Katolikus Magyarok Vasárnapja, 1954 (61. évfolyam, 1-51. szám)
1954-01-03 / 1. szám
VoS. 61 evf. — No. 1 szóm Amerika e g y e f I e n ka magyar hefil' r1 Catholic Hungarians9 Sunday POSTACÍM: 4160 PORAIN AVENUE, CLEVELAND 13, OHIO I ÁRA: 10 CENT KANADÁBAN 12 CENT Only Catholic Hungarian Weekly I Newspaper in the United States "A magyar nemzet fel fog támadni!** A “Vasárnap” az új esztendő küszöbén felkereste Father Jakab Andrást, az Amerikai Magyar Katolikus Liga elnökét. Az Amerikai Magyar Katolikus Liga egyházi vezetői: Father Jakab András elnök és Father Kiss Gyula alelnök, valamint világi reprezentánsa, dr. Kerekes Tibor vezetésével a legszebb munkában vállalt oroszlánrészt és ért el gyönyörű eredményeket, a bajbajutott testvérek megsegítésében. Hétről-hétre beszámolunk a Liga tengerentúlra küldött segítségéről és ezekből a jelentésekből hétrőlhétre látható a Liga izmosodása. A “Vasárnap” felkereste Father Jakab Andrást Detroitban és felkérte, beszéljen a “Vasárnap” olvasóinak az 1953 évi karácsony jelentőségéről. — A Vasfüggöny mögött sínylődő magyar nemzet — mondotta nyilatkozatában Father Jakab András — egy újabb szomorú Szent Karácsony estét töltött el. Amíg a szabad világ fiai boldog vidámsággal állták körül a csillogó karácsonyfát, a gyermekek örömmel forgatták kezeikben a kis Jézuskagazdag ajándékát és utána a hivő családok emelkedett lélekkel mentek az éjféli misére, hogy dicsőséget mondjanak az Istennek, addig Magyarországon, a hajdan gazdag Regnum Marianum földjén fütetlen szobában, éhezve és fázva bújt össze millió és millió magyar család, Krisztus születésének ünnepén. De ha szegények is, nyomorultak és elesettek is földi értelemben véve magyar testvéreink, lélekben talán gazdagabbak, mint mi a szabad, boldog Amerika földjén. Megacélozta lelküket a szenvedés. Erőt, kitartást biztosított számukra az üldöztetéssel, az elnyomatással szembeszálló lelkierő. Az a sok millió magyar, ki Szent Karácsony estéjén, nélkülözések közepette, sorscsapások ütései alatt megtalálta az utat Istenhez, a jászolban született kis Jézushoz, hőse ma az Egyháznak. Hőse hitének, meggyőződésének, éppen úgy, amint a katakombák mélyén rejtőzködő római őskeresztények azok voltak. Ugyanúgy mindazok, akik hitükért, meggyőződésükért szenvedik végig a börtönök, a munkatáborok borzalmait, mártírjai az Anyaszentegyháznak, valamint azok az ókori vértanuk mártírok voltak, akiknek ezrei vérüket hullatták a római cirkuszokban a zsarnok gúnykacaja mellett. — Mi a feladata a szabad földön élő magyarságnak — kérdi a “Vasárnap” — Új esztendő első napján mit tűzzünk magunk elé az otthon szenvedőkért? — Szeretett magyar testvéreinkért mindent megteszünk, hogy szenvedéseiket enyhítsük és siettessük mielőbbi felszabadításukat. De mindenekelőtt csodálattal és bámulattal adózunk nekik. Tiszteljük bennük a hősi magyar erényeket, amelyeket a mindennap szürke taposómalmában, a zsarnokság félelmetes, fekete árnyékában, napról-napra, percről-percre gyakorolnak. A Vasfüggöny mögött szenvedő magyaroktól tanulnunk kell! Meg kell tanulni az állhatatosságnak szellemét, azt az igazi keresztény szellemet, mely nemcsak a templomok tömjénfüstjében, az orgona felséges zúgása közepette emelkedik az Istenhez, hanem amely a mindennapi életkeserű szenvedésében Istentől való függés érzésének állandó tudatával lesz