Katolikus Magyarok Vasárnapja, 1988 (95. évfolyam, 19. szám)

1988-05-15 / 19. szám

JAM 189 HELEN M SZABLYA 4416 - 134TH PL S E BELLEVUE V.A 98006 Stirling György. Románia a lejtőn Tovább romlik az erdélyi magyarok helyzete Vigyázó szemünket Erdélyre vetve, mind tragikusabb jelenségeket kell látnunk: a hírek, amelyek a Királyhágón túlról érkeznek hozzánk évről-évre aggasztóbbak. Az összkép sötét. Egész Romániában olyan állapotok uralkodnak, hogy olyanok normális viszonyok közt más országban elképzelhetetlenek, legfeljebb háborús állapotban. De hisz’ hadiállapot van: a nép és Ceausescu végképp szembekerültek egymással. S a zsarnokságtól leginkább erdélyi véreink szenvednek. A Human Events című washingtoni konzervatív hetilap legutóbbi számában ,,Rumania: a Country Slowly Falling Apart” címmel figyelemreméltó cikk jelent meg Charles T. Powers tollából, aki mint a Los Angeles Times tudósítója járt a közelmúltban Bukarestben. Az amerikai újságíró kitűnő megfigyelő és írása azért is tarthat nagyobb érdeklődésre számot a különböző lapokban egyre gyakrabban olvasható romániai helyzetképeknél, mert nemcsak az élelmiszerhiányt és a ceausescui személyi kultuszt teszi szóvá, hanem a felszín alatti jelenségeket is észreveszi. És azokat mérlegelve állapítja meg, hogy Románia rendkívül nehéz évek előtt áll: mint azt a címben is jelzi, ezeknek súlyos következményei lehetnek, akár az ország szétesését is okozhatják. Ha pedig valahol valaki ennek csak a halvány lehetőségét is fölveti, nekünk arra figyelnünk kell! Powers azzal kezdi, hogy egy helybéli informátorával akart beszélgetést folytatni a román fővárosban, de az illetővel nehezen tudott megállapodni a helyszínben. Magánlakásról szó sem lehetett, mert a külföldieket állandóan figyelik és bajba került volna, akit otthonában meglátogat. Ugyanígy nem jöhetett szóba az, hogy utcán vagy valamelyik parkban sétálva beszélgessenek, mert a mindenfelé cirkáló titkosrendőrök ott is könnyen megláthatják őket. Viszonylag még a legjobbnak látszott egy sokak által látogatott nyilvános helyen találkozni, ahol a zsúfoltság némi biztonságot nyújtott. Itt csak arra kellett ügyelni, nehogy éppen egy beépített lehallgatókészülék mellé üljenek. Miután jól körülnéztek, egy-egy csésze tea mellett indult meg a beszélgetés. — Mi mindannyian betegek leszünk ettől — sóhajtott fel az amerikai tudósító bukaresti ismerőse. — Beleőrülünk ebbe valamennyien, kivéve „őt” és körét. Az amerikai újságíró tudta, kire gondol társa. Az ,,ő” Bukarestben csak Ceausescura vonatkozhat, akinek még a nevét sem akarják — és merik — kimondani, de akit mindenki okol a nyomorúságos állapotokért. „Mindenki” alatt persze a köznép értendő, mert Ceausescu környezete lefölözi mindennek a javát és bőven akadnak talpnyalók, akik szüntelenül zengik dicsőségét. „Legszeretettebb vezér”, „halhatatlan látnok”, „Kárpátok arany embere”; ezek még az átlagos tömjénező jelzők közé tartoznak, de a bukaresti járókelők ennél cifrább szövegű transzparensekkel is találkozhatnak úton-útfélen, szerte a városban. A feliratok és a Conducator emelet magas képei különösen januárban szaporodtak el, amikor a „szeretett vezér” hetvenedik születésnapját ünnepeltette. — Hogyan vélekednek róla az emberek? — kérdi Powers. Partnere elhúzza a száját: — Gyűlölik! Ne feledjük, Bukarestben vagyunk, Nagy-Románia fővárosában, nem pedig valahol Erdélyben, kisebbségi vidéken! Ceausescu 23 évi uralom után ma már saját népe előtt is olyan népszerűtlen, hogy ebben alighanem élen jár az egész világon. De ki csodálkozhat ezen? Az amerikai újságíró aznap sétált a piacon: a hentesboltok nagy része zárva volt s amelyik kinyitott, az sem árult mást, mint zsírt és valami szürke kolbászfélét. Ha néha látni csirkét, csak szárny és láb kapható. (A java exportra megy.) Krumplit hónapok óta senki sem látott az üzletekben. Csak sárgarépa, cékla, hagyma és apró alma jelenti a választékot. A legfontosabb élelmiszerek — hús, vaj, cukor és főzőolaj — már hetedik éve csak jegyre kapható. (A fejadagok