadra. Tegnap Ungváron tartottunk egy operamusical gálaműsort, és úgy gondoltuk, hogy mindenképpen fellépünk itt is egy jótékonysági koncert keretében. Remélem, valamivel mi is hozzájárultunk a kislány mielőbbi gyógyulásához - mondta a beregszászi születésű tenor. De visszatérve Valériához. Aki nem tudott részt venni a jótékonységi koncerten, de segíteni szeretne, az a www.valeriaeleteert.blog.hu internetes címen tudhatja meg a részleteket. Kép és szöveg: Hegedűs Csilla Csobolya József és Szász Kati is segített 2011. július 2., szombat Az ungvári polgármesteri hivatal nemrég úgy döntött, harcot indít az égést, kiütést, allergiát okozó medvetalp ellen. Többször lekaszálták az Ung partját, ahol leginkább elszaporodott a növény. Ám ez mit sem ért, hiszen az néhány nap elteltével újra kihajtott, és vígan növekedett. A város vezetése a vízgazdálkodási szakemberekkel karöltve most drasztikusabb eszközökkel igyekszik felvenni a harcot a „betolakodók" ellen, s ez igencsak dicséretes dolog, bár úgy tűnik, aligha a legkedvezőbb időpontot választották. A szakirodalom szerint ugyanis ez a gyomnövény nagyon nehezen irtható. Gyökerei akár 30 centiméter mélyre is lenyúlhatnak. Sarjról és magról egyaránt intenzíven szaporodik. A szakemberek bizonyára tudják a dolgukat. Nos, ezért tartom későinek ezt a nagy felbuzdulást. Az tény, hogy valamit valóban tenni kell a medvetalp ellen. A rövid hírből ugyan nem derül ki, miként akarnak megszabadulni a két-három méter magasra megnövő növénytől, legfeljebb feltételezhetjük, hogy valamilyen vegyi módszerrel. Tudvalevő, a környéken strand nincs, így az embereket nem igazán fogják a fürdőzéstől és a parton való napozástól eltéríteni a kihelyezett tiltó táblácskák, így pedig már nemcsak a növény, hanem a vegyszer mérgétől is tartaniuk kell. Logikusnak a mechanikus (magyarán: kézi) eltávolítás tűnne, ami viszont nagyon költséges, és nehezen megoldható. Kora tavasszal hatásosabb és veszélytelenebb lenne megindítani a harcot ellene megyeszerte, így csupán pénzkidobás az egész. Ha mindezt csak azért teszik, hogy kipipálják a feladatot, akkor jó úton haladnak. A medvetalpon kívül a parlagfű is sok allergiás orra alá tör borsot, amiről szintén sok szó esik nap mint nap a legkülönbözőbb fórumokon, akárcsak a vízkészleteink szennyezettségéről. Szavakban, ígéretekben, a hatalmasok dörgedelmeiben nincs hiány. A baj csak az, hogy hangerővel, ráolvasással a medvetalpat nem lehet kiirtani, mint ahogy egyéb bajaink sem orvosolhatók e módszerrel. Ukrajna a látszatmegoldások, a korrupció, a be nem tartott vagy tartatott törvények országa. A kenőpénzek ellen fennen hirdetett harc, az oktatás és a nyugdíjreform agyondicsért reformja, az egészségügy helyzetének rendezése csak papíron létezik. A statisztikai kimutatásokban ugyan jól mutat a reáljövedelmek emelkedése, csak gyakorlatban ezt sem élvezi senki. A megvalósításukra kiutalt pénzek pedig ki tudja meg vannak-e még? Ehhez képest a medvetalp ügye valóban csak brummogás a szélviharban. Brummogás a szélviharban Új emlékjelet kapott a Tisza Nemzetközi rendezvényen méltatták vidékünkön a Duna és a Tisza napját. A Fekete-Tisza forrásánál öt ország, Ukrajna, Magyarország, Románia, Szlovákia, Szerbia, valamint az EU képviseletében megjelent természetvédők és társadalmi aktivisták gyűltek össze, hogy felavassák a Duna legnagyobb mellékfolyója eredeténél elhelyezett új emlékművet. A forrásnál már eddig is volt egy magyar nyelvű márványtábla, melyet 150 évvel ezelőtt állítottak fel. Az új, öt nyelvű feliratot tartalmazó emlékjel avatási ceremóniáját havasi kürtök hangja kísérte. Ezt követően Kőrösmezőn helyi és hágón túli gyerekszínjátszók, együttesek szórakoztatták a rendezvény résztvevőit, akik megtekinthették a környezetvédelmi tematikájú képzőművészeti alkotásokból rendezett kiállítást is. A jövő hét ügyeletes szerkesztője: Tóth Viktor Telefonszámunk: (0-312) 66-14-40 Munkanapokon 9 és 14 óra között várjuk kérdéseiket, észrevételeiket, információikat B. Cs.