Kecskemét és Vidéke, 1921. január-június (2. évfolyam, 1-145. szám)

1921-05-05 / 101. szám

Kecskemét, 1921. május 5. Csütörtök h­. évfolyam, 101. szám, ELŐFIZETÉS! ÁRAK­­ FeleIOS SZErÍIESZtB I DP. HODIOM Hagy László SZERKESZTŐSED ÉS KIADÓHIVATAL, Egész évre 480 K. Negyedévre 120 K. ; . . . ; Kecskeméti Hl., Arany János­ u. 6. az. Félévre 240 K. Egy hóra 40 K. ÁLTALÁNOS KERESZTÉNY IRÁNYÚ, a róm. bash.bérház átjáró udvarában. Telefon: 135. Egyes szám 2­0. FÜGGETLEN POLITIKAI NAPILAP. Hirdetéseket felvesz a kiadóhivatal. Új Túrán. Mikor mi lobogó szittya virtussal ezer esztendeje betörtük Nyugat kapuját s helyet parancsoltunk a már elfészkelődött népek között, akkor még nagy kihasználatlan erők feszültek bennünk. Kelet népe voltunk, ön­magában bizó fölöttes tekintetű, életre való harcos pogányok. Élt bennünk az emlékek zaja valami széles ölelkezésről, a turáni sí­kon, tágas napsütéses mezőkről, aztán va­lami zord kegyetlen összeverekedésről, ahol feszültek az izmok, erősödtek a karok, meg a lábszárak és büszkék voltak a magyarok. Akit szerettek, nagyon szerettek, akit gyűlöl­tek, nagyon gyűlöltek. Fél érzelem nem volt bennük, amit csináltak, egészen megcsinál­ták, s ez volt élni tudásuk és uralkodásuk talizmánja. Mert ők ösztönösen szerették az életet s tudtak is élni. Annyi felgyülemlett élet­energia feszült nekilódult izmaikban, hogy királyként járhattak itt az idegen né­pek közt. Akkor tanult meg király lenni minden magyar s azóta van beoltva a leg­utolsó magyar ember vérére is az arisztok­rata tempó, mely élesen elkülöníti magát minden kisebb néptől s büszkén fölibe emeli minden idegen nációnak. És most, jaj! Istenem, nem vagyunk se Kelet népe, se Nyugat népe, hanem most bástya vagyunk, a nyugati civilizáció bás­tyája, azé a kultúráé, amelyet sohasem tu­dunk tökéletesen ellesni, m­ert vérünk és lel­künk szerint nem vagyunk ráidegezve s akárhogy huzgáljuk magunkra nyugat for­máit, előkiáit, alóla keleti tartalmunk s véd­jük ezt a Nyugatot Kelet barbár életétől, attól a Kelettől, amit pedig sohasem fogunk tudni megtagadni. Ki tud elképzelni rosszabbat, mint a félig akarást, a félszeretetet, a sehová se tartozást, a céltalan életet? Már a Pokolban is azoké a legigazabb bűnhődés, akik: „tél­iül lengenek az űrben.“ De hová tartozunk mi, Nyugatra vető­dött szittyák, mi a mi jellegünk, a mi karak­terünk, milyen a mi műveltségünk ? Azt hi­szem, nagyon összerakott, nagyon sokoldalú s talán ezért nem alapos és nem jellegzetes. És mit akarunk mi, mi a célunk, mire tö­rekszünk? Egyszóval meg lehet mondani, hogy mit kell akarnunk, mint ahogy minden nemzet ezt akarja, mert ez a legszentebb akarás, ez az emberiség főhivatása: élni akarunk. Élni akarás az élet oka. Ez a leg­szentebb cél s minden más emberi akarás és törekvés csak annyiban bír értékkel, ameny­­nyiben ezt szolgálja. Ez az élet nagyszerű öncélúsága, amely mint ösztön van az egyesbe beoltva. S a mi legnagyobb bajunk éppen az, hogy élni nem tudunk. Történelmünk írott dokumentuma élni nem tudásunknak. Ha győzök voltunk sohasem tudtunk örülni, so­hase használtuk ki a helyzetet. (Nézd csak a franciát, hogy táncol a máglya körül, hogy visítja a bókoló világba a