Katolikus Magyarok Vasárnapja, 1979 (86. évfolyam, 1-50. szám)

1979-09-30 / 37. szám

p 1979. szeptember 30. | KATOLIKUS MAGYAROK VASÁRNAPJA Néhány kevésbé ismert szó szeretett anyanyelvünkről Rómában nyelvtudományi világkongresszust tartottak. Ezen a kongresszuson hatvanhárom ország nyelvészei és tudósai vettek részt. Ez a szám megközelítőleg a kisebbik fele a világon létező összes országoknak, népeknek. A kongresszus világjelentőségét azonban nem lehet pusztán a rideg számok tükrében szem­lélni. Különösen akkor nem, ha figyelembe vesszük, hogy ezen a kongresszuson elsősorban a kultúrnemzetek képviseltették magukat.­­ Még világosabbá válik, ha abból a tényből indulunk ki: voltaképpen hány nyelven is be­szélnek a világon? Sattore spanyol tudós sze­rint 2976 nyelven! Ha tehát elfogadjuk azt a feltételezést, hogy a kongresszuson képviselt hatvanhárom ország mindegyikében egynél több nyelvet beszélnek, a 2976-os számot akkor sem tudnánk még csak meg sem közelíteni. Hiszen a Bibliát — amely pedig a legolvasottabb könyv a világon — csak 1326 nyelvre fordították le, tehát Lattore szerint a világon létező összes nyelvnek nem egészen 45 százalékára! Azt is figyelembe kel venni továbbá, hogy nyelvi szempontból a kultúrnemzetek jóval egysége­sebbek, mint a fejlődő országok civilizálatlan népei. Az aránylag már csekély lélekszámú in­diánoknak például 1200 nyelvjárásuk van, a szintén alacsony lélekszámú néger törzsek pedig 700 nyelvjárást használnak. Viszont 13 olyan kultúrnyelv létezik, amelyet egyenként több, mint ötvenmillió ember beszél. Ezeket az adatokat azért tartottam szükségese­­nek elöljáróban ismertetni, hogy a nagy jelen­tőségű kongresszus lefolyásának egyik fontos eseményét méltóképpen tudjam kidomborítani. A kongresszus ugyanis az egyes nyelvek évszá­zadokon át tapasztalt fejlődésének történetét, fejlődésük fokát, valamint azok jellemző ele­meit tanulmányozta, így megállapította, hogy a kulturálatlan nyelvek igen nagy százaléka vagy egyáltalán nem, vagy csak alig mérhető módon fejlődik. Ugyanis alig számbavehető fejlődés csak azoknak a kulturálatlan népeknek nyelvé­ben észlelhető, amelyek a kultúrvilág valamelyik határmezsgyéjéhez közel fekvő területen élnek, s így önkéntelenül is annak hatása alá kerültek. Ezzel szemben mennél kulturáltabb egy nyelv, minél több fejlődési elemet szívott fel idők fo­lyamán magába, annál inkább tapasztalható annak a nyelvnek állandó fejlődése.* rrd­o«* m A nyelvészeti kutatások úgy képzelhetők el, ha a valóságnak legalábbis a megközelítésére alkalmas összehasonlítási alapot teremtenek. Az összehasonlítás alapja viszont az olyan nyelv, amelynek kultúrnívója a legmagasabbak egyi­ke, és amelynél a fejlődés állandó jellege vitán felül állandóan kimutatható. Az ilyen nyelv ki­válogatásánál tehát nem az a legdöntőbb, melyik a legelterjedtebb nyelv a világon, hanem az a körülmény, melyik az a nyelv, amelyiknek szó­kincse és nyelvezete a nyelvtudomány jelenlegi ismeretei mellett a legmagasabbak egyike, — amely tehát összehasonlítási alapul felhasznál­ható. A kongresszus feladata volt a már kiválo­gatott kutatási főnyelv mellé olyan kultúrnyelv kiválogatása, mely, mint kisegítő kutatási nyelv, erre