Kecskemét, 1877. július-december (5. évfolyam, 26-52. szám)
1877-07-01 / 26. szám
1877. — 26. szám. „KECSKEMÉT.“ Látván azt, hogy törökországbani maradásunk , ha nem is holtunkig, de sok ideig tartó lesz, a töröknyelv tanulásnak, melyből eddig csak annyit bírtunk , amennyi belőle az utcán ránk ragadt, egészen neki adtuk magunkat; ezt annyival készebben tettük , mert tudtuk azt , hogy azzal a törököknek örömöt szerzünk, mert a török nyelvnek mind hangzása, mind belső alkotása a magyaréhoz nagyon hasonló; a török, mint a magyar ragozással ejteget, hajtogat s származtat szavakat, végre mert igen sok török szó van, mely a magyarral teljesen egyforma, s még több, melynek hasonlatossága nagy. p. o. hasonló szavak a következők: aba = apa, ana = anya , csokor sok , ocsuz = olcsó , vár =rvan , gej = gyér, bicsak = kés, öküz = ökör, findzsán = findzsa, tepszi = tálca, kuram = korom , tugla = tégla, kocsi = kocsi, gerbek = gereblye , tombak — tompák , anison = ánizs , kabak = tök , iszpanák = spinát, csali = cserje , bokor (a magyar a cserjével, bokrokkal gyéren borított tért csalitos-nak nevezi) kalauz ~ kalauz , komédia = komédia , szinielődás , baló = bál , deve = teve , kocsakos, bak , kecsi = kecske , majmum=majom, kanárja = kanári, kugu = kukuk vagy kakuk, papagán = papagály stb. Tökéletesen egyformák a következők: kávé = kávé , kalpag = kalpag , ba 11 a = balta , árpa= árpa, almaszalma, ibrik — ibrik, szaka = szakál, csizma = csizma, csizmadzsi = csizmadia, hintó = hintó, kátránirkátrán, kaliba = kaliba, kondir = kender, jászmin = jázmin , kajszi = sárga barack, arszlán = arszlán , szárdela = szárdela, szirt = szirt, kapu — kapu, ajtó, szárma = szárma, töltött káposzta (szárma eredeti török szó, azt teszi = takart, származik ezen igétől szármáké betakarni.) A török nyelvet a magyar igen könnyen tanulja; beszélni és beszédet megérteni megtanulhat egy pár hónap alatt; de a törökül írást megtanulni igen nehéz; nem azért, mert hátulról előre , vagy jobbról balra ír , hanem azért, mert magánhangzó betűi nincsenek , és mert ugyanazon betűnek más alakja van a szó elején, más a szó közepén , más a szó végén, sőt még a szó közepén is ugyanazon betű módosul, a szomszéd betűhöz alkalmazkodik. A török könyv eleje ott van , hol a magyarénak a hátulja, viszafelé olvas , mint a zsidó. Hogy a török nép jó termetű, egészséges, erőteljes és hoszú életű , tulajdonítható egyszerű életmódjának, forrás víz ivásának , célszerű öltözködésének és gyakori fürdésének. — A két elsőről már szólottam, most szólani fogok az utolsókról. A törökök, mind a nők, mind a férfiak nyáron , azaz a meleg évszakban igen bő , kivágott újas melleket nyitva hagyó vékony szövetbeli ruhát viselnek, míg télen testüket a hideg ellen csak vastag abaposztó ruhákkal védik, s nem úgy mint a magyar köznép , azt csaknem légmentesen bezárt, gőzös, bűzös, túlságos meleg szobában nem kényeztetik, se birkabőr nadrággal, köd ménnel és subával azt nem puhítják; szobáik télen nyáron szellősek; léghuzamot nem ismernek, szobáikban és kávéházakban nyitott ablakoknál ülnek ; a művelődés ezerféle szenvedélyeit, egészségrontó mulatságait , időtöltéseit és kórnemeit nem ismerik. A török fördőbeni fördésnél nagyob élvezet alig van. Meg kell itt jegyeznem azt, hogy a mivelt keresztény országban létező s töröknek nevezett fürdők a törökországiakhoz éppen nem hasonlíthatók. Felfoghatás véget leírok egy török fürdőház szerkezetét, és az abban fürdés