Katholikus Néplap, 1857. január-június (10. évfolyam, 2-25. szám)
1857-04-08 / 14. szám
~'A/U01122 fifyvé' ben, kegyelmedben, házadban? tennél-e még azután is jót vele ? előmozditanád-e többé szerencséjét? Nem sokkal inkább vetnéd-e ki atyai kegyedből, házadból, örökségedből ? de talán még kegyetlenül meg is vernéd? vagy még a törvényhatóságnak is érdemlett büntetés végett átadnád? Látod pedig, te vagy ilyen rossz gyermek, kit az Isten teremtett, megváltott, megszentelt, testi lelki adományokkal elárasztott, fenntart, éltet, gondodat viselt, és olyan állapotba helyezett, melyben sorsod szerint még élhetsz, és mindezen jókért bántalmazod, szidod azon mindenható mennyei atyádat, akitől van, és függ életed, halálod, üdvösséged, kárhozatod, egy szóval mindened? És te mégis több kegyet, kímélést vársz és kívánsz tőle irányodban, mint magad bizonyítasz rossz fiad irányában ? Mintha bizony te valami jelesebb, érdekesebb teremtmény volnálisten irányában, mint a fiad te irányodban!!! Nem vagy-e te is inkább hasonlókép érdemes mennyei atyádnak kegyelméből, házából, örökségéből örökre kizáratni? Nem jól és igazságosan cselekszik-e tehát az Isten, midőn a maga szájából és tettéből ítéli el a gonosz szolgát az örök börtönre? — Vagy teszem azon esetet, miszerint te valami koldust naponként jól tartanál, az pedig jótettedért naponként téged összevissza káromolna, mikép bánnál az ilyen koldussal? bizonyosan házadból örökre kitiltanád, és minden további jólétet megtagadnál tőle, ugyebár? Pedig látod, te vagy Istenre nézve ezen koldus, koldusa azon jó Istennek, kinek kegyelmességéből, irgalmasságából, alamizsnájából, ingyenadományából élsz , vagy, mozogsz, s táplálkozol; és Istened jóvoltát káromlással hálálod? S kivánhatod-e józan észszel, hogy az Isten veled máskép bánjék,mint te bánál háladatlan koldusoddal? Nem kell-e elismerned, hogy a te hálatallanságod Isten iránt táméntalanul vétkesebb, és sokkal súlyosabb büntetéssel, avagy az Isten mennyei házábóli örökös kirekesztéssel terhelendő? Ím ily gyűlöletes Isten előtt a kevély, és káromkodó koldus ! — Vagy teszem azt, hogy volna olyan barmod, mely téged, valahányszor néki abrakot, takarmányt, vizet táplálására nyújtanál, mindenkor megrugna, megbökne, megszúrna; vagy a kutyád valahányszor etetnéd, mindig összemegössze harapdálna, mardosna, ugye hogy bizonyosan elpusztítanád? legalább örökre kiadnál rajta? Látod pedig káromló te vagy az ilyen baromhoz hasonló, midőn legnagyobb jótevődet, táplálódat, gondviselődet, az Istent, mind maga, mind szentei és angyalai személyében rugdalod, harapod, mardosod, szurdalod, bökdözöd káromlásid által, és igy Krisztus Jézust, szüntelen ostorozod, a mint sz. Ágoston mondja, hogy Krisztus hajdan, az ő szenvedése idejében megostoroztatott a zsidók ostoraival, most pedig ostoroztatik a rossz keresztények káromlásival! Vegyétek már mindezeket, miket az istenkáromlásról olvastatok, jól fontolóra és szivetekre, és soha többé ne alacsonyitsátok le Isteneteket a leghitványabb lényig, se magatokat a legalábbvaló baromig, sőt testes ördögig istenkáromlástok által. Gondoljátok meg, hogy már csak maga az a parázna szó, mely káromkodástokkal szokott járni, magában olyan kifejezés, mely az Hiedelemmel, jó ízléssel, tiszta szívvel és szájjal szemközt ellenkezik, mely méltán tisztátalan, fajtalan testet, lelket, nagy neveletlenséget, kegytelenséget, erkölcstelenséget gyanittat, amelyet sz. Pál igen is kárhoztat, midőn igy sóhajtról. Vaj ha a paráznaság soha ne is neveztetnék közöttetek! Forogjon szüntelen eszetekben, szivetükben azon szentirási igazság, hogy valaha minden, haszontalan szóról, minden hiábavaló trémibeszédről az Isten ítélő széke elött számot kell adni; és, hogy csak egy bolond mondásért a gedenna tüzére ítéltetünk, mennyivel szorosabb számadás és rettentőbb büntetés alá fognak istenká- romlásitok vettetni?! Emlékezzetek meg gyakran arról is, hogy az Isten sem magatokra, sem imádástokra nem szorul, sem káromlástok által semmit nem veszt; mert e véghetetlen boldogság, kinek boldogságához semmit hozzá nem adhatunk, bármennyi jót tennénk is; sem boldogságából semmit el nem vehetünk, bármennyit káromkodnánk is ; sőt ha mi mindnyájan elvesznénk is, ö örökre boldog Isten maradna. Azért, ha mi oly istentelenek volnánk is, hogy káromlásunkkal kárára törekednénk, ő még sem vesztene boldogságából semmit. Hanem mindenkor, akár jók, akár roszszak vagyunk, csak mi magunk nyerünk, vagy vesztünk, az erkölcs által önnmagunkat boldogítjuk csak, a vétek által pedig önnmagunkat kárhoztatjuk csak; tehát a haszon is, a kár is mindig a magunké. Azért kiváltképen önnön hasznunkért, és örök üdvösségünkért kell a jót cselekednünk, a bűnt pedig, de mindenek fölött a káromlást kerülnünk. Ne legyetek tehát olyeszélytelenek és magatok iránt oly irgalmatlanok, hogy halhatatlan lelketeket olyan tisztátalan káromló szavak által, melyekkel az Istent illetitek, erőnek erejével az ördög markába játszatok. Azt is szüntelen emlékezetetekben hordozzátok, a mit az apostol mond, igy szólván: a ki nyelvét megzabolázni nem tudja, annak hiú a religiója; avagy a féktelen, zabolátlan nyelvű embernek vagy semmi hite, és vallása nincsen, vagy ha van is, csak hiuságos, és semmi vallás, melylyel együtt jár a semmis reménység, és örökös veszély. Azt is épen soha el ne felejtsétek, hanem mindig szem előtt hordozzátok, amit Moszeszik könyvében mond az Úr Isten, imigy szólván: aki szidalmazni meri az ő Istenét hordozza az ő bűnét, mely mondatot természetesen úgy lehet értelmezni, hogy maradjon, száradjon rajta, elválhatlanul ragadjon hozzá bűne, avagy el ne vétessék, ne töröltessék le róla soha, azaz: meg ne bocsáttassák néki soha az ő káromlása. — így tehát az istenkáromlás megbocsáthatlan vagy csak alig, meg alig megbocsátható bűn. Okuljatok mindezeken keresztények! és soha többé ne káromkodjatok. Ne szomorítsátok meg többé a szent Lelket, ne ostorozzátok többé a fiú Istent, ne bosszantsátok föl többé magatok ellen az atya Istent, ne káromoljátok soha ennek utána a teljes szent Háromságot, hogy igaz átkába ne essetek, vagy hogy attól menekedhessetek,hanem fordítsátok nyelveteket arra,amire teremtetett, tudniillik az Isten dicsőségére, az ő szenteinek s angyalainak tiszteletésére, felebarátotok épülésére, és igy önnmagatok üdvösségére. Frauenhoffer József.