Kassai Szemle, 1893 (9. évfolyam, 3-65. szám)
1893-01-06 / 3. szám
f mn &93 * Xiissi ^ 4>ova a :0< Lassa föutca 58. sz. a lapot érdeklő küldemények czinendók. ElőlizeleMi «Iij . I* Kassán házhoz-hordással egy évre........ 6 frt — kr. “^1Mévre ......... 3 „ — „ .•(Negyedévre ••• 1 „ 50 ,, Vidékre postai küldéssel: Egy évre........ 6 frt — kr. Félévre ......... 3 „ — „ Negyedévre ••• 1 „ 50 „ — Egyes szám 5 kr. — Kéziratok vissza nem adatnak. Kassa, péntek 1893. évi ja 6. ///V. KASSAI SZEMLE. 8 t — Megjelenik minden szerdán, pénteken és vasárnap. To ség Henr Bécs ; 4. Budi utcz» 1 pest; Ha %’ 00‘ Csak bér Forr a világ . .. Forr a világ mindenfelé, Az ember tömb nem nyughatik . . . Úgy összegyűlt a sok baj, úgy : Hogy úszhatunk abban nyakig! Harcz, harcz ! a jelszó mindenütt, Bár látszólag csend, béke van. A fékevesztett szenvedély Háborog, dübörg minduntalan. Az osztályérdek és a slit: Oh mennyi bajt, zavart csinál ! Az egynek ez jó, — ámde a Más résznek ez már rész morál. r És mintha lenn lábunk alatt A föld inogna — úgy vagyunk. Egymást marczongja mint a vad, Egymásra tör folyton fajunk. — — S a nagy világban ott kívül Nem megy máskép, nem semmi sem! A népek árja hömpölyög, S az orkán zúg, zúg szüntelen. A kit ma még dics vesz körül, Lesülyed holnap úgy lehet, S a rút piszok beszennyezi Az addiglan fehér kezet . . . Forr a világ, forr mindenütt : Ki tudja igy meddig megyen ? S ki tudja, hogy mit rejthet e Szörnyű khaósz zord méhiben ? ! Kovács Zsigmond. A vásározásról. Vájjon hasznára van-e a sok vásározás a kisiparnak ? — oly kérdés, melyet nem mi és nem is most vetünk föl először. Foglalkoztunk már ezzel mi is, foglalkozott ezzel az iparos világ, különösen pedig az országos iparos gyűlések. Az 1879-ik évi országos iparos gyűlés kimondta, hogy a forgalom igényeit túlhaladó mértékben engedélyezett országos és heti vásárok az ipar érdekeit sok tekintetben sértik. Hasonlóképen sürgeti az 1887-iki országos ipartestületi gyűlés, hogy a vásárok tarthatása bizonyos vásárokra nézve megszorittassék. Az 1890 iki aradi iparkiállitás alkalmával tartott kongressus egyenesen kívánja a vásárügy rendezését. Vajjon mi okból ítélik el a sok vásár tartását és jogosan-e ? Érdekes kérdés ez minden iparos emberre nézve. Szerény véleményünk szerint a sok vásározás határozottan kárára van kisiparunknak. Az „Iparügyek“ czímű lap igen találóan fejezi ki, hogy ez az elavult intézmény úgy illik a mi korszakunkba, mint a gyorsvonat mellett az országuton döczögő vásári szekér. A vásárok látogatása kétségen kívül igen nagy költekezéssel és időveszteséggel jár. Ha meggondoljuk ugyanis, hogy Magyarországon hány vásárnap van, azon hány mester, hány vevő jelenik meg, bizony igazat adunk az országos ipargyűlések panaszainak. Nevezett lap ugyanis azt mondja egyik szakírónk után, hogy a vásárokon haszontalanul eltöltött idő legalább másfél millió szekér és 14 millió gyalog napszámra tehető. Bizony ez oly statisztika, mely erősen gondolkodóba ejti az embert: vájjon az így elvesztegetett idő arányban van-e azon előnnyel, mit a vásárok nyújtanak ? Nem hisszük. Tudjuk azt ugyanis, hogy a vásárok nem mindig hozzák meg a várt eredményt sem. Az időjárás hányszor tönkreteszi a mester legszebb reményét ? Még a hosszú és terhes arra fordított költség sem jön ki sokszor. Hányszor veszélyezteti egészségét, sőt életét is. Mennyi alkalom van arra, hogy czimboráskodásba keveredik, és pénzét, melyért annyit fáradozott és küzdött, elkölti. De még mást is mondunk. Meg vagyunk győződve arról, hogy a vásári munka határozott rovására van a jó és szolid munkának. E sorok írójával történt, hogy bizonyos iparczikkre hirtelen szüksége volt. Elment egy