Magyar Alföld, 1911. augusztus-december (1. évfolyam, 1-20. szám)
1911-08-20 / 1. szám
minden intézkedésük megtételével azt nézték, hogy valahogy meg ne sértsék a vállalkozók érdekeit. Akik még ma sem mernek elmenni a város felépítésének útján a vállalkozók rovására azon minimumig sem, amit már ma a városi politika megkövetel. A városi tanácsot támadják, aki Zaboretzkynak 10 százalék díjért kiadta a városháza javítását. Horribilis díjért juttatván így jóformán munkanélkül Zaboretzky urat egy kis vagyonhoz. Kada Eleket támadják Önök, aki elnézte Önöknek mindenféle késedelmüket a városi építkezéseknél! Aki Önöknek halasztásokat adott! Aki Önöket ki nem rúgta, miután teljes tudatlanságukról több helyen meggyőződött! Önök mernek támadni valakit, akik a helyesírás alapfogalmaival se nincsenek tisztában, akik — minden műépítész megmondhatja — a legegyszerűbb rajzot sem tudják leolvasni! Önök támadnak valakit, akikről legközelebb ki fogjuk mutatni, hogyan jutnak a különböző munkákhoz! Önök, akik a pályázati rendszert teljesen nevetségessé tették. Abban nyugodtak vagyunk, hogy Kada Eleket nem kedvetlenítik el ezek a támadások, hanem megy tovább a maga útján. Dolgozzon tovább is vasakarattal a város közjavára ! Ha pedig ezután még Farkas Elek uram egyszer beszemtelenkedik a városházára, úri kecskeméti gőggel rúgassa ki szobájából — a szolgájával. Munkások a közérdek szolgálatában. Kecskemét városának s az egész országnak építőmunkásai szép példáját adták annak, hogy az embereknek nehéz időkben egymás támogatására kell sietni, még a legközvetlenebb anyagi érdekeik föláldozásával is. Ma nincs tisztességes épeszű ember, aki be nem ismerné, hogy a mai tűrhető építési viszonyok megteremtése Kecskeméten teljességgel az építőmunkások érdeme. Alig hogy végigdúlta városunkat a földrengés, a munkaadók, mint a hiénák a dögre, a vadkeselyűk a hullákra, rohantak az egyes építtetőkre. A leghallatlanabb árakért akarták elvállalni az épületek rendbehozását. Egymásra a legszemérmetlenebbül rálicitáltak. Volt rá eset, hogy némely épületet 2000 koronáért vállalt föl olyik vállalkozó, amelyért a másik 8000 koronát kért. A legszemtelenebbül, kényuri dölyffel utasították el azokat a megszorult polgárokat, akik nem engedték kiforgatni magukat vagyonukból. Mikor azután látták, hogy általános fölzudulás támad a zsaroló hadjárat nyomában, taktikát változtatva ordítoztak. Nem lehet vállalni, nem lehet megélni ebben a városban ! A munkások ki akarnak rabolni bennünket! De nemcsak bennünket, hanem tisztes polgártársainkat is! 10 forintokat kérnek egy órára! Lármájuknak fölült a polgári sajtó is s mindenki megbotránkozott a munkásság viselkedésén. A munkáltató urak mosolyogva dörgölgették kezeiket Minden renden van! Elhitték a füllentéseiket. Most már szabad a vásár. Ha 10 forintot kérnek egy órára a munkások, akkor a szerencsétlen munkáltató kérhet 15 forintot is. Ez lesz azután az üzlet! Isten adjon minden esztendőben egy-egy ilyen földrengést! Pedig az igazság az volt, hogy majsztram uramék csak a régi béreket fizették tovább is vígan segédeiknek, de ők úgy vállaltak, mintha 15 forintot fizettek volna óránként. Abbahagyták régi befejezés előtt álló épületeiket, megszegve vállalt kötelezettségeiket s az újonnan vállalt javítási munkálatokra vitték embereiket. A városnál meg kétségbeesve csapkodták kezeiket, hogy otthagyták őket munkásaik s nem tudják a munkáikat befejezni. Ezen az oldalon is megkezdődött a sarcoló hadjárat. A szervezet/ munkásság nem volt hajlandó tűrni ennek az üresfejű érdekcsoportnak rágalmait, hanem öntudatosan belevágott a hazugság közepébe. Ajánlatott tett a városnak, hogy olcsón fölépíti a házakat s elvégzi a legsürgősebb munkálatokat. Nem lett volna-e a várostól bűnös könnyelműség, ha nem fogadja el a segítő kezet ? Küldhettek volna ide zsákszámra aranyat, de az mit sem ért volna munkáskéz nélkül. Ha a város visszautasítja az építőmunkások ajánlatát, akkor tényleg kiszolgáltatta volna a lakosságot a legszemérmetlenebb kirablásnak. A következmények igazolták is eljárásának helyességét. Ma a városi építési iroda több, mint 1200 emberrel, Soós Gyulának, ennek a kitűnő s erélyes hivatalnoknak vezetése alatt olyat produkál, hogy mintát szabhat róla bármely bajba jutott város vezetősége. Ugyan mi lett volna itt ma, ha ez az 1200 építőmunkás nem dolgozna a városban? Anarchia, tejes anarchia. S ugyan ki tudna rendet teremteni? A munkaadók