Katolikus Magyarok Vasárnapja, 1952 (59. évfolyam, 4-6. szám)

1952-01-25 / 4. szám

Vo!. 59 éví. — No. 4 szám 1952 JANUÁR 25 Amerika egyeli^ magyar hét 9^ , a Catholic Hungarians9 Sunday Only Catholic Hungarian Weekly NEW YORK, NEW YORK CLEVELAND, OHIO DETROIT, MICHIGAN CHICAGO, ILLINOIS EGYES SZÁM ÁRA 10 CENT BRIDGEPORT, CONN. Newspaper in the United States Egy szív története és példája Hosszú-hosszú ideje már annak, hogy valahányszor magyar ér­ték kiterebélyesedik árnyat adó hatalmassá, amikor egy-egy magyar kiválóság a maga életének hosszú és küzdelmes munkás­ságával védelmező és irányt mutató hatalommá lenne közöttünk, akkor kegyetlen csapásként hirtelen befejeződik élete. Ismét és hányadszor állunk csillapíthatatlan gyászban, nehéz életünk so­rán, olyan koporsó mellett, amelyben a magyar jövendő szebb és boldogabb fordulatának egyik előidézőjét, kimunkálóját ve­szítettük el. Most ismét gyászolunk és szivünket ismét megmar­kolta a keserűség, amely így kiált fel: — Teremtő Urunk, a leg­jobb szószólónkat veszítettük el szolgádban, aki megtért Hozzád és olyan szószólónkat, akit a mi gyarló gyengeségünkből nem tudunk pótolni ... " Father Biró Benedek korai eltávozása pótolhatatlan veszte­sége nemcsak az amerikai katolikus magyarságnak, de az egész magyarságnak, beleértve az otthon szenvedőket is és beleértve a világ minden táján élő bujdosó és kivándorolt magyarokat is. Ezzel a csapással a magyarság a legkritikusabb időkben gyen­gült meg. Father Biró Benedek a szerzetes türelmével és igyeke­zetével egyengette mindenkor a magyar és magyar közötti kü­lönbséget és az erdélyi ember egyensúlyérzékével kereste az egyesítés magyar útjait, hogy az erők mind jelentősebbek le­gyenek. Két világrészt összekötő tudást gyűjtött magába. Ma­gyar anyanyelvén kívül megtanulta a latin, az angol, a német és a román nyelvet és egyike volt azoknak a kevés magyaroknak, akikben a két drága és értékes ország, az ó és újhaza, har­móniává olvadt. Egyik ismerete sem jelentette azt, hogy a má­sikat el kell feledni. Kevesen, nagyon kevesen vannak köztünk, akik oly hasznos szolgálatot tudnának tenni ennek a két ország­nak, mint amilyeneket ő tehetett volna a jövőben. És mint ame­lyeket eddig is tett. Kevesen vannak, akikre oly nyugodtan rá­bízhatná magát mind a két ország, amikor majd a két ország jövőbeli új viszonyának előkészületei fognak felmerülni, mint amilyen nyugodtan le lehetett volna tenni ezt a kérdést mind a két részről a fairfieldi plébános szorgos, erős és tiszta kezébe. A váratlan veszteség kábulatában megrettenve pillantunk a jövő felé, várjon hányszor és milyen amerikai és magyar alkal­makkor fogjuk hiába hívni Father Biró Benedeket? Kevés ember látta józanabbul, hűvösebben és tárgyilagosab­­ban a világ szörnyű helyzetét, amelyben élnünk kell és a súlyos és felelősségteljes magyar feladatokat. Szülőhazánk, Magyar-­­ország a Vasfüggöny mögött, a szabad magyarság szétszóratva,­ Európa süllyedőben és szétszakadozva, Ázsia zendülőben s az­ egyetlen fellegvár Amerika, amely ellen azonban már űzik, ker­getik a tüzet a forradalmi gyújtogatás gonosztevői. Sohasem volt türelmetlenül lelkesedő. Magyarságának az esszenciája so­hasem volt zavaros, kristálytiszta volt, pedig higitatlan. Minden