Katolikus Magyarok Vasárnapja, 1951 (58. évfolyam, 8-49. szám)
1951-02-23 / 8. szám
Vol. 58 évf. — No. 8 szóm Amerika egyetlen katolikus magyar hetilapja Catholic Hungarians9 Sunday NEW YORK, NEW YORK DETROIT, MICHIGAN. CLEVELAND, OHIO BRIDGEPORT, CONN. CHICAGO, ILLIONIS 1951 FEBRUÁR 23 Only Catholic Hungarian Weekly Newspaper in the United States KATOLIKUS MOZGÓSÍTÁS Az erők összefogása és felsorakoztatása Róma, február 7. — A KMV. római tudósítója jelenti: XII. Pius pápa február 6-án ünnepélyes kihallgatáson fogadta Róma plébánosait és hitszónokait, akikkel közölte a nagyböjti időre vonatkozó pasztorációs terveit. A Pápa terveinek alapgondolata a lelkipásztorációs tevékenység fokozására irányul a katolikus tömegek általános mozgósítása valamint a keresztény élet lelki elmélyítése és cselekedetekben való bátor megvallása érdekében. MIKÉNT A RÓMAI BIRODALOM . . . Ezt a fokozott lelkipásztorációs tevékenységet a mai kor társadalmát átható hitetlenség és hitközöny, s a nyomukban járó keresztény erkölcsök hanyatlása teszi szükségessé. A hitetlenséggel és a hitközönynyel járó ingatag lelki magatartásra, határozatlanságra vezethetők vissza korunk égető problémái, melyek teljes súlyukkal nehezednek ma az emberiségre, hogy pusztulásba sodorjanak egész nemzeteket és világrészeket. “A keresztény hit és erkölcsök hanyatlása folytán jutott a Római Birodalom romjain felépült és egykor oly kimagasló új világ abba a szomorú állapotba — jegyzi meg a Szentatya — amely kísértetiesen hasonlít a Római Birodalom bukását megelőző tragikus erkölcsi állapotokhoz. Az erkölcstelenség és lelki ziláltságban szenvedő hatalmas birodalomnak felemésztődött minden ellenálló képessége és kártyavárként omlott össze a barbárok támadásai alatt. Hasonló veszély fenyegeti a mi korunkat is. Vájjon nem kellene-e azoknak, akiket e hanyatlás miatt legalább részben terhel a felelősség, mindent elkövetniük, hogy útját állják az erkölcstelenség pusztító áradatának, amely megfertőzi és veszélyezteti úgy a köz mint a magánéletet?” ÖSSZEFOGNI AZ ERŐKET E szomorú erkölcsi állapotot szem előtt tartva, önként adódik a lelkipásztorok és a katolikus szervezetek és hívek kötelessége: megmenteni a lelkeket! Vannak azonban olyan társadalmi rétegek és szervezetek, melyeket a papnak azok elzárkózása és ellenséges magatartása miatt lehetetlen megközelítenie. Ezek megmentése érdekében kell az Actio Catholica-nak és a hívek egyéb szervezeteinek összefogni. Ezeknek a szervezeteknek a feladata behatolni az ellenséges vagy közömbös szervezetek soraiba, hogy kimentsék a veszélybe jutott lelkeket és megnyerjék őket Istennek. A JÓ PÉLDÁT KÖVETNI KELL Különös elismeréssel emlékezik meg a Pápa a világi katolikus hívők azon csoportjairól s kisebb egyesületeiről, amelyek baráti köröket alakítottak, ahova rendszeresen meghívják az Egyháztól régóta elszakadt vagy azzal szembehelyezkedett ismerőseiket és barátaikat, velük barátságos keretek között eszmecserét folytatnak, nézeteiket tisztázzák és igyekszenek ezeket újra visszavezetni Istenhez. Már az eddig elért eredmények is, melyek gyakori megtérésről számolnak be, világosan igazolják ezeknek a baráti köröknek fontos hivatását. AZ ERŐÉPÍTÉST A CSALÁDOKBAN KEZDENI Hasonló elismerésben részesíti a Szentatya azokat a katolikus családokat, akiknek jóakaratú figyelme a benső, pusztán családi és baráti kapcsolatokon túl, rokonaik és barátaik lelki magatartására is kiterjed. Ezen célból — amint a családi beszámolókból kitűnik — ezek a családok összejöveteleik programját úgy állítják össze, hogy abban a vallás is szóhoz jusson. Így történik pl. az, hogy egy-egy vasárnapi ebéd előtt közösen meghallgatják a rádióban közvetített szentmisét és prédikációt. Ebéd alatt vagy azután