Kecskeméti Lapok, 1872. január-június (5. évfolyam, 1-26. szám)
1872-03-02 / 9. szám
Ötödik évfolyam. 9. szám. Márczius 2. 1872. Előfizetési dij : __ g Hirdetési dijak: jslL. FAPOFPlUniTT T ADflF ssese Negyedévre. . 1 fit 50 kr. Kg K| K B|[ Kk» IE|l jugx B | B LB B(^ B B HK nél ál-leengedés adatik. MMjInMjML1I LillUK.«a»« . t . / i i Hirdetések elfogadtatnak Gal-Előfizetési pénzek el- hia Fülöp könyvkereskedésében fogadtatnak Gallia Fülöp I ll ■ éHil-t Kecskeméten. — Hirdetések ezenkönyvkereskedésében Kees- ISmeretteNeSZtC H B t I I 8 D. A«' kemeten. J ■ dtc.a 60. Bz. Égető kérdések. L Már én ugyancsak szeretnék szemébe nézni annak az ember fiának , aki tagadni merészelné, hogy mi kecskemétiek átalában egy lábig tiszta trízvérrr magyar ivadék vagyunk. Hogy is ne lennénk az, hiszen még a a legközelebbi három évtized alatt közénk beszivárgott hanákok és korontánok is anynyira összeolvadtak már velünk, hogy a kecskeméti levegő beolvasztási erejét csak az igazság ellen tusakodó elfogult ember tagadhatná. Hogy is ne lennénk mi tiszta magyar ivadék, hiszen a történetírás igazolja, hogy a magyarok mindig akkor viszálkodtak egymással legelkeseredettebben, mikor legtöbb baj volt az országban; ha pedig köldökön tapintotta őket az ellenség, — mint egykor a lengyel követ kifejezte magát, — azonnal önkívületbe jutottak s ott is keresték a segítséget, a hol épen úgy jártak, mint midőn az ó-világi mese szerint a ló az őt megtámadott vadkan ellen az embernél tett panaszt, — ez aztán felült a ló hátára, legyőzte a vadkant, egyszersmind úgy megszerette a jó paripát, hogy azt többé el sem bocsátotta szolgálatából. Tessék elhinni, mi épen úgy vagyunk. Isten a megmondhatója, mennyi bajunk van itthon, mégis a más dolgába szeretünk avatkozni. Két-három évi résztermés, vagy egyetlen átalános terméketlenség úgy a köldökünkre tapint, hogy tíz évig is nyögünk bele, de a világ minden kincséért sem tartjuk méltónak egy kis gondot fordítani arra, hogy ilyesmi velünk többé ne történhessék. Gondatlanok vagyunk. sőt még jobban ránk illik, ha kimondom, hogy — kiskorúak és — meggondolatlanok vagyunk. Én a kecskeméti lapokból tanultam, hogy ezelőtt mintegy hetven évvel a járási főszolgabíró a képen jellemezte városunkat, hogy „Kecskemét est magna Monstrantia, sed parvus Jesus Christus“, — a mi pápista nyelven magyarul annyit jelent, hogy Kecskemét olyan, mint a nagy Szentségtartó, melyben kicsiny a Jézus Krisztus. Ezt aztán ha közmondásnak vesszük, sokféleképen magyarázhatjuk. Még valamely rosz akaratú ellenségünk oly értelmet is okoskodhatna ki belőle, hogy sokan vagyunk, de kevés eszünk van. Azt is a kecskeméti lapokból olvastam, hogy ezelőtt mintegy negyven évvel, midőn Kecskemét szabad királyi várossá akart lenni s a nagy nevű József nádor pártfogásáért folyamodott, — az öreg főherczeg félig komolyan, félig mosolyogva mondá városunkról a folyamodványt benyújtó küldöttségnek, hogy „non habet formam civitatis“, — „nincsen királyi vár ősi alakja“ — már t. i. Kecskemétnek. Ugyanekkoriban gróf Széchenyi István egyik könyvében megírva hagyta Kecskemétről , hogy ez a nagy magyar város ugyan nem bánja, ha a világ kereke felakadna is. Ez mind régen volt, de mind igaz. Lám, lám, ki hinné azt? Pedig csakugyan úgy van. Kecskemét ma is még egy „magna constrantia“ minden érték nélkül. Kecskemétnek még ma sincs oly alakja, mely a törvényhatósági önállósággal felruházott várost megilletné; sőt Kecskemét ma sem bánja még, ha sáros utczáin a világ tengelye megfeneklenék is. És valljuk meg igazán: e nagy elmaradottság is mind magyar természetünk kifolyása, mely az utóbbi