módját. TÁRCA. Népdal. Kis dolmányom panyókára van vetve, Piros csipkés kendő van a zsebébe, Félrevágva kócsagtollas kalapom, Felkeresem az én kedves galambom. Felkeresem, ráborulok keblére, Belenézek sötét csillag szemébe, Részeg szívvel olvasom ki szeméből, Hogy a sír sem választhat el szivétől. Megáradt a szőke Tisza medere. .. Az én szivem boldogsággal van tele , Örömömnek nincsen vége határa: Szeretőm a vidék legszebb leánya! Hevesi József. Végig mentem... Végig mentem a körösi nagy utcán, Benéztem egy barna kis lány Gyöngyvirágos ablakán , — Belenéztem hajnalcsillag szemébe, S hej, a lelkem ott felejtem , — Benn felejtem örökre. A rovarok — Insecta — szaporodása. Igen sok oly dologról hallunk valamit, amit tulajdonképen nem ismerünk közelebbről ; igen sok olyan történik körültünk a nagy természet szabadjában , amit lépten -nyomon látunk, vagy hallunk, de amit lényegében nem ismerünk , így vagyunk talán épen a rovarok szaporodásával is. — Pedig ez állatok, azt hiszem, édes mindnyájunkat érdekelnek vagy egy vagy más tekintetben. — Kora tavasztól késő őszig körültünk röpködnek, lábaink alatt mászkálnak vagy labainkban néha gyönyört néha bosszúságot okoznak, vagyis éjjel nappal, otthonn vagy a mezőn mindig körültünk vannak. — Nincs állatcsoport, mely oly gazdag volna változatban és számban, mint épen ezek. — Egy kifejlett szép tölgyfa körül egy nyári meleg nap száz faj rovarnál több röpköd, mindenik faj természetesen ezer meg ezer rokonaival, úgy hogy egy ily terebélyes tölgy egy kis eső vagy zivatar alkalmával millióknak ad lombjai alatt menhelyet. Ez óriási számon nem is csodálkozhatunk , ha a rovarok szaporaképességét tekintjük , hol egy anyaállat maga több százezer ivadéknak vagy gyermeknek ad életet; — pedig egyáltalában a szülői öröm nem igen sok, amiben ő részesül, mert a legtöbb anya gyermekeinek még születését sem éri meg. És mégis bámulnunk kell azon törekvést, azon feláldozást, — amit sokan ösztönnek szeretnek nevezni, anélkül, hogy e fogalmat megtudnák magyarázni, — amelylyel minden rovar igyekszik saját fajának fönnmaradásáról gondoskodni. — Lám, ő nem éri meg azt, hogy a tojásából kijövő nemzedékben gyönyörködhessék , mint a madár, hanem a legtöbbször a nap melegére bízza azokat. — Némelyik ugyan , mint péld.a méh — Apis mellifica — oktatója és dajkája utódainak, de már a Tiszavirág — Ephemera — egy óra múlva, hogy petéit lerakta, a boldogok álmát alussza, a víz szolgálván néki csendes nyugvóhelyül. Legnevezetesebb az , hogy az anya oly ügyesen ki tudja választani tojásai számára a legalkalmasabb helyet, hogy a tojásból kibúvó lárva, vagy pondró azonnal hozzá láthat a lakmározáshoz, mert lucullusi terített asztal van körülte , amiről semmi sem hiányzik, ami őt elkedvetlenítené; ily bőség közepette az igaz hogy sokat is fal, nő , erősödik, és a gyümölcs vagy gabnatermelő aggódva gondolkozik, hogy mivel is lehetne ezek falánksága által előidézett kárnak elejét venni. Mert azt előre kell bocsátanunk, hogy a rovarok legtöbbje növényevő — phitophaga — és pedig bizonyos fajok csak egy növényen élődnek, úgynevezett monophagák; igen sok faj pedig ha egyféle növényt elpusztított, megy a másikra és azt is tönkre teszi, ezek a polyphagák vagyis többféle növényt evők; mindkét életmódról elég szomorú tapasztalataink vannak. Meglepő azon okosság, amelyet peterakás alkalmával egy anya mutat; ha monophaga vagyis csak egy bizonyos meghatározott növényen él utóda, ő azt a növényt