a nagyvonalú feladatra vitathatatlanul al­­­kalmas. Annak a napirendi pontnak a tárgyalása ke­retében, hogy a nyelvészeti összehasonlító ku­tatások során melyik kultúrnyelvet válassza a kongresszus a kutatási főnyelv mellé kiegészítő nyelvül, az egyik olasz kongresszusi kiküldött, mint előadó, kimerítő felszólalásában a magyar nyelvet ajánlotta. Az előadó szerint ugyanis a magyar nyelv olyan fejlett nyelv, amely erre a tudományos kutatást célzó nehéz feladatra leginkább alkalmas. Szerinte a magyar nyelv szókincse, formagazdagsága, nyelvezete, dalla­mossága, kifejezéseinek választékos és mégis könnyed volta teszi ezt a nyelvet a szóban levő feladatra tökéletesen megfelelővé, és a már használatban levő kutatási főnyelv melletti fon­tos kiegészítő feladat betöltésére mindenképpen alkalmassá. A világ minden részéből egybegyűlt kong­resszusi kiküldöttek, tudósok és nyelvészek pe­dig az olasz nyelvtudós előadói javaslatát hosz­­szas és beható, mélyreható vita után tökélete­sen magukévá tették, egyhangúlag elfogadták, és ezzel az oly sokszor lebecsült magyar nyel­vet emelték erre a valóban megtisztelő magas világrangra! Ha az itt, Amerikában elég nagy számban élő szórványmagyarság körében feltennénk a kérdést, vajon kinek volt tudomása a magyar nyelv ebbeli kiváló adottságai tekintetében, me­lyek ezt a nyelvet a tárgyilagos szaktudomány eléggé fel nem értékelhető álláspontja szerint a világ összes nyelvei közötti ilyen rendkívüli megtisztelő helyre emelték, azt hiszem, a nyelv­­tudomány területén jártas szakemberek kivéte­lével igen sovány eredményt kapnánk. A ma­gyar nép széles rétege ugyanis egyáltalában nincs tudatában annak, hogy drága anyanyel­vében milyen nagyszerű értékeket, kincseket birtokol, amelyekre feltétlenül büszke lehetne, és büszkének kellene is lennie! Nincs még egy nép, amely annyira szétszór­tan él ezen a kerek világon, mint a magyar, és nincs még egy nép, amely éppen ezért annyira szükségelné az összefogást, a faji öntudat min­dennél fontosabb és mindennél előbbre való el­mélyítését, ápolását, mint a magyar. Hozzávető­leges becslés szerint a világon élő magyarok száma tizenötmillió. Ez a szám pedig azt jelenti, hogy a magyarság egyharmada a mai országha­tárokon kívül található. ‘ * A­­régi Nagy-Ma­gyarország területén pia élő kisebbségi magyarok még aránylag­ kedvező helyzetben vannak, mert a mesterséges ország­határok által elkülönített szomszédság őket az anyaországtól teljesen mégsem választotta el, és így bizonyos vonatkozásban valamelyest még­is csak élvezik. Ennek a jelentősége pedig álta­lános magyarsági szempontból el nem vitatható, kulturális téren pedig azért hasznos, mert a törzsmagyarsággal rokoni keretek között élvén, ebben az irányban az ártó hatás kevésbé tud érvényesülni. Másként áll a helyzet az országhatároktól tá­­vol eső, a világ minden táján szétszórt, tehát itt, Amerikában élő magyarság esetében is. Ezek­nél az óhazai faji és nyelvi hatás nem tud ér­vényesülni. Könnyebb azonban a helyzet ott, ahol nagyobb települések keretében jelentő­sebb számban él együtt a magyarság. Az ilyen vidékeken ki tudja alakítani a maga önálló faji, nyelvi és kulturális életét, saját oktatás, saját irodalom