századok magyar emberének azon ferde fogalmából származott, hogy az alkotmányos magyar szabadság egyik gyöngye az adómentesség, a nem-fizetés, melynél fogva a magyar ember ne csak ne adózzék, de még saját adósságát se fizesse. Ne tessék megfélemteni, — nem azért hoztam fel ezt a példát, mintha én új adót akarnék kirovatni, világért sem! — van nekünk elég nagy adónk, mely hogy oly igen nagy, annak is magunk vagyunk az egyik oka. Igaz, hogy más városok még nagyobb adót is fizetnek, például Szeged város épen oly magas állami adót fizet, mint mi, és azon fölül még 60 százalék házi adója is van, tehát az olyan polgár, ki nálunk 100 forintot fizet, Szegeden 160 forint adót visel. Nekünk nincs házi adónk, minden közköltségünket fedezik a város közjövedelmei, és közülünk sokan ezt nagy szerencsének tartják. Tessék elhinni, én ezt nem tartom szerencsének. Adó nélkül egy ország szintúgy fennem állhat, mint a szükséges jövedelem nélkül egy község, vagy egy család sem tarthatja fenn magát. Nem az tehát a kérdés, hogy fizessünk-e, vagy ne fizessünk adót, hanem az a kérdés, hogy legyen bőven jövedelmünk, melyből az adót könynyen meg lehessen fizetni. Hol fizetnek nagyobb adót, mint Angliában, de hol van több pénz, mint Angliában? az angol polgár ha tévedésből kifeledi valamely adóköteles vagyonát vagy üzletét a bemondásból , visszamegyen és bemondja, mert szégyennek tartaná adó alól elvont jövedelmet élvezni. Az a kérdés veleje, hogy 10 forint jövedelemből fizessünk-e öt vagy hat forint adót, avagy 100 forintból fizessünk ugyanannyit, azaz: sokszorozzuk, tízszerezzük jövedelmünket, hogy könnyebben viselhessük az adó terhét. Nem is az állami közadóról kívántam én beszélni, hanem a községi házi adóról, sőt erről is csak azon esetben, ha szükséges lenne, hogy magunkat, min magunk javára megadóztassuk. Ha körülnézünk saját fészkünkben, nem tagadhatjuk, mert való igaz, hogy igen, de igen nagyon el vagyunk maradva. Száz meg száz tennivalónk van, de mind pénzbe kerülne, nekünk pedig pénzünk nincs, tehát bizonyos keleti indolenciával belenyugszunk abba a ferde helyzetbe, hogy tehetetlenek vagyunk. Csalatkozik, aki ezt hiszi. Nem vagyunk mi tehetetlenek, hanem keleti származásunk és magyar természetünknél fogva csak tétlenek vagyunk. Márpedig vagy akarjuk, vagy sem, itt az ideje, hogy a tevékenység porondjára kilépjünk. Elodázhatlanul és legeslegelőször legalább is 40 népiskolát kell még felállítanunk , felszerelnünk és tanítókkal ellátnunk, hogy a népet jó irányban nevelhessük, a hamis próféták körmei közül kiragadjuk és önjavának felfogására értelmessé tegyük: 40 iskolához az épületek és felszerelvények nélkül 40 tanítónak csak fejenként 500 forintjával számítandó fizetése 20,000 forintot teszen évenként. Az állami reáliskola számára épületről kell gondoskodnunk, ami legalább 50,000 forintba kerül, mert különben ez intézetet elviszik tőlünk. Honvéd-laktanyát kell építtetnünk, s ez ismét vagy 100.000 forintba kerül, másképen szomszédba telepitik honvédeinket s a mi gyermekeink évenkint messze fáradnak a gyakorlatokra. Hogy a városnak már valahára városi alakja legyen, azt szabályozni, lestmérezni, csatornázni s a piaci és főutczák kiköveztetését meg kell kezdenünk, ez pedig százezerekbe fog kerülni. Még sok, igen sok van hátra, de csak egyetlenegyet említek. Ha igaz az, hogy a gazdát saját háza tájékából ítélik meg, viszont az is igaz, hogy egy várost szintúgy a maga községi háza után becsülik meg. Tessék megnézni legközelebbi szomszédainkat, Nagy-Kőröst és Félegyházát: kettőnek sincs annyi népessége és annyi birtokterülete mint Kecskemétnek, de mi id