Katolikus Magyarok Vasárnapja, 1954 (61. évfolyam, 1-51. szám)

1954-12-12 / 49. szám

Vol. 61 évf. — No. 49 szám Amerika egyet ’’tolikus magyar h Jop-^p ' a -----------------------­ Catholic Hungarians9 Sunday POSTACÍM: 4160 LORAIN AVENUE, CLEVELAND 13, OHIO EGYES SZÁM ÁRA: 10 CENT KANADABAN 12 CENT í ■•v ' Eltemettük Father Láni Mátyást November 19-én, déli fél egykor íróasztala mellől szólította magához az Úr. A los angelesi Szent István egyházközség megalapítóját, felépítőjét, plébánosát, a híveknek nemcsak lelkipásztorát, de vezetőjüket és atyai jóbarátjukat és segítőjüket siratják, gyászolják Páter Lániban. Huszonhét évvel ezelőtt kezdte meg munkáját, hogy templomot építsen a magyaroknak, hogy le­gyen, ahova összegyűjtse őket, magyar imára, ma­gyar szóra és magyar énekre. Hatalmas munkát vég­zett Páter Láni életében, templomot épített, híveit összetartotta és sok ezer DP hálás szívvel fog örökké Páter Lánira gondolni, aki által ki tudott jutni Ame­rikába és Páter Láni segítségével új életet, új otthont építeni és munkát találni. Hívei hálás szívü rajongás­sal szerették és akármilyen messze is voltak a temp­lomtól, de bejártak a vasárnapi misékre, nemcsak Los Angelesből, hanem a környékről is. Szivettépő zokogás volt a templom, amikor a va­sárnapi misén Páter Nagy József elcsukló­ hangon kihirdette, hogy Páter Láni elhunyt. Ezren és ezren keresték fel ravatalát a halottas­házban. Hétfőn visszahozták koporsóját a Szent Ist­ván templomba, ünnepélyes püspöki gyászmise volt, s itt minden nemzet, aki egyházközségéhez tartozott. Magyarok, németek, spanyolok, mindnek egyformán fájt a szive és hullott a könnye a mindig mindenben segítő lelki atyáért. Tudtuk, hogy milyen nagyon beteg és sokan kér­tük, menjen szabadságra, de Páter Láni a munkának és híveinek élt, válasza az volt: “Ha mennem kell, akkor az oltár elől megyek!” Nem kímélte magát, folyton csak dolgozott és másoknak segített. Folyton tervezett és épített. Legutolsó álma, terve, tervrajz­ban fekszik és az új templom lett. Szülőfalujának templommása itt Los Angelesben felépítve. Ugyan­úgy, ahogy Módoson állt karcsú, fehér tornyával az ég felé mutatva. Kedden reggel tíz órakor volt a temetése. Oly ha­talmas és impozáns volt, hogy Los Angeles történe­tében egyedülálló. Püspökök és száz pap vett részt a temetési szertartásban, 3500 híve és hétszáz autó kísérte el utolsó útjára, órákig le kellett állítani a forgalmat a temetőhöz vivő úton. Sírját virágerdő borította. A búcsúbeszédek zoko­gásba fulladtak." Mindenki számára kimondhatatlan nagy veszteség jó Páterünk halála. Hiányzik életünk­ből az a tudat és mondat, hogy majd Páter Láni segít. Kint nyugszik a Kálvária temetőben, de szelleme köztünk él és mindig-mindig hálás szívvel gondolunk rr­ajd rá imáinkban, ha belépünk az ő általa épített és meglévő menedékünkbe és vigaszunkba, a Szent István kicsi magyar templomba. Köszönjük Páter Láni a segítséget,­­oltalmat, irá­nyítást és szeretetet, amit mindenkinek egyformán juttatott és adott. Emléke örökké élni fog szívünkben! Lázár Rita. 1954 DECEMBER 12 11 Only Catholic Hungarian Weekly L Newspaper jn the United States A tárgyalás kapitulációnak