lélekzetében, gondolatában és cselekedetében magyar volt és sem a csapások által okozott keserűség, sem a veszteségek bé­nító bánata soha nem ragadta el Krisztustól. Katolikus hite és katolikus szemlélete adta azt a képességet, hogy elkeseredés, szenvedély és elfogultság nélkül látta a reális magyar képet. Sok, nagy csapást ért meg népe mellett, a magyar nép mellett, amely mellé Isten pásztorul rendelte. És mégis, mindig, mint a jó pásztor, higgadtan, a katolicizmus univerzális figyelmével­ látta, kutatta aggódva népének sorsát. Látta a nehézségeket, amelyek szinte leküzdhetetlenek voltak, az ellenünk felkeltett és nemzetközivé fejlesztett gyűlöletet, amelyet emberi gyenge­ségek, ordító emberi önzések tápláltak. Látta azt a szinte elke­serítő, politikai hazug képet, amely a magyarság létkérdéseit a huszadik században körülvette. Mindezt látta, mégis, a ferences, szerzetes türelmével, áldozatvállalásával és kötelességtudatával újból és újból nekifeküdt a küzdelemnek. A nyájért. Magyar nyájáért. És mert sohasem veszítette el katolikus, egyetemes lá­tását, mindig tudta azt is, merre csillan fel a segítség sápadt fénye. Nem a forró lelkesedés illúziói vitték a maga küzdelmének útjain, hanem maga szerezte bölcsesége és megértése. Mindig megbocsátott azoknak, akik akadályozták, megbocsá­totta a gyarlóságokat, amellyel gátolták, vagy akár egyenesen támadták is. Ezzel szerezte leghűbb fegyvertársait. Tudta, hogy ha a közéleti ember — és várjon a legnemesebb értelemben véve nem az a lelkipásztor is — nemes győzelemmel akar előre ha­ladni, tenyerére kitéve kell maga előtt vinni a szivét. De tudta azt is, hogy kitárt szivét meg fogják sebezni. Tudta azt is, hogy olyan módon, ahogyan ő küzd a maga népéért, lehet eredmé­nyeket elérni a legnehezebb helyzetben is, de előbb-utóbb ebben a szive meg fog szakadni. És bár tudta, mégis így vitte kinyújtott tenyerén szivét azóta, hogy a papi kenetet magára vette. Lenyűgöző szelíd hatalom volt benne. A jó emberek együttérzéséből származó hatalom, a gonosznak restelkedése és az ezzel járó korai halál. Elmondják, akik ismerik régtől fogva, hogy pappászentelésekor Nagyváradon mondott beszédében előre felrajzolta megdöbbent csendben fi­gyelő hallgatósága előtt mindazt, ami Magyarországra és Er­délyre el fog következni. És bár mindaz bekövetkezett, amit 1913- ban látnoki erővel elmondott, sohasem igyekezett elmenekülni az események elől. A Szent Ferenc rend fiatal magyar tanáraként él a román impérium alatt. Magyart tanít. Nemcsak az iskolában. Hanem írásban, szóban és tanácsokban, mindenütt, ahol erre szükség van. Magyar szíve még ekkor sem titok, még a megszállás durva és szöges rendeletei között sem rejti el szívét. A trianoni békeszerződés végül arra kényszeríti, hogy vándor­útra keljen. Idejött Amerikába. Az erdélyi kisebbségi élet ta­pasztalataiban meggazdagodva és megerősödve kezd hozzá ame­rikai működéséhez. Katolikus és magyar törekvése az egység felé viszi. Minden erejével arra törekszik, hogy létrehozza a ka­tolikus egységet, nem kimérve magát, ismét maga előtt vivén kitett szivét. És minden kicsinyességgel, makacssággal szemben csak halad a katolikus egység felé, megerősítvén ezt a gondo­latot az Amerikai Katolikus