Kecskeméti Lapok, 1895 (28. évfolyam, 1-26. szám)

1895-01-13 / 2. szám

XXVIII. ÉVFOLYAM A vidéki sajtó. Be kell ismernünk, hogy 1867. óta óriási a haladás Magyarországban min­den téren, óriási a haladás a hirlap­irodalom terén is. Közintézményeinkben, törvényeinkben, vasútaink, fővárosunk fejlesztésében igyekeztünk a nyugati műveit birodalmak százados fejlődését alig harminc év alatt utol­érni, pedig nekünk ott kellett kezdeni, hogy a Bakony és az Alföld betyárjait irtsuk ki. A kultúra útján áttörő törvényünk úgy­szólván a statárium volt. Ily körül­mények között s a lázas sietség miatt nem is csoda, hogy intézményeink egy némelyikén meglátszik a kora érettség hibája. De nem mindig az intézmény éretlen, a legtöbbször mi magunk va­gyunk annak befogadására éretlenek még. De hát ki ismerné azt be? A sajtó is haladt óriásit, oly nagy a növekedése, mint a termékeny szűz talajba ültetett gyümölcsfának. Hajtásai száma rengeteg, duzzad az életerőtől, lombja beárnyékolja a talajt — de a­mit várunk tőle, a túltengés miatt nem ad gyümölcsöt s elvonja a világosságot! A szellem, a tudás, az igaz hazafiság becsületes jó akarata helyett a reklám, a nagyhangú üres öndicséret, a szemér­metlen ígérgetés fapénzét kínálják úton útfélen és — nem hiába. A verseny az első. Sensatiót kelteni, tele kürtölni a világot, hogy ők mily derék gyerekek — ez a mai sajtó szomorú képe. A politikai sajtó még rosszabb. Ám olvassa bárki a napi­lapokat, az ellenzékieket persze, melyek mint a gomba, a nedves, rohadt talajban, úgy tenyésznek, látni fogja, hogy azok, kik uralma­s népszerűsége tetőpontján Wekerlétől a polgár­minisztertől s vele együtt a munkás, szabadelvű miniszté­riumtól a közvélemény hatalmas nyo­mása alatt nem merték megvonni az elismerés és dicséret szavát, most, mert hazafi érzésük őket a bársonyszékek elhagyására kényszerűé, nem átallanak csúfolódni a kasznárniból lett miniszter­­elnök felett! No ezek aztán demokraták! De az nem baj, ez tetszik a legdemok­ratább népnek, mert ezt s az ehez hasonló dolgokat, naponként 3—4 kijával már megszokta, okos dolgot be se venne a­­ gyomra. Ilyen a felső réteg. A vidéki sajtó pedig — nagyrészben — teljesíti a maga komoly lassan működő, de biztosan egy cél felé igyekvő hivatását csendben, zaj nélkül. Nem is vesszük rossz néven az íté­letében megtévesztett olvasó­közönségtől, hogy ezt a szerény, de becsületes mun­kát, a­melyet nem kincsek szerzéséért, nem saját újságház építésért, négy öt szint nyomó rotatiós gépek beszerzéséért folytatunk, észre sem veszi, nem méltá­nyolja, kicsinyli. Pedig az a vidéki sajtó épen a leg­közvetlenebb helyi érdekekért munkál­kodik s munkálkodnak az ő önzetlen, lelkes munkásai elismerés nélkül, sőt csaknem teljesen ismeretlenül, dolgoz­nak anyagi jutalom nélkül, sőt időben, gyakran pénzben is, a munkán kívül is áldozatot hozva. Ezt a gárdát a hivatás, a lelkesedés és a jónak igaz szerelme vezérli. A­ki ezeket a dolgokat csak távolról is ismeri, be fogja látni, hogy a helyi sajtó nagyobb pártolást érdemel, mint a milyenben ré­szesül s ha ez tőle meg nem vonatnék, valamicskével nagyobb anyagi erővel, a jobban feltüzelt lelke­sedéssel még többet és jobbat nyújthatna. Egy egy egyén pedig csak egy porszem­mel járul hozzá s még­is megnyerheti az öntudatot, hogy hazafias és hasznos dolgot mivest. Alig van írni olvasni tudó ember, ki manapság már egy-két napi­lapot ne járatna s vannak