Kecskeméti Lapok, 1888. január-június (21. évfolyam, 1-26. szám)
1888-04-08 / 15. szám
XXI. ÉVFOLYAM. Milliók. . . Államháztartásunk bevételei ismét szaporodni fognak néhány millióval. A fináncztudomány bőségszaruja folyó hó elsején megnyílt, s hullatni fogja ez a szabadalmazott gép egy ideig a nemzet verejtékkel szerzett kincseit, s ha majd lassabban működik az új fogyasztási adótörvény alakjában összeillesztett gépezet: lesz gondjuk a pénzügyi „kapacitások“-nak arra, hogy mikor és melyik csavart kell megfeszíteni, hogy jobban hulljanak a kisajtolt milliók! Minden egyes adótörvény életbeléptetésénél elmondhatjuk ezeket. Jajveszékelhetünk pénzügyi miseriáink fölött pártkülömbség nélkül. Az ellenzék az elkeseredés állapotában abban leli vigaszát, hogy a hazafiúi gondok egyedül neki jutottak osztályrészül, a többi polgárokból alakult más pártok nem oly lelkiismeretes és buzgó fiai e hazának, ezek nem látnak semmi bat, semmi bajt, nem küzdenek, nem fáradnak, nekik minden úgy van jól, ahogy van. Legyen nekik az ő hitük szerint. Eszünk ágában sincs siralmas helyzetünket magasztalni, mert jól tudjuk , hogy azokkal együtt kell meghozni a pénz, s úgy lehet nemsokára a véráldozatot is, kik most anathemát kiáltanak reánk; nem forgatunk agyunkban utópisztikus gondolatokat, mert érezzük , tapasztaljuk , hogy közös erővel kell kiemelnünk hazánk szekerét azon süppedékből, azon ingoványból, hová az utolsó évek zűrzavarai által parancsolt és még most is növekedő kiadások folytán belekerült. Megmaradunk egyelőre a szomorú tények konstatálásánál, mert ismerni kell előbb a betegséget, s annál behatóbban fürkészni kell a diagnosist, minél veszélyesebbek a kórtünetek, s s minél alaposabban akarunk gyógyítani. Alkotmányos életünk új korszaka lett azon termékeny talaj, hol állam- háztartásunkban megtermett és oly dúsan sarjadzott, — a most már hagyományosnak nevezhető — deficit; megbomlott a háztartási mérleg egyensúlya, a növekedő szükséglet felemésztette a rendelkezésre álló fedezetet, majd új szükségletek állottak elő, amelyek fedezésére működésbe hozatott az adócsavar, de elég jövedelem sohasem lévén, a mérleg mindig a deficit felé gravitált. Lassan-lassan megteremtette ez azt a rengeteg millió államadósságot, melynek évi kamatai a 120 milliót megközelítik. És milyen jó eredménynyel használt kortesfogásnak vált be az a székében hirdetett tan, hogy ezen adósságot a kormány csinálta. Igen , az csinálta, de — szabad legyen a kifejezéssel élnünk — az állampolgárok voltak pártkülönbség nélkül a kormány biztatói és támogatói az adósságcsinálásban. Az ellenzék mossa a kezét. . . ráfér. Az államtól jó igazságszolgáltatást követelünk , az ipar és kereskedelem fejlesztését, a földművelés előmozdítását várjuk , óhajtjuk , hogy kultúránk haladjon , tanügyünk fejlődjék, rendészetünk ázsiai állapotokat ne mutasson, közlekedési és forgalmi eszközeink, mint az anyagi haladás emeltjűi szaporodjanak. Óhajtja ezt nemcsak az a párt, mely zászlaján a szabadelvűség, a haladás jelszavát lobogtatja, hanem az ellenzék is, ha a művelt Európa szívébe ékelt Magyarhonban megmaradni akar, ha szakítani akar a keleti műveletlenséggel, és a nyugati czivi- Oraczio közepette existencziáját fenn akarja tartani. Ezt pedig akarni kell, mert hazánkon kívül „nincs számunkra hely, áldjon vagy verjen sors keze, itt élned, halnod kell!