beszélgetéseikben visszatérnek a hallottakra s alkalmat adnak vendégeiknek, hogy szabadon kifejthessék elgondolásaikat az Egyházról, a vallásról. UJ APOSTOLKODÁS “Erről az apostolkodási formáról mondhatná valaki — jegyzi meg a Pápa, — hogy ezek a katolikus családok igazán kevéssel beérik! De vájjon kevés-e ez? — kérdi a Pápa, majd így folytatja: — Emlékezzünk csak Jézus Krisztus szavaira: ‘Aki nincs ellenünk, az már velünk tart’.” Valóban dicséret és elismerés illeti meg a katolikus laikusokat ezért az apostoli munkáért. Amellett, hogy őket ezen munkájukban a Szentatya bátorítja, kifejezetten óhajtja, hogy a papság is támogassa őket, hagyja ezt az apostolkodási formát szabadon kialakulni és kifejlődni, akár a plébánia területén vagy azon kívül óhajtanak ezek a családok dolgozni, akár készek az Actio Catholica-hoz csatlakozni, akár nem. AZ IFJÚSÁG A hivatott lelkipásztorok feladatairól szólva, felhívja őket a Pápa, hogy kerüljék a túlzott bürokráciát, mely a híveket visszatartja a pappal való zavartalan érintkezéstől. A szükséges adminisztrációs kötelességek teljesítése alkalmával se feledkezzenek meg arról, hogy ők elsősorban lelkipásztorok s nem hivatalnokok. Felhívja a hittanárok és papok figyelmét a papi hivatás idejében való felismerésére és ápolására. Meglepő, hogy az Úristen a mai nehéz viszonyok között is hány ifjú lelkében szórja el a papi hivatás csiráit, mely kellő gondozás hiányában elkallódik, gyümölcsöt nem hoz. Ezzel a programmal kezükben lássanak munkához a nagyböjti szent időben a lelkipásztorok, a katolikus egyesületek és hívek egyaránt Krisztus országának dicsőségére és a lelkek üdvére. ULTIMÁTUM? Sztálin: Teljesíteni Kína követelését! Nov. Vc.:’„ február 19. — A kínai kommunisták Seoulnál nagy utánpótlásokat dobtak a harcba és ezzel a túlerővel sikerült a már a koreai főváros kapujában álló UN csapatokat visszaszorítani s a környék feladására kényszeríteni. Hétfőn, február 12-én megkezdődött a kínaiak offenzivája, amely kezdeti sikereket ért el. Egy ponton 18 mérföldes éket szakított a UN frontba, de nem sikerült azt áttörnie. A centrumban már lelanyhult a kínai támadás, a széleken még erősebb. De a UN csapatok már több ponton lassan offenzívába mentek át és kisebb helyi sikereket értek el, kezdik visszanyerni a területeket, melyekről visszavonulni voltak kénytelenek. McARTHUR NYILATKOZATA Mac Arthur tábornok újabb nyilatkozatban hangsúlyozza, hogy a koreai helyzetben nem a katonai erő, hanem a diplomácia kell hozzon fordulatot. A harcok célja jelenleg — állapítja meg — nem annyira a területi előrehaladás,mint a kommunista haderő irtása, gyengítése. Újólag utal arra, hogy keze meg van kötve és nincs szabadsága a kínai haderő mögöttes felvonulási és utánpótlási terepét bombázni. ATTLEE MAGYARÁZATOT KÉR . . . A 38-as foknál lévő délkoreai határ átlépésének kérdését McArthur elméletinek mondja, mert a UN csapatok egyelőre messzire visszaestek a határtól. Angliát és Franciaországot azonban erősen izgatja ez a kérdés. Truman elnök kijelentette a február 15-i sajtókonferenciáján, hogy a délkoreai határ átlépése kérdésében továbbra is MacArthur, mint a UN megbízott főparancsnoka illetékes dönteni. Londonban ez újabb konsternációt keltett és Attlee angol miniszterelnök kijelentette, hogy Trumantól magyarázatot fog kérni. ÉS SZTÁLIN MEGMAGYARÁZZA Miközben Attlee annyira aggódik a kommunista hatalmakkal való békéért, több mint kétévi hallgatás után a sajtónak adott nyilatkozatában megszólalt maga Sztálin. A nyilatkozat hosszú, bevezető részét Attlee és Anglia elleni támadásra használta fel. Rágalmazónak mondja Attleet, Angliát pedig az amerikai “aggresszorok” bűntársának. Jó zuhany az appeasement-hangulatokra. Sztálin kijelenti, hogy a háború “ezidőszerint