Katolikus Magyarok Vasárnapja, 1953 (60. évfolyam, 20-51. szám)
1953-05-17 / 20. szám
2-ik sídal * CATHOLIC HUNGARIANS’ SUNDAY The Oldest Hungarian Catholic Newspaper in the United Stales and Canada Published Every Sunday by the Catholic Publishing Co., Inc. 41G0 Lorain Avc., Cleveland 13, Ohio Phone: ME 1-9338 Established October 24. 1894 by Rev. Msgr. Charles Böhm, Papal Prelate — Pastor EDITOR-IN-CHIEF: FATHER GABRIEL TAKÁCS Ö.F.M. THIS NEWSPAPER IS WHOLLY FOR THE PURPOSE OF PROMOTING CATHOLIC WELFARE AND IS A NON-PROFIT ORGANIZATION SUBSCRIPTION RATES. For two years in the LI. S......... $ 9.00 For one year in the Ü. S.......... $ 5.00 For six months in the U. S........ $ 3.00 For two years in Canada ....... $10.00 For one year in Canada ........... $ 5.50 Foreign Countries for one year $ 5.50 ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Két évre a LI. S.-ben .............. $ 9.00 Egy évre a U. S.-ben .............. $ 5.00 Fél évre a U. S.-ben .............. $ 3.00 Két évre Kanadában ................ $10.00 Egy évre Kanadában ............. $ 5.50 Külföldre egy évre .................. $ 5.50 A legrégibb katolikus magyar hetilap az Egyesült Államokban és Kanadában Alapította 1894 október 24-én Msgr. Böhm Károly, pápai prelálus-plébános A Szent István ferences komisszáriátus megbizásából FELELŐS SZERKESZTŐ: FATHER TAKÁCS GÁBOR O.F.M. Entered as Second-Class Matter at the Post Office of Cleveland, Ohio, under the Act of March 3, 1879. Gondoljunk csak az óhazai májusra Emlékeztek még az otthon töltött májusokra? A hónapok királynőjére? Mertnálunk szép volt a május! Idő anyó kiszeszélyeskedte magát áprilisban, a bolond hónapban, mikor “az ördög sokszor veri a feleségét’’, azaz esik az eső és süt a nap egy SZőréé. De május már elhozta az igazi tavaszi, szép időt, úgy, hogy bizony igaz volt a közmondás: Májusi eső aranyat ér! Májusban már szabad a földre ülni és rákászni! Hogy is mondja a babona? Ézes hónapban ne feküdj a földre és ne egyél rákot. No, persze, könnyen meghűlhetsz a még hideget párázó földön és nincs még húsa a ráknak, hiába fogod hat őket. De május elhozza a várva-várt meleget. Illik hát zenével köszönteni a hónapok legszebbikét! Már hajnalban elindulnak a cigánybandák, nem marad otthon sem rajkó, sem “vén cigány”, de még az egész évben vályogvetők malacbandája is útra kerekedik. Minden portánál elhúznak egy ropogós csárdást, vagy indulót, “ébresztőt”! És az álmából felvert eladó leány hamar kikukucskál, áll-e már a “májusfa” a ház előtt? Mert, nagy szégyen, ha megtisztelés nélkül marad a lányos ház! No díj, talpon voltak egész éjjel a legények és állította ki-ki szive választottjának a májusfát. Vidékenként mást és mást, néhol magas fenyőt, csúcsán pántlikával, arakendővel,, máshol virágfüzessel díszített zöld galy, de legtöbbször magát a májusfának virágzó ágát. Májusfa, édes illatodat érzem-e még valaha? Május elseje az iskolások, madarak és fák napja volt minálunk és soha a piros-véres osztálygyűlöleté! gyermek, madár és fa! De szépen összetaláltok! De nagy, természetes bölcseség együtt ünnepelni titeket! Már hajnalban elindultak az iskolák, zászlók alatt szép sorban, énekszóval a ligetbe, erdőbe, parkba, de mindig ki a fák, a madarak közé. Vitték a kis és nagy diákok az elemózsiás kosarat, az élelmes boltos utánuk karikázott triciklijén, magával vivén mozgó boltját, limonádét, medve cukrot. A nagy játékban megszomjazik az aprónép. Mert egész nap folyik a játék, a szembekötösdi, a lánc-lánc-eszterlánc, az