Katolikus Szemle 44. (1930)

3. szám - Könyvismertetések és birálatok - Balanyi György: Hajnal István: Esterházy Miklós nádor lemondása. (Székfoglaló értekezés.)

tündöklő fényben áll előttünk nemcsak elsőrangú tudományos, hanem egyúttal nemzeti, sőt nemzetnevelő értéke. Pintér Jenő e kötetével, melynek méltó folytatásaihoz s befejezéséhez adjon neki erőt a Gond­viselés, nemcsak tudományos irodalmunkat gazdagította, a maga méltán fogalomszerűvé vált irodalomtörténetírói jelentőségét fényesbítette, hanem méltó áldozatot is hozott e szegény haza oltárárán. Oly áldozatot, mely végső elemzésben a legjobbat, legszükségesebbet műveli: a jövő remé­nyét táplálja bennünk. Mert amely nemzet szellemi életének múltjáról a mai nehéz viszonyok közt is, s hozzá a szerző saját áldozatos költ­ségén, ily monumentális értékű s remek kiállítású mű jelenhetik meg, annak életereje, érezzük, nincs elmetszve, az kinövi csonkaságát és méltó­kép fogja még folytatni azt a múltat, melyet ez a kötet oly szépsé­gesen rajzol meg számunkra. Várdai Béla: Hajnal István: Esterházy Miklós nádor lemondása. (Székfoglaló érte­kezés.) Herceg Esterházy Pál úr adományának felhasználásával kiadja a Magyar Tudományos Akadémia. Budapest, 1929. 154 l. Kemény János erdélyi fejedelem szavai szerint a XVII. század három nagy magyart szült: Bethlen Gábort, Esterházy Miklóst és Páz­mány Pétert. De a keserű magyar sors tragikussága úgy hozta magával, hogy e három kivételesen nagy egyéniség, bár végső célként mind­egyikök nemzete nagyságát és boldogságát kívánta és munkálta, egy pillanatig sem tudott közös úton haladni. Bethlen és katholikus ellen­felei közé a vallási ellentét s az erdélyi politikának egyre tudatosabban kiütköző öncélúsága és átlós ellentétessége a Habsburg-politikával vágott áthághatatlan szakadékot, míg Pázmányt és Esterházyt az egyéni ambí­ciók és az eszközök megválasztásában vallott felfogások összeegyeztet­hetetlensége távolította el egymástól. Mindketten egyformán maguknak követelték a döntő szót az ország sorsának irányításában. Nem pusztán, sőt talán nem is első­sorban egyéni önzésből, hanem inkább szenve­délyes fajszeretetből és csalhatatlannak érzett egyéni meggyőződések erejéből. A legfőbb ütközőpont a török kérdés eltérő felfogása volt. Esterházy az ország felszabadítását és a török hatalom mielőbbi meg­törését tekintette legfontosabb nemzeti érdeknek s ezért minden más ügyet, így nevezetesen az erdélyi bonyodalmakat s az uralkodóház és a nemzet viszonyát is állandóan ennek a kérdésnek szemüvegén át tekintette. Pázmány szintén tudatában volt a török veszedelem életbe­vágó fontosságának, de a vele való végleges leszámolást akkorra akarta halasztani, mikor a dinasztia szerencsésen kibontakozik a nyugaton dúló nagy vallásháborúból. Emellett a vallási kérdés eltérő felfogása is sok keserű viszályra adott okot, melyek azonban nem annyira az elvi állás­foglalás ellentétességének, mint inkább a közvetítésre szánt nádori és a kizárólagos katholikus érdekek képviselésére hivatott főpapi méltóság.

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék