Katholikus Néplap, 1864. január-június (17. évfolyam, 1-26. szám)
1864-05-05 / 18. szám
PEST, MÁJUS 5. 18. szám. I. FÉLÉV. 1364. Megjelenik minden csütörtökön. Szerkesztő lakása(kegyesrendüek épülete 32. sz.) Ügynöki hivatal : (Lipótutcza 8. sz.) 6. Olajb. főz. János. 7. Sz.Miniszló. 8. VilI. Mihály megj. Mikor eljövend a vigasztaló. Ján. 15, 26.) 9. Naz. Gergely. tonin. 11. Beatrix. 12. Pongrácz. (Evang. 10. An-Előfizetés : helyben félévre 1 frt 31 kr egész évre 2 frt 62 kr ; vidékre félévre 1 frt 66 kr, egész évre 3 frt 32 kr o. é. Nem oly lenyűgözők az anyaszentegyház parancsai, mint a minőknek egynémelyekre állíttatnak. (Folytatás.) Az egyházi kormány szervezete nem a durva önkényen s az önzésből kifolyó leigázási viszketegen, hanem az összes emberiséget átkaroló mennyei szereteten alapszik; minthogy az egyház látatlan feje, Krisztus Jézus maga a szeretet (Jan. 1. 1. 4), s az ő egyházának is minden tagja az ő szeretetétől áthatva vagyon, mert csupán az, ki a szeretetben állhatatos, ugyanazon apostol szerint, Istenben (az egyházban) maradhat, és az Isten ő benne marad (u. o.). Midőn tehát az egyház hivei javára valamit rendel, s illetőleg parancsol, ez csupa szeretetből történik; csupán azon munkálkodván szüntelen a szeretetteljes anya, hogy minden embert az igazság megismerésére s az örök boldogság elnyerésére vezéreljen. Minden államban oly szelleműek a törvények, amily szellemben alkotja azokat az állam feje, mint törvényhozó. Ha ez pogány és zsarnok, az általa hozott törvények is hasontermészetűek lesznek. Itt a fölebbvaló alattvalójának elnyomatásáért, és nem boldogításáért országos, nem rettenvén vissza semmi eszköztől, bármily borzasztótól sem, hogy kényuralmát biztosítsa. És az alattvaló ? ez csak dolognak s az önkény gyakorlására rideg eszköznek tekintetik, ki, ha engedelmeskedik is urának, minthogy sem őt, sem a parancsolt dolgot nem szereti, azt csupán szolgai félelemből és nem szeretetből teendi. Nem igy van ez az egyház isteni államában. Itt az egyházfő, Krisztus Jézus, a maga földi helytartója, a római pápa által szeretettel kormányoz, szeretettől lévén áthatva minden parancsa, melyet kioszt. Itt, mert szeretetből engedelmeskednek a hívek, szolgai félelemnek helye nem lehet, főszerepet játszván itt azon édes erkölcsi kötelesség, mely a Jézus iránti szeretetből önkényt folyik; mert sz. Leo pápa szerint: „korántsem durva kényszerből teljesittetik a parancs ott, hol a megparancsolt dolog szerettetik“ (Serm. 78. de rej. sept. mens.); és mert, miként sz. János levelében olvassuk : „félelemnek nincsen a szeretetben helye, mert a tökéletes szeretet kirekeszti a félelmet, gyötrelemmel lévén összekötve a félelem“ (Jan. 1. lev. 4). De miként is lenne ott helye a lenyűgözésnek és a szolgai félelemnek, hol a törvényben csupán s egyedül az foglaltatik, a mi ugyanazon törvénynek követőitől az erkölcsi élet szabályául önkényt elfogadtatott. Avagy lehet-e egy jóravaló katholikus embernek nem mondjuk valami nyűgnek, de csak egyszerű parancsolatnak tekintenie az egyház parancsait, melyekben csupán azt benfoglalva látja, mit katholicitásának eleméül vall. Az egyház parancsai megannyi egyes kifolyásai azon erkölcsi életnek, melyet annak minden hive követni önkényt magára vállalt. És ha igy, lehet-e valljon akkor gyűlölnie azokat, s hogyha nem, lehetnek-e azok olyannyira lenyűgözők reá nézve ? De magának a rokonszenvnek elvéből is kiindulva, bizton állíthatjuk, hogy, valamint minden igaz hazafi azon törvényeket, melyeket törvényes fejedelme a haza javára hoz, már csak azon egyszerű oknál fogva nem gyűlölheti s lenyűgözőknek nem tekintheti, mert hazafiságával azonosak , úgy nemkülönben egy igazi keresztény sem gyűlölheti, visszataszítóknak nem találhatja az egyház parancsait csupán azért, mert ezek, mint tudjuk, azonosak keresztény hitével, melyet vall. S itt, úgy hiszszük, helyesen idézhetjük sz. Salvian mondatát, ki az isteni törvényekről értekezvén, tárgyunkhoz illőleg megjegyzi, hogy „mihelyt valaki jóvá(valóságos, és nem névszerinti katholikussá) kezd lenni, nem lehet nem szeretnie Istennek (az egyháznak) parancsait, mert semmit egyebet nem tartalmaz az Isten szent törvénye, mint a mi már is a jámbor életű emberek erkölcseiben befoglalva vagyon.“ (L. 4. adv. avarit.) A lanyha keresztények, kik csupán a katholikus elnevezéssel beelégszenek, nem fogják szerethetni az egyház parancsait, minthogy már maga az életmód, melyet követnek, sehogysem rokonszenvez azok tartalmával, s épen ezért vagy közönyösek azok iránt, vagy nyilván kikelvén ellenük, ismert modorban gáncsoskodnak azokban. 18