tekinthető AZ OROSZ KÜLPOLITIKA nagy dobpergetéssel összehívta Moszkvába a szerencsésen középeurópai rabországok ügynök-kormányait és tüntetést rendez­tetek velük. Közös beadványt szerkesztettek a krem­lini diktatúrához és kérték, vegyék fel őket egy kö­zös haderőbe, fegyverezzék fel Kelet-Németországot, és az egésznek a parancsnoka legyen valamelyi­k dicső’ orosz generális. Hiába, Moszkvában is megcsinálták a NATO ellenszervezetét, de persze, csak az orosz kaptafa szerint tudták elképzelni. És pedig, csakis, orosz “specialista” generális vezetése mellett. A had­erő központja Csehországban lesz és pedig az átkos, burzsoá monarchia divatos üdülőhelyén, Karlsbad­­ban. Az orosz generálisok is tudják, hogy hol jó élni. Az angol külügyi hivatal szószólója száraz humorral kijelentette: “Nem vagyunk túlságosan megilletődve ettől a bejelentéstől . . . ’ Ami igazság is. Kelet-Német­­országot eddig is felszerelték, hiszen eddig is orosz irányítás alatt állt ezeknek a rabországoknak két és félmilliót kitevő, kényszerített katonasága, amelyet rabszolgatartóinak hatalmáért akarnak szükség ese­tén harcba vetni. MCCARTHY SZENÁTOR körüli izgatott vita végül is döntéshez érkeeztt a szenátusban és amint azt Washingtonban már tudták, McCarthyt Zwicker ge­nerális kihallgatásakor történt kijelentéseiért nem “cenzúrázták” meg. A szenátus olyan­­határozatot hozott, hogy hibáztatja McCarthy szenátort, amiért régebben és a jelenlegi szenátusi vizsgáló bizottsággal szemben erős kifejezéseket használt. A határozatból a cenzúra szó kimaradt. A végső szavazás előtti napon Jenner szenátor fel­szólalásában kérdezte, hogy Flanders szenátor, aki egyike azoknak a szenátoroknak, akik McCarthy “megcenzurázását” szorgalmazták, milyen kapcsolat­ban állott 10 éven keresztül Owen Lattimore-ral és történt-e megbeszélés közte és Lattimore között Mc­Carthy megcenzurázását illetően. Kérdezte, hajlandó lenne-e Flanders nyilatkozni arról, hogy mi volt a kapcsolata Harry Dexter White-tel, Harold Glasser­­rel és Frank W. Coe-vel? A három névről azt állítják, hogy szovjet ügynökök, illetőleg olyanok voltak, akik megtagadták a tanúvallomást kémkedési ügyben. A határozat meghozatala után a tudósítások sze­rint Flanders szenátor engedélyt kért, hogy a szená­tus jegyzőkönyveiből bizonyos kijelentéseit törölhes­sék. Jenner szenátor kijelentette, hogy a kommunis­ták fognak egyedül örülni ennek az egész határozat­nak. Mundt szenátor hozzátette­, hogy a moszkvai propaganda­gépezet most azt hajtogatja, hogy Ame­rika szenátusa megenyhült a bolsevizmus iránt. Flan­ders halkan azt mondotta: kiterjeszti bocsánatkéré­sét a szenátusra és az ifjabb wisconsini szenátorra, (McCarthyra). McCarthy kijelentette, hogy örül, hogy ennek az egész “cirkusznak” most már vége van és folytathatja munkáját, a kommunisták kipiszkálását rejtekhe­lyeikről. A jövő héten már az egyik ipartelepen folytatja kihallgatásait. A Chicago Daily Tribune megjegyzi még, hogy­­a McCarthy ellen kiküldött bi­zottság­ elnöke Watkin­s szenátor és utahi szenátor­­társa Bennet, aki újabb vádakat igyekezett tartalé­kolni McCarthy ellen, a mormonok vezetői és “meg­lepték társaikat