vidékenként változnak, de általában fél liter olaj és fél kiló cukor jár egy személynek havonta.) Az sem újság számunkra, hogy egy család (négy személy) havi energiafogyasztása nem haladhatja meg a 35 kilowattot — lakásonként egy darab negyvenes villanykörte , és háztartási gépekre, mosásra, vasalásra, televízióra már semmi se jut. Igaz, ez utóbbi nem sok örömet okoz, mert a napi két órás(!) adásidő nagy részét Ceausescu dicsőítése tölti ki. A hajdan olajban gazdag Romániában havi 25 liter a belföldi autósok benzinadagja, de néha ezért is nyolc-tíz órát kell sorban állni. Az autóbuszokat gázüzeművé alakították át, a tetejükön két ormótlan gáztartálylyal közlekednek. Bukarest képéhez hozzátartoznak még az ablakokon kinyúló vas kályhacsövek, mert a központi fűtéses házakban fagypontot mutat a hőmérő. Mint ahogy nincs éjjel közvilágítás se: az utcák koromsötétek, és aki mégis megkockáztatja, hogy kimerészkedik, könnyen ütközhet rendőrjárőrbe s akkor minden papírját ellenőrzik, honnan jött, hová megy? Mint háborús időkben... * Még hosszan lehetne sorolni a rengeteg kellemetlenséget, bosszúságot, amivel a Ceausescu-rendszer megkeseríti az állampolgárok életét, de ennyi is elég ahhoz, hogy érzékeltessük: milyen rajongással tekinthet a nép „szeretett vezérére” Folytatás a 2. oldalon Győzelem háború nélkül ..1999: Victory Witout War" címmel jelent meg volt elnökünk, Nixonnak legújabb könyve. Tehát olyan ember írta, aki valamikor elég magasan állt ahhoz, hogy jól és nagy távlatban láthassa a világot. A könyv nagy vízió. Sötét, félelmetes, amit, úgy látszik, hogy meglehetősen kendőzetlenül tár honfitársai és a világ elé. Nem szokványos világpolitikai szemléletet tartalmaz. A XXI. század felvázolásával bizony Nixon nagyon fejbeveri az álomvilágban élő amerikaiakat és az ígéretes reménység szivárványhídján át Moszkvába sétálgatókat. Mert az új ezred kezdetén a világ legnagyobb veszedelmét az oroszokban látja. Ironikus világmagatartásnak bélyegzi azt a jelenséget, hogy „amikor az orosz fenyegetés nagyobb, a tőle való félelem kisebb!" Ezért könyvében mindjárt arra figyelmezteti Amerikát és vele az egész világot —, „nehogy rosszul értelmezzük Gorbacsovot!" Mert az az érzése Nixonnak, hogy helytelenül értelmezzük azt, aki Nyugaton sokak képzeletét megragadta, sőt elérheti azt is, hogy megragadja mindenkiét. Ugyanis bizonyos, hogy Gorbacsov külpolitikája minden elődjénél ügyesebb és finomabb — állítja Nixon. S ha a hazai drámai reformja sikerül, akkor sokkal termékenyebb, gazdaságosabb Szovjetunióval fogunk szembenézni. Sokkal félelmetesebb ellenfél lesz, mint ma! Akik úgy vélik, hogy a Szovjetnek gorbacsovi fejlődése Amerika javára válik: tévednek, rosszul értelmezik az USA és Szovjet viszonyát véli Nixon. A gorbacsovi időszak kezdete nem jelenti az USA-Szovjet vetélkedés végét. Inkább a veszedelmesebb kezdetét jelzi: a szuperhatalmak közötti versengés újabb állapotát. Gorbacsov egyénisége minden elődjénél jobban figyelmeztet bennünket arra, hogy veszélyünkre alábecsültük a Szovjetet. Hogy Gorbacsov is elismeri a Szovjet gyengeségét? Igaz. Ám ez egyáltalán nem annak jele, hogy ő nem hisz a szovjet rendszerben! A Szovjet Gorbacsovban végülis olyan vezetőt kapott, aki belátta, hogy gazdasági növekvés nélkül az ország nemzetközi helyzete egyre gyöngül és katonai ereje folyton sorvad. Már Kínában is azt mondották Nixonnak, ha a Szovjet nem áll a változtatás útjára, a következő évszázadban Moszkva, mint nagyhatalom megszűnik lenni. Nos, Gorbacsov ezt tudja — hangsúlyozza Nixon. Nehogy bekapjuk azt a csalétket —,újra figyelmeztet bennünket az író —,hogy Gorbacsov konzervatív versenytársai a gorbacsovi újításoknak ellenségei! Annak a látszatnak a keltése, hogy Szovjetben „a galambok és a karvalyok marják" egymást, a Kremlen belül ismert régi szovjet trükk! Ne engedjük magunkat elbolondítani kipofozott áruval? Ezek ugyanis Gorbacsovnak nem azért ellenfelei, mert ők konzervatívok, hanem mert a hatalmát akarják! Cím, ürügy a hatalomért való küzdelemhez. Semmi