Kecskemét, 1883. január-június (11. évfolyam, 1-52. szám)

1883-04-08 / 29. szám

XI. évfolyam, 29. szám. Kecskemét, 1883. április 8. Előfizetési díj : Hirdetmények Helyben házhoz hordva, vi- és „Nyílttéri“ közlemények Egé.:trtm GTM'- k, T T ^ C\ T Y W jutÁnyosan Félévre - - 3 frt — kr II f tim l^| hH I u. m. város és bírósági 3 frt, Negyedévre - IfrtöOkr. M Hl H ^ MB ffl B WSU H ■ egyházi, egyleti, társulati stb. Egy szám ára 6 kr. W ” M . A W M H ’ M ■■ MB' H hirdetmények minden egyes I V AJ 11 L/l 11 L/ 1 hivatalban, valamint a hely- Bélyegdíj beli könyvkereskedésekben, minden beigtatás után 30 kr. Egyes példányok ugyanitt A KECSKEMÉTI FÜGGETLENSÉGI PÁRT Kéziratok kaphatók. . .. .. „ . .. .. vissza nem adatnak. POLITIKAI ÉS KÖZMUVELŐDESI KÖZLÖNYE. mm* II tized, Deák-tér 1-sőszám. . II tized, Deák-tér 1-ső szám MEGJELEN CSÜTÖRTÖKÖN ÉS VASÁRNAP. Hol van a baj? Sokat gondolkodtak és még többet összeírtak már figyelmes és nem figyelmes szemlélők afelől, hogy mi az oka a mai társadalom erkölcsi lazulásának s ami ezzel csaknem a legszorosabb összefüggésben áll, az úgynevezezett „modern házasságok“ rendkívüli szaporodásának. És vizsgálódásaik eredménye több-kevesebb eredménynyel két fő momentum körül csoportosul. Az egyik irány a napjainkban óriási mérveket öltő oktalan fényűzésben, — a másik a mai kort talán még markánsabban jellemző szertelen évvágyban keresi a bajok forrását. Ez a két irány azonban szerintünk csak látszólag eltérő, de valójában ugyanegy; — amennyiben egyik a másiknak szükségképi előfeltétele, illetve logikai következménye. Az élvvágy az ok, a fényűzés az okozat. Az a rugó, ez a cselekmény. A mai kor gyermeke mindenekfölött élvezni akar s felfokozott élveit csak első és másodrendű szükségleteinek körét meghaladó eszközökkel képes megvalósítani, vagyis: fényt űz. Czél az élvezet, eszköz a fényűzés. És ennek minden más érdek alárendeltetik; a mai kor gyermekének gondolkozásmódjából kifolyó összes törekvése a komolyabb és nemesebb czélok helyett a testi és szellemi erőket egyaránt pusztító élvek hajhászására teleltetik. Az élvvágynak aztán természetes gyermeke lesz a nyelvágy, s ennek elmaradhatlan következménye az eszményinek teljes kiveszése. Mert képzelhetetlen és kikerülhetetlen, hogy ily önzésteljes szenvedély uralma alatt, mely csak élvezetekben és érzéki gyönyörökben leli végczélját: ki ne pusztuljon minden nemes és magasztos gondolat, minden ideális iránti fogékonyság. És mert ilyen az egyén, ilyen a társadalom is. S tehát képzelhetetlen, hogy egy oly társadalomban, hol mindenki csak az elveknek él, valamely eszményhez fűződött szenvedély általános elterjedést nyerjen, vagy csak mélyebb gyökeret is verjen. És itt jutottunk el most már azon hídhoz, mely a társadalmi erkölcsök lazulását a „modern házasságok“ szaporodásával öszszeköti. Kiveszvén ugyanis — általánosságban — társadalmunkból az eszményi utáni törekvés, az ideális iránti fogékonyság, korunk szülöttei az eszményinek, az ideálisnak legmagasztosabb nyilvánulása, a tiszta, önzetlen szerelem iránt sem bírnak többé fogékonysággal, és tehát nem bírják lelkükben azt, ami a természet legistenibb jellegű törvényének, a kölcsönös vonzalmon alapuló házasságnak