Katolikus Magyarok Vasárnapja, 1981 (88. évfolyam, 1-50. szám)

1981-01-11 / 1. szám

1981. január 11. KATOLIKUS MAGYAROK VASÁRNAPJA DR. HALMOS MILÁN: Az 1980-as év fejfájára A világpolitika problémáinak megoldásáva két nagyra becsült testület foglalkozik hivatás­szerűen: a politikusok és a katonák. Azt, hog milyen jó munkát végeznek, mindenki bárm­ior megítélheti a mindenkori világhelyzetbe Valljuk be, ez a kép sose volt túlságosan ra­gyogó. E két tiszteletreméltó testület egymás kölcsönösen — keresztben és hosszában —­­ nem állhatja. A legérdekesebb az, hogy e köl­csönös ellenszenv okai tekintetében mindkettő­nek igaza van. A katonák azt állítják, hogy a politikusok jellemtelen, szájjártató emberek akik a zavart és bajokat megcsinálják, elfutnal előlük, s megoldásukat reá hagyják a katonák­ra; a megoldás után pedig azonnal a helyre magaslatára emelkednek. El kell ismerni, hogy ezen állításban mély bölcsesség rejlik. Ezzel szemben a politikusok úgy vélekednek, hogy a háború sokkal komo­lyabb dolog annál, semhogy azt egyedül csak a katonákra lehetne hagyni. Valljuk be, ez az állítás sincs minden bölcsesség híjával. Mi ezen­nel átengedjük a döntést kettőjüknek! Az ám! El ne feledkezzünk még egy ténye­zőről, amely ugyancsak kötelességszerűen fog­lalkozik gondok és bajok megoldásával! IDő­­ neve, és a szellemi tehetetlenségben, gyógyít­hatatlan lustaságban szenvedők örömest hagy­ják reá gondjaikat: oldja meg az idő, ha már egyszer ők maguk nem is tudták, meg nem is akarták megoldani. A katonák és politikusok kötélhúzásából hol egyik, hol másik fél kerül ki átmenetileg győz­tesen. Az utolsó fél században leginkább a dél­amerikai és afrikai államok operettpolitikáiban kerültek felül a katonák. Ezen országokban ugyanis a katonáknak más feladatuk úgysem akad, mint hatalomra segíteni azokat az állam­főket, akiket pár év múltán ugyancsak ők fog­nak eltávolítani. Kivétel, persze, mindenhol akad; van úgy, hogy katonai államcsínyek az egész nemzet ja­vát szolgálják, amint ezt a legutóbbi törökor­szági példa is bizonyítja. Vannak esetek, ami­kor a politikusok hazájukat a tönk szélére jut­tatják; ilyen alkalommal mégis csak jobb, ha véres forradalom helyett a katonák ragadják meg a gyeplőt. Az emberiség nem szívleli a középutat; szíve­sen esik egyik végletből a másikba. Vannak országok, ahol a katonáknak mukkanni sem szabad, sőt: a saját dolguk végzésébe is hozzá nem értők ütik be unos-untalan az orrukat. Er­re akad pár szép példa fogadott hazánk törté­netében. A sokak által tévedésből jó elnöknek tartott Truman — akinek horizontja alig ter­jedt túl egy divatárukereskedő panorámáján — egyből félreállította e század kétségtelenül leg­nagyobb amerikai katonáját, McArthurt. E bölcs és keresetlen mozdulatával a távol-keleti poli­tika alakulását egy fél évszázadra eldöntötte, aminek a levét Amerika még ma is issza. Ennél még szomorúbb iskolapélda Vietnam. Józan ész alapján valamely ország csak akkor lép háborúba, ha azt meg is akarja nyerni; ha nem, akkor eleve nem lép bele. Ha úgy lép háborúba, hogy azt nem meri megnyerni, vagy pusztán azért vívja, hogy azon egyesek pénzt keressenek, akkor az illető ország vezetői vagy őrültek vagy gazemberek! Nos, a vietnami háborúba politikusok, papok, jámbor emberbarátok, holdkóros idealisták, filmszínésznők, utcai csőcselék, hosszú hajú, szennyes, kábítószerrel élő ifjúság, valamen­-­­­nyien beleszólással bírtak; e háború irányítá­­­sában azoknak volt a legkevesebb szavuk, akik-­­ nek ez a hivatásuk — a katonáknak. Amerika politikusai e teljesítményükkel túltettek a tör-­ ténelem legrosszabb hadvezérein, az osztrák