a legügyesebben felismeri, szinte látni rajta az e feletti öröm kinyomatát; a kedves növénynek, vagy mondjuk fának, minden részét körül-körül járja és a legalkalmasabb helyre lerakja petéit, azokat bizonyos ragacsnemű anyaggal az illető helyhez erősítvén. Legalkalmasabb hely a gyökér , törzs , rügy, levél vagy épen maga a gyümölcs ahová petéit rakni szokta. — Látjuk, hogy néha a fiatal fa bensejében kukac van , tehát ide is bejut a pete és ott kel ki az az erős szájú hatalmas állat, melynek már több fa esett áldozatul. — Szóval a csírától végig kiséri némely rovarfaj gyümölcsfáinkat , némelyiknek gyökerét, másnak szárát, a másiknak levelét, virágait vagy épen a gyümölcsét is elpusztítván. Sokan rothadó növényi vagy állati anyagokon élődnek, és épen ily helyekre rakják petéiket. Sok szúnyog, légy és szitakötő ivarérett állapotban egészen léglakó, az átváltozás phasisai alatt pedig a vízben élnek; ez életmódnak megfelelőleg a nők tojásaikat vagy egyenesen a vízre bízzák vagy valamely vízi növényen megerősítik. Amelyek még fiatal korban élő állatok külbőrén vagy bensőjében élnek, azokat az anya már mint petéket az illető állatok külsejébe tojó csőrével vagy befúrja vagy egyszerűen oda teszi, pl. orrba vagy a száj széleire, ahonnan aztán a petéből kifejlett nyű a garaton át az állat belsejébe jut és ott rejlik egész a bebábozás ideáig. Igen sokan meg petéiket elássák vagy beburkolják , hogy azok az áttelelés alatt minden hidegtől és minden nedvességtől mentek legyenek; ha mégis sok elvész a peték közül, azon nem csodálkozhatunk, hisz az ember a legokosabb lény, mégis gyakran téved ebben és abban , miért ne tévedhetne egy nála sokkal alantibb fokon álló rovar!! Egynéhány van e nagy állatkörben, amely rendszerezett államot alkot, mely mind életmódjában, mind a szaporításban nemes irányt követ és mindkettővel az emberiségnek egyedül hasznára vannak; ilyenek a méhek, különböző fajaikkal ; már a hangyák köztársasága csak közvetve nyújt hasznot , de szorgalmuk követésre méltó, államrendszerük bámulatos. A természet legfönségesebb nyilatkozata úgy látszik épen az állatok faj fenmaradásáróli gondoskodásában rejlik; ebből rejlett és rejlik ki az a hatalmas küzdés, melyet létérti küzdésnek nevezünk.—Nézzük csak a pókot! Ott a hím jóval kisebb és gyengébb , mint a nő ; a nő ki nem állhatja a hímet, úgy de a kettő együtt képes csak ivadékot nemzeni. Mi történik hát itt ? A hímpók egy alkalmas menhelyen a legszorosabb figyelemmel vár, les egy ott elhaladó nőre, ha kedvezőnek látja az időt villámgyorsan a nőhöz szalad és a már készletben levő termékenyítő anyagát annak ivarnyilásához tapasztja, hanem ekkor a legnagyobb aggodalommal futásban keresi menedékét, mert a nő rátör és ha beérheti megöli. — Ezt a hím igen jól tudja , de azért élete feláldozásával is igyekszik saját fajának fenmaradásáról gondoskodni. Ily példát a rovarok közt igen sokat találunk. (Folytatjuk.) Nincs énnekem se éjem se nappalom , Amióta belenéztem Gyöngyszemedbe angyalom . Nem is teszek én azóta egyebet. El-eljárok látogatni ott felejtett lelkemet. Szentmiklósi Kálmán: Fővárosi tárca. Budapest. Jun. 24. Hűvös áprilisi délután volt. Az égen sűrű felhők kergették egymást s szaladtak délnek, — hivogatólag. Mintha csak engem hívtak volna, hogy menjek én is innen messze, messze, jobb hazába. Menjek a merre ők futnak s hagyjam itt e várost, hol örömet nem, csak bút lesék. Hagyjam itt azokat a poros utcákat, melyekben a kavargó