még” nem elkerülhetetlen. Az elkerülhetőség módját azonban egyedül Peiping visszautasított imperialista követelései teljesítésében látja. Vagyis, ha azokat nem teljesítik, akkor — ez következik szavaiból, — háború lesz, mégpedig nem a mai korlátolt formájú, hanem olyan, melyben a Szovjetnek is aktív szerepe lehet a Kínával való kölcsönös segítségi szerződés alapján. A RÉGI NÓTA ÉS A RÉGI HANG A fenyegetésnek Sztálin a a Vishinszky és Malik féle szónoklatokból ismert valótlanságok és Amerika ellenes becsmérlések megismétlésével próbál nyomatékot adni. Sztálin is rendületlenül azt fújja, hogy Koreában Amerika volt a támadó, nem az északkoreai kommunisták. A kínai kommunistákat megbélyegző határozatot pedig “gyalázatosságnak” mondja. Pedig Attlee és társainak félelme miatt még csak joga sincs a határozatnak, semmiféle büntető szankcióval nem kötötték egybe. ULTIMÁTUM? Sztálin megszólalása tényének történelmi jelentőségét nem lehet alábecsülni. Azt jelenti, hogy közölni akarta a Nyugattal, hogy vagy teljesítik Peiping követeléseit, vagy azovjetet is fegyveresen fogják magukkal szemben találni. Sztálin nyilatkozata kapitulációt követel, mégpedig ultimátumszerű hangon! A State Department eddig csak egy rövid közleményben válaszolt és hangoztatja, hogy Sztálin nyilatkozata mit sem változtat a Szovjetnek a koreai háborúért való felelősségén. Ebből is megállapítható azonban, hogy Truman elnök továbbra sem érez hajlamot az engedékenységre, behódolásra. A stockholmi békepropaganda után a szovjet ultimátum a harmadik világháború kitörését közvetlen közelségbe hozza. Talán Moszkva nem akarja bevárni az amerikai és európai felfegyverkezést, és pedig azért nem, mert Korea után nem fél Amerikától és nem fél az atombombától sem, amelyet nem használtunk Koreában. MIT MONDANAK A KORONATANÚK? Valdo Magnani és Aldo Cucchi, az olasz kommunista pártból disszidált két politikus írják védőiratukban, hogy “a párttól szorgalmazott békepropaganda csak takaróul szolgál, hiszen az elvtársak közül sokan azon a véleményen vannak, hogy a forradalom a mai helyzetben csak háborúval vihető előbbre.” A béke-álca mögött most megmutatkozott a kommunista világforradalomnak az Elbától a Pacificig terjedő frontja. Nincs más út, mint a kapituláció vagy a szembeszállás nemcsak Koreában, nemcsak ott, ahol Sztálinnak legjobban megfelel, hanem Moszkva fölött és mindenütt. A kereszténység, a szabadság világának szól az ultimátum és a válasz felett nem lehet kétség. A kapituláció az egész emberiség tragédiája, halálfélelemtől elkövetett öngyilkossága volna... Érkezőben az óra, amelyet nem lehetett elkerülni. Bujdosó ének Bujdosik, bujdosik, szegény, árva legény, Országrul-országra, városrul-városra, Hogy az ő életit fordíthatná jobbra, Fáradsága után lenne nyugodalma. ★ Elindul a szegény, az utat nem tudja — Eszébe jut neki seregeknek Ura, Gyakorta orcáin könyve lecsordula — így szólt ő magában, keservesen sírva: * ♦ — Ne sirass engemet anyám, édes anyám, Ki voltál énnekem, kedves, édes dajkám, Tudom ez világra fájdalommal hoztál — Sok édes álmokat értem elmulattál. ★ — Csak az Isten tudja, hol lesz maradásom, Az idegen földön hol leszen romlásom, Vagy piros véremnek hol lesz kiontása, Az gyarló testemnek csontja kihullása . . . ★ — Adjad én Istenem, a szent angyalokkal, Hogy részes lehessek magas meny országban, Dicsérjem Uramat szent kerubimokkal, Mindörökké ámen, édes atyáimmal. (A kuruc világ költészetéből) EGYLETEK TÖMÖRÜLÉSE Izgató módon jelentkezik az emberek lelkében az a kívánalom, hogy szerteszórt katolikus egyleteinket egy tető alá hozzuk. Úgy érzem, hogy ez a törekvés a lelkekben annak a mutatója, hogy mindnyájan félünk attól az összeomlástól, ami sok minden mással együtt fenyegeti a