intelligens emberek, kik a helyi sajtó közvetlen érdekű munkáját észre sem veszik, elő nem segítik. Igaz, hogy az a vidéki sajtó is — itt­­ és amott — kezd már elfajulni, eljutott m­ár némelyik arra a lejtőre, hogy elő­fizetőket kalendáriummal, sorsjegyekkel könyv és más prémiumok kisorsolásával csal lépre, meg fogván a nagyobb tö­meget, mint a tök a cinegét s a végén ad egy húsz krt érő fércmunkát, melyet valamely hangzatos névről elnevez nagy képes naptárnak, kisorsol néhány anti­­quariustól össze­vett kétes értékű könyvet s a néhány pár előfizető közül kettő­három csakugyan nyer egy-egy két­­három forint értékű sorsjegyet, egy wecker órát, egypár szegedi papucsot, vagy a világ legnagyobb egyensúlyozó­­m­ívészét, Edy-t. (Ára 30 kr.) Egyik alföldi városban most indult egy lap, a­mely hetenként kétszer jelenik meg, ad egy kalendáriumot s mellékletül minden héten egy képes lapot évi 4 írtért. A­ki egy lap költségeit ismeri, tudni fogja, hogy ez lehető volna, ha előfizető ezer számla lenne, de a bizony nincs és nem is lesz Az ilyen immár nagyon is alacsony nívóra szállt konkurrentia aztán a szel­lemi és anyagi tőke nélkül szűkölködő vállalkozókat a revolverezésre kényszeríti, a­minek ocsmány jelenségét immár, nagy bánatunkra, a vidéken is láthatjuk. Az ilyen lapok aztán folyton egyes személyekkel vesződnek, egyes egyéneket támadnak nyersen, kímélet­lenül, de mindig hagynak egy kis egér utat, hogy az illető, ha elég gyenge nekik felülni, kiegyezhessen velök, a­mit, ha elég okosan, nem tesz, akkor piszkoskodnak kényök kedvök szerint, nem lévén veszíteni valójuk a tisztes­ségből. A­kikről pedig eleve felteszik, hogy förmedvényeikre fittyet sem hánynak, azokat agyba főbe dicsérik s gyöngéd levélben figyelmeztetik, hogy az adatok, az arckép stb. beszerzése mily sok mun­kába került. Olyan is akadt már, a­ki egy­­egy ilyen jól sikerült műveletét, mások kedvező hangolása végett, kinyomatott, a­mi már oly szemérmetlen eljárás, mitől jó ízlésű ember undorral fordul el! De ők vadásznak tovább balekre s elnevezik önnön magukat bátor, igazság­védő mártíroknak. Banditához méltó bátorság. Undoritó, mint az erkölcsöket biráló bukott nő! A nagy közönségnek azonban mód­jában van a jót a rossztól megkülön­böztetni s bizony önmagának ellensége, ön kezével segít a társadalmi rend oly annyira szükséges falánkszait lerontani, ha ezt pártolja amannak a rovására. .. KECSKEMÉTI LAPOK TÁRCÁJA. Négy szavazat többség. — Irta: Szabolcsy Antal. — I. Heted-hét országon nem találsz különb menyecskét Deressynénél. A leánykorában elkényeztetett szép menyecske úgy forgatja a főzőkanalat, hogy ne, jobban csinálja meg háztartása budgetjét, mint Wekerle az ál­lamét és úgy bujkál a politikai fondorlatok labirintusában, akár csak Tisza Kálmán. Így aztán nem is lehet csodálkozni, hogy a kis mágnás város előkelősége kis és nagy déresi Déressy Árpád szalonjában zsugorodik össze. Onnan intézik a város, az ország sorsát. Ott van a törvényhatósági bizottság előkészítő tanácskozása, ott ne­veznek ki, ott függesztenek föl, onnan diri­gálják a kövezést, onnan szabályozzák és világítják a várost. De még tovább is terjed a Deressy etalon befolyása, mert hisz a város két képviselőt és négy főrendet ad a politikai életnek, a­kik bizony szinte csak alárendelik meggyőződésüket annak az ellen­állhatatlan érvelő erőnek, mely a szép asz­­szony tüzes szemében lakik. Mikor a törvényhozás alsó