erőssé. — Milyen üzenetet küldhetnénk 1954 első napján a magyarság új hőseinek és vértanúinak a Vasfüggöny mögé? — A Vasfüggöny mögött szétszakítottan és a zsarnokság csapásai alatt pusztuló, a kapott súlyos sebeiben vérző magyarságnak azt üzenjük — válaszolta Father Jakab András — hogy a karácsony szent történetében rejlik a tanúság. Krisztus király, Istennek fia rongyokba burkolva egy sötét istállóban kezdte meg földi életét. Csecsemő korában menekülnie kellett az üldöztetés elől. Harminchárom év után a legszörnyűbb kereszthalált kellett elszenvednie és utána dicsőségének teljes fényében a mennybe szállt. A rabmagyarok szomorú karácsonyát is követni fogja a dicsőséges feltámadás. A magyar nemzet megtisztulva összes múltbeli hibáitól, fel fog támadni egy szép napon a látszólagos halálból. Az idegen zsarnokság béklyói le fognak hullani kezetekről, a rabszolga hajcsárok uralma véget fog érni. És akkor rátok fog virradni egy Szent Karácsony, amikor kettős ünnepet fogtok ülni, a kisded Jézus születését és a magyar husvétnak, a magyar feltámadásnak ünnepét. — Hogyan készüljön fel tennivalóira az amerikai és általában a szabad világon élő magyarság? — kérdezi a “Vasárnap”. father Jakab András így határozza meg a szabad világban élő magyarság szükséges lelki felkészülését az új év küszöbén: (Ez a lelki elhatározottság magában rejti azt az óhajt is, amely sokezer magyar lélekből száll ma vágyódva hazafelé. Bár minél előbb, minél többet tudnánk segíteni az otthon küzdő szeretteinkön, akiknél drágább semmi sem lehet.) — Imádkozik és dolgozik az amerikai és általában a szabad világban élő magyarság — mondja Father Jakab András. — Soha-soha, sem jóban, sem rosszban nem feledkezett meg az óhazáról. Most pedig, amikor az óhaza képe a névtelen, Vasfüggöny mögötti magyar hős alakjával felmagasztosult és eszményképpé vált, nemcsak szeretettel, hanem mélységes tisztelettel és csodálattal gondolunk rájuk 1954 újévének küszöbén. A zsarnokság terroruralmával szemben millió és millió hős magyar áll helyt a mindennapi élet nap-nap után fokozódó harcaiban. Tetteinket az új esztendőben szeretet, tisztelet és csodálat irányítja, itt Amerikában és szerte a világban, ahol csak szabad ember él. Ez legyen a bennünket összekapcsoló erő, amellyel az óhaza hősiességére, mártíromságára és helytállására válaszolunk! — fejezte be újévi nyilatkozatát rstisztelendő Jakab András atya, az Amerikai Magyar Katolikus Liga elnöke. - \ i- ' » “i ■* I Titkos orosz kényszermunkatáborok Az emigrációs sajtóban több híradás jelentette, hogy kiszabadult Magyarországról több volt kényszermunkás, akik eddig a tiszalöki kényszermunkatáborban dolgoztak. A Vasárnap egyik Németországban élő barátja felkereste őket és beszélgetést folytatott velük. A szokásos óvintézkedések miatt sem pontos személyi adatok, sem az a mód, ahogyan kijutottak, nem közölhetők. A Vasárnap barátja által írt beszámoló a következőképen hangzik: “A most ideérkezett négy ember 1944-ben, illetőleg 1945-ben esett orosz hadifogságba. 1950-ig tartotta őket az orosz hadifogságban. 