utolsó-pár-előre, a bujj-bujj■zöldág. Hát a hol-az-olló-komámasszony, meg a beültettem-kiskertemet-violával, arról megfeledkezhetünk-e valaha? Május elseje! Az égi anya napja! Virágtehertől roskadoznak a Mária-oltárok és májusi ájtatosságra özönlik vissza a város, falu kirándult ifjúsága. És zeng a “Mennynek királyné asszonya, áldott szent Szűz, Alleluja!” Május a legszebb hónal, csak természetes, hogy Isten anyjának van felajánlva. És május első vasárnapja anyák napja kell legyen! Ti, mindent feláldozó, mindig bánatos magyar anyák, borul-e kezetek fölé hálásan egy egész ország?Vagy ti vagytok a reakciósnak bélyegzettek, mert, tudom, most is őrzitek a hagyományt, a múltat, az igazit, a jobb életet, a Hitet! Mintha megirigyelte volna az iskolásokat az egész ország! Jönnek sorra a majálisok! öregre, fiatalja kint mulat, táncol, gyermek lesz újra! Muzsikál a cigány, szól a rezes banda. Ma a tűzoltók, holnap a nőegylet vonul ki vígan a szabadba. Tíz vasárnap, szombat sem volna elegendő! Minden szép és jó májusban, csak a fagyos szentek ne volnának! Szervác, Pongrác és a júniusba áttévedt Bonifác! Mért fagyos szentek szegények? Mert az ő napjukon jut el hozzánk az oly nagyon veszélyes tavaszi fagy, ami lefonnyasztja a gyümölcsfák virágát, pocsékká teszi a kerti palántákat, még odakünn a vetésben is kárt okozhat. A meteorológus tudományosan megmagyarázza a jéghegyek által lehűlt golf-áram okozza a kései fagyokat, a nép csak megjegyezte, hogy Szervác és Pongrác napkor jön az éjjeli fagy, jó lesz hát felkészülni rá! Rőzse és trágya máglyákat állítanak a gyümölcsfák közé a szőlőkbe és papír szaniclikkal lefedik a kerti palántákat! Künn őrködik ilyenkor minden kertes gazda, nézi a csillagokat, ha felhős az ég, nem lesz semmi baj! De ha nagyon tisztán ragyognak az égi hírnökök, füsttel tartják távol a fagyot! Május, piros Pünkösd napja! Pirosamért ilyenkor nyílnak a kis kertekben a pünkösdi rózsák és piros “bazsarózsa” virít minden legény kalapján. Pünkösdkor választják meg a legénybirót, máshol cigány vajdának, vagy pünkösdi királynak hívják azt a legényt, aki a falu táncait, ifjúságát egy évig vezeti. Nagy megtiszteltetés volt a pünkösdi királyság és nagy hatalom! Pünkösdkor avatták legénnyé a fiatalokat, kiknek ezentúl szabad volt a táncba járni! És pünkösdkor tartotta meg Székelyföld híres csiksomlyói búcsúját. Messze földről sereglett a nép a barátokhoz, a csiksomlyói Mária-szoborhoz. Csak a jó Isten a megmondhatója. De ha tőlem függne, gyalog zarándokolnék el hozzád, piros Pünkösd napján a csiksomlyói búcsúra. B. Kovács Fréda. GYÁSZ ESETÉN HÍVJA * Marár A. Károly TEMETÉSRENDEZŐT 4434 LORAIN AVENUE Telefon: MElrose 1-0550 KATOLIKUS MAGYAROK VASÁRNAPJA Előszó a Szent Imre egyházközség jubileumához írta: ESZTERNÁS ISTVÁN CLEVELANDBAN ÖT MAGYAR KATOLIKUS TEMPLOM dicséri az Urat. De egyik helyfoglalása sem olyan jelképes, mint a mi templomunké, a nyugatoldali katolikus magyarság, a Szent Imre egyházközség templomáé. Ott áll a Cuyahoga medre felett, szemben Amerika keletjének jelzőtornyával, a Terminaltoronnyal. Körötte kétoldalt a magas hidakon, mögötte a 25-ös utcán áramlik a munkanapok törő-zugó, az ünnepek csillogó,-villogó áradata. Alatta a Cuyahoga, mély és széles medrében pedig, amíg a szem ellát, az amerikai gazdagság, a roppant méretekre kitárult munka- és termelőképesség hömpölyög. Gyárak, telepek, kohók sziszegnek, ködlenek, füstölnek, gőzölnek lángot és szikrát köpve. Hogy aztán termékeik szakadatlan áradatban ömöljenek szét a kiágazó