szél csak szennyet szór szemeimbe, — szennyet, melynél csupán lakóinak lelke piszkosabb, —port melynél csak önzésük hitványabb. Azt hiszem sokszor, hogy a szemem kényezik a belehulló portól, pedig a lelkem sír kínzó fájdalomtól. Ti fényes palotákban lakó homályos lelkek, te csillogó termekben hivalkodó szennyes bűn , önző erény, gyűlölködő szerelem, szeretetlen hivség , irigykedő barátság , könyörtelen könyör, gőgös szerénység , kacér szemerem , mind megannyi széthangzó ellentétei az ember szív labyrinthjének, melyeket itt oly szépen összekapcsol a modern világnézet cynismusának Ariadne fonala ,—jöjjetek még egyszer lelkem elé , — hadd lássalak még egyszer szemtől szembe, s hadd utáljalak meg benneteket örökre! Várjatok ti szaladó felhők, — sötét gyermekei a napsugáros égnek, melyek azt tanítjátok nekem , hogy bánatos köny is lehet víg öröm forrása , mint a tipus sirászokból lesz sokszor tarka szivárvány. — Várjatok , megyek én is veletek, — megyek lelkem sötét éjszakájával a napvilágos délnek. És mentem a felhők után, ki a városból , egyedül, — ki a Csepelsziget felé ! Mentem, mert fájó keblemnek szüksége volt a pihenésre. A Duna sima tüköre , — a virágos , üdén zöldelő mezők , — a tiszta jég balzsamos aerbere mind oly nyugtatólag hatottak zaklatott lelkemre. Az óriási háztömeg ködben úszó tetői mind messzebb maradtak el mögöttem, — a természet tündöklő bája mind szorosabban ölelt kebelére , — a magasban zengő madárdal feledtetni látszok velem lelkem kínos disharmoniáját, — a messzi láthatár végtelensége a szabadság eszméjében ringató el láncravert nyugtalan szivemet. Elandalodtam a gyönyörű táj fölött. Amott kéklő hegyek tövében, — a Duna jobb partján, szerény kis házikók felett magasra emelkedik ki az istenháza. Tornya oly fényes, oly ragyogó, mint azoknak szive, kiket csengő harangszava, — nem tompulva el a nagy város kábító zajától , — ájtatos imára hív össze. Emitt beláthatlan zöld mező borítja a széles horizont, bársony szőnyeget terítve a nyugovó nap arany trónusa elé. Az estére hajló idő kezd hűvösödni. A nagy Duna hátán vágtatva fut végig a siró esti szél s habot habra verve, könnyű sajkást hazatérésre készt. Én is megnyugodva, telt kebellel indultam hazafelé , autómban mezei bokrétát szedve annak emlékére, akit mégis csak szeretek, — még most is szeretek, egyedül szeretek abban a nagy városban, — de csak talán, hogy egygyel több okom legyen utálni mindent, ami benne van. — Szerelem, mely gyűlölni tanít. Gyűlölség, mely szerelmet esd. — Menyország, mely pokol kínjával éget. Pokol, mely édesebb a mennyei. Az idő már jó előre haladt. — A sötét éjszaka a budai hegyek sűrű lombjai mögött orozva leste a letűnő napot s gyilkos tőrét szivébe mártva, szétfecscsenő vérével bíborra festé az eget. Az ős Gellért rovátkos orma, csipkésre szaggatva a nyugoti láthatár fátyolét, mogorván tűrte hogy felüsse trónját fölötte a nap piros véréből megszületett bíboros esthajnal. A levegő homályát hűvös szellő lebbentgeti. — A felhők mintegy összebeszélve hirtelen megállottak sebes utjukban s talán hogy megpihenjenek — egymás vállára borulnak , hirtelen sötétbe borítva a tájat. Siettem hazafelé. A gyalog ösvény, melyen mélázva haladtam , az enyészet bús honán vezetett keresztül ... egy szomorú temetőn. Mi hozott most engem e hely felé? Az alig elsimult kebelt újra kínzó gondolatok hulláma verte fel. Mi sivár, mi az elhagyott élet még halála után is. Van e hát emberi kegyelet a földön? Jöjjetek ide s merjétek szemembe hazudni hogy: igen ! íme itt vannak a tanúbizonyságok! Ledőlt emlékkövek , — melyeket egykor talán dús örökség kecsegtető reménye állított ide , — darabokra törve most már csak arra valók, hogy megbotoljék bennök az I igaz kegyelet lába, sírva dőljön le rájok a I zaklatott kebel, saját összetört életét látva I bennök, „memento mori“-ját olvasva rajtok. 