francia gloiret." Ez az élet, így kell élni.) Ha csatát vesztettünk, akkor egymást martuk és öltük ordítva, hogy: te voltál a hibás, te miattad vesztettünk. Ha nagyon kegyes volt a Hadúr és ránk sütött egy két derűs béke­ vasárnap, na akkor aztán jöttek ám a dinom-dánomok, reggelig tartó ivások, politikával és fejbeve­­résekkel fűszerezve (érdekes sajátság, hogy a magyar ember már 5—6 éves korától kezdve virtusnak tartja a borivást és a bor­közi állapot duhajságait) jöttek a hosszú nemtörődömségek, a fenebánya magyar gon­dolkozás. Ez volt a Magyar Élet, ez pedig nem élet akármennyire is annak látszik. De most, hogy mindenünktől kifosztva, megrabolva, elrongyolódva, tanácstalanul ál­lunk az élet országútján, most végre komo­lyan és tisztán lássunk. Nézzünk Keletnek és nézzünk Nyugatnak. Mit várhatunk innen, mit amonnan ? Szükségünk van a régi Turán önérze­tére és akaraterejére, mert ezek idők folytán pusztulni kezdtek. De ugyancsak Turánból hoztuk a fenebánya magyarságunkat és a fejbeverősdi dorbézolásokat. Ezeket el kell vetnünk, akármennyire is sajnáljuk őket. Nyugatról pedig lessük el az életren­det, az idő nagyszerű beosztását, a munkát, a nemzeti öncélúságot. És ne várjunk se jó szót, se segédkezet (nagy ára van annak), ne várjunk biztatást. Mi testvértelen ága va­gyunk fajunknak itt Európában, mindenün­nen ránk lesnek. Fogjunk össze, egy párt legyen, az élni akaró magyarok partja és teremtsük meg az Uj Turánt, ősi, nemes erkölcseivel és tulajdonságaival, vegyük fel ősi művésze­tünket, régi kun­urankcit, mely uj életviszo­nyainkon és lehetőségeken uj színes virágo­kat fog teremni. Mert akkor meg fogjuk találni önmagunkat, alkotásra ágaskodó erőink megtalálják a véréből lelkéből való talajt. Ez lesz igazi modern életünk­­ az Új Túrán. Mely időtől lehet emelni a lakbéreket? Az április 4-én megjelent lakásrendelet lakbéremelést enged a háztulajdonosoknak. Ez engedélyt sok háztulajdonos akként magyarázza, hogy a felemelt lakbért már május elsejével követeli lakójától. A ház­­tulajdonosok ez eljárása minden törvényes alapot nélkülöz, mert a rendelet értelmében a lakbéreket csak augusztus elsejével lehet felemelni. Ekkor is csak úgy, ha a háztulaj­donos lakbéremelési szándékát a felmondási határidőben közli a lakójával. Ha tehát valamelyik lakó m­ár május elsejére is megfizette a felemelt lakbért, úgy az a háztulajdonostól visszakövetelhető. A szénárak esése, fiz árak alakulása bizonytalan. A valuta ingadozása magával ragadta a télen nagyon nélkülözött és magas árak­ban úszó szenet is. Külföldről nagy arányú áresést jelentenek és még újabb eséstől tar­tanak. A nemzetközi szénpiac jövőbeli alaku­lását azonban ez nem befolyásolja, amely ma is nagy bizonytalanságnak néz elébe. A felsősziléziai szénbányák előrelátha­tólag Lengyelországnak lesznek ítélve, ami a bányák termelőképességét nagyban csökken­tené. Ez a helyzet állhat elő abban az eset­ben is, ha az antant a Ruhr-vidék meg­szállását keresztül vinné, ami újabb igen nagy bonyodalmakat idézhet elő a szénter­melés és értékesítése körül. A veszély pedig még mindig nem látszik elháríthatónak. A szénárak mostani esése, így csak nagyon átmeneti lehet és ki van téve a piac egy újabb igen erős árhullámzásnak, melynek legmagasabb hullámai majd épen a tél közepén érik a piacot. Az az eshetőség sincs kizárva, hogy a jövő téli szénszükség­let ismét a legminimálisabbra redukálódik. 