azzal, hogy szinte ‘vallásos buzgó­­sággal’ követelték, hogy McCarthyt megrovásban részesítsék.” McCarthy szenátort a határozat egy régebbi vizs­gáló bizottsággal szemben tanúsított magatartásáért és a mostani bizottságról tett kijelentéseiért hibáz­tatta. Azonban egy szó sem esett Zwicker tábornok­ról, akinek a kihallgatásakor használt modor miatt indították meg a McCarthy elleni eljárást. Tehát ha a Watkins bizottságot nem küldik ki, akkor Mc­Carthy nem tehette volna meg a Watkins bizottság elleni kijelentéseket és nem hozhattak volna határo­zatot ... És ha a Zwicker-ügyben nem volt semmi "megcenzurázni"a­való, akkor miért küldték ki a cen­zúra-bizottságot? A MAGYARORSZÁGRÓL ÉRKEZŐ JELENTÉSEK, amelyek mutatják, mit jelent a kommunizmussal való “békés együttélés” és hogy milyen mérhetetlen nyomorúságnak néz elébe ezen a téren a szenvedő magyarság, többször juttatta eszébe az embernek azt a kérdést, hogy vajjon milyen viszonyok uralkodnak Oroszországban? Most aztán megszólalt a legilleté­kesebb ember, az orosz helyettes miniszterelnök, Ma­xim S. Saburov, aki mint az állami tervező bizottság­­elnöke (hiszen­­a kommunizmus alatt tervezni is csak a kommunista vezetőknek szabad) nyilatkozott. Bár óvatosan beszélt, egy-két megállapítása mégis elárul­ta azt, amit nem akart elmondani. Kijelentette, hogy a nehézipari termelést 1940 óta 3-4-szeresére emelték. Ez 3-4-szer több rabszolgamunkát jelent. Viszont a tömegszükségleti cikkek előállításáról már csak igen óvatos általánosságban nyilatkozott, mondván, hogy ez a jelen évben “figyelemreméltó emelkedést” mu­tat. A textiliparban a gyapjúnemű gyártása 7 száza­lékkal és a selyemárué pedig 30 százalékkal emelke­dett az 1953 termeléséhez képest. Viszont, hogy 1953- ban mennyivel volt kevesebb, mint amennyi kellett volna, azt a miniszter óvatosan elhallgatta. Bejelentette a miniszter, hogy ebben az évben óriási új területeket törtek fel és vetettek be. Azonban mo­­zdulási terméseredményt ez alig változtatta meg. Hogyan lehetséges ez? Az állattenyésztéssel baj van, mert a mezőgazdasági kolh­ozokban erre eddig nem vetettek súlyt, sem takarmányt nem szántak erre, sem istállók nincsenek megfelelő mennyiségben. Ez a mentegetőzés a húshiány miatt. De a miniszter vádat és fenyegetést is helyezett el beszédében, mert kijelentette, hogy az állatok ellátásával nem törődtek eddig és még nagyobb lesz a hiány, ha nem sikerül még ez őszön (!) takarmányt szerezni . . . A KÍNAI KOMMUNISTÁK rendkívül otromba és­­ az amerikai társadalmat igen fájdalmasan sértő el­járása nem túlságosan alkalmas arra, hogy emelje a “békés együttélés” iránti hangulatot a Nyugaton és ezt tudták a kommunista vezérek, amikor ezt a hírt közzétették. Az­­amerikai hadifoglyokkal való ci­nikus elbánás nemcsak arra mutat, hogy a kommu­nistákkal való igazi együttélést csak az ismeri meg, aki egyszer fogságukba került, hanem arra is, hogy a kommunisták egészen másra készítenek terveket. A békés együttélésből tehát egyelőre csak együttélés, újabban együttélés készenlétben lett. “Az orosz bizonykodás az együttélés mellett, mind arra irányul, hogy megállítsák a Nyugatot és meg­akadályozzák éppen annak