szövetsége megzabálva egy sarokból röhögve nézné kínos vergődésünket. Vonyitsanak csak tovább urak, mindig büszkén hirdeti a munkásság, hogy megakadályozta az önök rablóhadjáratát, a munkásság kifosztását s a kisiparosok tönkretételét, mestergerendáiba. Manapság már a modern tudósok nem zárkóznak el hermetbe a világtól, hanem belekapcsolják tudományos munkálkodásukat a társadalom életműködésébe. Ma már az igazi tudorra nem szégyen, de kötelesség, ha piacra viszi kutatásának eredményeit s a hivatalos hatalommal ott veszi föl a harcot, ahol lehet. Ugyan mikor ismerik el hivatalosan Marxot, Darvint? Soha. Koplaltak tovább s dolgoztak. Ma bizony, ha valaki előre vagy más pozícióba akar jutni, ököllel kell dolgozni. Ha pedig ez a módszer valaki előtt utálatos, akkor csak tovább nélkülözzön, káromkodjon, de ne pályázzon. Ugyan kérem, beszélhet ma Magyarországon valaki komolyan az igazi érdemek elismerésének szükségéről, anélkül, hogy kinevetnék? A gombák elégetése pedig valósággal barbarizmus volt. Az egész történet egyáltalán nem tragédia, hanem iskolai kifejezéssel élve inkább középfajú dráma, amelyben a szomorúság és humoros jelenetek egymást kergetik. Megjelenik, mint egyik főszereplő a jó öreg sajtó is és könnyeket hullajt a magyar közéleti és közoktatási viszonyokon, amely pedig épen az ő támogatásával hízott ilyen szép kövérre. Az egyik rovatban égig magasztal üresfejű avagy hátfejű nagyságokat, a másik rovatban véres könnyeket ont a szegény tudós bajain. Mindenesetre az lett volna a legjobb megoldás, ha Hollós László egy nagy rakományláda közepén egyszerre megjelenne s mosolyogva jelentené ki: Hahaha, meg akartam ijeszteni az urakat . . . megvannak ám a gombák! Magyar Alföld 2. oldal, 1. szám. Tudós Hollós László. Mélységes szomorúsággal olvastuk dr. Hollós Lászlónak a főreáliskola kitűnő tanárjának, a világhírű tudósnak tragédiáját. Hűségesen jellemzi nyomorúságos kulturális és közoktatási viszonyainkat, hogy szerény, de nagytehetségű embereket letaposnak üresfejű, buta protekciós alakok, akik a legjobb és legnyugodtabb pozíciókba ágyazzák ősi butaságukat. Szokássá válik így azután a tehetségtelenség és szürkeség alapján való érvényesülés. Valósággal a tudatlanság államosítása ez a rendszer. Viszont azonban kénytelenek vagyunk konstatálni, hogy dr. Hollós László abból a kivesszőfélben levő tudósok sorából való, akik a társadalom mozgató erőit nem ismerik, a szoba négy falán túl nem látnak s ha kiegyenesednek, belevágják fejüket az élet A földmunkás élete. Néhány évvel ezelőtt egy esküdtszéki tárgyalást hallgattam végig, amikor is egy „izgató“ fölött ítélkeztek az érdemes polgárok mint esküdtbírák. A vádlott egyszerű munkásember volt, az esküdtek jól táplált és jól öltözött budapesti háziurak, kereskedők és hivatalnokok. Az ügyész komoly volt, szigorú és „igazságos.“ A törvény és a társadalom nevében igazságos ítéletet követelt, de az „igazság“ útját meg is jelölte a következő szavakkal: — Esküdt uraim ! Jól vigyázzanak arra, hogy a fogalmakat össze ne téveszsék. Ez az ember ezrek és tízezrek boldogságát és megelégedett életét dúlta föl. Embert ember ellen, testvért a testvér ellen izgatott. Az egyszerű tudatlan embereket arra biztatta, hogy kenyéradóik vagyona ellen törjenek, visszavonást, haragot, gyűlölködést szított a munkás és gazda között. Ennek az embernek a tette veszedelmesebb valamennyi gonosztett között, mert az emberi társadalom létalapját támadta meg: a békét és a magántulajdon szentségét. Ez az ember szigorú büntetést érdemel. Az esküdtek haja az égnek meredt, a hallgatóság soraiban sik csönd lett s ha ebben a pillanatban szabadjára eresztik az indulatokat, az nem az ügyészi ostobaság, hanem a vádlott ellen tört volna ki. Mi volt a vádlott bűne? O . . . . község határában az uradalom aratói betegségben elhullott juh és sertéshúst kaptak élelem fejében. A 120 arató közül 40 súlyos beteg lett, 1 a betegségből kifolyólag meghalt. A munkások zúgolódni kezdtek s az uradalom csendőröket hozatott. S a 44* keztyű, sérvkötő, haskötő, suspensor, görcsér, harisnya stb. Nagy raktár IllfllflT HRK/JlmRilllli betegápolási cikkekbe . Valódi francia férfi- és női óvszerek tucatonkint I IIIMJClII 2, 4, 6 és korona Különféle minta 6 drb 1.80 kor. Mindenféle haris- I I nyári Miederek mérték után is Jéger alsó ruhák Nadrágtartók .*. Mindenféle gummicsövek. I Bwythí um uiHiii'iiiiHiiHi'iiiimtÉiMi i r--*—i ............ wm—a— iwpinaB