tá-i homokokon, akiknek butaságára — Napóleon­na­i szerint — oly halálos biztonsággal lehetett szá­mítani, mint arra, hogy éj után nappal követ­kezik. E bölcs elöljáró beszéd után lássuk, mit ol­dottak meg a végéhez közelítő 1980-as esztendő problémái közül a politikusok, a katonák és­­ az idő? Minden esztendőnek bőven jut abból a terhes örökségből, amit az előző év hátraha­gyott. Emlékezzünk csak vissza, miként sóhaj­toztunk egy évvel ezelőtt a 79-ből örökölt ha­jók fölött! E fent említett három problémameg­oldó tényező közül egyedül csak őfelsége, az IDC teljesítette a norma egy részét, amennyi­ben átsegítette a túlvilágra Irán trónfosztót sahját. Ő is elmondhatja, szegény, hogy homok­ra épít az, aki létét Amerikára építi. E szabály alól csupán egy közel-keleti állam kivétel. Az elnökválasztás majd csak akkor fog prob­lémamegoldást jelenteni, ha az új elnök, Santa Claus módjára, boldogító ajándékot fog elő­húzni zsákjából Amerika alaposan csalódott né­pe számára. Mire ezt meg is tudjuk majd ítélni, addigra legalább még két évvégi cikket fog valaki írni e lap hasábjain .. Az iráni és az immár krónikussá vált közel­­keleti kérdés mindössze annyiban változott, hogy az iraki háborúval még bonyolultabb lett. Úgy látszik, ezek a régi, ismerős melódiák az em­beriség számára igen unalmasakká váltak, mert Clio, a történelem múzsája egy bús, lengyel melódiát kezdett el pengetni lantján. Azt, hogy ettől a fájdalmas daltól kinek a szíve fog meg­hasadni, egyelőre még csak sejtjük, alighanem a derék lengyel népé! Az ember ott tart, hogy lassan már egy fületlen nadrággombot sem mer lefogadni arra, hogy Amerika — hangzatos kijelentésektől eltekintve — más egyébbel is fogja támogatni ezt a jobb sorsra érdemes, bá­tor, hivő népet! Ott a riasztó példa: Afganisz­tán. Ez a vitéz kis nép nemcsak kesztyűt dobott a bolseviki óriás képébe, hanem bele is tüzelt. Egy esztendő múltán ez a behemót állam min­den csontjában érzi az afgán háborút, mind a mai napig. Az amerikai politikai vezetés számára az afgán háború csallóközi szerencseként jött a szovjet ellenfél fékentartására. Ennek az üs­tökön ragadásához kettő kellett volna: katonai fölény, amit a két utolsó adminisztráció elkár­tyázott, és­­ bátorság. Ha ezek megvannak, Ame­rika egy jó forró vietnami kemencét süthetett volna be a Szovjetunió számára. Sajnos nem ez történt. A szovjet—afgán sakkjáték még ma is folyik, de benne Amerikának mindössze a kiütött paraszt szerepe jutott. Szóval a balgák szerencséje, mint történelem­formáló erő most is megjelent, a kihasználásé­hoz azonban ész és bátorság is igényeltetik Hogy is mondta annak idején az öreg János bácsi? ,,A’ kéne, meg egy kis eső!” Pedig az afgán bonyodalmak még az 56-os magyar szabadságharcnál is kedvezőbb lehető­séget kínáltak. A helyzet kihasználásához nem lett volna szükség napóleoni zsenialitásra. Mind­össze vissza kellett volna emlékezni, mit is tett a Szovjetunió a tőle irdatlan messzeségben levő Észak-Vietnamért abban a háborúban, ahol Ame­rika reputációját vesztette! A Szovjetuniónak akkor esze ágába se jutott, hogy Amerika meg­torlással is élhetne! Ezzel szemben Ameriká­ban elnöktől újságkihordó­ fiúig mindenki az atomháború hisztériájában él. Merőben más elbírálás alá esik a lengyelek ellenállása a kommunizmussal szemben. Ame­rikát és az egész nyugati világot súlyos erköl­csi felelősség terheli Lengyelország esetében. Ez a nép a Nyugat bátorítására húzott ujjat Hitlerrel. Cserbenhagyták, elpusztult. A nagy győzelem után Roosevelt és Truman elnökök belementek abba, hogy a Szovjetunió által meg­csonkított és német területekből összefoltozott