fóruma meg­szavazta a polgári házasságot, nagyon népes és zajos élet kezdődött Déressyéknél. A szalon heves harcok színterévé lett, melyek annál elkeseredettebbek voltak, mert bennök férj és feleség egymással szemben állott. Déressy a nagyvilági nemes frivol világ nézletével vetette meg az eddigi ceremoni­­ális, elavult rendszert és dühösen érvelt a nagy reformok mellett. A menyecske ellenben a zárdából ma­gával hozott vallásos természetével küzdött a társadalmat és vallást megtámadó újí­tások ellen. Természetes, hogy az egész törvény­­hatósági bizottság, a képviselő urak de még a méltóságos főrendek is a szép asszony pártján állottak, sőt meg is ígérték, hogy kiki a maga módja szerint okvetlen azon lesz, hogy leszavazzák ezt az erkölcsöt, jogrendet fölforgató javaslatot. De Deressy még akkor sem ijedt meg, mikor egyedül maradt a javaslat védelmére, csak fokozta ellenállását a felé irányuló gúny és támadás. A vita egy hevesebb pillanatában pedig meggondolatlan dühhel vágta oda Fifi gróf­nak: „Tiz­ezer forintba, hogy megszavazzák a polgári házasságot!“ Kéz, kézben, a fogadás meg is történt. A támadók vissza­hökkentek s nyu­godtan várták, ki lesz a vesztes. Nem igy a szép Deressyné. Nagyon megijedt. Hogyne. Tíz­ezer forint! ez éppen elég, hogy oly szépen föntartott háztartását tönkre tegye. Hohó, az ő politikai érdekei, csakis addig terjednek, mig a feleség és gazdasszony érde­keivel össze nem ütköznek. Mi neki a polgári házasság s mi ő a polgári házasságnak, hogy érte tiz­ezer forintot kockáztasson, hogy fölforgassa csendes családi békéjöket, boldog­ságukat! Igenis, megváltoztatja politikai fölfogását, s akár mi módon, de meg fogja nyerni Fifi grófot is, ki barátaival négy szavazatot tesz ki, a mi elvégre is végzetes lehet a javaslat sorsára illetve a fogadásra nézve. Oh, ez a bolond politika! II. Nagyon föltűnt a Deressy szalon láto­gatóinak az a túlságos bizalom, barátság, melylyel Déressyné Fifi grófot elhalmozza. Lám, lám, az az okos, büszke menyecske elszédült a kilenc ágú koronától. Gyakran felejti kezét a Fifiében, édesen mosolygnak­­ egymásra és gyakran suttognak együtt. Déressy pedig türelmesen beszélget az­­ egyik sarokban idei terméséről, míg a más­s sikban palam publice dekorálják föl nemesi homlokát — szarvakkal. Hisz Danielli saját füleivel hallotta, mikor Déressyné légyottra citálta Fifi grófot. „Holnap lesz a főrendi házban a polgári házasság fölötti szavazás, mikor utazik föl maga?“ — kérdezte Deressyné. „Holnap reggel asszonyom“ — vála­szolt a gróf. „Nos hát ma este férjem elutazik, 9 órakor egyedül leszek és — „Értem ...” Mi­alatt Fifi gróf a búcsúnál kezet csókolt, úgy néztek egymásra, mint a­kik nem jó fát fognak a tűzre tenni. III. Fifi gróf egészen elfulladva a boldog­ságtól, szaladt föl este Déressynéhez. Egye­dül találta. Forrón csókolt kezet, néhány szót rebeg boldogságáról, aztán vakon sze­relem ittasan akarja megölelni. Hirtelen visszahökken. Kopogtatnak! Déressyné is zavarba jön. Remegve suttogja: „Árpád valószínűleg lekésett a vonatról és vissza­jött . . . .“ Rémülten tekintenek egymásra. Újból kopogtatnak! — Déressyné a szomszéd szobába tuszkolja Fifi grófot. Kinyitja az ajtót. Déressy belép. Csendesen suttog fele­ségével, ez az ajtóra mutat, mely mögött Fifi gróf rejtődzik. Déressy elégülten mo­solyog, aztán szokatlan magas hangon kezd beszélni: „A­mint látod édesem lekéstem. Most már itthon maradok. Szívesen teszem. Ért­hetetlen sejtelmek bántottak az úton.