“ így csinálta a kormány az adósságot ; mi hangoztattuk és kimutattuk, hogy mire van szükségünk , a kormány pedig, míg a jövedelem engedte, ebből, azután pedig adósságból fedezte. Ezekhez járul a fegyveres béke; a külhatalmasságok fegyverkeznek, mi sem maradhatunk tétlenül, mert ki van adva a jelszó: „Ha békét akarsz, légy készen a háborúra!“ Ez azon moloch, melynek sem mi, sem a külállamok áldozni nem bírunk eléggé, ez azon moloch, melynek mindenünket áldozzuk ; megmerednek az államok a nyakig érő felfegyverkezés súlya alatt, mely őket minden szabadabb mozgásban korlátolja, mintha csak kőlábakon járnának. Igaz ugyan, hogy a fent említett államadóssággal szemben beruházásokban mintegy 900 milliót ki tudunk mutatni, amelyből mintegy 500 millió vasutakban fekszik s 10—12 milliót jövedelmeznek az államnak; de lesz ez sovány vigasztalás , mert az államadósságok évi kamatai 120 milliót megközelítvén , az összes egyenes állami adók , melyek az adóprés túlcsavarása mellett is csak 100 milliót jövedelmeznek körülbelül, még az államadósság kamatai kielégítésére sem elegendők. Szomorú ez a milliókból vont vont tanulság, azért milliók keseregnek, és nem is ok nélkül — a haza sorsa fölött! Áldoznunk kell tehát továbbra is, nem térhetünk ki a fokozottabb terhek súlya alól. Az egyenes adók már nem emelhetők; ott állunk, hogy az egyenes adók többé-kevésbbé már úgy is megtámadták a törzsvagyont. Onnan kell tehát áldoznunk, ahol az adóprés még lazább, jobban ki kell használni a fogyasztási adókat, a luxusczikkek elbírják az adó terhét; aki dohányzik, aki bort, sört iszik, czukrot, kávét fogyaszt, annak van még néhány megtakarított fillérje, de vele a státuskasszába, törleszteni kell vele az államadósság kamatjainak millióit. Csak volna üdvös eredménye az áldozatnak, nem sajogna utánna a nemzet fájdalma, de ha majd a polgár megtakarított fillérei kifogynak, s a luxusczikkek élvezete csak azok monopóliumát képezi, kik a deficittel sem a maguk, sem az állam háztartásában nem törődnek, tűnik-e fel ekkor újra valami ismeretlen nagyság, valami pénzügyi kapacitás, aki onnét is vesz, ahol nincs?! Adja a magyarok Istene, hogy az új fogyasztási adótörvény az államháztartás kiapadhatlan forrása legyen. Mert ahol a fogyasztási adók jól jövedelmeznek , ott az anyagi jólét még nincs veszélyeztetve, mivel a fogyasztás mérve annak egyik fokmérőjét képezi. Jaj azonban azon államnak, hol a fogyasztási adók jó kihasználása mellett is aránylag csekély adójövedelem foly be, mert ez az anyagi erők elbágyadását jelenti. Fináncziánk életében nem kis jelentőség tulajdonítandó tehát annak a korszaknak, mely a f. hó 1-én kezdődött. KECSKEMÉTI LAPOK TÁRCZÁJA Egy nevelő életéből. Életem legszebb napjait akkor éltem, mikor nevelő voltam. Vájjon ki lesz az a nevelősködéssel foglalkozó fiatal ember, ki az épen leírt szavaknak hitelt ad? Bizony aligha akad egy is. Valamennyi