és saját sajtójának hatékony közre­működésével. Viszont nehezebb ott a helyzet, ahol a magyarság egészen szétszórtan él, és­­ így az együttélésből fakadó előnyöket nem tud­ja értékesíteni. Ott a segíts magadon, az Isten is megsegít elve alapján az idősebb generáció vállára nehezedik a súlyos felelősség, hogy a felnövekvő újabb generáció faji, nyelvi, kultu­rális igényeit a saját hatáskörében biztosítsa. Ezen a vonalon tapasztalható — sajnos — a legfájóbb hiányosság. Már­pedig ez az igen sajnálatos állapot előbb-utóbb katasztrofálisan­­ vészes vérveszteségekhez vezet. A példák egész tömege áll előttem. Azok annyira fájdalmasak és elszomorítóak, hogy azokat mélységes lelki megrendülés nélkül nem tudnám papírra vetni. De szükségtelennek is ítélem, mert közismertek. Én itt egyébként is csak alvó lelkiismeretet szeretnék ébresztgetni. Magyar lelkiismeretet, szunnyadó, honfiúi lelkiismeretet! Harangot sze­retnék kongatni. Még nem a tizenkettedik órá­ban! Vészjósló lelkülettel azt óhajtanám, ha­­minden magyar, akit illet, számot vetne, azzal, a pusztulóban-veszendőben levő fajtánk iránti szent kötelességgel, mit tett eddig az utódok magyarnak megtartása érdekében?! Nem érez-e mardosó lelkiismeretfurdalást, nem tapasztal-e ágaskodó felelősségtudatot?! Félreértés ne essék! Tökéletesen tisztában vagyok vele, hogy ebben az új hazában, amely oly szívesen és szeretettel tárta ki a menekülők előtt a kapuit, gyengéden hónuk alá nyúlt, bé­kés otthont, fehér kenyeret, gondtalan hazát adott nekik, kéretlenül megbecsülte, önzetlenül talpra állította őket, tudom, hogy szent köteles­ségek merednek az újonnan ideérkezettek elé. Elsajátítani az új nyelvet, bekapcsolódni a ter­melő és építő munkába, társadalmi és közösségi, állampolgári életbe, őszintén és becsületesen helytállni, egyszóval egész emberként, magyar lelkiismeretességgel az állam megbecsült és de­rék polgárává válni, igen, ez elkerülhetetlenül magától értetődő feladat. Csakhogy ez a nemes és tisztes, felelősség­­teljes, tiszta lelkiismeretet ébresztő, elsődleges kötelesség semmiképp sem zárja ki azt, hogy e mellett annak becsületes, példás teljesítése mellett ne törekedjem szívvel-lélekkel az enyé­im magyar mivoltának megtartására és megőr­zésére! Nem zárja ki azt, hogy ne törekedjem az állam nyelve mellett az áldott anyanyelv , •művelésére­ is, legalább írásának és olvasásának elsajátítására! Ahány nyelvet tudsz, annyi em­bert érsz! — tanultuk gyermekkorunkban. Az , anyannyelvre pedig, de különösen az olyan mo­­z­­gasztos,­­anyanyelvre, a világ összes nyelvei­t közti olyan élvonalbeli anyanyelvre, mint a mienk, amelyre csak büszkék lehetünk, száz­­- szorosan áll ez a mondás! Az­­ anyanyelv joga — mondta Mindszenty hercegprímás — egyébként is a legtermészete­sebb emberi és egyéni jog, és ha semmi más örökséget nem is hagyhatunk gyermekeinkre, az ősi dic­ső nyelvet, amelyet az anyatejjel szív­tunk magunkba, ne hagyjuk elveszni! Nincs lehangolóbb, nincs elszomorítóbb, mint ha még a szülők életében megszűnik a gyermekeknél az édes hazai nyelv. A költő is hangos szóval harsogja a nagyvilágba: r: ’ Magyar vagyok, magyar! ' Magyarnak születtem. Magyar nótát dalolt A dajka felettem. A