vasutakon, országutakon és a meder közepén csillogó víztükrön a nagy tavak felé. És mindezek felett ötven éve ott áll a magyar templom, Szent Imre temploma. Emlékeztet rá, hogy a Cuyahoga mellett, itt, amikor az iparmég csak kezdődött, magyar munkástelep élte az ipari úttörők, a kezdeti ipari munkások küzdelmes és nehéz életét és vette ki a maga küzdelmes és nehéz részét az amerikai ipar kialakulásából. Emlékeztet ennek a templomnak a tornya azokra a férfi és női munkásokra, akik ebből a templomból indultak szakadatlan, félévszázad óta tartó magyar sorban és vonulnak még ma is, régiek és újak, a mélyben látható gyárakba, hogy ott Istenben hivő bizakodással, keresztény erkölccsel és magyar, önfeláldozó szorgalommal, néha szinte haragos akarással vegyenek részt a gyárkéményeken lángoló, kürtölő fejlődés kiművelésén, legtöbbször utolsó lélegzetvételig dolgozva. A jövő évben lesz ötven éve, hogy a Szent Imre egyházközség tornya ezt nap-nap után elharangozza. Nem lehet még tudni, hányan kerülnek elő és hányan lesznek jelen az úttörő alapítók és az építők közül, akik 1904-ben az első egyházközségi téglákat kezdték összehordani. De a mű, amelyet megépítettek, az egyház és annak temploma ott áll szemben a Terminal büszke jelző tornyával és helyettük is beszél. Ezt a művet az 1950-ben kiadott egyházközségi história magyar végvárnak mondja és története valóban annyi viszontagsággal van teli, mint a régi magyar végvárak élete. Meg kellett küzdeni minden magyart vésszel és bajjal. Érte tűzvész, fejetlenség, árvaság, egyenetlenség. Azonban a katolikus egyház egyetemes ereje és kegyelme és a mi megpróbáltatásokban felnőtt népünk küzdőképessége, valamint a magyar pásztorok csüggedetlen gondoskodása tűzön-vészen át megtartotta a magyarság jelzőtornyát a Cuyahoga meder partján. ÖTVEN ÉVE, ötven éve hordják a magyar bevándorlók és azok gyermekei a maguk gondját-baját, örömét-lakziját, bűnbánó sírásukat és tiszta szerelmüket, életük hamvas gyermektermését ebbe a templomba, hogy mint igázatot bemutassák az Urnák. Előbb csizmás, dali, erős férfiak, oszloptartású asszonyok, a szép szál magyarok és harcos-hűséges feleségeik térdeltek az oltárrács előtt, aztán az Amerikába újonnan jött gyermeki szemek nyíltak a papra, később pedig mind sűrűbben jöttek megöregedve, megrokkanva, és jöttek azok, akik már készülődtek és csak titkos búcsúvételre jöttek. Beültek a templompadba mégegyszer és behunyt szemmel a régi házat, a régi határt idézték, az otthonmaradt kedvest látták, akivel már soha többé nem találkozhatnak ezeken a földi térségeken, amelyek olyan végtelenné lesznek, amikor elválasztják azokat, akiknek a szíve sajog a kitépett közös gyökér miatt. És ebben a templomban szivárogtak el a behunyt, hazaálmodó szempillák alatt a gyöngyöző könnyek, amelyeket annyi amerikás magyar tartogatott drága kincsként arra, hogy majd egyszer az otthonmaradt szeretett arcra, vagy kézre harmatozzanak. Majd kissé későn jöttek az újak és a rokonérzések mind ugyanúgy támadtak fel bennük is, mint a régiekben, amikor még újak voltak. így tárolódott a félévszázad magyar gondja, baja, baja, bánata, titkos búcsúja, de vigassága, öröme, keresztelője és menyegzője is a templomban, ötven év kincstára gyűlt össze: magyar gondolatok, gondok, tapasztalatok, tervek, aggodalmak és diadalok, hálaadások. Megtaláljuk a hazulról, a huszadik század első éveiben kivándorolt ember magyar sebeit, elüszkösödött szociális sebeit, melyek elűzték hazájából, de megtaláljuk azt a módot is, ahogyan a templom a közös