Katolikus Szemle 19. (1967, Róma)

3. szám - ESZMÉK ÉS MŰVEK - Tóth László: Tollas Tibor újabb versei

Kocsis Gábor jó érzékkel tapintja ki a mai hazai fiatalság soraiban­ és jellemében mutatkozó negatív jelenségek mögött a fejlődő személyiség mélyén meghúzódó egészséges alapot, amely a rendkívüli körülmények, a kollektív társadalmi és gazdasági struktúrák káros hatása ellenére, vagy talán éppen ellenhatásaként vigasztalóan jelentkezik. A könyv befejező része általános, rövid adatszerű helyzetképet mutat a mai Magyarországról, a magyar sport fejlődéséről, a külföldi magyar ifjúsági szervezetekről. Végül három német szerző rövid tanulmánya zárja le a munkát. A második világháború végéig terjedő német ifjúsági mun­káról Hans Christ írt kritikus hangú cikket, amelyből nem hiányzik az «elmagyarosítás »-tól való félelem nyoma. A németajkú magyarországi kisebbség mai helyzetéről Karl Hallenberg számol be, Heinz Buchwald pedig a magyar szabadságharcnak a fiatal keletnémet írók lírájában meg­jelenő visszhangját mutatja be. A könyv végén válogatott forrásmunka-jegyzéket találunk, amelyről arra következtethetünk, hogy írója alapos kutatómunkát végzett és ismeri az egész mai magyar fiatalságról szóló hazai és erősen hiányos külföldi irodalmat. KOVÁCS ZOLTÁN TOLLAS TIBOR ÚJABB VERSEI TOLLAS TIBOR: Járdaszigeten, versek, München 1967, pp. 71. Tollas Tibor harmadik kötete, — ámbár még gyakran fölbukkan ké­peiben a börtönélmény eltörölhetetlen jegye, — úgy érezzük, immár, túlnyomórészt eltávolodott eredeti szórakesztő ihletforrásától. A múló évekkel homályosuló élmények, új benyomások, sok-sok utazás, megrázóan szép egzotikus tájak látása, úti emlékek, szerelem, gyermekei iránti gyengéd, mélyről felbuzgó, szinte fájó szeretet változtatták meg mondanivalóját. Ebből a szempontból caesura ez a kötet. Változott az ihletforrás, s vele a vers tónusa is. A kollektívumról a sokakról a család, a szerelem intimitására váltott át. «Bokádat mohó habok csókolják versenyezve, vérző pipacs az ajkad, nyugalmam felsebezte. Fehéren villámlik fenn az égen két sirály és ránkborul, a tengert szom­júhozva, nagy napraforgó szemével a nyár», (p. 30) vagy egyenesen az apa, a férfi monológjára, « örömük szálló piros labda, mindkettő repesve rohan... S én állok ott, mint irigy apák: boldogan, de magánosan ». (p. 39) természetes hát, hogy hangja veszített pathoszából s az ethos finomabb, halkabb, gyengédebb hangján szól. Ez sem nem lényegbeli, sem nem formabeli változás nála, csupán hangnembeli. A hangszerelés önként kö­veti a változott témát, illetve az érzés másmilyen természetét. E változás külső, szintaktikai jele a korábbi többes első és többes második szemé­y eltűnése, amit a férfi monológ egyes első személye, vagy a szerelem dialógusa vált föl. Ennekelőtte néma társak, sokak nevében szólt, vagy vélt szólani, ezért volt hangja személyfölötti módon intenzív. 285

Next