Egyesületben. De ugyanilyen nyílt­­szivet állott mindenkor mindennemű magyar indulás és kísér­letezés mellett, amely az amerikai magyarok egyesítésén dol­gozott. Látta ezeknek a törekvéseknek sokszor megjelenő gyen­geségeit, de sohasem gyengítette volna a jószándékot azzal, hogy a maga munkáját elvonja tőlük. Fairfielden jut el papi munkájának alkotó korszakához és mestermi­­­i templom, iskola és apácakonvent fogja hirdetni emlékét az építő Biró Benedeknek. De a szive, jó és nyilt szive ennél is nagyobb boltozatot állít emlékének. Nem kímélte a szivét. De nem is kímélhette, mert ez volt egyetlen fegyvere. Krisztus szolgája volt, katolikus pap, ferences szerzetes, a szivével küzdött. És mert szive volt egyetlen fegyvere, sohasem is harcolt. Alig érkezik el a tudós ma­gyar tanár és filozófus plébános Fairfielden a maga templomépítésének a végéhez, már ott dörömböl az emberiség felett a második világháború. Ameriká­ban Magyarország elleni han­gulatot táplálnak ismét és lát­szanak már a vak gyűlölet­­hadjárat káros hatásai, ame­lyek el fogják rontani a máso­dik békét is és majd elvetik a harmadik háború lehetőségé­nek a magvát. Hatalmas erők csapkodnak, hullámzanak és ezeknek a nagy hullámoknak a tajtékjában ülnek ádáz segéd­csapatok, amelyeknek feltett szándékuk a szerencsétlen, ma­­gárahagyott és sorsának kiterí­tett kicsiny Magyarország be­­feketítése. És ekkor ismét elin­dul a fairfieldi plébános Cik­­keivel, beszédeivel, nyilt val­lomásaival. Hányan rejtették el akkor fájó, magyar szívüket megrettenve. Ilyen volt, ellen­séges volt a hangulat. De a fair­fieldi plébános, a volt erdélyi magyar és latin szakos tanár, a ferences szerzetes­­ krisztusi mozdulatával kitárja és tenye­rére téve felmutatja­, hogy ma­gyar szive van, amely vérzik és bármi is történt, szive csak ma­gyar maradt. Cikkeiben már előre óva int a gyűlölködés tévedései ellen és figyelmeztet a béke és a bosszú összeférhetet­lenségére. Tanításai talán egy új békének a megteremtésekor fel fogják hívni a figyelmet mindarra, amit akkor mondott és amit akkor nem hallgattak meg. Ezért nagy, mérhetetlenül nagy és pótolha­tatlan a mi veszteségünk, mert Biró Benedek már nem lesz akkor közöttünk és előttünk, hogy haladjon a maga szelíd hatalmával, szívét kitárva, az általa jól ismert és megjárt amerikai utakon, hogy baráto­kat gyűjtsön a megkínzott or­szág ügyének. Amikor a kommunisták elől a Nyugateurópába menekült hontalanok intézményes meg­segítéséről volt először szó, el­ment és megnézte, milyen lesz az a segítség. S látta, hogy a menekültügyi szervezet felállí­tása előtt összeállították azok­nak a nemzeteknek a névsorát, amelyekből az intézmény segít­ségére számíthatnak úgy az el­látásban, mint a kivándorolta­tás tekintetében. A magyarok nem voltak a névsorban. Miért? — kérdezte azoktól, akik ezeket az ügyeket intézték. A válasz a háborús és gyűlölködő hangu­lat eredményeként így hang­zott: — Mert a magyarok volt ellenségnek számítanak. A fair­fieldi plébános nem törődik azokkal a kompromittáló és di­­(Folytatás a 2-ik oldalon) FATHER BIRD BENEDEK (1891—1952) GYÁSZJELENTÉS A KATOLIKUS MAGYAROK VASÁRNAPJÁNAK szerkesztőségi, ki­adóhivatali és technikai munkatársai a ránk mért csapástól és vesz­teségtől