Lengyelországot az isteni demokrácia helyett a kommunizmus alá rendeljék. S most, amikor az egykori szövetséges csapatai készen állanak a lengyel nép lerohanására, Amerika és a Nyu­gat „fenyegetőzik”, hogy ez az invázió súlyos következményekkel járhat! E fenyegetésekből azonban hiányzik a katonai intervenció lehető­sége. Ha mindez nem lenne egy nép számára tragédia, akkor nyugodtan kacagni, sőt: rö­högni kellene fölötte. A Szovjetunió hatvanegy­­n­éhány éves története nem tanította meg Ame­rika vezetőit arra, hogy a Szovjetunió csupán egy nyelvet ért, egy dolgot tisztel: a kemény öklöt és a töltött fegyvert. Ha pedig ez hiány­uk, akkor lapuljunk, mint a nyúl a fűben, mert­­ Kreml urai pukkadásig fognak rajtunk nevetni. Gyermekkoromban egy öreg falusi nénitől hallottam, hogy akit Isten verni akar, annak elveszi az eszét. Most annak vagyunk tanúi, amikor valaki bibliai mondásokkal és emberi jo­gokról való fuvolázással meg akarja győzni az iroszlánt, hogy nem szép dolog másokat össze­­tépni. Van egy kétezer éves latin közmondás, amit iberális professzoroknak, jámbor prédikátorok­na­k és lógós hajú hippiknek egyaránt érdemes tennen megtanulni: Ha békét akarsz, készülj a háborúra! A tartós béke legszilárdabb támasza az erős katonai felkészültség, ami a támadni szándékozót eleve elriasztja! 1980. december 12. Áz sárén kss Ai egyház nyilatkozata Közzétették az ukrán katolikus egyház római szinódusának a záródokumentumát. A legfon­tosabb, hogy ez az okmány teljesen semmisnek nyilvánítja az 1946-is úgynevezett lembergi szi­nódust. Annak idején ezt a szovjet kormány kényszerítette ki, és ez alkalommal az ukrán katolikus egyházat feloszlatták, és beolvasztot­ták a moszkvai pátriárka vezetése alatt álló orosz ortodox egyházba. A mostani, december 3-i keltezésű dokumentum leszögezi az ukrán katolikus egyház teljes egységét Rómával, is­mételten utalva arra, hogy a 46-os összejöve­tel csupán egyes ukrán katolikus papok és a szovjet kormány műve volt, azt önkényesen nyilvánították szinódusnak, és a résztvevőké az ukrán egyház és az ukrán nép ellensége kényszerítették erre az összejövetelre. Az ukrán püspökök római nyilatkozata el­mondja még, hogy a Szovjetunióban az ukrán­ katolikus egyház, a 46-os beolvasztás ellenére is létezik, mint földalatti egyház. Az ukrán püspököket II. János Pál pápa is fogadta, ő megáldotta. Miként közvetlenül 1946 után XII Pius pápa, úgy most II. János Pál pápa is, jo­gilag megerősítette az önálló ukrán egyházat A római szinóduson az egész világról 15 ukrán püspök és metropolita vett részt, új püspökö neveztek ki Philadelphiába és Chicagóba. DR. SZENTMIKLÓSY ÉLES GÉZA: Kifutunk az időből A történelem írja és rendezi azt a drámát, mely végkifejlődése előtt áll Lengyelországban. A szovjet megfélemlítési propaganda óráról órá­ra fokozódik, mert a tét nagy, és a válságot a kommunizmus nem tudja megoldani, mert az nem a lengyelek, hanem a kommunizmus­­válsága. Akár beavatkozik Moszkva, akár nem,­­ előbb vagy utóbb veszít, mert a kommunizmus nemcsak politikailag és gazdaságilag, de ideoló­giailag is megbukott. Korrupttá rothadt, és már­­ senki sem hisz benne és senki sem lelkesedik érte. Fegyverekkel ideig óráig össze lehet tar­­t­­ani, de fegyverekkel sem hitet adni, sem ter­melni nem lehet. Milovan Djilas, Tito ellenlábasa az Új osz­tály című munkájában jósolta meg az ún. appa­­ratcsikok, a pártvezetők, a bürokraták és tech­nokraták új uralkodó osztályának a kifejlődé­­sét, melyek örökletessé fognak válni. A tiszt­ségek, állások és a vele járó juttatások apáról fiúra szállnak, úgy, mint történt a nyugat-euró­pai feudalizmus