támasza és alapköve, — nem bírják szívükben a tiszta erkölcsöket. Kiölte azt az élvvágy, kiölte a sivár gyönyörhajhászás, amely, hogy érzéki czéljai folytonos kielégítésében eszközöket nyerjen, megköti az érdekházasságot, ahol a nő nem szerelmet, nem vonzalmat, csak — pénzt hoz a házhoz. És amint a társadalmi erkölcsök lazulása szülte az érdekházasságokat, épp ügy lesznek az ily házasságok szülőanyjává a társadalmi erkölcs-lazulás még bujább felburjánzásának, — szomorú illusztrálásául azon költői igazságnak: „Das ist eben der Fluch der bösen That, dasz Sie fortwärend Böses musz gebähren.“ Így romlik meg nálunk fokról fokra a családi élet, amely pedig ősidőktől fogva fennálló tényezője a társadalomnak; — és tehát igy romlik meg általa a társadalom. S oly arbulus vitiosus ez, amelyből korunkban aggódva keressük a kivezető utat, és minél jobban keressük, annál inkább meggyőződünk arról, hogy a létező bajokon csak a társadalom gyökeres átalakítása segíthet. Hogy lehetséges-e ez és mennyiben, az persze oly kérdés, amelyet elméletileg megoldani akarni egyike volna a legmerészebb vállalkozásoknak. De az is bizonyos, hogy társadalmunk mai dekompozíciója mellett — amelynek tünetei mind akutabb alakban nyilatkoznak — aligha fogjuk megérni a második ezer évet. Mert „minden állam támasza és talpköve a tiszta erkölcs , mely ha megvész , Róma ledől s rabigába görbéd!“ Bánó József a történelmi társulat legközelebbi ülésén hazafias beszéd kíséretében indítványt tett, hogy az ezredik év megünneplése alkalmából tűzessék ki 15—20,000 frt pályadíj egy oly munkára, amely a magyar nemzetnek mint élő organizmusnak történetét írná meg. Az általunk most fölvetett kérdés nagyon szép fejezetét képezhetné a tervezett nagy műnek, mert szerintünk ennek a megoldásától függ a magyar nemzet élő organizmusának jövendőbeli életképessége. Az idea küzdelme ez a prózai valóval, s olyan küzdelem, aminek a jövő nemzedék adja meg az árát, jelezvén e mostani diadalt sok kárba veszett, hiába elfecsérelt idő szomorú emléke. Hanem hát mindezekért meg lesz az az elégtételünk, hogy Európa nem fog ujjal mutatni ránk, mint olyan nemzetre, ahol az örök bölcsesség kútforrását nem becsülik. de kevés vigasz ^ ^ ^ Politikus. Politikai szemle. HAZÁNK. Április 7. A képviselőház nagy munkával van elfoglalva, tárgyalván a középtanodai törvényjavaslatot részleteiben. A/, általánosságban elfogadott javaslat sok ellenzőre talált és lehet mondani, hogy ellenzéket képez majdnem az egész ország, kivéve azokat, akik a klasszikus műveltség bénító járma alatt nyögnek s akik azon meggyőződésben élnek, hogy ily műveltség nélkül csakis hanyatlik az ember. De hát a képviselő urak jelenlevő többsége ennek a véleménynek hódolt és a részletes tárgyalás alkalmával is ennek szerzett érvényt. A javaslat egyik beteges pontját az képezte, amelyben kimondatik, hogy a görög nyelv ezentúl is mint rendes tantárgy tanítandó. E pontnak voltak leghevesebb ellenzői. És méltán. Maga Tisza Kálmán sem barátja a görög nyelvnek, de a tárgyalás folyama alatt hagyta magát kapacitáltatni , daczára, hogy a kormánypárt több tekintélyes hangja igen szépen és melegen érvelt a görög nyelv ellen. A klasszikusok imádói eze sikerük