sebekben eggyé forrasztotta őket. A kivándorló haragva keserve a magyar templomokban mindennek a szeretetévé vált, amit magyarnak tudott. Megtaláljuk az aggódást az otthonvalóért. Megtalálható a honvágy ezernyi szilánkja által okozott, örökké bennünk keringéső, gyógyíthatatlan fájdalom. Megtalálható az idegenben dolgozó munkás, a nyelvvel kínlódó ember vágyódása a tudásért, amiből otthon oly keveset kapott. Ide tették le az első sikerek, az első kis ház, vagy kert hálaáldozatát. A jó fiúkért, boldogulásukért mondott könnyes-boldog szülői imákat. Itt terítette el az Úr Isten színe előtt a magyar bevándorló azt a hűséges szándékát, hogy templomában, egyleteiben magyar akart maradni. Rokoni kincstár ez, rokoni érzések, akaratok, szándékok kincstára, az 1953- ban jövő úr éppúgy megtalálja benne önmagát, amint az 1904-ben jött régi is a maga lelkét adta belé. És ezt a magyar kincstárat nem elutasító és bizalmatlan vasrácsok őrzik. Hanem ünnepi, fehér gyolccsal terített oltárrács, a krisztusi és magyar vendégség örök, hívogató rokoni asztala. — A SZENT IMRE EGYHÁZKÖZSÉG TÖRTÉNETE — mondja a Vasárnapnak a készülő aranyjubileumról Mundweil János dr., a Szent Imre egyházközség plébánosa — olyan küzdelmes volt, mint a magyarok élete, akik felépítették. Kétszer puszitott a tűz, amely egyszer az iskolát is szétrombolta. Területét a vasúttársaság kisajátította. Az ötven év szakadatlan építés, munka és ismét építés volt. Közben a hívek szétszóródtak erről a területről, hiszen az eredeti magyar település helyét elvették, a megduzzadt forgalom lebonyolítására kellett. De a templom itt maradt. Bizony, akik fiatal, életerős emberként kezdték 1904-ben az alapokat lerakni, már mint deres fejű öregek vettek részt 1950-ben a hálaadáson, amikor végre minden adósságunkat kifizettük. A mai nehéz időkben jó példa a Szent Imre aranyjubileuma. Arra, hogy amikor ma a világban újból kell kezdeni az építést, csak az a fontos, hogy a jó Isten kegyelme és a magyar nép ereje legyen velünk, mert csak a jó Isten kegyelmével és a magyar nép szívós szorgalmával és legyőzhetetlen építő erejével tudunk győzni a megpróbáltatásokon. — Iskolánk — folytatta Father John — messzi vidékről vonzza magához tanulóit. Büszkék vagyunk rá, de óriási áldozatokat is hozunk érte. Mégis, a mai világban, amikor már lassan a hivatalosak és a nemhivatalosak egyaránt kezdik látni, hogy ebből a szörnyű kabérból nincs más kivezető út, mint visszavinni az embereket és a nemzeteket a valláserkölcs útjára, mondhatom, ez a legszebb munka, mert a jövendő, a szebb jövendő alapozása. — Aranyjubileumunk — mondotta Father John — 1954-ben, nagyböjtben kezdődik, miszszióval. Májusban a szokásos találkozónkat rendezzük meg, de természetesen már a jubileum jegyében, nagyszabású keretek között. Ez a májusi találkozónk a még életben lévő templom alapítóink és építőink tiszteletére szól. Szeptemberben szokásos szüreti mulatságunk ugyancsak a jubileum szolgálatában áll a magyar népviselet és táncok parádés felvonultatásával. Végül a jubiláns ünnepségek csúcspontja Szent Imre napján következik. Ekkor püspöki misén adunk hálát a nehéz időkben kétszeresen szükséges kegyelemért és könyörgünk az elkövetkező időkben való meghallgatásunkért. Szent Imre napi ünnepünkön egész nap együttmarad az egyházközség aprajanagyja, hogy mint az ötven év magyar családja, együtt üljük arany jubileumunkat és felelevenítsük sok kedves emlékünket, hiszen még a fájó emlék is megszépül az idő távlatában, amikor majd azokról emlékezünk, akik