magyarnak százados hibája, hogy nemcsak nem értékeli, de szereti lebecsülni a saját fajá­val, népi életével összefüggő vonatkozásokat, így például alig akad még egy nép a világon, amely a szentek és boldogok olyan véget alig érő sorával büszkélkedhetnek, mint a magyar. De vajon hány magyar büszke erre a szinte párját ritkító, csodálatos sorozatra? Alig található még egy nemzet ezen a földön amelynek dicső történelméhez annyi nagyszerű fegyvertény fűződik, mint a mi nemzetünkéhez De végképp nincs még egy nép ezen a kerek világon, amely a keresztény kultúra védelme, az európai civilizáció megmentése érdekében másfél századon át mellét kifeszítve, annyi er­kölcsi és anyagi, annyi véráldozatot hozott vol­na, mint a magyar! Az 1456. évi nándorfehér­vári világraszóló diadalt még ma is hirdeti szerte e­z egész világon a pápa által elrendelt déli harangszó. A világot bejáró ennek a ha­rangszónak hangjára vajon kinek dagad ma már a kebla ennek az egész világot ámulatba ejtő helytállásnak fönséges emléke nyomán? Avagy ki tudja azt, hogy a magyarság nép­­dalköltészete.a­ leggazdagabb­,ezen a földön, és az egyetlen, mondd és értsd: az egyetlen ezen az egész világon, amely a népi élet szépségeit, szokásait tökéletes hűséggel tár­ja a világ elé? Ki értékeli ezt, ezt a párját ritkító népi kincset? Íme:­­ennyire gazdag a magyar nép történel­mében, nyelvében és szokásaiban egyaránt. Ke­vés, nagyon kevés nép vallhat magának annyi kimagasló­­értéket. Hálát várni, elismerést re­mélni ezekért a tettekért utópia. A mór megtette a kötelességét, a mór mehet! Ezzel fizet a világ! De legalább mi, magyarok legyünk büszkék őseink dicső tetteire. Idézzük gyermekeink, le­származzottaink emlékezetébe azokat a magasz­tos történelmi időket, amikor nagy és hatal­mas, világszerte tisztelt volt a magyar. Leg­alább az ő keblük feszüljön, az ő szívük dob­banjon a jogos önérzettől, és ez a büszke tör­ténelmi múlt adjon nekik fokozott ösztönző erőt magyar mivoltunk méltó értékelésére. Ne a je­len gyászos szemüvegén át becsüljük népünket és nemzetünket! A jövő, a majdani szebb és nemesebb, verőfényes és napsugarasabb, bizto­san remélt áldásos jövő legyen hitünk megin­gathatatlan záloga. Ezért a dicsőbb, ezért a fen­­ségesebb jövőért éljünk és küzdjünk! Dr. Riesz Lajos Anyanyelv nélkül nincs haza! * Annyit írtak anyanyelvünkről már, és én még­is megkérdezem: mi is az az anyanyelv? Miért ragaszkodunk hozzá? Mi közünk van nekünk, emigránsoknak édes anyanyelvünkhöz? Lehetetlen merőben új gondolatokat papírra vetni, de én most megpróbálom elmondani, mit érzek, amikor idegenben magyarul beszélhetek. Először is visszacseng bennem gyermekkorom apró kis örömei, melyeket édesanyám, édes­apám, testvéreim vagy azok által kaptam, akik szeretettel vettek körül. Azután az iskolai em­­lékeim térnek vissza hol humorosan, hol szo­rongásteli percekkel ,— amint az diákok életé­ben megtörténik. Ugyanígy gondolok az imádsá­gokra, énekekre és kedvenc dalaimra, melyeket csakis édesanyámtól tanult nyelven mondhatok el teljes emberként, szívvel-lélekkel felbuzdul­va, nekitüzesedve és egészen átadva magam anyanyelvem drága igézetének. Nem tehetek róla, de idegen nyelven csak dadogás az