Magyar Alföld, 1911. augusztus-december (1. évfolyam, 1-20. szám)

1911-08-20 / 1. szám

minden intézkedésük megtételével azt nézték, hogy valahogy meg ne sértsék a vállalkozók érdekeit. Akik m­ég ma sem mernek el­menni a város felépítésének útján a vállalkozók ro­vására azon minimumig sem, amit már ma a városi politika megkövetel. A városi tanácsot támadják, aki Zabo­­retzkynak 10 százalék díjért kiadta a város­háza javítását. Horribilis díjért juttatván így jóformán munkanélkül Zaboretzky urat egy kis vagyonhoz. Kada Eleket támadják Önök, aki el­nézte Önöknek mindenféle késedelmüket a városi építkezéseknél! Aki Önöknek halasz­tásokat adott! Aki Önöket ki nem rúgta, mi­után teljes tudatlanságukról több helyen meggyőződött! Önök mernek támadni valakit, akik a helyesírás alapfogalmaival se nincsenek tisz­tában, akik — minden műépítész megmond­hatja — a legegyszerűbb rajzot sem tudják leolvasni! Önök támadnak valakit, akikről legkö­zelebb ki fogjuk mutatni, hogyan jutnak a különböző munkákhoz! Önök, akik a pályá­zati rendszert teljesen nevetségessé tették. Abban nyugodtak vagyunk, hogy Kada Eleket nem kedvetlenítik el ezek a támadá­sok, hanem megy tovább a maga útján. Dol­gozzon tovább is vasakarattal a város köz­javára ! Ha pedig ezután még Farkas Elek uram egyszer beszemtelenkedik a városházára, úri kecskeméti gőggel rúgassa ki szobájából — a szolgájával. Munkások a közérdek szolgálatában. Kecskemét városának s az egész or­szágnak építőm­unkásai szép példáját adták annak, hogy az embereknek nehéz időkben egymás támogatására kell sietni, még a leg­közvetlenebb anyagi érdekeik föláldozásával is. Ma nincs tisztességes épeszű ember, aki be nem ismerné, hogy a mai tűrhető építési viszonyok megteremtése Kecskeméten teljes­séggel az építőmunkások érdeme. Alig hogy végigdúlta városunkat a föld­rengés, a munkaadók, mint a hiénák a dögre, a vadkeselyűk a hullákra, rohantak az egyes építtetőkre. A leghallatlanabb árakért akar­ták elvállalni az épületek rendbehozását. Egy­másra a legszemérmetlenebbül rálicitáltak. Volt rá eset, hogy némely épületet 2000 ko­ronáért vállalt föl olyik vállalkozó, amelyért a másik 8000 koronát kért. A legszemtele­­nebbül, kényuri dölyffel utasították el azokat a megszorult polgárokat, akik nem engedték kiforgatni magukat vagyonukból. Mikor az­után látták, hogy általános fölzudulás támad a zsaroló hadjárat nyomában, taktikát változ­tatva ordítoztak. Nem lehet vállalni, nem le­het megélni ebben a városban ! A munkások ki akarnak rabolni bennünket! De nemcsak bennünket, hanem tisztes polgártársainkat is! 10 forintokat kérnek egy órára! Lármájuknak fölült a polgári sajtó is s mindenki megbotránkozott a munkásság vi­selkedésén. A munkáltató urak mosolyogva dörgöl­­gették kezeiket Minden renden van! Elhit­ték a füllentéseiket. Most már szabad a vá­sár. Ha 10 forintot kérnek egy órára a mun­kások, akkor a szerencsétlen munkáltató kér­het 15 forintot is. Ez lesz azután az üzlet! Isten adjon minden esztendőben egy-egy ilyen földrengést! Pedig az igazság az volt, hogy majsztram uramék csak a régi béreket fizették tovább is vígan segédeiknek, de ők úgy vállaltak, mintha 15 forintot fizettek volna óránként. Abbahagyták régi befejezés előtt álló épüle­teiket, megszegve vállalt kötelezettségeiket s az újonnan vállalt javítási munkálatokra vitték embereiket. A városnál meg kétségbeesve csapkodták kezeiket, hogy otthagyták őket munkásaik s nem tudják a munkáikat befe­jezni. Ezen az oldalon is megkezdődött a sarcoló hadjárat. A szervezet/ munkásság nem volt haj­landó tűrni ennek az üresfejű érdekcso­portnak rágalmait, hanem öntudatosan bele­vágott a hazugság közepébe. Ajánlatott tett a városnak, hogy olcsón fölépíti a házakat s elvégzi a legsürgősebb munkálatokat. Nem lett volna-e a várostól bű­nös könnyelműség, ha nem fogadja el a segítő kezet ? Küldhettek volna ide zsákszámra ara­nyat, de az mit sem ért volna munkáskéz nélkül. Ha a város visszautasítja az építő­munkások ajánlatát, akkor tényleg kiszolgál­tatta volna a lakosságot a legszemérmetle­nebb kirablásnak. A következmények igazolták is eljárá­sának helyességét. Ma a városi építési iroda több, mint 1200 emberrel, Soós Gyulának, ennek a kitűnő s erélyes hivatalnoknak ve­zetése alatt olyat produkál, hogy mintát szab­hat róla bármely bajba jutott város vezető­sége. Ugyan mi lett volna itt ma, ha ez az 1200 építőmunkás nem dolgozna a városban? Anarchia, te­jes anarchia. S ugyan ki tudna rendet teremteni? A munkaadók