Katholikus Néplap, 1857. január-június (10. évfolyam, 2-25. szám)
1857-04-08 / 14. szám
Az htím sí kanász ősei. Béréhez Imrétől, másod jutalmat nyert pályabeszély. Ji-Hye : Példát szeret a világ.“ Közmondás, legferekitsek-e nagy feneket a dolognak ? nem én! vili, hisz a kanász kunyhójánál akarom elkezdeni, a Omwi pedig maga sem nagy zsuppostul nádastul. És pedig az én kanászom kunyhója nem állott a Bakony sötét belében, azok a vaskos tölgyek alatt, hova a nap csak akkor sülhet, mikor kopasz az erdő, sem nem akarok ién ízni azokról a remek haltahajitások vagy kanász tánczokról. Az én kanászom kunyhója ott kint áll a gyepen, Torontól ronaságán, ott, hol köröskörül láthatjuk, mint öleli az a szép kék firmamentom azt a virágoktól tarkabarka puszta határát. Valahol a Tisza mentében a rétből szedték a falát, s úgy nézett ki, mint valamelyik szárnyavesztett félegyházi szélmalom. A derékfájos ember ugyan csak nyögött bele, ha ajtaján bebújt, s ha bent volt, kárpótlásul még sem látott egyebet, mint farkosbotot, mit e vidék lakosa pomozbognak nevez, szürkankót, fanyelű bicsakot, szalonnabőr és barnakenyérdarabokat, a nádfalról lelityegő egypár hagymafejet és hozzá egy kabaktököt, mi a kanásznak csak az, mi a herczegnek a billikom szokott lenni. Ablaka sem volt, és ha a kanász ki akart palotájából nézni, olyan hegyes botformával egyet bökött palotája falán és kész vola az ablak, kikandikált rajta, azután visszahúzta a botot és ismét egész lett a nádfal. A kunyhó bejárásánál ült a kanász, egy öszbecsavarodott magyar ember, ki a midőn hozzáértem, épen sült krumplit kapargatott ki ujjaival elégett tüzének hamvaiból. Szívesen üdvözölt és fogadott, mint már az ilyen mesterkéltten egyszerű emberek fogadni és megemberelni szokták az utast. Fáradt valék a gyaloglástól, melléje telepedtem, s mig a kanász körülnézett nincs e tilosban a csürhe, én el elmerültem a nem messze tőlem emelkedő nagyszerű osromok nézésébe. Lelkem elbarangolt a múltak homályába, és amit a könyvek lapjairól le nem betűzhetek, gondolom, tán némileg kikötüzhetem az élekronikának könyvéből, a népek regéiből, melyek ha teljességgel nem történethűk is, de némi fényt meg is árasztanak a múltakra, és legtöbbnyire tanuságosak. Öreg kanászomtól, ki mint monda, élte legnagyobb részét e romok körül tölté, tán csak hallhatok valamit. Kérdeztem és ő felelt, és amit tőle hallottam, elmondom, figyeljetek, kuczkóba gyerekek. Tarkabarka síkság terül el előttünk; a jófizető vetések közt szép piros pipacsok nyílnak Torontól ama térségén, hol egykor szép város terült el, és most a kanász kunyhója áll. Erős várfalak és tornyok ágaskodtak az ég felé, eldőltek, eltűntek. Kik lakták azt a várost, kik érték azt a várt? magyarok. Hogy jöttek ide? elmondom. Az elaggott magyarok vezére Almos Munkácsnál 895-dik év táján adást hóditó Árpádnak, mint a Torontál hajdanának írója mondja, roppant tábora fölötti kormányát. Hős lélekkel szágulda keresztül Árpád ősei honát s a többi közt a Tisza Maros és Duna közti tájak felé is veré szemeit, melyen akkor Viddinig s Orsováig bolgárok laktanak Glád herczeg alatt. Ezek elfoglalására Bojta, Zuard és Radusa vezéreit Ilulek fiait küldé. Átjővén ezek Kanizsánál a Tiszán, ellenállást nem tapasztaltak és Aranka folyónál megpihenvén, a mocsáros Bege melletti tért megszáltak, s két hét alatt a szorongatott népet, mely a Temes és Maros közt lakott, meghódítók. Most a Temesen kelle átlépni, de túlpartjain oláh-bolgár és pecsenégek őrködének. Kadusa mégis talált alább őrizetlen átjárást. A hajnal első lángjainál hágott át a folyón és a sereget megrohanó. Ugyanazon időben keltek át a vizen Zuard és Bojta is. A magyarokat boszu, amazokat kétségbeesés élesztő gyors eltökélésre. Két pecsenég vezér és három bolgár kenéz estek áldozatul, s Glád sebes futással menekült meg. A magyarok a futamlókat sarkalva Pancsovánál ütenek tábort. Glad a kévéi vár falai közt hitt biztos menedéket. A magyarok érez buzogányai megrendíték a kapuk zárait, s három napi ostrom után a kulcsok átnyujtásával Glád megadá magát. Hűsége kezesek által jön biztosítva s ezekkel tért Bojta Árpád táborába viszsza, további parancsot veendő. Árpád Bojta hűségét a Tisza melletti Taras földdel dijazá, hová ez népével csakugyan le is települt. Az alatt Zuard és Kadusa ostromlánggal kényteték Orsovát a feladásra s a Magyar birodalmat az Olt torkolatáig terjesztők, így jutott Bánát, és ezzel a szép búzát és piros pipacsot termő torontáli síkság is a magyarok birtokába. Hej azóta de sok öröm és üröm napokat élt túl e táj, hol most csak két dombon akad meg szemünk; az egyikén egy rongyos csárda, a másikán egy rongyos templom. A csárdát emberek lakják, a templom puszta s magányos, mint az üres sir. Csonka tornya daczol a viharral, a korinthusi oszlopok tartják még nékütt a boltozatot, mely hajmeresztően a jégben függni látszik,elöl a portale is megvan még magas homlokzatával. A nagy oltár a torony alatt volt, melynek Sz. Mihált magyar dolmányban, sárgacsizmában sarkantyúval és nagybajuszszal ábrázoló képe még a múlt század végén látható volt. Az egész olyan,mint egy roncsolt gothvár, melynek falait az erős ostrom megrepeszté ugyan, de halomra dönteni nem vala képes. És ez a Torontól megye területén hajdan volt annyi roppant templom és várak közül mai nap fenlevő egyetlen egy nagyobbszerű rommaradvány. Ez az ősrégi aracsi templom, hajdan népes város közepében, most a puszta rónaságnak magányában egy szerény kanászkunyhó közelében. Ki építtető e templomot, a jó Isten tudja, hogy ősrégi, az bizonyos, és már 1332. e templomban András Márton lelkészkedett. A néprege sokat mond felőle, a többi közt azt is, hogy sok kincs van elrejtve alatta, de nem akadhatnak rája, mert azt csak a kincselrejtők valamelyikének hetedik unokája, és az is, ha hetedik gyermek, veheti fel, és pedig csak úgy, ha két évig minden éjjel bizonyos imádságot mond el. Némelyek harangszót is akarnak hallani ejnek idején a föld alól, és ez azon harang szava, melyet a roppant kincs fölé tettek az akkori szaladáskor az aracsiak, de e harangszót is csak éjnek idején pénteki gyermek hallhatja. — Hol vannak őseink, kik e templomba jártak imádkozni? tán ama temérdek emberi csont, mely e templom körül pihen a föld alatt, s mit a szántó ekéje még most is felfeldobál, mindannyi őseink csontja. Hol vannak 14* —vvtvVP 123"UVvv-