műhely a mestert, küldje el azonnal a mu bármily árért. Nem adhatom az urnak a mester — mert az vásári munka. És adta. Mi következik ebből ? Az, hogy a gos kedv : mindent a vásáron venni, lehetette... teszi a szolid, erős és jó munkának megfelelő árért való elkészítését. A falusi, de még a városi ember is, nem tesz különbséget csizma és csizma közt. Ő csak azt nézi, hogy otthon a czipésznél sokkal drágább, mint a vásáron. Arra nem néz, hogy a két munka közt mi a különbség. A vásárok túlságos mértékben való elszaporodása nem kívánatos továbbá, mert a közönség saját szükségletét teljes mértékben kielégítheti a helybeli iparosoknál. És itt megállunk egy kissé. Az volna kívánatos és áldásos, hogy a helyi közönség helyi iparosnál elégítse ki szükségleteit. Csakis így boldogulna a kisiparos, így szoktatja a közönséget arra, hogy jó és szolid munkát vegyen. Mily haszonnal járna ez a kisipar fejlődésére ? Mennyi haszontalanul elpocsékolt időt lehetne megmenteni, hogy útját vághatnánk a boszantó alkudozásoknak és sok más mindennek. Valóban így lehetne megoldani a vásárügyet, melyet még jobban bonyolulttá tesz az a körülmény, hogy a vásárra járó iparosok még ma is sok város és község országos vásárain a hatósági közegek önkényének vannak kiszolgáltatva. Még mindig hiányos az sok helyen, hogy határozott vásári rendtartás szabja meg az iparosok és hatóságok jogkörét. Íme elmondottuk, nem annyira a magunk, mint tapasztalt, ahhoz értő egyének szakvéleményét a vásárokról. Ha iparos olvasóink közt valaki tapasztalatait akár mellettünk, akár ellenünk elmondani kívánná, írja le védekezését s mi szívesen tért engedünk. N. K. Innen-onnan. Különféle nemzetek jellemvonásai. Festi: Mártonffy Imre. Azt mondja a közmondás: „Ahány ház, annyi szokás!“ Épugy mondhatjuk: „ahány nemzet, annyi TÁtfCXA, Április. Procul negotiis éltem át másfél esztendőt Abauj- Tornavármegye egyik kies pontján, a szép „hegyközön.“ Betegen jöttem ide egyik jeles fővárosi orvos három évi időtartamot jósolt életemnek, ezelőtt hat esztendővel, azt is csak úgy, ha betartom azt a nagy litániát, amit diétaképen előmbe szabott. Azóta még Falbnak sem hiszek, irtózom mindenféle jóslótól, még a podegrától is! A sok terhes anyagi csapások mellett számtalan súlyos lelki bánat ért, melynek terhe alatt roskadozott nem épen túl erős szervezetem. A kies hegyköz sötét erdeivel magas hegyeivel, üde jó levegőjével, békéltető csendjével, megnyugtatta már-már meghasonlott lelkemet, nap-nap mellett indultam, erősödtem és egészséges lettem. A „hegyköz“ tehát az én tudós orvosom! Mindig hálásan emlékeztem rája. A hosszú ideig oly kedves magány kezdett előttem unottá válni, kezdtem érezni, hogy az ember „társas lény“, s hogy bármily nyugtot adjon is az, s bármily elveket és eszméket teremtsen is, mindezek csak a társaság által lehetnek értékesíthetők, a társaság az ember egyéni értékének a börzéje és a szellem az agrója! Bejártam tehát a „hegyközt“, végtelenül megszerettem derék jó magyar népét, de bármennyire szabadkoztam, hiába szórtam halomra meggyőző érveimet, rendesen beteljesedett rajtam az ottani régi adoma: „hegyközi ember nem mehet haza — józanon !