Katolikus Szemle 19. (1967, Róma)

3. szám - ESZMÉK ÉS MŰVEK - Lőkkös Antal: Egy költő bemutatkozása

erős, s ezzel függött össze bizonyos fokig szavaihatósága és szuggesztív ereje, hiszen az ilyen ihletésű versek, — mint a szónoklatok is, — mindig a meggyőzés, a ráhatás igényével s az abban való biztos meggyőződésben születnek, aminek az ügyben való hit és az érte való önfeláldozó odaadás ad emberi és erkölcsi hitelt. Tollas költészete e kötettel egyénibb, bensőségesebb, személyesebb lett, a többes alanyt az egyedi váltotta föl, amannak szavalókórusi intenzitását, ennek finom, változatos érzelmi gazdagsága és mélysége pótolja, mely áttetszik fájdalomból született eredeti képein. TÓTH LÁSZLÓ EGY KÖLTŐ BEMUTATKOZÁSA KEMENES-GÉFIN LÁSZLÓ: Jégvirág. Versek. A borítólap Noéh Anna munkája. Párizs, Magyar Műhely, 1966. 45 lap. Az elektronikus gépek békés célokra való alkalmazásából ma már a nyelvészek és irodalmárok is kiveszik részüket. A gigantikus méretű Goethe-szótár most van készülőben, ugyanígy a Shakespeare-szótár. Racine drámáinak nagy részét is megemésztették már a gépek, Baudelaire verseit szintén. A szkeptikus, maradi filozopter kénytelen elismerni, hogy a szokatlannak tűnő módszer eleddig homályban maradt részleteket tárhat a kutató elé, divatos szóval élve: új távlatokat nyithat. Az egyes szavak, kifejezések gyakorisága, párhuzamossága sok mindent elárulhat az alkotói műhelytitkokból, stílussajátosságokból, a költő eszméinek kibontakozásáról, fejlődéséről, irányairól. Vér (jelzővel vagy anélkül), nyál, comb, oszló hús, foszló inak-erezetek, meztelen csont, hulla, szőr, karom, hányás, sírás, üvöltés, hernyó, varangy — a computerek körülbelül ezt az alap szókincset választanák ki Kemenes-Géfin verseiből. Harminckét verse közül legalább huszonkilencben fordul elő a vér szó, önmagában, összetett vagy jelzős alakjában. (Minden költőnek megvan a jellemző vagy kedvelt szava, ez is igaz. Ady a 'halálos' jelzőt dédelgette már-már beteges csökönyösséggel, Tóth Árpád a 'hervadó'-nak volt a szerelmese.) Az olvasó zavarban van: pózra, modorosságra gondol, az úgynevezett új költészet rendkívül gyorsan megmerevült formanyelvére, mely nélkül a vers csak retorika, vagy az elődök örökségének kín­keserves utánvágása. A modern igényű versben zöld hínárnak kell hajladozni a combhajlatban, kukacoknak szánkázni az orrlikak alagútjain, s különböző mirigyváladékok­ban és nedvekben kell megfürödnie a léleknek (?), hogy létezését bebizo­nyítsa. Dehát milyen szavakkal fejezze ki a költő ezt a megveszekedett, bomlófoszló világot? Rakjon fel rózsaszínű szemüveget és fütyörésszen, mikor káromkodni van kedve? A XX. század meg olyan bőségben tárta elénk, ha lehet így mondani, a Kemenes-Géfin verseire jellemző szavakkal megjelölt nyersanyagot, hogy a csak tulipán fakadásról éneklő költő elmeállapotát kellene kétségbe vonni. 286

Next