3 Katht. Nővédelmi Missió mű­ködése. Egyhavi m­inha hatalmas andaringi. Kevés olyan egyesület van Kecskemé­ten, amely annyi eredményt tudna felmu­tatni, mint a Kath. Nővédelmi Missió. Annyi meleg szeretetet és szives áldozatkészséget a szegények, a sorsüldözöttek iránt sehol sem lehet feltalálni, mint ez Egyesület tag­jaiban. Fáradságot és egészséget nem kímélve, keresik fel az Egyesület hölgyei a kórháza­kat, a fogházakat, a nyomor tanyáit, hogy vigaszt, segítséget nyújtanak a szenvedők­nek, a szerencsétleneknek, a nyomorgóknak. Előttünk fekszik a Missió március havi működésének eredménye. A húsvéti ünne­pekre gyűjtést rendezett a Missió, hogy az arra reá­szorulók asztalára húst és kenye­ret varázsolhassanak az ünnepekre. És a va­rázslat sikerült. 400 családot, kb. 1500 sze­mélyt látott el az egyesület kaláccsal, hússal, tiszttel, tojással. Sok szegény tisztviselő és munkás családfő fejéről nagy gondot vettek le ezzel a közreműködő hölgyek és sok ke­serűséget oszlattak el. Nem feledkeztek meg húsvétkor , a szegénymenház 126 lakójáról sem, mert azokat is megvendégelték a Da­­rida Mária által készített pörkölttel. Figyel­müket a fogház betegei sem kerülték el,­ őket is megvendégelték. Minden hónapban segélyeket is oszt a Missio, mely segélyezés márciusban 1100 koronát tett ki. Nem fordulhat egy szegény sem a Missióhoz anélkül, hogy ügyét meleg szeretettel fel ne karolnák, ha rászorul se­gélyben ne részesítsék. Legutóbb egy csalá­dot segélyeztek nagyobb összeggel. Az apa beteg, rokkant katona, a felesége hosszú idő óta ágyban fekvő beteg, három síró apróság, így néz ki ez a család. Segély kezet nyújt az Egyesület a sze­gény elbukott leányoknak is, hogy lelki szen­vedésük a porba b­e­sújtsa, végleg tönkre ne tegye őket. Így működik ez a nemes célú Egye­sület, csendben, zajtalanul, arra törekedve csak, hogy minél több könnyet letöröljön a szenvedők arcáról. A r. k. főgimnázium cserkész­­csapatának zászlaja. Az egész világot behallóza mostanában az a szép divat,­ hogy a középiskolák tanu­lóit u. n. cserkész egyletekbe tömörítsék. A cserkészetnek az a célja, hogy az ifjakba bele­neveljék az egyenes, katonás, hazafias jellemet. A helyi piarista főgimnázium ifjúsága között is megalakult a Cserkész Egylet, mely a múlt napokban azzal a kéréssel fordult a helyi Kath. Nővédelmi Missióhoz, hogy ré­szére egy zászlót ajándékozna. A Missió örömmel teljesítette a kérést és áldozatot nem kimélve iparkodik a zászlót minél szebbé, minél értékesebbé tenni. Maga a zászló nehéz fehér selyemből készül. Egyik oldalán Magyarország Nagy­asszonyának­­ a boldogságos szűz Mária képe látható, a másik oldalon pedig kék liliom a cserkészek ezen jelmondatával: „Légy résen.“ A zászló dekórumát Tóth Vilma rajztanárnő tervezte és rajzolta, a hímzést pedig Kirch Ödönné, Horváth­ Gyuláné és Csatári Já­­nosné Missióbeli úrhölgyek kés­tik. A pom­pás kiállítású zászlót nagy ünnepség kereté­ben valószínűleg pünkösdkor fogják felszen­telni.

Next