3109-1777. Hirdetmény. Kecskemét sz. kir. város törvényhatósági bizottsága következő szabályrendeletet alkotott : Szabályrendelet, a házatlan zsellérek, tanyai kertészek , kereskedő és iparos segédek , házi és gazdasági cselédek s egyéb állandó lakás vagy ingatlan birtoknélküli lakosok közadóbeli tartozásaik biztosítása és behajtása tárgyában. Miután az 1876. XV. t. c. 62, 64 és több §-a s a 33.001/1876. szám alatt kibocsátott pénzügyministeri utasítás 55-ik §-a a közadók és egyéb kincstári illetékek be nem hajtása , vagy behajthatlansága esetében , nemcsak az adókezeléssel foglalkozó tisztviselőket erkölcsi és anyagi felelősséggel terheli , hanem a város közönségétől is, részben közvetlenül, részben közvetett úton teljes kárpótlást követel, nehogy az államkincstár érdekében fenálló törvény és kötelező utasítás súlya alatt, és legjobb akarat mellett is el nem hárítható helyi viszonyok között, akár egyes tisztviselők hivatal és vagyonveszteséggel jujtassanak , akár a községi vagyon a be nem hajtható közadók megtérítése miatt tetemes megrövidítéssel fenyegettessék, minden polgárnak elengedhetlen kötelessége , hogy e részben a közadók s egyéb kincstári illetékek pontos behajtása körül, a tőle kitelhető módon és saját körében eső úton segédkezzék. Tüzetesen a városi törvényhatóság figyelmét nem nélkülözheti azon körülmény, hogy az I. és II fokú kereseti adó alá tartozók összeírása mindig a megelőző évi október és november hónapokban, az adóelőírás pedig a következő, vagyis folyó adózási év közepén történvén , az adóbehajtása idején az állandó lakás nélküli adózóknak már csak egy kis része találtatik az összeírás helyén ; továbbá különös figyelmet igényel azon helyi viszony, hogy ily nagy kiterjedésű adóközségekben, mint a városi közönség adóügy kezeléséhez tartozó kecskeméti és bugacmonostori adóközségek, az ily lakásváltozások nyilvántartása, legnagyobb gond mellett is legyőzhetlen akadályokkal van kapcsolatban, mellőzhetlenül szükségesnek látta e városi törvényhatóság, hogy e tárgyban célra vezető szabályrendelet alkotásáról és annak mindenkit egyiránt kötelező érvényre emeltetéséről gondoskodjék. Mihez képest az 1876. XV. t. c. és ugyanazon évi 33.001. számú pénzügyministeri utasítás keretében , a közadók behajtása tárgyában következők rendeltetnek: 1. §. Mindenik házbirtokos a házában lakó zsellérnek, mindenik földbirtokos tanyai kertészének, mindenik kereskedő és iparos az üzletében tartott segédeinek és mindenik gazda a szolgálatában levő házi és gazdasági cselédeinek , az adófizetési év tartama alatt, időközi lakás , — vagy szolgálat-változtatása esetében , azok feltalálhatásáért s I. és II. fokozatú kereseti adójuk biztosításáért — amennyiben a 2. §. rendelkezésének megfelelni elmulasztaná — felelős. 2. §. Ezen felelősségből kifolyólag, a házbirtokos zsellérének, a földbirtokos tanyai kertészének, az iparos és kereskedő segédeinek , a gazda házi és gazdasági cselédeinek időközi lakás vagy szolgálat változtatását és új lakhelyét vagy tartózkodását, nyilvántartás tekintetéből a város szám Július 1.