Katolikus Szemle 11. (1959, Róma)

2. szám - SZEMLE - Vecsey Lajos: Egy elfelejtett történelmi évforduló

s­z­E­M­L­E EGY ELFELEJTETT TÖRTÉNELMI ÉVFORDULÓ Urunk színeváltozása ünnepének elrendelése Ezelőtt három évvel már foglalkoztunk e lap hasábjain Hunyadi János személyével, a déli harangszó történetével, valamint az 1456-ik évi nándorfe­hérvári győzelem európai jelentőségével. Anélkül, hogy a korábban mondot­takat ismételni akarnók, még egyszer visszatérünk a világtörténelmi fontos­ságú eseményre, most azonban a pápai bulla prizmáján keresztül vizsgáljuk meg a kérdést. Volt ugyanis idő a magyar történelemben, amikor a magyar vitézség és katonai virtus hadi teljesítményét lélegzetvisszafojtva figyelte egész Európa, s akár kedvezett a hadi szerencse, akár nem kedvezett, siker és sikertelenség egyformán rányomta bélyegét az európai fejlődésre. A ma­gyar események legjobban Rómát érdekelték, az 1456-ik évi győzelemmel kapcsolatban III. Kallixtus pápa Inter divinae providentiae kezdetű bullájá­val az egész Egyházra érvényes ünnepet rendelt el arra a napra, melyen a magyar vitézség híre Rómába eljutott. Nándorfehérvárnál, mint tudjuk, 1456 júl. 14, 21 és 22-én volt a döntés Hunyadi vezérlete alatt és Kapisztrán Szent János részvételével, amikor a keresztény Európa abban a veszedelem­ben forgott, hogy a terjeszkedő izlám hódoltsági területévé válik. Az addig hallatlan méretű hadjárat — akár a katonák számát, akár a hadi felszerelést tekintjük — megtört a magyar katona hősi ellenállásán s csúfos kudarcba fulladt. III.Kallixtus pápa úgy látta jónak, hogy egyházi ünnep elrendelé­sével örökíti meg ezt a páratlan vitézséget, mely egy csapással mentette meg Európát és az európai kereszténységet. így ülte először 1457 augusztus 6-án az Egyház Urunk színeválozásának ünnepét. Hogy miért éppen Urunk színeváltozása titkát választotta a pápa az ünnep tárgyául, azt a bulla így magyarázza: «E csodálatos színeválto­zás titka a jelen zord század viharainak elviselésére bíztatja a hívőket az apostol példája szerint, hogy akik lelkük teljes igyekvésével az örök dicsőség részesei óhajtanak lenni, magától a Fejtől és Vezértől, a mi üdvözítőnktől megtanulják, hogy az ő nevéért — azáltal, hogy példáját követik — ne irtóz­zanak a szenvedéstől és haláltól. Ha tehát e titkot megértjük, felvértező­dü­nk. Felkészülünk Jézus Krisztus követése által a hit, remény, szeretet, kegyesség és irgalmasság cselekedeteinek s mindennemű érdemszerző csele­kedetnek gyakorlására Isten és felebarát iránt. Bűnbánatra, vértanúságra vagyunk hivatottak, valamint a szenvedések elviselésére, ama jutalomnak reményében, hogy Krisztus Urunk újra alkotja megalázottságunk testét és azt az ő megdicsőült testéhez teszi hasonlóvá.» A középkor mély hitvilágába beágyazott, égre irányított világszemléletű Európát kell magunk elé képzelnünk, hogy a pápa szándékát igazán megérthessük. Ez a célkitű­zés itt annál helyénvalóbb, mert a magyar keresztesek Nándorfehérvárnál tényleg mint a hit lovagjai küzdöttek s hallatlanul magasra fokozta ellenállás­­ukat az a tudat, hogy Krisztusért halnak hősi halált, ha már éppen meg kell halniuk. Ez a halál azonban nem megsemmisülés, hanem megdicsőülés, hasonlóan a táborhegyi jelenethez.

Next