Katolikus Magyarok Vasárnapja, 1962 (69. évfolyam, 11-51. szám)

1962-03-18 / 11. szám

JAN 1-63 ISSQR JAMES LENGEN 25 CLIFF ST SOUTH NORWALK CONN Amerika egyetlen katolikus Catholic Hungarians- Sunday magyar lapja ■■ -------- —■ ..... ...... Egyes szám ára: 20 cent KIADÓHIVATAL: EDITORIAL OFFICE: Price of one copy: 20 cent 517 South Belle Vista Ave., Youngstown 9, Ohio, USA. — Telefon: 799-1888 The only Catholic Hungarian Newspaper in the United States 1962 március 15-én idézzük: LEHAJTOTT FEJJEL FÜGG A KERESZT­FÁN A MI URUNK JÉZUS KRISZTUS. Századok haladásának, vergődésének, szenvedésének or­szágába mellett emelkedik fája; mellette vonul el, aki küzd, szenved, fárad. Hitünk, reményünk azt a nagy szót írta föl e fára: Redemptor mundi. DE HÁT MEG VAN-E MÁR VÁLTVA A VILÁG? Nem nézünk-e mi is békét s boldogsá­got kereső tekintettel az égre? Szét vannak-e már törve a békák, melyek szenvedésbe, nélkülö­zésbe, nyomorúságba lánczolják az emberiséget? Eltűnt-e már oldalunk mellől az árny, mely Mefisztóként neveti az ember erőlködéseit? Föl vagyunk-e már szabadítva? Legbensőbb érzé­sünk ellentmondani látszik. Népek, nemzetek törtetve járnak a szabadság nyomában. Meg­­­váltót keresnek. Megváltót bűnből, kárhozatból, halálból. Megváltót földi nyomorból, szenvedés­ből, vergődésből. “Mindnyájan vétkeztek,” mondja erre nézve szent Pál, “s nélkülözik az Isten dicsőségét.” (Rom. 3, 23.) Az apostol e szava fejezi ki a világ végleges rászorulását Krisztusra. LELKÜNK AZ ISTEN KOLDUSA, KEGYE­LEMBŐL ÉL. Az Isten kegyelmének napja leal­­konyodott a világnak; nélkülözzük a fényt, a kegyelem világosságát; nem látunk; elborult lelkünk látóhatára; sötét van; sok fáklyát gyújt a tudomány s mégis és van. Megváltót keresünk, a ki ránk hozza az igazság napját. “Mindnyájan vétkeztünk” s az a vétek ben­nünk hagyta mérges fullánkját; a vérünk tőle lázas s akaratunk gyönge lett. Érthetetlen harc és meghasonlás uralkodik bennünk: az apostoli*. sir, hogy rab, hogy idegen törvény igája alatt áll. Lélek-szabadság! Ki ad téged nekünk? Ezt a Megváltót keressük. AZ EMBERISÉG SZENVEDÉSÉNEK OKA A BŰN, A ROMLÁS E GYÖKERÉNEK KÉT HAJTÁSA VAN: A TUDATLANSÁG ÉS AZ ÖNZÉS. Az egyik az észnek, másik a szívnek lett zsarnoka. Mindkettő alatt nyögünk, de egy is elég ahhoz, hogy szerencsétlenek legyünk. A legelső zsarnok a tudatlanság; eleme a sötétség; kioltja a kettős fényt: a hitet s a tu­dást, megtéveszt s számtalan bajba sodor. Éle­tünk a célok megtestesülése; ha jól igazodunk el feléjük, boldogságra ébredünk; ha nem értünk hozzá, céltévesztett exisztenciák vagyunk. Az örök cél iránt való tudatlanságból hitetlenség lesz; a földi célok föl nem értéséből bajok, for­radalmak, osztályharcok támadnak. Az életcé­loktól fáj a világ feje; nem ismeri az örök célt, mert hitetlenkedik; félreérti az ideiglenes valót s azért rabságban siklik. A­ki ebből megszabadít, az a mi Megváltónk. Ez iránt megegyeznek a világbölcsek és sietnek megváltást szerezni. Quesnay kimondja: “A tu­datlanság fölér a bűnténnyel, az képezi közön­ségesen szerencsétlenségünk forrását; a tudat­lanság a legméltatlanabb álláspont a teremtő­vel, a végtelen értelem örök világosságával szemben.” Igen, “örök világosság”, ez a lelkek világa, ez szabadít föl. A tudomány révén pirkad min­denfelé