kisebb dolgok életét. Olyan szörnyű nagy számokban gondolkodik a mai ember, hogy még kimondani is nagyon nehéz. Ma csak dobálódnak a milliókkal és amikor nagy nemzeti dolgokról beszélnek, akkor billiókkal mérik a költségeket és a pénzt. Ezeknek a dolgoknak reánk való hatása abban mutatkozik, hogy megijedünk a magunk kicsiségétől és félünk attól, hogy amit hosszú évtizedek alatt gyűjtöttünk, az esetleg kiesik a kezünkből egy nem várt pillanatban. Ezért van az, hogy akármerre nézünk, a kisebb erők tömörülését látjuk az életben, annak minden vonalán. Amilyen világosan látjuk a dolgokat, éppen olyan lassan cselekszünk. Mintha akarnánk is, nem is. Bizonytalankodunk, késlekedünk és éppen e miatt félős, hogy lemaradunk. Egyleteink mai vezetőire vár a feladat, hogy minél hamarább megmozduljanak és ha már többre gondolni nem merünk, legalább annyit tegyünk, hogy egy találkozóban egymás mellett ülve, mérjük meg annak a lehetőségét, hogy mi is lenne, hogy is lenne, ha Egyleteink mind összeállnának. Nincsen itt semmi félelemre ok. A fenyegető veszedelemmel szembe kell nézni és meglátjuk, hogy nem is olyan veszedelmes a dolog, mint talán sokaknak feltűnik. Az ilyen közös célokat szolgáló törekvések, egyesületi életünk megtermékenyítésére szolgálnak. Nekünk az e pillanatban a bajunk, hogy nem ismerjük egymást. Emiatt bizonyos félelem fog el arra a gondolatra, hogy valami olyant kell tennünk, amit nem tudunk, olyanokkal kell egyleti életünkben közösködnünk, akiket nem ismerünk. Itt jó volna nekünk arra gondolni, hogy nagy országos egyleteink ezeken a nehézségeken rég túl vannak és nem félnek a tagok attól, hogy az egymástól távol élők megcsalják, vagy kihasználják őket. Megy minden a maga rendjén és sikerrel. Több oldalról jövő sürgetésekre és ösztönzésekre elhatároztam, hogy ennek az egyesülésnek a szolgálatában a napokban értekezletet hívok össze talán New Yorkban, ahol szűkebb körben a vezetők egy részével megejtjük az első tanácskozást. Ezt egymásután követni fogják szélesebb körű megbeszélések, addig, amíg annyian leszünk egy napon együtt, hogy nagyobb elhatározásokat is tehetünk és merünk tenni. Ennél a kérdésnél nem szabad megijednünk kevés áldozattól, amivel ilyen tanácskozások járnak, bőven megtérülnek ezek azokban az eredményekben, amik ezeknek a találkozásoknak a nyomán keletkeznek. Amerikai katolikus életünk egyik nagy fogyatkozása az, hogy nem tartunk időről-időre ilyen seregszemlét és nem tudjuk, hogy hányan és hol vagyunk, nem ismerjük egymást. Ezeket a hiányokat kell nekünk hamarosan pótolnunk, mert a közeljövő feladatai oly tények elé fognak állítani mindnyájunkat, ahol tudnunk kell erőnket, hogy azt munkába állíthassuk. Keserves időknek nézünk elébe. Azokat a harcokat, amik ma mozgásban, tartják az egész életet, nekünk csak úgy lehet megnyernünk, hogy ha minden összeszedhető erőnket beledobjuk a küzdelembe. Ugyanezért felkérem mindazokat a katolikus magyar testvéreimet, akik e sorokat olvassák, hogy haladék nélkül indítsák meg az összes katolikus magyarok egyesülésének az eszméjét a maguk körében. Egyelőre egyleteink összehúzásán dolgozunk, de a nyárig oda kell fejlesztenünk ezt a gondolatot, hogy egy nagyszerű és átfogó megmozdulással valahol összejövünk és útba indítjuk azt a munkát, ami a magyar katolikus érdekeink szolgálatában minden testvérünket összefogja a munka és siker jegyében. Több irányban folytatott beszélgetésem volt vezetőkkel, egyleti, egyházi és társadalmi útmutató magyarokkal, úgy látom, hogy a készség nem hiányzik, hogy életünk állóvizeit mozgásba hozzuk. Annyi erő kezd sorainkban mutatkozni, hogy vétek volna azt az erőt parlagon heverve ki nem használni. Soha talán nem állottunk olyan jól emberek dolgában, mint ma. Amíg azonban a