már nem élték meg ezt az időt. Végül mindennek emlékére az ötven év eseményeit Aranykönyvben gyűjtjük össze és ezt emlékezésül, de okulásul is mindenkinek a kezébe adjuk. MAGAS LÉPCSŐI FELETT, virágzó magnoliabokrok között ott áll az utolsó félévszázad amerikai történelmének magyar részét igazolva a Szent Imre templom. Ez az egyházközség vonatok dudálása, hajók bánatos ködkürtjei, gyárak szirénazengése, országutak dübörgése közepette, csatorna víztükre felett, gyárak sistergésében, gőzében, füstjében jött létre és nehézkes munkáskezek építő szeretetében élt meg ötven évet. Oltárrácsa mögött hűségesen őrzi a magyar félévszázad minden bajának, bukásának, erőinek, eredményeinek, tapasztalatainak gyűjteményét. És az oltárrács felett ott lebeg figyelmeztetve bukások, minden emberi kudarc, szegénység, szenvedés orvoslására, az emberi megújhodás kegyelmére: az Eucharisztia. Vigyázzunk a magyar kegyelem forrásaira, a templomainkra! Bármit is hirdessenek pillanatszülte szónokok, politikai üvöltők és bűvölök, csalóka szengetők és csalfa igazolók, az új ország, az új Magyarország építésének ezekből a templomi kincstárakból kell kiindulnia. Ez lesz történelmi és kegyelemteljes értelme az ötven év szakadatlan munkájának és küzdelmének, hivatásának, amit a régi amerikái templomalapítók, építők, eltartók hitükért és nemzetükért leszolgáltak. Itt megtaláljuk az otthoni szociális sebek tiszta képét, de itt találjuk meg a társadalmi kiegyenlítődés orvosló, testvéri melegét, itt találjuk meg a munkás szegény ember építő türelmét és biztonság iránti vágyakozásának kielégülését, a magyar vezetés ideális formáját a pásztor védelmező és gondviselő szerepében, itt találjuk meg a hontalanságban nemcsak megédesedő, hanem el is mélyülő hazaszeretetet. És itt kell felismerni azokat a krisztusi parancsokat, amelyek mindenre megoldást adnak, ami megoldatlan kérdésként ezt a félévszázadot annyi gyűlöletre és háborúságra lobbantotta. Ezt várják tőlünk, a hazatérőktől, ezt kell elvigyük az amerikai templomokból, a krisztusi morál társadalomrendező és szabadságteremtő hármas tételét: “Szeresd felebarátodat, mint tenmagadat, szeresd felebarátod igazságát, mint tenmagad jogát és szeresd felebarátod biztonságát, mint tenmagad szabadságát.” A JUBILEUM NEMCSAK ÜNNEP, hanem tanulság is. Amint a templomalapítók és építők megépítették és őrizték azokat a falakat, amelyekben rokoni bajok és örömök összetartották őket Krisztusban, ugyanúgy kell megépíteni az új Magyarország falait, amelyek között a bajok és az örömök rokoniak legyenek. És pedig fel kell készülni rá: a csupasz két kezünkkel, az amerikai magyar templomépítő munkásemberek félévszázados tapasztalatai alapján. Ezért ahányszor kijövünk a mi templomunkból és megkönnyült lélekkel felpillantunk az égre, utána tekintsünk az emberi építőmunkát dicsérő, karcsú és magas Terminalra, aztán pillantsunk le a mélybe, a vonatokkal, hajókkal, gyárakkal, hidakkal, életerővel és gazdasággal telezsúfolt Cuyahoga völgyére, amelyben benne lüktet a félévszázad magyar munkásainak építő, teremtő ereje. És ilyenkor azonnal gondoljunk porbasujtott hazánkra. Fenntartás néküli, megújhodott, őszinte szívvel lássuk ebben a képben, mit nem lett volna szabad és mit kellett volna otthon cselekedni. És őrizzük tovább is hűséges törődéssel templomainkat magyar Amerikában, mert az új Magyarországot a munkáskezek munkájával és alkotásában létrejött templomok tartalmával kell felépíteni. Ha azt akarjuk, hogy az új ország a magyar népé legyen. HA AZT AKARJUK, hogy a magyar nép új országa valóban a magyar népé legyen, akkor a magyar nép építette templomokból kell Új Magyarországnak kiindulni. 