1950-ben engedték őket haza Magyarországra. A kegyetlen próba azonban ezután várt rájuk, mert amikor már azt hitték, megszabadultak, a kommunisták magyarországi hatóságai ismét elfogták őket. Kényszermunkára hurcolták az Oroszországból hazabocsátott hadifoglyokat. Ez még 1950-ben történt. A kényszermunkatábor helye Tiszalök volt. Itt dolgoztak azóta mindenféle munkán. Építettek nagy lakóépületeket. De építettek vízműveket. És építettek laktanyákat is. Mindezt az oroszok számára. Mert amikor a lakóépületek elkészültek, — mesélik a kiszabadult tiszalöki kényszermunkások — azonnal megtöltötték lakókkal. Ezek a lakók mind oroszok voltak. Orosz katonák, tisztek, azoknak családjai, feleségeik és gyermekeik. Amíg a hadifogoly alig vonszolta magát a fáradtságtól elcsigázottan, addig látni kellett, hogy az orosz jövevények, azok családjai milyen jól éltek, hogyan nyaraltak és lubickoltak a Tisza vizében. Három éven keresztül a legkegyetlenebbül dolgoztatták és éheztették őket. Áztak, fáztak és gyötrődtek. Húst alig láttak ez alatt az idő alatt és ha nagynéha kaptak, akkor csak lóhúst kaptak. A legkegyetlenebb dolog mégis az volt, hogy a moszkvai Kreml magyarországi hóhérai teljesen titokban akarták tartani a Tiszalökön kényszermunkára fogott orosz hadifoglyokat és soha, ez alatt azidő alatt, egyetlen szóval, vagy vonással nem adhattak magukról életjelt hozzátartozóiknak. Amíg orosz hadifogságban voltak, többször is írhattak és az értesítést hozzátartozóik meg is kapták. Azonban a magyarországi kommunisták, akik teljesen idegenek a magyar néptől, de közte élve jobban félnek a magyar néptől, mint a moszkvaiak, nem engedték, hogy írjanak családtagjaiknak. Hozzátartozóik így azt hitték, hogy már nem élnek. Ennek a szörnyű némaságnak a rendszeréhez tartozott, hogy a három év alatt a tiszalöki kényszermunkatáborban nem volt szabad beszélni egymással sem. Lefekvés után nem volt szabad megszólalni, mesélni, vagy valamilyen más beszélgetéssel egymást bátorítani, vagy megtudakolni, ki a másik, hogyan került oda és mi bántja a másikat. Még egymástól is el akarták teljesen választani őket. Ha valaki nem bírta és megszólalt, panaszkodott, vagy indulatában elszólta magát és meghallották, akkor azonnal jött a büntetés. Most mégis megszabadultak — mondja a jelentés. — Négyen már itt vannak és még négyüket várjuk, mert mind a nyolcan, akik megszabadultak, magyar falunkbeliek. Szerintük 750-en maradtak ebben a szörnyű és némaságra ítélt kényszermunkatáborban az orosz jövevények tőszomszédságában, azok rabszolgáiként. A legtöbbje ilymódon kényszermunkára összefogdosott magyar. * A tiszalöki kényszermunkatábor egyik válasz arra az állandóan fájdalmasan követelő kérdésre, mi történt azokkal a magyar százezrekkel, akiket többé nem láttak hozzátartozóik, miután az oroszok elhurcolták őket. Hány ilyen örök némaságra ítélt kényszermunkatábor létezik még Oroszországban és Magyarországon? Titkos kényszermunkatáborok, ahol addig kell némán tűrni és dolgozni, ameddig az örök némaság nem borít hallgatást odahajtott szerencsétlen testvéreinkre. A tiszalöki és a többi titkos kényszermunkatábor fenyegető jel, amely figyelmeztet mindenkit, hogy azzal a rendszerrel, bármit is mondjon magáról, amely életfogytiglan tart titkos rabságban megnémított embereket és a kiválasztott oroszok barmaiként akarja dolgoztatni egészen a végső pusztulásig őket, nem lehet egyezségre jutni. Minden egyezség alapja az erkölcs, amely nélkül nincs hitele az egyességkötő szavának. És hogyan lehet hitele a kommunizmusnak, amikor Moszkva kényszermunkatáboraiban immár halálig megnémítja titokban