szövetsége megzabálva egy sarokból röhögve nézné kínos vergődé­sünket. Vonyitsanak csak tovább urak, mindig büszkén hirdeti a munkásság, hogy megaka­dályozta az önök rablóhadjáratát, a munkás­ság kifosztását s a kisiparosok tönkretételét, mestergerendáiba. Manapság már a modern tudósok nem zárkóznak el hermetb­e a vi­lágtól, hanem belekapcsolják tudományos munkálkodásukat a társadalom életműködé­sébe. Ma már az igazi tudorra nem szégyen, de kötelesség, ha piacra viszi kutatásának eredményeit s a hivatalos hatalommal ott veszi föl a harcot, ahol lehet. Ugyan mikor ismerik el hivatalosan Marxot, Darvint? Soha. Koplaltak tovább s dolgoztak. Ma bi­zony, ha valaki előre vagy más pozícióba akar jutni, ököllel kell dolgozni. Ha pedig ez a módszer valaki előtt utálatos, akkor csak tovább nélkülözzön, káromkodjon, de ne pályázzon. Ugyan kérem, beszélhet ma Magyarországon valaki komolyan az igazi érdemek elismerésének szükségéről, anélkül, hogy kinevetnék? A gombák elégetése pedig valósággal barbarizmus volt. Az egész történet egyáltalán nem tra­gédia, hanem iskolai kifejezéssel élve inkább középfajú dráma, amelyben a szomorúság és humoros jelenetek egymást kergetik. Megje­lenik, mint egyik főszereplő a jó öreg sajtó is és könnyeket hullajt a magyar közéleti és közoktatási viszonyokon, amely pedig épen az ő támogatásával hízott ilyen szép kö­vérre. Az egyik rovatban égig magasztal üresfejű avagy hátfejű nagyságokat, a másik rovatban véres könnyeket ont a szegény tu­dós bajain. Mindenesetre az lett volna a legjobb megoldás, ha Hollós László egy nagy rako­mány­láda közepén egyszerre megjelenne s mosolyogva jelentené ki: Hahaha, meg akar­tam ijeszteni az urakat . . . megvannak ám a gombák! Magyar Alföld 2. oldal, 1. szám. Tudós Hollós László. Mélységes szomorúsággal olvastuk dr. Hollós Lászlónak a főreáliskola kitűnő ta­nárjának, a világhírű tudósnak tragédiáját. Hűségesen jellemzi nyomorúságos kulturális és közoktatási viszonyainkat, hogy szerény, de nagytehetségű embereket letaposnak üres­fejű, buta protekciós alakok, akik a legjobb és legnyugodtabb pozíciókba ágyazzák ősi butaságukat. Szokássá válik így azután a te­­hetségtelenség és szürkeség alapján való ér­vényesülés. Valósággal a tudatlanság álla­mosítása ez a rendszer. Viszont azonban kénytelenek vagyunk konstatálni, hogy dr. Hollós László abból a kivesszőfélben levő tudósok sorából való, akik a társadalom mozgató erőit nem isme­rik, a szoba négy falán túl nem látnak s ha kiegyenesednek, belevágják fejüket az élet­ A földmunkás élete. Néhány évvel ezelőtt egy esküdtszéki tárgyalást hallgattam végig, amikor is egy „izgató“ fölött ítélkeztek az érdemes pol­gárok mint esküdtbírák. A vádlott egy­szerű munkásember volt, az esküdtek jól táplált és jól öltözött budapesti háziurak, ke­reskedők és hivatalnokok. Az ügyész komoly volt, szigorú és „igazságos.“ A törvény és a társadalom nevében igazságos ítéletet köve­telt, de az „igazság“ útját meg is jelölte a következő szavakkal: — Esküdt uraim ! Jól vigyázzanak arra, hogy a fogalmakat össze ne téveszsék. Ez az ember ezrek és tízezrek boldogságát és megelégedett életét dúlta föl. Embert ember ellen, testvért a testvér ellen izgatott. Az egy­szerű tudatlan embereket arra biztatta, hogy kenyéradóik vagyona ellen törjenek, vissza­vonást, haragot, gyűlölködést szított a mun­kás és gazda között. Ennek az embernek a tette veszedelmesebb valamennyi gonosztett között, mert az emberi társadalom létalapját támadta meg: a békét és a magántulajdon szentségét. Ez az ember szigorú büntetést érdemel. Az esküdtek haja az égnek meredt, a hallgatóság soraiban sik­ csönd lett s ha eb­ben a pillanatban szabadjára eresztik az in­dulatokat, az nem az ügyészi ostobaság, ha­nem a vádlott ellen tört volna ki. Mi volt a vádlott bűne? O . . . . község határában az uradalom aratói betegségben elhullott juh és sertés­húst kaptak élelem fejében. A 120 arató kö­zül 40 súlyos beteg lett, 1 a betegségből kifolyólag meghalt. A munkások zúgolódni kezdtek s az uradalom csendőröket hozatott. S a 44* keztyű, sérvkötő, haskötő, suspensor, görcsér, harisnya stb. Nagy raktár I­llfllflT HRK/JlmRilllli betegápolási cikkekbe .­ Valódi francia férfi- és női­ óvszerek tucatonkint I IIIMJClII 2, 4, 6 és korona Különféle minta 6 drb 1.80 kor. Mindenféle haris- I I nyári Miederek mérték után is Jéger alsó ruhák Nadrágtartók .*. Mindenféle gummicsövek. I Bwythí um uiHiii'iiiiHiiHi'iiiimtÉiMi i r--*—i ............ wm—a— iwpinaB

Next