után annyira mentek, hogy még azt is törvénybe akarták iktatni, hogy a latin nyelv a reáliskolák rendes tantárgyává emeltessék. Ám ez nem sikerült, aminek a reáltanodák jól felfogott érdekében csak örülni tudunk. A képviselőházban most folyó viták csak azt tüntetik elő, hogy a vaskalap szállt síkra a haladók ellen s hogy az óság hívei ki tudták vivői azt, a mi a gyakorlatiasság óriási ellentéte. Nem abból indulnak ki, hogy fiaink a gyakorlati élet terén minél izmosabban álljanak meg, de abból, hogy fejük tömve legyen klasszikusokkal s hogy ezzel a tudománynyal boldoguljanak az élet göröngyös útain. Mai számunkhoz fél év melléklet van csatolva. Jelentés a Katona-ódapályázat eredményéről. A Katona József kecskeméti szülőházának emléktáblával megjelölésére alakult bizottság által egy alkalmi ódára kitűzött 20 arany jutalomra f. évi maárczius fökéig, mint határidőig 40 pályamű küldetett be az emlékbizottsághoz. A pályaművek bírálására s a jutalmak odaítélésére Gyulai Pál, Szász Károly és Győry Vilmos akadémiai s Kisfaludi társasági tagok kéretvén fel, ezek — a pályaművek átolvasása után — döntő ülésre maguk közé s egyszersmind elnökül Horváth Döme kir. táblai tanácselnököt, a kecskeméti emlékbizottság megbízottját is meghiván, f. évi ápril hó 4-én tartott ülésekben döntöttek a pályaművek sorsa fölött. A negyven pályamű közül tizenegy minden kritikán alul áll s róla szólni sincs mit. Tizenkilencz a középszerűség színvonalát éri, vagy érinti, de figyelembe nem vehető. A fenmaradó tíz közül, melyek többé-kevésbé irodalmi színvonalon állanak s egészben vagy egyes részeikben méltánylást érdemelnek , különösen három vált ki, mint a bírálók figyelmére aránylag legméltóbb, u. m.: a 7. számú „Engesztelődjél sorsoddal“ — a 10. számú „A koporsóból kitör és eget kér“ — s a 12. számú „Letépetett az istenek remekje“ jeligéjű pályaódák. A bíráló bizottság a jutalmat egyértelműleg a 10. számúnak ítélte oda, mint amely legjobb kompozíczió mellett legerősebb ódás lendülettel bir s szabatos rövidségénél fogva az ünnepélyen felolvasásra is legalkalmasabb. Dicséretre méltatta azonban a másik kettőt is és pedig elsősorban a 12. számút, mely egyes részletekben költőibb és hangulatosabb a jutalmazottnál, de egészben véve, különösen kompozíczióját tekintve gyöngébb annál, hangja egyenetlen, néhol megbágyad, s felolvasásra is kevésbé alkalmas ; másodsorban a 7. számút, mely meleghangú kezdetre, egyenletesen, bár magasb lendület nélkül halad inkább szónoki, mint költői hangulattal. A jutalomra ítélt mű jeligés levele felbontatván, abból e név tűnt ki mint szerzőé: Dr. Csengeri János, főgymnásiumi tanár Fehértemplomon. A dicséretre méltatott két mű jeligés levelei őrizetbe vétettek, hogy szerzők, ha azok felbontását s nevek nyilvánosságra hozását kivánják, az emlékbizottság elnökénél, dr. Szeless József úrnál jelentkezhessenek. A többi 37 jeligés levél felbontatlanul az ülés sziktén elégettetekt. A biráló bizottság alulirtat bízván meg az előadói tiszttel, kötelességévé tette, hogy az egész pályázatról részletes jelentést is tegyen az emlékbizottsághoz, addig is azonban e rövid jelentést bocsássa közre. Budapest, 1883. ápril 5-én. Szász Károly, bizottsági előadó.