szétszórt erőket össze nem hozzuk, egymást meg nem ismerjük, magunkkal és dolgainkkal számot nem vetünk, addig eredményekre nem számíthatunk- Ez alkalommal a régiemerikásokkal kellene megbeszélnünk egyleti dolgainkat, mert ez sürgető feladat. Ne vegyék tolakodásnak, ha bátorkodom ezt az egyletközi értekezletet összehívni. Valakinek ezt a munkát el kell végeznie. Sokan azt mondják, én végezzem el. Nem vonom ki magam a munkából és addig, amíg az ügy vagy jobbra, vagy balra el nem dűl, mozgatni fogom minden lehető erővel — ezt a felfogásom szerint súlyos magyar katolikus ügyet. Ezzel a felszólításszerű írással arra is szeretném megkérni minden testvérünket, hogy a szervezés irányában való elgondolásaikat velem közölni szíveskedjenek. Bizalmasan fogok minden ilyen irányú megnyilatkozást kezelni és a nyilvánosság előtt csak azokat a dolgokat fogom tárgyalni, amik a közjó szolgálatában vannak. Terveket, tanácsokat készséges lélekkel fogadok a jó ügy érdekében. Most jó idejében pendítem meg azt a gondolatot, hogy a nyáron tartsunk katolikus nagygyűlést valahol. Egy hely már van kilátásban, ahol szívesen fogadnának és ahol az ilyen nagy mozgásokkal járó terhektől nem félnének. A nagyböjt szent és nagy elhatározásainak egyike legyen: MAGYAR KATOLIKUSOK ÖSSZEFOGÁSA AMERIKÁBAN. Washington Day 1951 George Washington születésének évfordulóján Amerika magyarsága szívében együtt ünnepel minden amerikaival. Méltán nevezik őt az amerikai nép atyjának, mert felszabadította az ország polgárait az angol gyarmatiság bilincseiből, szabad emberekké tette őket s az Egyesült Államokat a szabadság földjévé. Ki, ha nem az amerikai magyar, akinek szülőföldje ma a gyarmatiság legsúlyosabb béklyóiban szenved, érti és érzi át George Washington történelmi nagyságát? Harca nehéz volt és viszontagságos, de mindig hitt, bízott, joga igazságos voltában; tudta, hogy tiszta és magasztos ügyért harcol. Ezért nem csüggedt Valley Forge katasztrófája után. Elkergette lelkétől a kétség árnyait és Istenbe vetett hitének erejével újra harcba vitte azokat, akiket már megkísértett a csüggedés. Töméntelen államférfi a képesség, erény lakozott benne, de legnagyobb a kitartása volt. Az akaraterő szívóssága, amely végül legyőzte a zsarnokság fizikai túlerejét. Ez az akaraterő öröklődött át az amerikai népbe, amely ma is Washington népe. A szabaddá lett országban olyan államrendet épített fel, amely méltó folytatása az első elnök hagyományainak. Amerika népe ma is gyűlöl minden szolgaságot, zsarnokságot. Mélyen együttérez azon népekkel, amelyek idegen igában vergődnek s kész megoltalmazni a többieket, akiket ugyanez a telhetetlen zsarnokuralom elnyeléssel fenyeget. A világnak szüksége van egy George Washingtonra, aki segít, hogy az eltiprott felszabaduljon és a fenyegetett megóvhassa szabadságát és emberhez és nemzethez méltó életet éljen. Washington népe az ő szelleme nyomdokain oly naggyá, hatalmassá és erőssé fejlődött, alig másfél évszázad alatt, hogy a világ tőle várja a Felszabadítót. De szüksége van reá önmagának, Amerikának is, hiszen a komunista imperiatizmus ha eléri az Atlanti óceánt, veszélye mindannak is, ami Amerikában Washingtontól lefektetett alapokon felépült. . . Egy egész világ vár útj Washingtonra 1951 vészes borulatában s hisszük, hogy nem hiába vár reá. Hisszük, hogy eljön és mint egykoron, úgy most is felrázza a kishitűeket, akár Valley Forgeok sorozatán át, megnyeri az emberiség mai szabadságharcát, a legnagyobbat, melyet valaha produkált a történelem. Isten nem hagyta el Washingtont, mert az ő törvényei diadaláért küzdött s ha ők nem hagyják el magukat, nem fogja elhagyni a népeket, amelyek Amerikával az élen, most világviszonylatban készülnek döntő harcra ugyanezért a szent célért.