“ Mert fel lettem avatva „hegyközinek“ és annak vallom magamat ma is, de azért józanon járok haza!Csak most veszem észre, hogy én még mindig márcziusban és ennek előtte vagyok, holott az 1889-ik év áprilisáról akarok írni, majdnem olyan kuszáló vagyok mint a hazatérő : „hegyközi“ ember. üti társul hivott meg a járás főszó Iga bírája Rankra, e világhirü, elfeledett fürdő helyre, melynek nevezetes forrása időszaki szökésével, csak az Island szigetén leli mássát, ez a „hegyközön“ kívül esik. A főszolgabíró otthona volt kitűzve találkozási és induló helyül. Déli időben érkeztem oda a doktorral, nem azzal amelyik három évet jósolt és tejet itatott velem, hanem amelyik borral gyógyít és ő maga gyakran beteg ! Már ekkor jegyben voltam a vármegyével, (ez ugyan kitett velem, mindig biztatott és az esküvő napján hagyott a faképnél--- nem is tudom már hogy történt--- megbuktam a választáson, vagy mi! csak hogy nem lettem valóságos és rendszerint)' aljegyző) a főszolgabíró házi úr élénkbe jő és tudtomra adja: „te ma zsidó leszesz“ megdöbbentette kijelentés, Solymosy Eszter, Scharf Móricz és egy csapat sakter lebegett a szemem előtt „én !••• én erre nem vállalkozom“ mekegtem ijedtemben, mígnem megnyugtatott, hogy nem csinál belőlem valóságos zsidót, csak tréfából fog zsidónak bemutatni. Belépünk: „Kedves bátyám, bemutatom fiatal barátomat, igen derék fiú, beakarjuk vinni a vármegyéhez, csak két nagy hibája van: nem ide való és zsidó!••• a magas csizma sarkon és vékony zsinóros nadrágszárakon magas öreg ur már nyújtotta kezét, de a „zsidó“ szó hallatára mint villanyütésre elkapta és dörzsölte nadrágja kopásnak leginkább kitett részéhez: „hát én csak a mondó vagyok, hogy minden indigena maradjon a maga hazájába, ha pedig még zsidó is hozzá, mindjárt egyemeg a f.--- t“-ipsissima verba, egy millió „h“ betű nélkül — Lesujtottnak mutattam magam a furcsa fogadtatásra, adtam a neheztelőt. Ebédeltünk. Sertés karajt hordtak körül, az én uram bátyám lopva nézegetett rám és mikor látja, hogy serényen falatozom a disznóhúsból, megszólal: „uram, én különbséget teszek a „rabbik“ között, mert van „rendes rabbi“ és van „komisz rabbi“, magát „rendes rabbinak“ tartom !“ Hallgattam, és ez bosszantotta: „nézzétek milyen jó pofája van, ha nem mondjátok a nevét, az ember nem is hinné el, hogy zsidó !“ (Az én fatornyom hazámnak legrégibb jó nevű famíliái: Hoffmann, Bollmann és Námann, egyik sem egyenes leszármazója a párduczos Árpádnak, de mindenik kapott a keresztvízből, ha a hangzás ellenkező feltevésre utal is.) Megszólaltam, elkezdtem magasztalni a „mi népünket“, „a magyar nem tud egyebet, mint az öröklött javakat eltékozolni, szorgalmat, igyekvést, takarékosságot tanulhatna a zsidótól!“ Az én urambátyám oly dühbe jött, hogy hivatkozással egykori voltára fel akart konczolni, ma pedig, hogy már tudja miként márczius 31-én már elvégeztük vele az áprilist, reszeli a dolgot, talán még jobban mint a méhesbeli idült, de ezt már nem mondom el. Hanem most már Bankon vagyok, de még mindig márczius 31-ike van, minden lépést félve teszem, nehogy véletlenül alám székeljék a hatalmas időszaki vízsugát és magasra feldobáljon, nem jó magasan járni, szédít, sokan megjárták már nagyot estek, én azonban nemhogy a forrás hatalmas szökését láttam volna, de egy csepp vizet se láttam•• a bor, az gyöngyözött a pohárban, amint az szokott vendégszerető úriember házánál, talán felesleges is megmondanom, hogy a fürdő derék igazgatójánál voltunk. Nagyon kedves úr, kitünőnen hajt, Jókai szerint gentry nemes, mert van szerinte nemes gentry is, akik nem annyira a lóhajtáshoz, mint inkább a sertéstenyésztéshez értenek, ezt a profán foglalkozást ő nem űzi, de ért a sertés terméketlen mesterségéhez. Felső-Gagyban tette a remeket, a diplomát én állítottam ki mások írták alá. Olvasóim, ha ugyan vannak ! engem valami nagy falánknak fognak képzelni, mert csak az imént ebédeltem, most már vacsorázom és még mindig márczius 31 ike, egy napon kétszer írni az evésről, szinte tartok tőle, hogy csömört okozok. Csak tréfa volt a déli izraelita heczcz, engem mégis mintha bántott volnavacsoránál ülünk a családdal és egy női vendég. Első dolgom volt a hölgyek mulattatására elbeszélni a déli