esetre sem szabad megengednünk. — emeli fel figyelmeztető szavát Nixon —. Folytatás a 8. oldalon Támadás a romániai falvak ellen Romániában a nyilvánosság elé jutott az a nagyszabású terv, amely szerint az ezredfordulóig fejlett mezőgazdasági-ipari központokat hoznak létre és ezzel mintegy eltörlik a város és a falu közötti különbséget, hogy biztosítsák az ország minden részének harmonikus fejlődését. Mindez nagyon szépen hangoznék, ha nem jelentené egyúttal azt is, hogy körülbelül hétezer falut lesepernek a föld színéről. A jelenleg mintegy 13 ezer vidéki településből — tervek szerint — az ezredfordulóra nem marad több, mint öt-hatezer. A bukaresti vezetésnek az a célja, hogy az ún. „szisztematizálással” és a családi házak építésének betiltásával 350 ezer hektárnyi megművelhető területet nyerjen. A falusi lakosságot családi hajlékaiból lakótelepi emeletes házakba költöztetik majd, közös konyhával és egészségügyi helyiségekkel. Mindez természetesen része a diktátor által meghatározott demagógiának a „sokoldalúan fejlett szocialista társadalom építésének és a haladásnak a kommunizmus felé” jelszó értelmében. Ceausescu megújította azt a korábbi törekvését, hogy a vidéki értelmiség azon részét, amely naponta ingázik a környező városokból, erőnek erejével a falvakba költöztesse. A falusi lakótelepek építése ezt a célt is szolgálja. Mihne Berindei, az emberi jogok romániai helyzetével foglalkozó liga szóvivője Párizsban így nyilatkozott a tervről: ,,Az egésznek az a célja, hogy szétrombolják a román falvakat, hogy szétbomlasszák a román társadalom hagyományos alapsejtjét, a családot. Ennek a tervnek sehol sincs párja." Nyilvánvaló, hogy a falvak megszüntetésével egyidőben eltűnik sok ezer templom is. Romániában 1981-ben hirdették meg az új mezőgazdasági forradalmat, amelyet eddig a súlyos élelmiszerhiány, takarmányhiány valamint a kötelező és megalázó feltételekkel megkötött szerződések jellemeztek. Tavaly decemberben a legfelsőbb vezetés szintjén tettek ígéretet arra, hogy idén mindenkinek jut havonta hat kiló hús. Ma már világos, hogy ezzel csak áltatták a népet. Az ország 23 milliónyi lakosságának a fele — hivatalos adatok szerint — falun él. A mezőgazdasági terület 91%-a szövetkezeti tulajdonban van, a fennmaradt 9%-ot kedvezőtlen fekvése mentette meg a kollektivizálástól. Feltételezések szerint ezt a 9%-ot a jövőben beépítik. A veszprémi püspök bátor hangú felszólalása Már hírt adtunk arról, hogy Grósz Károly miniszterelnök március 14-én találkozóra hívta a magyarországi egyházak vezetőit. A megbeszélésen elhangzott pár nyilatkozat, ami meglepetéssel töltött el bennünket. Az otthoni lapok katolikus részről elsősorban Paskai László esztergomi érsek szavait idézték. Az övénél azonban jelentőségében fontosabbnak tűnik az, amit dr. Szendi József, veszprémi megyéspüspök mint egy sor megoldatlan problémát vetett fel a miniszterelnök előtt. A veszprémi püspök szavai bátor hangról tanúskodnak és ezzel a figyelem középpontjába állítják őt, akiről — mint a Magyar Katolikus Püspöki Kar egyik tagjáról — eddig nem sokat hallottunk. A főpásztor ugyanis sürgette az állam és az egyház közti viszonynak egy új megegyezés által történő rendezését, amelyet alkotmányba kellene foglalni, és amelyre a törvényhozásnak figyelemmel kellene lennie. Szendi püspök kijelentette, hogy az egyház nem kér kiváltságokat, hanem az emberi jogok törvényes lefektetését. A püspök többek között kérte, hogy az egyház foglalkozhassék a fiatalokkal, bürokratikus akadályok nélkül. A fiatalság számára vallásos egyesületek létesítését és folyóiratok kiadását javasolta, továbbá a televízióban és a rádióban vallásos programok közvetítését, s nem utolsósorban a kórházak, öregotthonok, börtönök látogatásának a papság részére történő engedélyezését. Központi kérésként — és ezzel jelentős lépést tett — dr. Szendi József, a szerzetesrendek rehabilitálásának szükségességére mutatott rá. Ha Magyarországon a homoszexuálisok kérhetik egyesület létesítését (mert már hazánk is itt