imád­ságom, vonyítás az éneklésem és siralmas a dalolásom! Miért ragaszkodom hozzá? Már azoknak, akik­nek „kenyere” az anyanyelv? Itt idegenben na­gyon fontos körömszakadtáig ragaszkodnunk sa­ját anyanyelvünkhöz úgy, hogy gyermekeinket is megtanítjuk rá! Nemcsak azért, hogy így mint kétnyelvű emberek (annyi ember, ahány nyel­vet beszél!) a haza számára nem vesztek el, hanem, hogy továbbadói lesznek ők is a sajátos magyar örökségünknek. Végül: mi közünk van nekünk, emigránsoknak magyar anyanyelvünkhöz? Készakarva emelem ki, mert látszólag hátat fordítottunk, amikor el­hagytuk szülőföldünket! Legalább annyi, mint az otthon élőknek. Mert aki nyelvében magyar, feltehető, hogy szívében is az. A szív- és nyelv­magyarság együtt jelenti a magyart! A szív- és nyelvmagyarság a haza! Magyarország! Ezért tehát mindenütt, ahol magyarul beszélünk a vi­lágon, Magyarország egy része van jelen. Van­ úgy azonban, hogy hazai emléktárgyak­kal szépen díszítjük otthonunkat, s büszkén mu­togatjuk különösen idegen látogatóink előtt, és dicsekszünk vele, hogy „otthonunk, kis Magyar­­ország!”, de gyermekeink nem értenek vagy még inkább r­ém bes­zélnek magyarul! Tudom, hogy pironkodunk emiatt, de ez nem elég. Ha nem magyarosítjuk vissza őket idejében, akkor meddő,a­ mi magyarságunk is! Ezért kell, hogy közünk legyen a magyar nyelvhez, és harcol­nunk kell érte, hogy velünk és utódaink által mindig épüljön a MAGYAR HAZA! Flórián Tibor, közismert nagy írónk és köl­tőnk egyik írásában kimondotta, hogy „Anya­nyelv nélkül nincs feltámadás!” Én azt mon­dom, hogy nincs haza! Rajtunk áll vagy dől e nagy gondolat testet öltése, kiút Trianon gya­lázatos megcsonkításának börtönéből, és a szov­jet megszállás ránk erőszakolt „barátságának” a lerázása! Isten minket úgy segítsen, hogy anyanyelvünkben mindig egyek legyünk! Ma­gyarok. Amíg magyarok élnek, Magyarország ta­vaja, Lajossy Sándor Rovatvezető: Bátori János 5. oldal • Tűz ütött ki a Duna Intercontinental szállodában augusztus 10-én, pénteken este. Az épület második és nyolcadik szintjén — tehát egymástól távol, egyszerre — keletkezett tűz közepes anyagi kárt okozott. A tűz egy halálos áldozatot követelt, és több sérülés történt. A rendőrség vizsgálja a tűz okát. M­ EK: Görögország csoportelső Az elmúlt szerdán játszották le Athénben a döntő fontosságú Görögország—Szovjetunió mérkőzést az Eu­rópa Kupa VI. csoportjának elsőségéért. A kemény ta­lálkozón a hazaiak szerezték meg a győzelmet 1-0 arány­ban, ezzel a csoport bajnokai lettek. A másik két csapat Magyarország és Finnország ebben a csoportban, kettő­jük mérkőzésére október 17-én kerül sor. Finnországnak ugyancsak meg kell mérkőznie Moszkvában a Szovjet­unióval, ennek a két találkozónak azonban már semmi jelentősége nincs, csupán a visszavágás fűtheti a ma­gyarokat a Helsinkiben tavaly elszenvedett 2—1-es ve­reségért, az oroszokat pedig a július 4-én Helsinkiben történt pontveszteségért. Papíron a finnek ugyan még bajnokok lehetnek a csoportban, erre azonban — szabályos körülmények kö­zött — semmi esélyük sincs. Kétszer mennek idegenbe, és mindkét ellenfelüket fűti a visszavágás tüze. Azonkí­vül a görögök gólaránya is kitűnő. A görögök megérdemelten szerezték meg a cso­portelsőséget. Otthonukban minden mérkőzést megnyer­tek, ezen felül azonban képesek voltak Budapesten dön­tetlent elérni Magyarország ellen. Az oroszokat két vá­ratlan pontveszteség érte: az egyik a már említett, 1—1- es döntetlen Helsinkibe, a másik pedig a magyarok ellen Tbilisziben. Magyarország a helsinki vereséggel és a bu­dapesti, görögök elleni döntetlennel kizárta magát az esélyesek sorából.