Katholikus Hetilap, 1884 (40. évfolyam, 1-52. szám)

1884-01-03 / 1. szám

1. SZÁM. KATHOLIKUS HETILAP. 3 nak. Azután meg amiket élete utolsó évtizedeiben látott, hallott, tapasztalt, abban ugyan nem nagy öröme telt. Fiatal korában a csiziót olvasta, aztán a klasszikusokat; jobban ismerte a lex Julianát, mint saját házi viszonyait. Csupa merő régi avult szokásai voltak. Az új és haladó világgal sehogy sem tudott megbarátkozni. Faggyúgyer­­tyánál született, zsiradékmécsesnél nőtt fel s azóta a világ már tejből csinált gyertyát, kőből olajat, levegő­ből lángot, hanem azért ő még mindig a faggyúnál maradt. Azt elhitte, mert kénytelen volt látni, hogy az emberek vaskocsin járni tudnak, de már abban kétel­­kedek, hogy egyik városból a másikba vaszsinegen át beszélgetni lehessen." Hírlapot csak egyet ismert, a Magyar Kurírt, mikor azt eltemették, nem olvasott többé mást. Gazdaságát maga vezette. A párok már vasekével, gerebennel dolgoztak, nála még minden fából volt. Minél öregebb lett, annál több rigolyái voltak. Jó és rossz napok érték, ő egyformában maradt. Szomszédjai elmentek máshová, ki más világba, ki más világra, — akik pedig maradtak, kinevették. Minthogy egész életé­ben saját belátása szerint bölcsen cselekedett, öreg nap­jaira megérdemelte, hogy vén bolondnak nevezgessék, mert minél többet foglalkozott vele a világ, annál inkább visszavonult a világtól. Tökéletesen elzárta magát. Egy­szer akarták kiugrasztani a vaczokból, mikor egyik árendása megcsalta. Perre került, a dolog és Kristóf úr egyenesen a­ — palatínushoz akart fordulni. Mikor meg­értették vele, hogy ilyen méltóság nincs többé az országban, veszni hagyta perét s nem mozdult többé. Egy fia volt, Pál, ez is öreg napjaira született, — de nem épen arra, hogy az ő öreg napjait megédesítse. Kristóf urnak ötven esztendős korában jutott eszébe utódról gondoskodni, — ami elég bajjal járt. Feleséget keresgélni fáradságos munka lett volna, — neki csak asszony kellett. Az volt egy a közelben, nem kellett érte messzire menni. A gazdaasszonya: Borcsa leány­­asszony. Ebből azután néhány esztendőre, addig mig élt, lett nagyságos asszony. Egyébben maradt az, ami volt. Pál gyerek a mélypataki béresek között nőtt fel egészen kamasz koráig. Mikor Kristóf ur észrevette, hogy a fia már ép olyan czifrán tud káromkodni mint ő s különben minden tudomány és miveltség, miben egy béres bővelkedik. Pál gyerekben is megvan, szük­ségesnek tartotta számára a fensőbb kiképeztetést, elküldte őt tanulni. Pál gyerek elment és amint mondák, igen jól tanult. Kristóf urnak nem volt más dolga, mint a tanulási költségeket fedezni. Megtette szívesen. An­­­nyit ugyan észrevett, hogy azon az áron, amelybe fia tanulása került, megvehetett volna egy egész tudós aka­démiát tizenkét kész doktorral együtt. De hát ki tehet arról, hogy a tudomány olyan drága, mindent olcsób­ban adnak. Ezek múltával azután azt a tapasz­talatot is tette Kristóf úr, hogy ebben a hóbortos világ­ban a fiatal emberek nemcsak költeni tanulnak meg, vagyis elverik a saját pénzüket, hanem megtanulják a mesterséget, miként lehet más pénzét elkölteni, vagyis adósságot csinálni. Kristóf ur ugyan nem látta fiát, hanem azt észrevette, hogy Pál urfi látatlan, ismeretlen távolságból belemarkolász az ő zsebeibe s a fiúi jog czimén