azt fogja mondani, hogy az a nevelősködés nagyon keserű kenyér. Én meg az ellenkezőt állítom. Soha édesebb kenyeret nem ettem , soha tündéribb álmokat nem álmodtam, mint mikor nevelő voltam. Igen de miért? Megfejtem én e titkot. Sok minden függ attól, hogy kit nevelünk! Szép lelkű, szép növendék „sebesszárnyú sas“-sá teszi a képzeletet, és ösztönöz a munkára úgy, mint semmi más a világon. Tessék elhinni, tapasztalásból beszélek. Édes Rozika! Széplelkű növendékem! Ha elolvasod soraimat, tudni fogod legalább , hogy én bizony szerettelek, mit akkor nem volt szabad tudnod. Mintha tegnap történt volna, oly élénken emlékszem mindenre. Végzett tanárjelölt voltam. Mint oly sok más hasonló Borsosom, sehogysem bírtam állásra szert tenni. Az élet már kezdett elviselhetlenné lenni nekem. Ki nem ismeri a lét küzdelmeit, ki nem tudja hogy mit teszen egy darab kenyéren törni fejét egész éjen át, az képtelen fölfogni akkori helyzetemet, akkori szenvedésemet . . . Kitűnően kezeltem a zongorát. Ez volt egyetlen szerencsém, ez mentett meg a végső nyomortól. Ha szabad némi tanácsosal szolgálnom, ifjú barátim, ajánlom, műveljétek a zenét! Oh, mert a zene nemcsak a szivet nemesíti! Elűzi az a legzordabb gondokat is s megment néha a végszükségtől, mint ezt példámból látni fogjátok. Egy előbbkelő vendéglő éttermében zongoráztam hetenkint többször. A fővárosban ily helyeken nem ritkaság a zongora. Persze , mindenki azt gondolta, hogy a magam gyönyörűségére zongorázom. Pedig mindenkor pénzt kaptam a tulajdonostól játékomért — s ez, ez a néhány fillér mentett meg a kétségbeeséstől. Szívesen emlékszem vissza, mert az elmúlt nyomorra való visszaemlékezés néha oly sajátságosan keserű-édes . . . Egyik este néhány mélabús dalnak eljátszása után, odaültem az egyik asztal végére , szerény vacsorámat elköltendő. Bús hangulatban voltam, s oly sajátságos érzések fogtak el, mintha valami változásnak kellene beállnia sorsomban. A változás csakugyan be is állott. Isteni zene! te, te voltál e szerencsés változás okozója! Egy öreges úr jött asztalomhoz és bemutata magát mint pataki D . . . ?■ . . . földbirtokos Erdélyből. — Nagyon örülök. Én Kelemen Soma tanárjelölt vagyok. — Uram , az ön gyönyörű zongorajátéka egészen fölvillanyozott bennünket. Engedje meg kérem, hogy bemutathassam családomnak. — Le vagyok kötelezve — felelém. Egyebet se tudtam mondani, annyira meg voltam lepetve. Majdnem önkénytelenül követtem az öreg urat. Családjának, mely nejéből és 16 éves leányából állott, csakhamar bemutatott. Társalgásunk tárgya a zene és a művészet volt. Nem győztem eléggé megbámulni az anya mélyreható ítéleteit. Kitűnő műveltségű nővel volt dolgom. Beszélgetés közben úgy lopva pillantottam át a velem szemben ülő D . . . Rozikára, a földesúr leányára. Megvallom szivem nem volt oly nyugodt, mint azelőtt. De hogy is lehetett volna az! Soha álmomban sem láttam e leánynál gyönyörűbb teremtést! megkísérlem lefesteni, de erre tollam ugyan gyenge lesz. Angyali arcz, magas cherubi homlok, bűvös, szellemes, nagy égszín szemek, éjfekete dús hajzat, mely két fonadékban hull le vállaira, magas, karcsú