­ Az NB I hatodik fordulója ismét nagy felfordulást okozott a táblázaton. Nagyobb meglepetés ugyan nem volt, idegenben csak két csapat tudott győzni: a Honvéd Dunaújvároson és a Tatabánya Budapesten a Volán ellen. A nagy érdeklődéssel várt Videoton—Ferencváros rangadó döntetlenül végződött Székesfehérváron, így a zöld-fehérek megőrizték első helyüket. A hatodik for­duló eredményei: DEBRECEN—DIÓSGYŐR 2—1; ÚJPESTI DÓZSA—MTK-VM 4—0; PÉCSI MSC—SZÉKESFEHÉRVÁR 2—0; RÁBA ETO—PÉCSI VSK 2—1; ZALAEGERSZEG—SALGÓTARJÁN 2—0; VASAS—BÉKÉSCSABA 5—0; VIDEOTON—FERENCVÁROS 2—2; DUNAÚJVÁROS—HONVÉD 0—1; VOLÁN—TATABÁNYA 1—3. A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA ! A hetedik fordulóra szombaton, lapunk zárta után kerül sor. Ezúttal kettős rangadó lesz a Népstadionban, először a Honvéd—Vasas, majd a Ferencváros—Újpesti Dózsa mérkőzéseket bonyolítják le. Ugyanakkor vidéken két helyi rangadó is lesz: Székesfehérváron a Videoton fogadja a MÁV Előrét, míg Pécsen a vasutasok játsza­nak az MSC ellen. A budapesti rangadóknak nagy jelentősége van az élcsoportban. A tavalyi bajnok Újpesti Dózsa győzelem esetén felzárkózhat, míg egy esetleges vereséggel egy időre kiesik az első helyekért folytatott harcból. A Fe­rencváros győzelem esetén megerősíthetné első helye­zését, habár egy döntetlen sem lenne rossz üzlet ebben az esetben. A hetedik forduló részletes műsora: Honvéd—Vasas; Ferencváros— Újpesti Dózsa; Di­ósgyőr—Békéscsaba; Tatabánya—Rába ETO; Pécsi VSK —Pécsi MSC; MTK-VM—Salgótarján; Videoton— Székes­­fehérvári MÁV Előre; Dunaújváros—Debrecen; Volán— Zalaegerszeg.★ Az elmúlt szerdán rendezték az idény első „kupa­napját”. A magyar csapatok — a Diósgyőr kivételével — a vártnál gyengébben szerepeltek. A Bajnokok Európa Kupájában (BEK) az Újpesti Dózsa a Megyeri úton csak nagy keservesen tudta legyőzni 3—2-re a csehszlovák bajnokcsapatot, a Duda Prahát. A Kupagyőztesek Euró­pa Kupájában a Rába ETO 2—0 arányú vereséget szen­vedett Torinóban a Juventussal szemben. Az UEFA-ku­­pában a Ferencváros 3—0-ra kikapott Szófiában a ha­sonló nevű együttestől, míg a Diósgyőr bravúros győ­zelmet aratott Bécsben a nagy hírű Rapid ellen 1—0-ra. A visszavágókra október 3-án kerül sor.­­ •d )£ •g :h »3 ai » 0 sí •A rA A n X A 6 £ b • 3 *•[ * vk Kj if a '­ zt •fi A 1. Ferencváros6 3 3 — 12— 79 2. Honvéd6 3 2 1 12— 88 3. Videoton6 3 2 1 13—108 4. Vasas6 3 1 2 17—137 5. Pécsi MSC6 3 1 2 10— 67 6. Debrecen6 3 1 2 10— 87 7. Rába ETO6 3 1 2 9— 97 8. MTK-VM6 2 3 1 7— 87 9. Diósgyőr6 3 — 3 13—106 10. Újpesti Dózsa6 3 — 3 15—136 11. Zalaegerszeg6 3 — 3 8— 76 12. Székesfehérvár6 2 1 3 7— 76 13. Békéscsaba6 2 2 2 9—116 14. Salgótarján6 1 4 1 10— 85 15. Tatabánya6 2 1 3 9—105 16. Pécsi VSK6 1 1 4 4—103 17. Volán6 1 1 4 7—153 18. Dunaújváros6— 1 5 6—161 k­m 3 :3

Next