megrendülve jelentjük, hogy a KATOLIKUS MAGYAROK VASÁRNAPJÁNAK főszerkesztője, szellemi irányítónk és atyai vezetőnk Father BÍRÓ BENEDEK O.F.M. 1952 január 17-én, hajnali 2 órakor, Fairfielden (Conn.) 60 éves korá­ban a halotti szentségek felvétele után visszaadta áldott, annyi bánatot és nyomorúságot enyhítő lelkét Urának, akitől tényként és tűzként kapta, hogy lelkivilágát és lelkimelegét ossza meg azokkal a kor­társaival, akiket a keserűség sötétségébe és a szegénység télvizébe taszítottak a zord idők. Munkáját Isten szolgálatában az árván maradt magyar népért ön­magát felélő és rendületlen erővel végezte az utolsó pillanatig. Szol­gálatának egyik vállalt ágazata volt a KATOLIKUS MAGYAROK VA­SÁRNAPJÁNAK, az egyetlen amerikai katolikus magyar hetilapnak az előbbrevitele, hogy általa és benne a katolikus hit tanításai, a ma­gyar szellem hagyományai mind hangosabban szólhassanak az ame­rikai magyar élethez, amelyet a hazulról elvándorolt magyarok terem­tettek új hazájukban. Előbb állandó cikkírója, majd Father Kukla Tarzicius halála után, 1948 június 11-től főszerkesztője lett a KATO­LIKUS MAGYAROK VASÁRNAPJÁNAK. Újságírói és szerkesztői mű­ködésében is igazi lelkipásztor maradt. Célja és törekvése csak egy: a rábizott nyáj védelme. Halhatatlan írásai, tanításai, gondolatai mindenkor a maga népének sorsát akarják megjobbítani, művelni és szebbé tenni. ADJ URAM ÖRÖK NYUGODALMAT NEKI ÉS AZ ÖRÖK VILÁGOSSÁG FÉNYESKEDJÉK NEKI ! Feledhetetlen lelki atyánk, Father Biró Benedek temetése január 21-én, Fairfielden (Conn.), a Szent Imre Egyházközség templomából fél 11 órakor történik. A gyászmisét mondja és a temetési szertartást végzi Henry J. O’Brien, hartfordi püspök úr. Cleveland, 1952 január 17. írásaiban, gondolataiban ittmaradott tanításai tartsanak meg bennünket. A KATOLIKUS MAGYAROK VASÁRNAPJA. Father Biró Benedek élete ERDÉLY SZÜLÖTTE Ő IS, mint annyi más jó magyar és ki­tűnő hazafi. Fogarason született 1891 február 7-én. Gyermek­korában látta fordulni a Milleneum fényét és ragyogását az el­jövendő vészes események felé, amelyek már jelezték a nagy vihart, amelyben tört, romlott Magyarország, de Európa is. Szü­lővárosában, Fogarason járt elemi iskolába. Középiskoláit azon­ban már nem itt végezte. Gimnáziumi tanulmányait Székely­udvarhelyen kezdette el, majd Marosvásárhelyen folytatta és Szászvároson fejezte be. Közben az emberré váló kisdiák Biró Benedek a papi hivatást választotta élethivatásul, így került Vajdahunyadra. Itt a vajdahunyadi teológián foly­tatta teológiai tanulmányait. Pappá szentelése a világháború ki­törését megelőző esztendőben, 1913-ban történt. Nagyváradon, augusztus 10-én szentelték pappá. Ebben az időben még a pappászentelésen az egyházzal együtt örvendezett mindenki. A pappászentelés ünnepségén meg­jelentek a világi hatóságok kiküldöttei és a világi tudományágak képviselői is. Az ünnepségen Gatti Kelemen O. F. M., olasz szár­mazású ferences mondott nagyhatású beszédet klasszikus latin nyelven. A jelenlevők nagy lelkesedéssel köszöntötték az olasz származású tanárt szépen csengő latin grációjáért. És felvetődött a kérdés, hogy ha ilyen gyönyörűen beszéli a rómaiak klasszikus nyelvét a tanár, hogyan buják ezt a nyelvet a tanítványok? A