az igazság fölismerése, s amily mérték­ben haladunk, annyiban szabadulunk. Számta­lan betegségnek vagyunk alávetve, de a gyógyít­hatatlan betegségek száma csökken; a tudo­mány fölszabadít. A természet erői nem respek­tálják az embert, mint a teremtés koronáját; a tenger elsöpri, a villám leüti, minden gomba, spóra harcol ellene; a Szentírás szava, “domi­­namini”, a Mammuth korszakban vajmi szerény érvényesülésnek örvendett; de az ember kiter­jeszti uralmát a tudomány által. DE HOL MARAD A TUDOMÁNYTÓL AZ “ÖRÖK VILÁGOSSÁG”? örök világosság! Ez lesz a mi Megváltónk! Száz évvel öregebbek let­tünk s íme az örök világossághoz közelebb nem értünk; mialatt földi létünket a tudomány, a technika, a komfort szolgálja, addig a legtöbb ember a tudomány nevében Megváltóját az agnózisban, a lemondásban, a nihilizmusban, tehát a tudatlanságban kereste. Az emberi ész a világrejtélyek hét szfinxével körülzárt templomot épített magának s ráírta hitvallását: ignorabimus. E templom küszöbén kuporodik a csalódott, elcsigázott ember; a kol­dusok lépcsőjén ül s ha mégis kedve volna be­térni a templomba imádkozni, csak egy oltárt találna ott benn, a kételynek oltárát. Ez előtt imádkozni nem lehet; a szkepsis Medusa­ feje megdermeszti a szivet, kioltja érzelmeit s lelkére a lemondás éle borul. Ez évben a kételkedők egy része tombol s győztesnek tartja magát és hit­vallásának a nihilizmust fogadja el; a másik fél pedig szenved és sír. Lemondani mindenről, a­mi nagy, szent és fenséges, erre az emberi szív nem képes. Unalomból, undorból, utálatból, le­mondásból meg nem él. Ez a halál érzelemköre. Ebbe a millióbe be lehet a lelket rövid időre so­dorni; de ez csak elszenderedés; mihelyt fölébred benne az élet ösztöne s megszállja őt az alkotás vágya, mihelyt megcsapja őt a halhatatlanság szele, fölébred mámorából s romokat látván maga körül szomorkodik és sir. Valóban sir! Mintha temetési dalt, halotti éneket hallanánk, mely az elpuszult szentélyek körül zokog. Mélységes melankólia vesz erőt a század vezérszellemein; csodálatos fölháborodás váltja föl a dekadens hangulatot: újra hinni, Is­tent szeretni akarnának; valami ismeretlen új után epednek, a­mi kiemelné szivüket a kétség­­beesésből. “Szabadíts meg, Uram, a gonosztól s adj lelkemnek erőt, hogy fölemelkedhessek hoz­zád.” Ez a filozófia Miatyánkra a XIX. szá­m­­ POKLOT CSINÁLTAK A SZIVÜKBŐL s kétségbeesve kiáltottak segélyért, melyet senki sem adhatott nekik. Hitetlenek valának, de gyű­lölték a hitetlenséget; őrült vágy marcangolta a szívüket; mély meghatottság nélkül nem ol­vashatjuk a filozófia jajkiáltásait, melyek akár­(Folytatása a második oldalon.) KI A MI SZABADÍTÓNK? Irta: PROHÁSZKA OTTOKÁR. BERLIN: AZ OSTROMLOTT NYUGATI ÉLET BERLIN (saját tudósítónktól): Berlin még min­dig a Kennedy látogatás lázában ég. Alig pár napja, hogy a fiatal amerikai igazságügyminiszter elhagyta az egykori birodalmi fővárost, melyet egycsapásra sikerült meghódítania; az emberek még mindig róla, és nyilatkozatairól beszélnek. A berliniek új re­ményre kaptak, érzik a Kennedy által képviselt nagy szövetséges támogatását és újult erővel néznek szembe az Ulbricht által emelt szégyenletes fallal. ISMÉT A KOTNYELES KROLL. A kedvezően alakult légkört kevésbbé előnyö­sen befolyásolja azonban Kroll