tart), akkor lehetővé lehetne és kellene tenni, hogy férfi és női szerzetesek folytathassák szerzetesi életüket anélkül, hogy ebből nemzetközi ügyet kelljen csinálni — mondotta a veszprémi püspök. Érvelése helytálló, amit csak támogatni lehet. Nem lehet ugyanis ott szabad egyházról beszélni, ahol a szerzetesség, mint az egyház ősi életformája, nem tartozik a megengedett formák közé, illetve azt az államhatalom nyíltan megakadályozza és büntetendő cselekményként kezeli, míg a fentebb említett csoportosulás természetellenes mivoltát félretéve kérelmük engedélyezésével foglalkozik. Szomorú jelensége ez a mai világnak, a kommunista berendezkedésnek. Szendi püspök felszólalása úttörő jellegű a szerzetesrendek ügyében, hiszen az elhunyt Lékai bíboros — aki pedig köztudottan kedves embere volt az államiaknak — is csak egy új alapítású, félig szerzetesi, félig világi női intézmény megalakításának engedélyezését tudta elérni az illetékeseknél. A magyar egyház ébredéséhez nagy szükség lenne az 1950 megszüntetett és szétrombolt szerzetesrendek működésének engedélyezéséhez. Ám nemcsak az egyház, de a csődbe jutott magyar társadalom és a gazdasági állapotok is megkívánnák a szerzetesek áldásos, önzetlen, krisztusi alapokra épített tevékenységét. (Ligeti) Egyházi hírek Pénteken, április 8-án tették közzé II. János Pál pápának a Hittani Kongregáció prefektusához, Ratzinger bíboroshoz intézett levelét, amelyben a Lefebvre tradicionalista érsek által alapított X. Pius-testvériség helyzetével kapcsolatban foglal állást. A pápa hangsúlyozza, hogy a II. vatikáni zsinat döntéseinek megvalósításánál az azokat félremagyarázó progresszivizmus éppen olyan káros, mint a konzervatizmus, amely megreked a múltnál. A hétoldalas levél a továbbiakban kifejti a hagyomány helyes fogalmát és felhatalmazza a Hittani Kongregációt, igyekezzék megoldani a felmerült problémákat. „Akaratom az — fejezi be levelét II. János Pál —, hogy folytassuk ezeket az erőfeszítéseket, szüntelenül remélve, hogy az Egyház Anyja oltalmával meghozzák gyümölcseiket. * * * A Máltai Lovagrend 78. nagymesterévé április 8-án az 59 éves Andrew Bertie skót lovagot választotta. A választást — a rend alkotmánya értelmében — II. János Pál pápa megerősítette. A választás nagy feltűnést keltett, mert 120 év óta ez az első eset, hogy a nagymester nem olasz. A XI. században létrejött betegápoló lovagrendnek ma a világon mintegy 10 ezer tagja van, akik közül csak egy elenyésző kisebbség teszi le a szerzetesi fogadalmat. A többiek a világban élve igyekeznek megvalósítani a rend célkitűzéseit: a felebaráti szeretetet és az egyház védelmét. * * * II. János Pál pápa 1989 júniusára tervezett skandináviai útja pozitív visszhangot keltett a túlnyomóan protestáns többségű északi államokban — közölte Hubertus Barndenburg, Stockholm katolikus püspöke, akit a pápa az elmúlt hetekben kihallgatáson fogadott a svéd luteránus államegyház prímásával, Bertil Bergström uppsalai érsekkel együtt. A két főpásztor a svédországi vallási helyzetről adott beszámolójában közölte a pápával, hogy a svéd társadalom elvilágiasodása olyan méreteket öltött, hogy az evangélikus és katolikus egyház közti ellentétek „már nem játszanak szerepet”, és hogy a svéd luteránus egyházban nincsenek többé fenntartások a pápasággal szemben. * * * Dr. Stefan László, burgenlandi megyéspüspök II. János Pál pápa látogatását — amit a következő hónapra terveznek — a legjelentősebb eseménynek tartja a tartomány eddigi történetében. A darázsfalvai pápai misére a magyar püspökökön kívül a berlini, krakkói és zágrábi főpásztorok is bejelentették részvételüket — közölte a kismartoni püspök. * * * Ugyancsak ő, dr. Stefan László Zágrábban részt vett a jugoszláviai püspöki kar tavaszi konferenciáján. A napirenden többek között a Szentatya júniusi ausztriai látogatásának lelkipásztori előkészítésével kapcsolatos kérdések, a medjugorjei zarándoklatok és az ezév őszén a Német Demokratikus Köztársaságban, Erfurtban rendezendő ökumenikus találkozó kérdései álltak.