tanítványok közül Biró Benedek O. F. M. szólalt fel. Biró Bene­dek közel egyórás latin nyelvű beszédében vázolta fel azt a komor politikai képet, amely Magyarország felé közeledett magában rejtve a veszedelem minden fenyegetését. Lenyűgözve hallgatták a fiatal páter szavait, amelyek a tökéletesen csiszolt latinság tömörségével hatottak, de amelyek minden jelenlevőt megdöb­bentettek tisztánlátó, éles logikájukkal és a magyar helyzetet felmérő látnoki ítélettel. PAPPÁ SZENTELÉSE UTÁN tovább folytatta tanulmányait. Magyar és latin tanári oklevelet szerzett. Egyetemi képzését részben a kolozsvári egyetemnek köszönte, részben a müncheni, bajorországi egyetemen folytatta tanulmányait, ahol filozófiai doktorátust szerzett. Tanárként foglalja el a Szent Ferenc rend egyik katedráját. Tehetségét hamar felismerik, előbb a rendi főiskola filozófia tanárává nevezik ki, majd a kedves csíksomlyói rendház főnöke lesz. Közben a világháború elvégezte pusztításait a szép Erdélyben is és ezeket a pusztításokat nézte végig Biró Benedek. Végig­nézte, hogyan pusztították szülőföldjét a bevonuló ellenséges hadak és hogyan törték szét hazájának történelmi egységét a rágalmak, így jött a trianoni békeszerződés. A nagyváradi jóslatban előre­látott események a földre sújtották a szegény magyarságot Er­délyben is és mindenütt. Amikor a trianoni békeszerződésben Magyarországot megcsonkították és Erdély idegen uralom alá k­erül, Father Biró Benedek egyike volt azoknak a hősi lelkületű és állhatatos magyaroknak, akik a helyükön maradtak és vál­lalva azt, ami jó, tovább folytatták munkájukat, írással és szó­val, tanítással, vigasztalással, az igazi pásztor őrködésével és tanácsaival vigyázott nyájára és vigyázott a magyar szellem rábizott kincseire. Azonban nem dolgozhatott sohá zavartalanul. A TRIANONI BÉKE ÉS KÖVETKEZMÉNYEI őt is elűzték munkahelyéről. Kezébe kellett venni a vándorbotot és el kellett indulni a világ széles országútján, így jutott Amerikába, feren­ces rendtársai nyomdokát követve.­ 1928-ban, 37 éves korában kezdi meg amerikai, lelkipásztori munkáját. Először South-Bendben (Indiana) működött, mint lelkipász­tor. Innen Barbertonba (Ohio) került. Ezután Bridgeportba került és Father Csernitzky mellett dolgozott, míg 1932-ben a hartfordi püspöktől megbízást kapott arra, hogy a Fairfielden (Conn.) nagyszámban élő jó katolikus magyarok lelki gondozá­sát vegye át. Igy Vn alapítja meg a Bridgeport­ Szent István, egyházfelsőség.... szomszédságában, a szomszédos városban, Fairfielden, a Szent Imre egyházközséget. Megalapítja a szó szoros értelmében, mert ő fekteti le a lelki alapokat és ő rakja le a templomfalak alapjait is. Ma visszatekintve az elvégzett munkára, úgy a fairfieldi Szent Imre egyházközség hívei, mint Father Biró Benedek elöljárói megállapítják, hogy Istennek tetsző lehetett Father Benedek tervezése, mert úgy távozott el munkájából, hogy egyházközsé­gében mindazokat a falakat a hit és a lélek védelmére fel tudta emelni, a tetőt is rájuk tudta tenni, amelyeknek az alapjait egy­kor eltervezte és lefektette. A fairfieldi templom építészeti szép­ségét, az ég felé törekvő lendületét, a templom bensőjének más világról szóló harmóniáját senki sem feledheti el, aki egyszer is imádkozott