moszkvai német nagykövet széles körben ismertté vált politikai kon­cepciója, mellyel a német kérdést megoldani kívánja. Krollnak a közelmúltban elvei és különös útjai miatt egy izben már Adenauer kancellárral is nézeteltéré­sei támadtak sőt egyesek tudni véltek arról, hogy visszahívása csak napok kérdése. Állítólag nem volt felhatalmazása, hogy önhatalmú tárgyalásokat foly­tasson Kruscsevvel, de a hullámok lassan elsimul­tak és a diplomata visszatérhetett állomáshelyére. KROLL VÉGKIÁRUSÍTÁST JAVASOL. Újabb kijelentései nyomán azonban ismételten vihar tört ki személye körül és a nyugatnémet sajtó, valamint a közvélemény majdnem egyhangúan kö­veteli leváltását. A nemtetszést és felháborodást az váltotta ki, hogy Kroll merőben új elvekkel készült előhozakodni, olyanokkal, melyek az eddig követett politikával szöges ellentétben a reális követelések feladását, a szovjet előtti teljes meghunyászkodást hoznák magukkal. A megalkuvásra hajlamos diplo­mata akinek megbízatása ezek után már több mint kétséges — ahhoz akarta megnyerni a nyugatnémet vezető köröket, hogy egyszers mindenkorra mondjon le Németország jogos néprajzi határairól, ismerje el hivatalosan a keleti zónát, lépjen Ulbrichtékkal diplomáciai kapcsolatba és az egész ötlet megkorná­­zásaképpen nyújtson 10 milliárd márka hitelt Krus­­csevnek tervei megvalósításához. Mindezek fejében természetesen semmit sem kapna, kizárólag a kom­munisták húznának hasznot az egész elgondolásból. Még csak biztosítékot sem kapva a jelenlegi “status quo” fenntartására . . . Berlin a vörösök ölébe hul­lana és Németország kettéosztottsága megpecséte­lődne. Ilyen megoldásba épeszű ember nem egyez­het bele. ‘'Kroll ne játszon Mikulást a mi számlánk­ra! — mondják az emberek és a sajtóhangok. Az­­új Rapallót előkészítő, álomvilágban élő Kroll ezzel a javaslattal saját pozícióját ásta alá és nem kétsé­ges, hogy a felháborodás vihara el fogja söpörni helyéről. Amikor a nem közvetlenül érdekelt NATO partnerek lelkesen és következetesen kitartanak ha­tározott elveik mellett a német kérdésben, akkor nem engedhető meg, hogy egy felelős német diplo­mata meggondolatlanságával, gyermekes naivitásá­val aláássa belülről a nehezen védett vár bástyáit. SZOMORÚ BERLINI SZENZÁCIÓK. Berlin egyébként változatlanul a kisebb-na­­gyobb, de általában szomorú szenzációk városa. A napokban jelentették be hivatalosan, hogy a február harmadikén a keleti övezetbe látogatóba átment katolikus ifjúsági vezető Nelle nem tért vissza Nyu­­gat-Berlinbe, és ezért elfogatásával kell számolni. Ugyanakkor a dánok egy ártatlan turista diákot keresnek az oroszokon, akinek szintén nyoma veszett ,a fal mögött, és azzal fenyegetőznek, hogyha nem adnak hiteles felvilágosítást sorsáról a kommunis­ták, akkor bezárják a koppenhágai orosz utazási és jegyirodát, az Inturisztot. Megrázó az a hír, amely arról számol be, hogy a kettéosztott város keleti övezetében a hatóságok több, a földalatti csatornarendszerben megrekedt menekülő után kutatnak különféle műszerekkel, akik kétségbeesett kísérletük során ott lelték halálukat és oszlásnak indult holttesteik már a közegészséget veszélyeztetik. Már néhányat megtaláltak, és kiszi­várgott hírek szerint körülbelül harmincra teszik azok számát, akik a csatorna útvesztőiből nem