esetében. A hatalom korrum­pál, abszolút hatalom abszolúte korrumpál. Ez az ami történt Lengyelországban, ahol a 49 ke­rületi párttitkárból több mint húszat felmen­tettek állásából. A felszín alatt igen heves kettős küzdelem megy végbe. Egyrészről az uralkodó párt és a nép között, mely feltétel nélkül támogatja a Szolidaritás szakszervezetet, és a termelés fej­lesztéséhez szükséges reformokat követel, más­részről a párton belül is küzdelem folyik azok között, akik az ország stabilizálása érdekében reformokat akarnak, és azok között, akik erő­szakkal akarják a párt egyeduralmát vissza­állítani. A Szovjetuniónak az az álláspontja, hogy a lengyel kommunista párt oldja meg a problémákat, de ha az nem tudja, vagy nem­­ Kreml ínyére cselekszik, akkor ő beavatko­zik, mert Moszkvát nemcsak a kapzsiság és­­ lefolyásának növelése vezeti, hanem beteges világuralmi törekvése is. . Képzeljük el, hogy a Szovjetunió végül is­­ elhatározza magát Lengyelország megszállásá- ]­ra, de mielőtt ezt megteszi, át kell tekintenie az egész látóhatárt, és mit kell akkor figyelem- |­­e vennie.­­ A Szovjetuniótól keletre mindjárt ott van­­ Kína, melynek határain még 1967-ben csak 1­25 hadosztályt vonultatott fel a mai 46 helyett. ] A kínaiak közben nukleáris hatalommá lettek, és Amerikával is közelebbi kapcsolatba léptek. Mindenki tudja, hogy a Szovjetunió jobban fél Kínától, mint a Nyugattól. A következő, amit látnak, az Afganisztán, ahová hat hadosztályt küldtek be. Az eredmény várakozáson aluli, és a jövő sem kecsegtet sok reménnyel. Moszkva veszélyes játékot folytat a Közel- Keleten is. Irakot támogatja, de Iránt is meg­nyerni igyekszik. Szíriával barátsági szerződést köt. Ötvenmillió muzulmán lakik a Szovjetunió déli határán, nem messze Irántól, Pakisztántól és Törökországtól, ahol a muzulmán testvériség uralkodó politikai és vallási erő. Nem szívet melegítő érzés a Kreml részére az, sem, hogy a NATO Nyugat-Németországban Moszkvát és Leningrádot elérő rakétákat he­lyezett el, annak ellenére, hogy a Szovjetunió harminc hadosztállyal rendelkezik Kelet-Euró­pában, melyek közül nem mind megbízható. Tény az is, hogy a Szovjetuniót nem kimon­dottan barátságos hatalmak veszik körül, azon­kívül Amerika harminc éve nem volt ennyire hajlandó katonai hatalmának a növelésére. Lengyelország megszállása a hetente végén, jelentené, végleg elriasztaná az európai kom­munista pártokat. Moszkva kénytelen-kelletlen viselhetné a húszbilliós lengyel adósságot a napi nyolcmilliós kubai támogatás mellett, és kérdés, tudná-e vállalni a Perzsa-öböl és afrikai ka­landjainak költségeit akkor, amikor a nemzet jövedelem csak 65 százaléka az Egyesült Államo­kénak, aminek 14 százalékát költi fegyverke­zésre Amerika 5 százalékával szemben? A Szov­jetuniónak 1,5 milliós hadseregre volna szük­sége a lengyel megszálláshoz, ugyanannyira, mint egy NATO elleni háborúban. A legfontosabb kérdés, van-e ma olyan erős hatalom, mely kockázatossá és veszélyessé ten­­né a Szovjetuniónak háborús kalandokba való bocsátkozását? Mert ha nincs, akkor hajlandó e­z belső gyengeségét leplezendő támadó kül­­politikát folytatni. Ezért szükséges Amerika fegyverkezését sür­gősen fokozni, mert különben kifutunk az idő­rül, és akkor nem tudjuk a Szovjetuniót meg­­állítani. A kommunizmus így is, úgy is eltűnik, le vigyáznunk kell, nehogy előbb tönkretegyen bennünket. I Megjelent WASS ALBERT: A kastély árnyékéban című műve a Vasárnap kiadásában. A könyv első kiadása 1943-ban a budapesti Révai Kiadónál látott napvilágot. A leghíresebb és legsikeresebb Wass Albert-könyv kíméletlen őszinte­séggel tárja föl azt a folyamatot, melynek során a XIX. század liberális légkörében az ősi magyar föld, Erdély, kezdett átcsúszni a jövevény oláhság kezébe. Megdöbbentő korrajz, bátor leleplezés, nagysze­rű lélekábrázolás, izgalmas meseszövés — mindezt nyújtja Erdély nagy írójának 37 év után most máso­dik kiadásban megjelent könyve, A kastély árnyékában Megrendelhető a Vasárnap könyvosztályán: 1739 Mahoning Ave., Youngstown, 0. 