1953 MÁJUS 17 Egy keresztény politikus halála Robert Ferdinand Wagner volt szenátor, a “Wagner Act” munkaügyi törvény és számos más szociális és emberbaráti törvény kezdeményezője és harcosa, május 4-én, sok éve tartó betegség után, 76-ik évében New Yorkban elhunyt. Wagner szenátor már a második világháború vége után mind kevesebbet szerepelt a nyilvánosság előtt betegsége miatt és 1949-ben végleg visszavonulni kényszerült. De közel ötven éves közszereplése iránymutató volt Amerika életében. Legjobb barátjával, Alfred E. Smith, New York állam volt kormányzójával, a huszadik század legkeresztényibb amerikai politikusával együtt, az Egyesült Államok közéletében kezdeményezői és első építői voltak annak az irányzatnak, amely szociális politikát, a munkásság szakmai szervezkedési jogainak biztosítását s a munkások polgári életszínvonalra való felemelését törekedett megvalósítani. A dicsőséget érte később nagyrészt mások aratták le és “New Deal” néven politikailag is hatalmas mértékben kiaknázták, de ez mit sem von le annak a napi politikában elhomályosított ténynek a történelmi igazságából, hogy a marxizmus legjobb ellenszereként bevált munkásjóléti politikának első úttörői Wagner és Alfred E. Smith voltak, kiket tízmilliók ismertek el, mint a “legigazabb amerikait”, de aki az 1923-as elnökválasztáson kisebbségben maradt, mert a választók egyrésze nem volt képes megbarátkozni azzal a gondolattal, hogy katolikus ember legyen az Egyesült Államok elnöke. Németországi születése miatt "Wagner sohasem lehetett elnökjelölt, de elutasította magától a felajánlott kormányzói és más nagy hivatali állásokat is. Azt tartotta, hogy a törvényhozói függetlenség mindennél többet ér, a legjobb lehetőséget adja azoknak a szolgálatára, akik közül maga is kikerült. Diák korában újság- és cukorka-árusítással és mint kifutófió kereste meg tandíját. Ügyvédnek tanult, de érzései a politika felé sodorták. Irodáját 1900-ban nyitotta meg s 'ugyanezen évből dotálódik s barátsága Alfred E. Smithtel. Az állami szenátus vezetője lesz 'és Smithtel 57 különböző népjóléti és szociális állami törvényt hoznak tető alá, amelyek később az országos politikában mintául szolgálnak' ! A szövetségi szenátusba 1927-ben került és sorra nyújtja bea munkanélküliség enyhítésére s olcsó kislakások építésére vonatkozó javaslatait, majd a “National Industrial Recovery Act” címen elfogadott törvényjavaslatának hetedik pontja először biztosítja törvényben a munkások kollektív szerződési jogát. Híres törvényjavaslatát a “Wagner-törvényt” 1935-ben fogadták el és sokáig az amerikai munkásügyi politika “Magna Chartája” s szerepét töltötte be. Biztosította az alkalmazottak kollektív alkura való jogának érvényesülését maguk által választott megbízottak útján és kötelezte a munkaadókat a tárgyalásra. Felállította a Labor Relations Boardot, amely szükség esetén közvetítő szerepet játszott és résen állt, “a munkások érdekeit sértő szabálytalanságok” ellen. Ez a törvény utóbb sok bírálatot hívott ki és 1947 júniusában a Taft-Hartley törvény került a helyére, amely a Wagner-törvény egyes egyenetlenségeit kivánta megszüntetni és noha annak sok lényeges részét magáévá tette, még jelenleg is politikai érdekharcok kereszttüzében áll. A Taft- Hartley törvény leglelkesebb hívei is elismerik, hogy a Wagnertörvény történelmi,szükségesség volt. Az amerikai munkásságot végleg