ta­láltak kiutat. A CSEHEK FELSZÁMÍTJÁK A TURISTÁKNAK A BÖRTÖNT IS ... Nyugat-Berlinbe érkezett egyébként két turista, egy angol és egy svájci, akik hetekkel ezelőtt tűntek el a német-cseh határ közelében. Séta közben elté­vedtek, a cseh határőrök elhurcolták őket, majd pár hetes fogvatartás után minden vagyonuktól meg­fosztva átadták őket a nyugati hatóságoknak. A ná­luk lévő pénzt és értékeket ellátási költségeik fejé­ben tartották vissza .. . KOMMUNISTA PROPAGANDA AZ AMERIKAI, ANGOL HELYŐRSÉG BOMLASZTÁSÁRA. Nyugat-Berlin amerikai helyőrsége változatlan helytállással látja el feladatát a frontvárosban és nem engedi zavartatni magát semmiféle kommunista propaganda praktikától. Furcsán hangzik talán,­de jólétükről nemcsak a nyugati hatóságok gondos­kodnak. Néhány hónap óta nem kizárólag az AFN (American Forces Network) rádióállomása sugároz az angolszáz legénység épülésére és indulására mű­sort. Ha a legvadabb amerikai tánczenét akarják fogni a GJ-k, akkor egy középhullámú állomásra hangolnak, amely esti 23.50-től 0.10 óráig Dixie Landdel, Elvis Presleyvel, Louis Armstronggal és Duke Ellingtonnal traktálja hallgatóit. Sőt fűszere­zett közbeszólásokkal fokozza a hangulatot. Az adó teljesen az AFN stílusát utánozza, és 1961 augusz­tus közepe óta működik azzal a nyilvánvaló szán­dékkal, hogy konkolyt hintsen a búza közé, hisz stúdiója a falon túl van, Ulbrichtéknál. Ez az egyet­len adó amelyen egyébként a zóna lakossága is büntetlenül hallgathatja az “átkos kapitalista, impe­rialista, plutokrata” tánczenét. A lemezeket jól ke­vert mézes mázba csomagolt mérgező hírek szakít­ják meg, és optimista közlemények a berlini kérdés küszöbönálló megoldásáról. Ulbricht bemondói nyu­gati honfitársaikat mocskolják az amerikai és angol szövetséges katonái előtt. Arra biztatják a berlini helyőrség tagjait, kérdezzék meg német kollégáik­tól, ugyan mit csináltak a háború alatt.. . Az amerikai és angol katonákra azonban nem sok hatással vannak az olyan célzatos méregfalán­­kok, hogy: “Miért fogsz kezet apád gyilkosával, miért véded fattyait?” ... és hasonlók, hasonlóan fenkölt, moszkvai stílusban. Az amerikai várospa­rancsnok sem tiltja meg katonáinak a dühös kis adó hallgatását és nem kap büntetést az a katona sem, akire a túloldalról ráolvasták, hogy előző este őrség­ben egy helyes kis szőkével szemezett.. . Mert ezt is megfigyelik a kommunisták távcsöveikkel. A ka­tonák egyenruhájáról el kellett távolítani a nevüket feltüntető pántot, mert előfordult az is, hogy a kom­munista rádió név szerint molesztálta az amerikai őrség tagjait. Az amerikai parancsnok mindezek ellenére azon a véleményen van, hogy hadd hall­­gasssák csak fiai a műsort, legfeljebb kevesebb gondja van a hétvégi kabaréműsort összeállító had­­seregszínháznak. Megelégedésére szolgál, hogy eddig egyetlen ízben sem fordult elő, hogy amerikai katona kívánságlemez kéréssel fordult volna a vörös stúdióhoz, holott nyugodtan megtehetné és naponta biztatják is a túloldalról. Azt mondani sem kel , hogy arra 15 év alatt nem volt példa, hogy a hely­őrség amerikai katonája keletre szökött volna, el­lenben az elmúlt hat hónapban nem kevesebb mint 600 Volkspolizist kért nyugaton menedékjogot. Tel­jes fegyverzetben . .. . . . impersonal: A magyar szabadság védelmezői és