az erőnek a kiépítését, amely nélkül valóban nem lehet az oroszok mellett életben lenni. Amíg a párisi egyezményeket a nyugati államok parlamentjei nem fogadják el, addig minden tárgyalás, amit az oroszokkal kezdünk, tulajdonké­pen kapitulációnak tekinthető.” (The Economist.) A magyar munkás szabadságharca A világ közvéleményében mind erősebbé válik az a meggyőződés, hogy a parasztság olyan méretű pasz­­szív ellenállását igyekeznek a kommunista vezetők el­oszlatni, amilyennel talán még eddig nem találkoztak a szomorú történetű kommunista uralom alatt. Az őszi terméseredmények, valamint a mindenfelől ér­kező hírek a szovjet élelmezés nehézségeiről, rámutat­nak arra, hogy sem a paraszt­ember, sem a munkás ember nem adja verítékét a kommunista uralmi célokért. .Mind élesebben jelentkezik ez most az ipari munka terén is. Bizonyíték rá maga a kommunista sajtó, amelyben a közhangulat erejével akarják megszé­gyeníteni, több munkára és nagyobb gondosságra kényszeríteni a munkapadhoz láncolt dolgozót, aki­ből a szabad munka lehetőségének az elvételével el­tűnt a munkakedv és a felelősségérzet is. Hibás acéltengelyek, csákánnyal fúró helyett . . . Amikor a munkásban nincs meg a szeretet mun­kája iránt, ez történik: “Elkeserítő látvány, ami a Ganz Vagongyár vasforgácsolójában történik. Egy­részt bizonyos ‘tettesek’ a bronz-, acél-, réz-, alumini­um- és szürkeöntvény forgácsot gyakran összekeve­rik, amiből hibás acéltengelyeket öntenek. De vannak ennél szomorúbb esetek is. Megtörténik, hogy új lá­dáknak, amiken lyukat kellene fúrni felhasználásuk végett, egyesek csákánnyal esnek neki és olyan lyu­kat mérnek rájuk, hogy beszakad az oldaluk ...” A budapesti kommunista “Népszava” írta június 27-én. Már a sztah­anovistákkal is baj van . . . Ezt is a kommunista “Népszava” írja augusztusi 18-án: “A Sztálin Vasmű mechanikai üzemében az utóbbi időben elharapózott a fegyelmezetlenség. A Zsandarova brigád egyik tagja, Knechtl Nándor ré­szegen jelent meg az üzemben és amíg a brigád tag­jai szorgalmasan dolgoztak, ő elment aludni az öltö­zőbe.­­ Varga Ferenc és Gál Ferenc köszörűs munka­idő alatt a kocsmában italoztak. Szentandrási Gyula esztergályos pedig figyelmeztetés ellenére hét napig távol maradt az üzemből. A mechanikai üzem dolgo­zói röpgyűlésen megbélyegezték a rendbontókat és Knechtl Nándort megfosztották sztahhanovista cí­métől, majd a többi társával együtt fegyelmi bizott­ság elé utalták őket, ahol mind a hármukat elbocsá­tották.” És ebből a cikkből kitűnik, hogy a munka­helyéről senki sem maradhat el. Ha elmarad, utánuk mennek, hogy mit csinálnak, sőt fegyelmi bíróság elé kerülnek. És a kényszermunka, vagy munkakény­szer­­alól nem kivétel a sztachanovista élmunkás sem. S nem kivétel az alól sem, hogy már a sztachanovista munkásember, akit pedig dédelgettek, torkig lakott az úgynevezett kommunista munkafegyelemmel. Nem horthyista ex-főszolgabirókró !