termet, ez, ez megközelítőleg e drága lény, kire visszaemlékeznem oly annyira édes nekem . . . Azt mondják, felednikönnyű. Nem, nem, feledni nem könnyű! Én sohasem foglak feledni Rozika, soha, soha! De mit ábrándozom? Folytatom. Én Rozikának nevelője lettem. A szülők ugyanis, megértvén azt, hogy még nincs állásom, kurtán furcsán fölszólítottak , vállalnám el Rozikájuk további kiképeztetését, míg állásra teszek szert. „Sok pótolni való van“ — mondá az anya — „mert a mai nevelési rendszernek sok hiányai vannak“. Rozika örömmel kiálta: „Igen, igen, még tanulni fogok , különösen a zene titkaiba akarok mélyebben belehatolni“. Elnyomtam örömömet az ajánlatra és köszönettel elfogadtam. Hogy is ne? Hisz Rozikának csak közelében lenni is merő boldogság lesz! Az elindulás ideje másnap estére lett határozva. Ki azt hiszi, hogy ezen az éjen szemet hunytam, az nagyon csalódik. A váratlan szerencse, sorsom ily gyors javulása s e leány, e leány — ezentúl tanítványom —■ mindezek annyira fölizgattak, oh , majd hogy nem őrültté tettek! Nem is volt nálamnál boldogabb ember széles e világon, nem, legalább ezen az éjen . . . . . . Már egy hét óta oktattam növendékemet. E szép testben még százszor szebb lélek lakott. Úgy szerettem volna vég nélkül , egész az örökkévalóságig beszélni e szellemes, kellemdús lénynek — Rozikának! Egyszer hónapok múlva megkérdeztem, ha nem untatom-e magyarázatommal? — Nem , nem Kelemen úr — válaszoló. — Nekem minden szava szintéz. Én a szorgalmas méh akarok lenni, mely halomra gyűjti a mézet, hogy azzal későbbi éveiben is édesítse ittlétét. Ez több volt nekem, mint amit reméltem. Buzgalmam megkétszereződött. A zenébeni haladásunk épenséggel bámulatra ragadott. A szülők öröme nagy volt, de még nagyobb az enyém s Rózika iránti titkos szerelmem egész óriássá nőtt. Tudjátok-e, mit teszen az, valakit titkon szeretni s nem tudni, ha várjon viszontszerettetünk-e ? Ennél borzasztóbb szenvedés nem létezik! Megesküdtem, hogy sohasem árulom el magamat. Hisz úgy sem gondolhattam el, hogy én , a maholnap talán szegény tanár, e kincset valaha magaménak fogom mondhatni. Aztán Rózika még félmilliónál többet érő vagyonnak egyedüli örököse is lesz egyszer . . . 15. szám, 1888. ÁPRILIS 8. KECSKEMÉTI LAPOK ELŐFIZETÉSI DÍJ : Egész évre 5 frt — kr. Félévre. . 2 „ 50 „ Negyedévre 1 frt 50 kr. Egy szám ára 12 kr. Előfizetni az év folytán minden hónap elején lehet. POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP SZERKESZTŐ LAKIK: III. TIZED, BUDAI-UTCZA, 189. SZ. KIADÓHIVATAL, BUDAI-ÚTCZA, 186. SZ. HIRDETÉSI DÍJ : 4 hasábos petit sor 5 kr., többszöri vagy terjedelmes hirdetéseknél árleengedés adatik. Bélyigdij minden beiktatásért 30 kr. Az ópiumról és annak mivelődéstörténeti szerepéről. : ■ ---------------- W. J.-től.(Folytatás.) A mákony legnagyobb része Indiában termesztetik, mely országnak legfontosabb kiviteli czikkét képezi, különösen Chinába. Ősi időktől fogva — jóval a portugállok foglalásai előtt — vitték be Chinába e mérget, de eredetileg csakis gyógyszerül. Ép úgy bizonyos, hogy a mákony termelése Chinában régóta már el volt tiltva, mert emberi