a márciusi ünnep A MAGYAR SZABADSÁG ÜNNEPÉRE KÉSZÜLŐ, MEGINDULT HANGULATBAN szívmelegítő olvasmány az a híradás, amely Spellman bíboros most megjelenő életrajzáról szól. A könyv címe: “THE CARDINAL SPELLMAN STORY.” írója Father Róbert Gannon, S.J., a Fordham egye­tem volt elnöke. Az életrajz egyik fejezete ugyanis Roosevelt elnök és Spellman bíboros közötti beszélgetést tárja az olvasó elé. Spellman bíboros, akkor még érsek, 1943 szeptember 3-án­­átogatta meg Roosevelt elnököt a Fehér Házban. A beszélge­tés anyagát Spellman bíboros foglalta jegyzeteibe. Roosevelt elnök Spellman bíboros előtt már ebben az idő­ben kijelentette, hogy: ‘‘A világot érdekszférákra kell osztani, éina kapja a Távol-Keletet, a USA a Csendes-óceánt, Anglia és Oroszország pedig Európát és Afrikát... Sztálin kapná bi­zonyosan Finnországot, a Balti államokat, Lengyelország keleti részét és Beszarábiát. Nincs értelme annak,” — fejtegette Roo­sevelt elnök az érsek előtt, — “hogy ellenkezzünk Sztálin kí­vánságával, amikor megvan a hatalma, hogy mindezt megsze­rezze. Jobb, ha kegyesen átengedjük neki.” Spellman érsek ekkor egyenesen ezt a kérdést szögezte az elnöknek: Vájjon Ausztria, Magyarország és Horvátország nem kerül-e valamelyes orosz védnökség alá, ha így fejlődnek az események? Roosevelt válasza világosan “igen” volt. A USA és Anglia, érvelt, nem harcolhatnak az oroszok ellen. Ő, Roosevelt, abban bízik, hogy a USA, Anglia és Oroszország között a kényszerű barátságból hamarosan kialakul a valódi és tartós barátság. Az Európai népeknek egyszerűen el kell viselni az orosz uralmat abban a reményben, — mondotta, — hogy tíz vagy húsz év munva képesek lesznek jól élni az oroszokkal. Roosevelt máskor kijelentette Spellman érsek előtt, hogy a Szentatya túlságosan­­ aggodalmaskodó a kommunizmus miatt. Ugyanakkor Roosevelt elnök kifejezte rokonszenvét “a nagy szovjet demokrácia iránt... “Oroszországnak,” mondotta egyik este, amikor vacsora után beszélgettek, “szüksége van védelem­re. Amint tudja, kétszer támadták meg. Ezért kell neki adni Lengyelország egy részét és Lengyelországot Németország egy részével kell kártalanítani...” Az érsek tiltakozott, írja az életrajz, és ezeket mondotta: “Azonban az önök döntése még nem teszi Lengyelország egy részét Oroszországgá, csak abban az esetben, ha a népet is elűzik a földjéről. És az ellene van minden erkölcsnek, hogy ily módon egy népet megfosszanak földjétől, otthonaitól, temp­lomaitól, sőt még talán temetőitől is.” Amikor Roosevelt 1943-ban a teheráni konferenciába in­dult, Spellman érsek óva intette őt, hogy ne tárgyaljon a vörös diktátorral annak az udvarában. Roosevelt csak mosolygott. “Én tudom, hogy kell Sztálinnal beszélni,” mondotta. “Sztá­lin gyakorlati ember, aki csak békére és gyarapodásra vágya­kozik. Az érsek tiltakozott. “Nem bízhat benne,” mondotta. “Sztálin sohasem fog együttműködni ...” ( érvekes, hogy a könyv megjelenésével EGYIDŐBEN AZ OSZTRÁK PUBLICISTÁK EGYIK LEG­NAGYOBBJA ROBERT INGRIM, aki angolul megjelent könyvében a magyar kérdés és a magyar nép megértéséről olyan bensőséges tanúságot adott, ugyancsak idézte Roosevelt­­nek ezt az­ óriási tévedését. Ingrim idézi Roosevelt, 1942 augusz­tus 30-án írott levelét amelyet az elnök William Bul­thez inté­zett, moszkvai