ebben az inkább lélekkel, mint kövekkel épített templomban. BÍRÓ BENEDEK ÉLETÉT az jellemzi, hogy benne a nagy építők türelme és rendszeres ereje munkálkodott. Évekig tartó munkájával kiépített mindent, ami a lelki gondozás maradandó eredményeinek megszerzéséhez és megőrzéséhez szükséges, így tudta a nyáron végre tető alá hozni és megvalósítani régi vá­gyát: a templom mellé az iskolát is. Hatalmas, üvegablakokkal diszelgő modern iskolát, amely csupa napsugár és kék ég, nagy és gondosan kiválasztott játszótérrel. És az iskola mögött a ne­velő és tanító magyar nővérek házával. Felavatásával most az ősz első heteiben fejezte be Biró Benedek atya az egyház, a temp­lom és iskolaépítő a maga programjának újabb szakaszát. De már új tervek éltek benne. Építmények, amelyeknek a kontúrjai egy szebb világban ki­bontakozó új Magyarország modern alapjait rajzolták le . . . AZ AMERIKAI MAGYARSÁG egyik legmegbecsültebb pub­licistája lett. Kezdettől fogva sokat dolgozott a Katolikus Ma­gyarok Vasárnapjának hasábjain, de sok cikkét olvashatták más lapban is olvasói, így például rendszeresen dolgozott a bridgeporti magyar lap számára is. Amikor rendtársa Father Kukla Tarzicius O. F. M., a csángók apostola meghalt, átvette az akkor elárvult Katolikus Magyarok Vasárnapja szerkesztését és 1948 június 11 óta jegyzi és szerkeszti a lapot, mint annak főszerkesztője. AMINT A MÁSODIK VILÁGHÁBORÚ befejeződött, az elsők között van, akik a nyomorúságba döntött országon minden ren­delkezésükre álló erővel segíteni akarnak. Kevesen tudják, hogy sebészeti műtő berendezéséhez szükséges tárgyakkal ő, a maga erejéből, egyedül látta el az összes budapesti kórházakat. Min­dent küldött, amit kértek és amit meg tudott szerezni. Aztán el­jutottak hozzá a nyugatra menekültek kiáltásai és akkor egész szivével-lelkével feléjük fordult és kevés olyan segítője és szó­szólója volt a menekült magyarság ügyének, mint amilyen ő volt. A segítség­kérő és tanácsot kérő levelek tengernyi áradata öntötte el. Ezerfelé húzta a sok-sok magyar nyomorúság és las­san nem birt már ezzel az áradattal egyedül, amelyet a magyar nyomorúság az ő napjaiban jelentett. De a lehetetlent is meg­kísérelte és tiz ember helyett dolgozott az utolsó napjáig, csak hogy mindent megtehessen, amit vártak tőle. 1948-ban Rómából kinevezést nyert és az Amerikában működő erdélyi ferences atyák rendfőnöke lett. Az 1951-es Szent István nap megrendezését is magára vállalta és az ő fáradozásának az eredménye volt a megrendítően forró hangulatú arrochali találkozó, amelyen angol és magyar szó­nokok szájáról hangzott már el a Szent Istvánra tekintő kiáltás és kérdés: Hogyan menjünk tovább az utunkon? HOSSZABB IDŐ ÓTA ÉREZTE, hogy erői fogyóban vannak. Nagyritkán el is mondotta és csodálatos módon előre tudta, mi fog bekövetkezni. A munkát még­sem hagyta abba. Még pénte­ken is jött-ment,­ teljesítette kötelességét. Rosszul lett. Szomba­ton már feküdt. Kiderült, hogy súlyos betegen dolgozott. És mire mások akartak segíteni őrajta, aki mindenkin segített, már késő volt . . . 1952 január 17-én, hajnali 2 órakor befejezte áldásos és ered­ményes életét. 60 esztendős volt. Két világrészt összekapcsoló tudást és bölcseséget vitt magával a sírba.

Next