“ Fifi gróf is érthetetlenül rosz sejtel­meket kezdett érezni. „Így édesem, levetkőzöm, egy kicsit el-­­­beszélgetünk még egymás mellett és — Hah! de mi ez­ egy férfi kalap, köztünk?!“ Fifi gróf iszonyatos borzongást érzett a szomszéd szobában. „Zavarban vagy, elsáppadsz. Valakit itt elrejtettél, hisz reszketsz te színlelő vipera! Megcsaltál! megcsaltál! Hol van fegyverem, hol van fegyverem!“ Fifi gróf az ablakon akar kiugrani, de magasnak találja. „Úgy­e megdermedsz. Meg­halsz, lelőlek! De nem, előbb hogy fetrengjen előtted vérében boldogságom földúlója! Hol van ??!!“ Hevesen rántja ki az ajtót s fegyverével a szobának tart, hol Fifi gróf rejtődzik. Hir­telen visszalép, csendesen ereszti le kezét és vad merevséggel bámul az előtte resz­ketve megálló Fifi grófra. „Hah, tehát te vagy, ki nyomorultul szétzúztad boldogságomat. Képmutató! Hát ezért elleneztétek oly egyetértőleg a polgári házasságot, hát ezért húzódtatok közös poli­tikai köpeny alá. De jaj nektek. Bosszúm szörnyű lesz, Gróf úr, ha kedves az élete, üljön le és írja, a­mit diktálok. Itt van papír, tinta.“ Fifi reszketve ül az asztalhoz. Félve pislog néha a Deressy előtt fekvő pisztolyra és ír: „Nyilatkozat. Én, Fifi gróf becsület szavamra fogadom, hogy magam, valamint Pufi, Miki és Csibi grófok is, a polgári házas­ságot megszavazzuk, mit ha nem tennénk, bárki aljasnak, becstelennek mondhat. Gróf Fifi Tibor:“ Nehezen lélegzett föl mikor befejezte. Déressy egészen udvariasan kisérte ki, maga világított neki a lépcsőkön is. A szép asszony pedig igen furcsán mosolygott reá. IV. A polgári házasság javaslata négy szó­többséggel törvénnyé lett. A szó szoros értel­mében egy hajszálon, még pedig egy szép női hajszálon függött a nagy reform sorsa. 2 szám. 1895 JANUÁR 13 KECSKEMÉTI LAPOK ELŐFIZETÉSI DÍJ . , HIRDETÉSI DÍJ ' .............— POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP „­!y Félévre....................................................2,50, »«««"•..............................' - 50 ■ MEGJELEN MINDEN VASÁRNAP hl'ímé“k“a *“■ Egy szám ára 12 kr. ■ — F­öfizetni lehet az év folytán minden hónap elején. SZERKESZTŐ ÉS KIADÓ-HIVATAL: V. TIZED. NYÁR-UTCA 33. SZ. TELEFON: 38. SZÁM. Bélyegdij minden beigtatdeért 30 kr. Kivonat az 1896-ik ezredéves országos kiállítás sza­bályzataiból. Ő Felsége a magyar király legmagasabb védnöksége alatt, — tudvalevőleg — az 1892. II. és 1893. III. t. c. értelmében, Budapesten országos általános nemzeti kiállítás tartatik, mely a városligetben fog rendeztetni. Ezen kiállítás 1896. május hó 1-ső nap­ján nyittatik meg és tart 1896. okt. végéig. A kiállítás ideje alatt időszaki kiál­lítások fognak tartatni, melyek tárgya, szer­vezése és ideje, külön szabályzatok által lesz megállapítandó. A kiállítás célja­ Magyarország ezer éves fennállása alkalmából, hazánk szellemi és közgazdasági állapotát és előhaladását, különös figyelemmel annak történelmi fejlő­désére, feltüntetni. Kiállítható minden oly tárgy, mely ha­­­­zánk határain belül termeltetett, készíttetett, vagy legalább lényegesebb részeiben, itt állíttatott elő, sőt még a külföldön lakó honpolgárok, művészek, tanoncok készít­ményei is, de sőt külföldről érkező oly tárgyak is, melyek az illető kor szükség­leteit és szokásait jellemzik. A kiállításból kizáratnak: a robbanó és gyúlékony anyagok, valamint az erkölcsi

Next