­­. . . A kényszermunkás nem érezhet felelősséget. Hiszen nem vállalta a munkát, hanem kényszerítették. A kommunista “Népszava” panaszolja június 12-én és 24-én, hogyan bánnak a külföldről hozott értékes anyaggal: “A gépiparban egyre több a szerszám­törés. A technológiai fegyelem különösen a forgácsoló üzemekben laza. Egyes dolgozók csak mennyiségi­­ eredményre törekedve, Hübel­e Balázs módjára ‘meg-, eresztik a gépeiket. Van úgy, hogy többszáz forint ér­­í­tékű szerszámot tesznek tönkre naponta. Nagyon sok­­ az eltört, elégett vagy kicsorbult élű szerszám. Kü­lönösen azért okoz nagy kárt a szerszámtörés, mert legnagyobb részük külföldről jön be.” — “Napról­­napra mennek tönkre a Hollandiából és Franciaor­szágból importált fehér és krémszínű bőrök. A mála­­dozó betonpadló csikorog a portól és a drága, kényes bőrök piszkosak és porosak.” És azt is elárulja a Szabad Nép augusztus 17-én, hogy kikkel van baja a kommunista gyárosnak: “Fia­tal szakmunkásokról van szó — nem holmi horthy­­ista vezérőrnagyokról, vagy ex-főszolgabirókról. Eze­ket a fiatalokat jócskán megmételyezte az a felfogás, hogy ‘úgyis mindenkié, tehát elviszem’ és így nem becsülik­­a közvagyont. Ezenkívül nagyon gyakori náluk az anyaggal való pazarlás, a selejtgyártás, a gépek törése, az anyag sűrűn tapasztalható pocsé­kolása.” Amikor a kommunista állam a gyáros, a rendőr, a bíró, a börtönőr és a sirásó, mert mindent államo­sítottak, akkor ezek a panaszok komoly bajokra val­lanak. A magyarsággal nem tudtak olyan könnyen elbánni, mint ahogyan hitték. A kommunista gyár­­igazgatók tehetetlenül nézik, ami folyik. Azt a tu­datlanságot, amit a vezetők hoztak a gyárakba, ed­dig kiegyensúlyozta a magyar munkás tudása. Azon­ban ennek vége. A magyar munkás megálljt mondott a moszkvai ügynököknek. Csak ügyesen forgassa a passzív rezisztenciát. Hogy azért megéljen és éljen, éljen, mert új, szabad magyar munka és új, szabad magyar feladatok várnak ránk a felszabadult magyar hazában. ’Vasás fia alól-vasárnapi^­erih **/ imádkozzunk a Szent­atyáért valamennyien! Vatikánvárosból jelentették, hogy a Szentatya, XII. Pius pápa betegsége ismét kiújult. Szívgyengeség lépett fel és orvosai ag­gódva vették körül betegágyát. A Szentatya 78 éves és életében sohasem kímélte magát. A héten ismét visszatért betegsége, amely a múlt télen súlyos gyomorpanaszokat okozott. Nem tud élelemet venni magához. Ágynak dőlt és betegsége úgy látszik, erősen megviselte a szívét is. Csütörtökön érte a szívattak és órákig súlyos aggodalom nehezedett a Vatikánra. És amikor híre ment a Szentatya betegségének, az egész világ Róma felé fordult aggódó szeretettel. Éjszakákon át a Szent Péter Bazilika előtti tér megtelt térdeplő emberekkel, akik a Szentatyáért imádkoztak. A­ Vatikán generális vikáriusa, Clement Vicara kar­dinális a világ 425 millió római katolikusát kérte, hogy imád­kozzanak a Szentatyáért. Washingtonban Eisenhower elnök, amikor a Szentatya betege­­­ség­éről értesült, annak az óhajának adott kifejezést, hogy a Szentatya bár minél előbb visszanyerné egészségét. Római jelentések szerint a Szentatya nem tud résztvenni a Mária-év ünnepélyes befejező szertartásain. Lapzártakor érke­zett távirat szerint a Szentatya éjszaka valamit pihent, azonban helyzete még mindig súlyos.