dolgoztatott foglyait, hogy közben azokkal a hatalmakkal, amelyek erkölcsi alapon állnak, megegyezéseket köthessen. Amelyeket nem fog betartani. Az örökre elnémított és halálig tartott orosz gályarabok, amelyek még a tenger szabad levegőjét sem kapják meg, figyelmeztetik a nyugati államférfiakat, ha az erkölcsös és erkölcstelen fél egyezséget köt, az fizet rá, aki erkölcsös és megtartja az egyezséget. Az erkölcstelen fél, aki úgy köti a diplomáciai alkut, hogy már előre arra számít, a másik majd megtartja az egyezményt, ő azonban nem, bizonyosan keresni fog. Erre figyelmeztet a tiszalöki és a többi tagadott, elnémított, titokban tartott hadifogoly, deportált és kényszermunkatábor. / jel Ellenőrzés nélkül? A Szovjet jegyzékben nyilatkozott Eisenhower elnök ajánlatáról, hogy az Egyesült Nemzetek, tagországai békés ipari felhasználás céljára adják össze uránium- és egyéb atomanyag-készleteik egy részét s helyezzék azt az Egyesült Nemzetek egy kiküldendő bizottságának ellenőrzése alá, úgyszintén cseréljék ki atomismereteiket. A szovjet jegyzék fő célja: propaganda. A hosszú jegyzék alapos áttanulmányozása után kiderült, hogy a Szovjet hajlandóugyan titkos (az Egyesült Nemzeteken kívüli) magántárgyalásokra, de nem annyira Eisenhower javaslatáról kíván tárgyalni, amelyet mellébeszélésnek, sőt gyakorlatilag károsnak minősít, hanem elsősorban és mindenekelőtt mint “legfontosabb és legsürgetőbb kérdést” az atom- és hidrogénbomba feltétel nélküli betiltását tartja megvalósítandónak. Eziránt konkrét javaslatot is tartalmaz a jegyzék. Azonban a tilalom betartásának ellenőrzése kérdésében már nem ad semmiféle konkrét megoldást. Mint emlékezetes, az Egyesült Államok két év előtti javaslata, a Baruch-terv egy nemzetközi bizottság teljesen szabad helyszíni ellenőrzését kívánta. A Szovjet ezt annak idején nem fogadta el s most is mélyen hallgat felőle az egyébként annyira bőbeszédű jegyzékben. A szovjet válasz ekként a tárgyalási hajlandóság bejelentésén kívül nem tartalmaz újat, nem mutat érdemleges közeledést az atomkérdésben. Viszont ezúttal sem mulasztja el a Szovjet, hogy önmagát, mint a béke barátját hosszan fel ne dicsérje, miközben így farizeuskodik: “A Szovjet érdekei nem kívánják bármely más államcsoport elleni katonai blokkok és szövetségek alakítását, sem pedig katonai bázisok létesítését más országok területén. A Szovjetunió az államok egymás közti jóviszonyával nem tart összeférhetőnek olyan politikát, amely más országokban felforgató cselekedeteket kíván támogatni és felforgató ügynököket pénzel.” (A Kreml játsza a kis ártatlant, mintha nem tudná, hogy az éppen a Szovjet sorozatos zsarnoksága és katonai megszállásai, valamint folyamatos világuralmi törtetései kényszerítik védelmi felkészülésre a Nyugatot. Rossz lelkiismerete jelentkezik abban is, amikor elárulja félelmét az elrablott országokban hamu alatt parázsló szabadságvágytól s annak felláncolásáért a Nyugatot, elsősorban Amerikát kívánja felelőssé tenni.) Dulles külügyminiszter a jegyzék vétele után rövid nyilatkozatban hangoztatta, hogy a jegyzék reményre ad alapot. Kongresszusi körökben vegyes benyomást keltett a jegyzék. Cole new yorki republikánus képviselő, a kongresszusi atomerő bizottság elnöke kijelentette, hogy tárgyalások lesznek s így remélni lehet. McCarthy szenátor hangsúlyozta, hogy teljes