44509 Ára: 12 dollár, plusz 60 cent portó 3. oldal KISa értesítés szerysl. Az újságolvasók köréből mind gyakrabban érkez­nek hozzám levelek, amelyek szerény írásaim gyűj­teményes kiadását sürgetik. Ezen „felhívás a keringőre” nagyon megtisztelő, de az anyagi kockázatot csak akkor vállalhatnám, ha egészen széles körű­ biztatást kapnék. 250—300 oldalas könyvre gondolok: „Lángok és lidércek” címen jelentetném meg. Komoly novellá­kat, vidám karcolatokat és egy történelmi kisregé­nyemet adnám közre. Árat nem jelezhetek, hiszen az igénylések számától függ. Véleményt és előjegyzést alábbi címemre kérek: GYULA LEMKE 301—4275 Grange St. BARNABY, B. C. V5H 409 CANADA (2) KAPHATÓ KÖNYVEK Könnyű L.: Egy költő visszanéz (képekkel).... $ 6.­­Könnyü L.: Tamási monográfiája (képekkel).... $ 6.­­Könnyű L.: "’OS év Tamásiban (1339—1444) (képekkel) ......................... $ 6.­Könnyű—Gy. Kásás: Külföldi magyar képzőművészek ............................................... $ 7.50 Könnyű—Gy. Kásás: Hung, artists outside Hungary ................................................ $ 8.50 Könnyű—Shirley—Ősze: Gilgamesh (illustr.) $10.— Ugyanaz, kézirat kiadás ............................. $ 6.— Csomag, portó könyvenként ............................. $ 1.— AMERICAN HUNGARIAN REVIEW 5410 Kerth Road St. Louis, Mo. 63128, USA MEGJELENT! MEGJELENT! Az emigrációs magyar könyvkiadás nagy eseménye! MIHÁLYI GILBERT — DUNAI ÁKOS: ÉL János Pál, a vasfüggöny mögül jött pápa II. János Pál pápa életéről szóló első, magyar nyelven írt könyv — életrajz —, sőt, talán dokumen­tumgyűjteménynek is nevezhető szépirodalmi mű, a Vasárnap legújabb szenzációs meglepetése. Már maga a cím is magában foglalja az értékes könyv tartalmát: „A vasfüggöny mögül jött pápa”, aki végigszenvedte a háború és kommunizmus ezernyi megpróbáltatását, mely az Istenben való hitét napról napra növelte, erősítette. Aki közénk jött, hogy — amint az előszóban olvasható — „... dinamikus egyéniségével fölrázza a fásultakat, s igazi evangé­liumi emberként a legelhagyatottabbakért is szót emel ...’-ben. Az írók a könyv első fejezetében, a váratlan konklávé váratlan választása cím alatt részletesen leírják a körülményeket, miként lett Karol Wojtyla Róma püspöke, valamint Szent Péter utódjaként II. János Pál pápa. A további fejezetekben az írók az olvasó elé tük­rözik a pápa gyermekkorát, ifjúságát, diákkorát. A fiatalembert, mint egyetemi hallgatót, aki megismer­kedik a nehéz munkás élettel, de a nehéz testi munka nem kedvetleníti el, hanem színdarabok írásával, elő­adásokkal vigasztalja elcsüggedt társait. A könyv minden oldala színes élőképként vetíti az olvasó szemei elé a legfőbb pásztor, a Szentatya mindennapos életét, aki nem követi a régi szokásokat, s nem hordja fején a hagyományos tiarát, hanem krisztusi egyszerűségével, s nagy szeretettel a szívé­ben hirdeti Krisztus tanításait. Szinte lépésről lépésre le van írva a Szentatya világevangelizációs útja. Az utolsó fejezet: A Szentatya és Magyarország A lengyel pápa és Mindszenty kapcsolatának fejte­getése méltó befejezés. Megrendelhető a Katolikus Magyarok Vasárnapja könyvosztályán, 1739 Mahoning Avenue, Youngs­town, Ohio 44509. Ára 15 dollár és 1 dollár portó.

Next