­­Szent Péter utóda, Krisztus földi­­helytartója ismeri a szen­vedések útját. A jó pásztor önfeláldozó hivatásával járt ezen az után papi szolgálatának 55 éve alatt. De ismert a mai világ is,, amelynek megjavulásáért annyit aggódott és imádkozott Szent­­atyánk. És mint elődei, akik a katasztrófák előtt megműtötték a világnak a kivezető és a borzalmas vérengzéseket elkerülő utat, szakadatlanul könyörögtek, hogy múljon el az emberiség felől ez a megpróbáltatás, úgy könyörgött és imádkozott értünk a jó Istenhez XII. Pius pápa. Most pedig 425 milliónyian imád­kozunk érette. 425 millió katolikus. Imádkozzunk valamennyien. Azért, aki eddig valamennyiünkért imádkozott­. Édesanyám koszorúi a Mária-év befejezésére Mellettem ég az adventi koszorú első piros gyertyája. Édes­anyámra, gondolok, Mária volt a neve. A boldogságos Anya iránti szeretőtben, tiszteletben élt. Az iránta való bizalma éle­tének minden évét Mária évvé tette. A karácsonyba hajló adventi időkben többször érzem közelségét. Mintha most is ébresztene, mint annyi adventi hajnalon, amikor együtt mentünk a rojá­­tékr­a. A megfagyott hó csikorgótt lépteink alatt s felettünk a hold bágyadt fényében ragyogtak a csillagok. Mily jó, hogy Mária menny­be ment. Inyen szép utána nézni a csillagok közé, ő is lát bennünket. Ha eltemették volna, akkor a föld felé kellene tekintenünk, mondotta útközben édesanyám. Lelkünkön át mindég elérhetjük őt, hisz így nincsen röghöz kötött határ, földi mérték. Máskor így szólt: Valakitől hallot­tam, hogy a legjobb bankbetét egy Üdvözlégy Mária. Ez így igaz. Azóta többször gondolok vissza, hogy mekkora is lehetett az ő lelki bankbetétje, mert ismét és ismét érzem ennek, a Mária zsámolyához helyezett könyörgések ki- és átsegítő kamatait. Ő bizonyosan szorgalmas gyűjtő volt és még most is juttat ne­künk kincseiből. Már fiatalon részt vett az egyik vízivárosi zárdatemplom Oltáregyletének a megalapításában és azóta hosz­­szú évtizedeken­ át tartotta karban, javítgatta az oltárteritőket, miseruhákat. Legszívesebben új csipke oltárteritőt horgolt. Min­den gyermekéért (nyolcan voltunk testvérek) hálából új csipke­­terítő került az oltárra. Készült azonban sok jubileumi oltár­­terítő is, amikor millió és millió horgolt szem öntődött művészi mintákba. (Az a terítő, amelyben nem volt egyetlen horgolási hiba sem, az Mária oltár­terítő lett.) Igaz volt az öröme egy-egy újmisés papnak, ha az első szent­miséjére új miseinget kapott, vagy egy gazdagon, hímzett fehér­lila stólát ölthetett magára. Fél évszázadot töltött el édesanyám ebben a hű oltár-szolgálatban s amikor az ötv­en éves jubileu­mon az Oltáregylet, mint akkor még élő alapí­tó tagnak virág­csokrot­­akart átnyújtani, akkor édesanyám a magyar ruhás kis­lányt a díszteremben lévő Mária-szoborhoz vezette és oda tettél v­e­le együtt az ötven éves, önként vállalt munka egyetlen kedves ellenértékét: a virágcsokrot. A dollárgyűjtők talán ki tudják számítani, hogy micsoda hatalmas bankbetét volt az égieknél. A Mária-év lenyűgözött. A mécsesek fényében, a gyertyák lángjában, az oltárokon pompázó virágok között mindig az édes­anyámat kerestem. Alig van olyan kegyszer, szentkép, Mária­­zarándoklat, amely ne idézne fel bennem egy-egy közös, kedves emléket édesanyámmal. Nyolcvanadik születésnapján velem, a