koronaint eret vág az öreg ur pénzes ládáján. Haragudott is szörnyen, de haragja nem ért el a mély­pataki dűlő útig, annál kevésbbé Göttingáig vagy Hei­­delbergig, ahonnét a tudomány szomjas ifjú levelei mértani pontossággal rendesen beérkeztek, s ahol, Pál urfi többrendbeli szomjait enyhíté. Később azután komolyabb tréfák híre is eljutott az öreg úr szüleihez. Úgy látszik, Pál urfi csak annyit tudott családjáról, hogy van neki egy mogorva, világgyülölő apja, aki duz­zog, zsémbel, de győzi pénzzel fia neveltetését; Kristóf úr pedig csak annyit tudott, hogy bolond gondolat volt tőle nagyságos asszon­nyá tenni Borosát, most immár van neki egy fia, aki tanul, vagy mit csinál, ha nem győzi pénzzel az övéből. A derék fiú már háromszor doktorizált, s minden diplomája ezrekbe került. Kristóf ur föl nem­ foghatta, mi a manónak kell valakinek annyi diploma. Ő a rhetorikánál befejezte tanulmányait s az elég volt arra, hogy valaki Mélypatakon nagyságos ur lehessen. Az utolsó diploma árát már nagy berzenke­dés között küldötte meg az öreg ur fiának, meghatván egyúttal hasznárja által, — mert az öreg ur nem sze­retett kalamussal foglalkozni, — hogy ezentúl elég lesz a tudományból; Pál urfi kösse be ismereteinek zacskóját s nézzen szét a világban, hol adhatja el jó áron azt, amit tanult. Álljon be valahová instructornak, borbély­nak, lódoktornak, három diploma mellett egyik helyet csak elnyeri. Egyébiránt képpel se forduljon többé Mélypataknak s mig az öreg ur él, magát elevenen ne mutassa, mert az öreg már jól lakott a távoli ismeret­séggel, s nem óhajtja a közelebbi ismeretséget. A jó tanácsok, úgy látszik, rendkívüli módon hatot­tak Pál urfira, mert alig egy hónap múltával lóhátos kurir hozott egy sürgős levelet Mélypatakra. Kristóf urat álmából verték föl. A győri insurrekczió óta igy nem ijedt meg az öreg ur. Nagy bajnak kelle történni. Bizony nagy baj történt. A pecsétes levélben jelenti Pál urfi édes­apjának, hogy haladéktalanul küldjön neki ennyi és ennyi ezer forintot, ha jót akar. Az utolsó diplománál az egyik profeszor nem adott Pál urfinak eminencziát, amint megérdemelte, hanem csak primát. Az önérzetes Pál urfi ezt az igazságtalanságot nem tűr­hette. Kihitta a professorát duellumra s agyonlőtte. A professzor hires ember volt, dr. Fledermaus, európai tekintély. Halálát tizenkilencz kathedra akarja megbo­­szulni. Pál urfit ahol megcsípik, legott felkéselik. Azért Pál urfi szökik egyenesen Amerikába, hogy soha többé vissza ne jöjjön. Aki pedig szökik, annak pénz kell. Sok pénz. Kristóf úr megkérdezte kasznárját, hogy merre van Amerika. Az tudott annyit, hogy az igen messze lehet, mert ott emberevő vadak laknak. Három hónapig jár a posta, mig egyszer megfordul. Az öreg ur fellélegzett. Szótlan kifizette az­ összeget azon rövid paranccsal, hogy már most ugyan elmehet Pál úrfi abba az Amerikába s vissza se jöjjön ismét, mert ha csak egy garas ára is mutatkozik belőle Európában, ő lesz az első, aki Pál urat kiszolgáltatja dr. Fledermaus megboszulóinak. Persze, hogy az egészből semmi sem volt igaz. Hírét sem látta Pál urfi a diplomáknak, professzoroknak, kathedrának. Csavargott ide, oda és élte a világát. Őt nem az iskola, hanem az élet mívelte. Azt mondják pedig, hogy az élet nagyon jó iskola. No csak mondják. 1*

Next