biztonságot nyújtó atom-ellenőrzés nélkül a kérdés nem oldható meg. Dewey Short republikánus képviselő, a képviselőház hadügyi bizottságának szókimondó elnöke ezt a kijelentést tette: “Nagyon szkeptikus vagyok, ha arról van szó, hogy az oroszokkal atom dolgokról tárgyaljunk. És némileg aggódom is, hogy öszszeadjuk atomforrásainkat és kicseréljük atomismereteinket egy csomó veszett kutyával, akikben nem bízhatunk.” | 1954 JANUÁR 3 Vasárnaptól a vasári papis A "papi brigád" ' Az NCWC katolikus hírszolgálat jelenti Bécsből, hogy a Duna és Fekete-tenger közti csatorna építésénél rabszolgamunkát végző 450 romániai és jórészt erdélyi katolikus papból álló “papi brigád”-ot feloszlatták. A közülük életben maradtak nagy részét a konstancai kikötőben hajóra tették és elszállították Odesszába, még mélyebbre a Vasfüggöny mögé, ahol a szovjet sötét homályában eltüntették őket. Az 50 mérföldes viziút építését moszkvai utasításra, ismeretlen okból felfüggesztették. A “papi brigád’’ néhány tagjának, főként aggoknak és munkaképteleneknek, azzal a feltétellel, hogy nem fejtenek ki egyházi működést, megengedték, hogy visszatérjenek Erdélybe vagy a Bánátba. Egy Erdélybe visszatért pap szerint az 1950-ben a Duna-torkolathoz rendelt 450 pap közül 215 vagy meghalt a kemény rabszolgamunkában, vagy megölték. Elmondta, hogy többen különös dinamit-robbantások áldozatai lettek, titokzatos módon a Dunába fúltak, vagy teljes testi legyengülésbe, maláriába, tífuszba pusztultak bele. Az egészségügyi viszonyok a táborban leirhatatlanul kezdetlegesek voltak, illemhely nem létezett, az egész tábor rühességben szenvedett. A kommunista őrök sportnak tekintették, hogy a papokon lövőgyakorlatokat végezzenek. Sokan megsebesültek s némelyek bele is haltak a brutális bánásmódba. “Már kezdettől, 1950-től fogva, mondotta, semmiféle érintkezésünk nem volt a külvilággal és a többi rabszolga-munkástól is teljesen el voltunk különítve. Ezek gyakran szerettek volna érintkezni velünk, hogy lelki vigaszt találjanak, vagy meggyónjanak, de villanyárammal töltött drótsövények és éber fegyveres őrök zárták el őket tőlünk.” A “papi brigád” görög szertartási papokból és Erdélyből és a Bánátból való latin szertartása lelkipásztorokból állt. Az idős lelkész nem közölte a meggyilkoltak neveit, nehogy hozzátartozóik veszélybe kerüljenek. Annyit azonban közölt, hogy a bebörtönzött Pacha Ágoston temesvári püspök kancelláriájának vezetője, Wallner József atya meghalt a táborban. Elmondta azt is, hogy egyik daraktársa, Héber János atya, Pacha püspök titkára volt. Az évekkel ezelőtt letartóztatott és a híresztelések szerint szintén a Fekete-tengeri csatorna építkezéshez elhurcolt nagy erdélyi püspök, Márton Áron sorsáról, hollétéről nem beszélt. Amikor a csatorna-építkezés abbamaradt, a kommunisták a polgárjog visszaadását ígérték azon papoknak, akik hajlandók voltak elhagyni az Egyházat és áttérni a román ortodoxiára. Egyikük sem jelentkezett, mondotta az idős pap s erre történt, hogy valamennyit elvitték Oroszországba. Ahonnan talán sohasem fognak többé visszatérni . . . ★ * + A felszabadító tettek boldog új esztendeje Az 1953-as év nem hozta meg a nagy történelmi fordulatot, amely megteremtette volna a szabadság és igazság békéjét, az igazi békét, amelyet a nyugati szövetségesek az 1941 augusztusi Atlantic Chartertől a háború