nyolcadik gyermekével Mária-Zellbe zarándokoltunk. Mielőtt bementünk volna a bucsusokkal zsúfolásig megtelt kegytemp­lomba, édesanyám illatos mezei virágokat gyűjtött és abból egy kis koszorút font. Ezt a koszorút helyezte a Mária-kegykép zsá­molyához hálájának jeléül. Ez a virágkoszoru talán az ezredik is lehetett , amit édes­anyám a Szűzanya tiszteletére kötött. Az egyik szent év májusi rózsafüzéres első litániáján a pap kezében egy kis feszületet tartva vonult az oltárhoz. Erre a feszületre simult édesanyám első kis rózsakoszomja. Attól kezdve azután naponta friss virág­­koszorú díszítette a feszületet a májusi áj­tatosságokon harminc-, öt éven át. Ebben a zárdatemplomban szokás volt, hogy mindég más-más vendég pap tartottam prédikációt és a litániát. A li­tánia után örömmel vitték haza ezeket a kis koszorúkat a tisz­­­­telendő atyák és helyezték el az imazsámolyuknál. Mindég gyönyörű volt a mi kis házi virágos kertünk május­ban. Illatos volt a virág, amikor leszedtük, vagy az olajfa, vagy­ bazsalikom levél, amit a koszorúkhoz gyűjtöttünk. Mi gyerme­kek szívesen készítettük a hajlékony­ fűzfavesszőt­ és raffia háncsot édesanyánk kezeügyébe és örömmel figyeltük, hogy mi­ként köti koszomba a zsenge virágokat. Amikor kész volt és a templomba vittük, éreztük, hogy az egek harmatja ült a virá­gokon. Még ma is, mintha itt illatoznának körülöttem a nefe­lejtsek, árvácskák, pénzecskék, szekfák, rózsák, orgonák ko­szorú remekei és látom most is a rét virágaiból készült Mária- Zell­ i utolsó koszorút. Igen, édesanyám Mária-koszorút visznek ma is az áhitat mé­lyébe, az adventi piros gyertya bágyadt fényénél. Hallom, mint­ha most is énekelné az Ave Máriát ... Talán rorátéra akar ébreszteni­. . . Grátzer Antal Mit akar Peiping az amerikai foglyoktól? Eisenhower elnök sajtófogadásán nyilatkozott a Koreában foglyul ejtett amerikai katonákról és a kínai kommunisták által történt elítéltetésükről. Beszédét az elnök a riói konferenciának a felemlítésével kezdte, ahol a tárgyalások befejeztével az ame­rikai nemzetek egyetértése még szilárdabb lett, majd ezután arra a körülményre hívta fel a figyelmet, hogy a kínaiak más­két éve kezükben tartják az amerikai katonafiukat. Hogy éppen most tették közzé az elítéltetésükről szóló hírt, annak valami különös oka van. A kommunisták mindent előre kiszámítottan és tervszerűen tesznek. Céljuk az, hogy a nyugati szövetségese­ket megosszák. Ha a kegyetlenül börtönre vetett amerikai hadi­foglyokért most valami olyan lépésre határozná el magát Ame­rika, amelynek révén szövetségeseitől elválasztaná magát, akkor nyilván elérnék céljukat a moszkvai és pejpingi kommunisták. Ha például blokádot hirdetne Amerika Kína ellen, akkor arról is gondoskodnia kellene, hogy a blokád valóban hatásos legyen és tényleg semmi se juthasson be Kínába. Az elnök arra figyel­meztetett, hogy döntésbe mindig higgadtan kell belemenni. Nem lehet elhatározások szülője az indulat, mert ellenségeink talán éppen azért keltik fel bennünk az indulatot, hogy érdekeink ellen tegyünk. Ha a kínaiak most kinyilatkoztatták, hogy 15 amerikai hadifoglyot kezükben tartanak, ezt valamilyen szán­dékkal tették.

Next