követéhez: “Az a sejtésem, Sztálinnak nincs más kívánsága, mint az, hogy biztonságot szerezzen országának. Úgy gondolom, ha mindent megadok neki, amit csak meg tudok adni és semmit nem kérek ellenszolgáltatásként, ez esetben a “noblesse oblige” alap­ján semmit sem fog tenni, hogy önmagát megszégyenítse, hanem dolgozni fog egy olyan világért, amelyben a demokrácia és a béke lesz az úr ...” ÉRDEMES MEGVIZSGÁLNI, HOGY EZEK A FI­GYELMEZTETŐ SZAVAK, amelyek az újabbkori történe­lem egyik legóriásibb politikai tévedésére mutatnak rá, mikor hangzanak el. Kruscsov most akarta rávenni a nyugati kor­mányfőket egy újabb csúcskonferenciára és csak az amerikai elnök kétséget nem tűrő, határozott állásfoglalása után vonult vissza és egyezett bele abba, hogy a leszerelési tárgyalások kül­ügyminiszteri konferenciával kezdődjenek. A figyelmeztetés el­hangzásakor kerül a közvélemény elé a szovjet-kínai válság, amelynek kiéleződése ugyancsak nagy óvatosságra int, mert mindinkább növekszik azoknak a megfigyelőknek a száma, akik állítják, hogy habár az ellentét és válság a kommunista tábo­­rokon belül zavarodást és gyengülést okoz, ez a kommunista veszély természetét, jelentkezzék ez Kruscsev vagy Mao Cze­­tung programjában, egyáltalán nem változtatja meg. Érdekes ez a figyelmeztetés azért is, mert akkor hangzott el, amikor Kruscsev becsapta a Nyugatot a hosszan előkészített és várat­lanul robbantott, levegőben folyó atombomba kísérletekkel. A hosszú ideig folyó atomtilalmi tárgyalásokban bizakodó Nyu­gat, nem vitás, egy kísérleti ütemmel elmaradt. Most pedig kí­sérletezése esetén, Kruscsev már bejelentette, újabb atomrob­bantási kísérletekkel válaszol majd a Szovjet. POLITIKAILAG AZONBAN A LEGÉRDEKESEBB AZ, hogy ezek a figyelmeztetések akkor hangzanak el, amikor Sztálin valódi természetrajzának leleplezését és azoknak az iga­zolását, akik a Sztálinnal való tárgyalásoktól óva intettek, nem kisebb szakértő végezte el, mint maga Kruscsev. Azok után a leleplezések után, amelyeket Kruscsev a XXII.-ik pártkongresz­­szuson, Moszkvában előadott Sztálinról, lehet csak valóban fel­mérni Spellman bíboros éles ítélőképességét. Valamint azt a szörnyű tévedést, amibe Roosevelt elnököt tájékoztatói, tanácsa­dói és barátai belevitték. Bármilyen szerény is fórumnak a mi lapunk, a VASÁR­NAP, mégis meg kell szólaltatni ezen a fórumon is a magyarság köszönetét, amivel szívünkből adózunk Spellman bíborosnak. A Spellman életrajz adatai között feljegyzett Roosevelt kijelenté­sek lesújtóak. Azok a népek, amelyek most már valóban tíz és nemsokára húsz éve óta szenvedik a szovjet irgalmatlan, pusz­tító, jogfosztó, nemzetgyilkoló uralmát, tanúsítják vértanúik és menekültjeik révén, hogy milyen kétségbeejtően tévedett az ő szempontjukból Roosevelt, amikor azt állította, hogy ezek a népek “képesek lesznek” tíz-húsz év múlva “jól élni az oroszok­­­ kal...” Milyen kevés bölcseséggel kormányozzák a világot! — kiálthatunk fel ezeknek a kijelentéseknek az olvasása után, ha­­ az amerikai elnök feltételezte, hogy az orosz életszínvonal felett magasan, ezeresztendős, nemzeti önállóságukban kifejlő­dött és kialakult szabad népek a tíz, esetleg húszéves sztálini­­ uralom után képesek lesznek az oroszokkal “jól élni”. Sok (Folytatása a harmadik oldalon.)

Next