végéig nem szűntek meg ígérni. Az év azon eseménye, amelytől sokan régóta a legtöbbet remélték, Sztálin halála nem hozott érdemleges változást a Kreml politikájában. Az új vezetők mindenben tovább folytatják a Sztálin 1952 októberi, utolsó nyilvános beszédében kijelölt irányvonalat. Koreában több mint két éves keserves tárgyalás után július 27-én létrejött a feyverszünet, de a békekonferencia előkészítése megrekedt és kérdésessé vált: sor kerül-e egyáltalán egy új elrendezés tárgyalására? A fegyverszüneti tárgyalások hosszú idejét új fegyverkezésre felhasznált ldnai kommunisták, vagy pedig a régi állapot visszaállítását keveslő Syngman Rhee délkoreai elnök által elrendelt támadás bekövetkezhet, de aligha az új év elejére tervezett berlini négyes külügyminiszteri konferencia előtt. Nem jutott előbbre a rabnépek ügye sem. A németországi orosz zónában június 16-án kezdődött felkelést az oroszoknak sikerült vérbe fojtaniok és utána a Nyugat óvakodott olyan kijelentésektől, amelyek annak ismétlésére bátoríthattak volna. Magyarország és más rabországok dolgában is csak csendes, passzív ellenállás folytatására buzdított, hangsúlyozva, hogy a felszabadítást békés eszközökkel kívánja elérni. A berlini konferencia napirendjén az eddigiek szerint csak a német kérdés és az osztrák államszerződés ügye szerepel, miként azt Churchill kívánta, azt remélve, hogy ha egyes kérdéseket sikerül megoldani, aztán “egyik jó dolog szülheti a másikat” megoldáshoz juthat sorra a többi is. Optimisták szerint ha sikerül a német és osztrák kérdést megoldani, döntő változást kell hozzon Magyarország és Románia ügyében is; az osztrák békeszerződés életbelépte után ezt a két országot ki kell üriteniök az oroszoknak s ezzel ez országokban a kommunista önkényuralom elvesztené egyetlen létalapját, megdönthetővé válnék. A magyarok tudják ezt,de tudják az oroszok is . . . Sőt az oroszok tisztában vannak azzal is, hogy Magyarország és Románia kiürítése után a többi rabországokban is meginogna a hatalmuk, azok is szabadulni akarnának tőlük. Már emiatt is érthető, hogy a magyarok nem nagy reménységgel néznek az új év politikai nyitányát jelentő berlini tárgyalások elé. Nem hisznek abban, hogy Malenkov bármit is hajlandó volna feladni Sztálin szerzeményeiből, hogy ezzel épp úgy népszerűtlenné tegye magát a kommunista imperialista moszkvai pártvezérek, mint a pánszláv imperialista orosz generálisok előtt, akikre hatalma támaszkodik. " , Az 1954-es esztendő a tárgyalások éveként indul. Talán velük fog eltelni az egész esztendő, de az is lehet, hogy hamarosan tisztázódik, van-e értelme a tárgyalásnak, van-e remény a megegyezés csodájára? Bármiként is fognak alakulni a tárgyalások, a kommunista zsarnok alatti népmilliók szenvedéseire, a világban dúló igazságtalanság és elnyomás áldozataira gondolva, nem feledhetjük Eisenhower elnök április 16-i nevezetes beszédének azóta ismételten hangoztatott követelését, mellyel szavak helyett tetteket sürgetett a Szovjet őszinte békeszándékai bizonyítására. Legyen az 1954-es év a jó Isten irgalmával és kegyelmével, szavak helyett végre a felszabadító tettek, eredmények boldog új esztendeje! s. A krisztusi letek és a magyar szellem g. szolgálatában áldásos és kegyelemteljes új esztendőt kíván minden előfizetőjének, olvasójának, munkatársának, hirdetőjének és barátjának a