elfordította a marxizmustól, elavulttá, meghaladottá tette azt és nélküle az amerikai munkaügyi politika nem kristályosodhatott volna ki annyira tisztává, egyetemessé, nemzetivé, miként azt a Taft-Hartley törvény a híveinek felfogása szerint, megközelíteni törekszik. Wagner a milliók számára munkanélküli segélyt és aggkori biztosítást hozó, 1935 évi Social Security törvény egyik társszerzője és bajvívója is volt. Ugyancsak társszerzője volt az Anti- Lynching (lincselés elleni) javaslatnak, valamint számos, részben megvalósult, részben még most is megvalósulás alatt álló javaslatnak, így a Wagner-Ellender-Taft nagy lakásügyi programainak is. A Taft-Hartley törvény tárgyalása idején már nagybeteg volt és utoljára 1949-ben állt a közérdeklődés központjában, amikor a református hitről megtért az Anyaszentegyházba — mint akkor kijelentette, “hogy sok év előtt “All Smithnek adott ígéretét betartsa”. Fia, Robert Wagner Jr., kiváló várospolitikus, New York domináló városrészének, Manhattannak elöljárója. Robert F. Wagnert május 7-én a new yorki Loyolai Szent Ignác római katolikus templomban tartott engesztelő szentmise után a queensi Kálvária-temetőben helyezték örök nyugalomra. Élete példa marad arra, hogy igazi keresztény szellemiségű politikus a marxista-kommunista tanok heves ellenzésével hogyan lehet a dolgozó nép, a munkások és kisemberek jóléte, társadalmi emelkedése ügyének ihletett apostola és ily irányú odaadó tevékenységével hogyan építheti a munkásjólét falát legsikeresebben és legáldásosabban, szemben a nemzetellenes, osztályharcos métely veszélyeivel. Gyászjelentés és köszönetnyilvánítás Mélyen megtelt szívvel jelentjük, hogy a legjobb feleség, anya, nagyanya, testvér és rokon HORVÁTH ERNŐNÉ született HARNOS ETEL hosszú ideig tartó szenvedés és a halotti szentségek ájtatos felvétele után 1953 május hó 1-én, 58 éves korában, boldog házasságának 31-ik évében jobblétre szenderült. Felejthetetlen halottunk az Amboy Avenuen lévő temetkezési otthonban volt felravatalozva és hétfőn, május 4-én helyeztük örök nyugalomra a római katolikus egyház szertartása szerint. GYÁSZOLJÁK. Bánatos férje, Horváth Ernő és fia, Horváth Ede? Magyarországon lévő fia, ifj. Horváth Ernő és neje, Lozsányi Rózsi, valamint gyermekük Horváth Rózsika; testvérei: Harczos Istvánné, szül. Harnos Ella, Harnos Jolán, Harnos Gyula és Harnos Jenő, valamint gyermekeik és a kiterjedt rokonság. Szívből jövő köszönetet mondok mindazoknak, akik feleségemet súlyos, hosszantartó betegségében szeretettel gondozták és ápolták. Köszönöm Father Lényi Vinczének, hogy gyakori látogatásával a szükséges lelki vigaszt nyújtotta, az utolsó kenetet feladta és a temetési szertartást végezte. Köszönöm a woodbridgei Sisterek minden ellenszolgáltatás nélküli, legteljesebb odaadó, szinte anyai gondoskodását, melyet felejteni nem lehet. Köszönöm a woodbridgei Magyar Kultur Egyesület tagtársaim anyagi támogatását és koszorúját. Köszönöm az MHBK bajtársaim díszes koszorúját, valamint, hogy a temetésen testületileg képviseltették magukat és köszönetet mondok mindazoknak, akik a gyász súlyos óráiban részvétükkel felkerestek és vigasztaltak, felejthetetlen feleségem temetésén megjelentek, ravatalát virágokkal és koszorúkkal halmozták el. Külön köszönetem a rózsafüzért imádkozó asszonyoknak, kik a ravatal előtt naponta este 11 óráig imádkoztak az elhalt lelki üdvéért. A résztvevők jóságát felejteni nem fogom és mindnyájukra a jó Isten áldását kérem. " HORVÁTH ERNŐ 91 Second Street Woodbridge, New Jersey