Néplap, 1955. november (12. évfolyam, 257-281. szám)
1955-11-01 / 257. szám
Megyei békeértekezlet Nyíregyházán Október 30-án Nyíregyházán, a József Attila városi csultúrházban megyei békeértekezletet tartottak a megye legjobb békeharcosai, tömegszervezeti aktívái részvételével. Dr. Molnár Jenőnek, a megyei békebizottság elnökének megnyitó szavai után Nánási László, az Országos Béketanács alelnöke ismertette az értekezlet részvevői előtt az Országos Béketanács legutóbbi felhívását, a nemzetközi helyzetet és a békebizottságok előtt álló feladatokat. Nánási László beszéde után igen sokan szólaltak fel. Korpás Lajosné, a tiszaberceli Petőfi termelőszövetkezet tagja elmondotta, hogy faluhelyen ilyenkor gyakran összejönnek a szomszédok dohányt simítani, babot válogatni. Ő ezeket az esti összejöveteleket is felhasználja a békemozgalom szélesítésére. Kis néprádióját magával viszi s ott bekapcsolják s közösen hallgatják meg a híreket, most ezekben a napokban a genfi tárgyalásokról közölt tájékoztatókat. Lőrincz József Vásárosnaményból a terveiről számolt be. Elmondotta, hogy a külügyminiszterek értekezletét a kultúrotthonok hangoshíradóin is rendszeresen ismertetni fogják a községek dolgozóival. Az értekezlet résztvevői a felszólalások után egyhangúlag határozatot fogadtak el. A határozat így szól: HATÁROZAT Mi, a Szabolcs-Szatmár megyei békeértekezlet részvevői mai gyűlésünkön elhatározzuk : 1. hogy a megyei békeértekezlet után községeinkbe hazatérve, békebeszélgetéseken ismertetjük a nemzetközi helyzetet, most főleg a genfi értekezleten elhangzottakat. 2. Elhatározzuk, hogy december 20-ig megyénk valamennyi községében ünnepi békeestet tartunk, melyen beszámolunk a nemzetközi helyzetről és ugyanakkor megemlékezünk hazánk nagy zeneszerzőjéről, Bartók Béláról. 3. Elhatározzuk, hogy a lehetőséghez mérten ankétot szervezünk a különböző külpolitikai kérdésekről és megvitatjuk a dolgozókkal az őket legjobban érdeklő nemzetközi kérdéseket. * 4. Vállaljuk, hogy megyénk községeiben hazatérésünk után fokozottabb segítséget adunk a helyi békebizottságok munkájában, és még ebben az évben megyénk valamennyi termelőszövetkezetében, üzemében, új békebizottságokat szervezünk, hogy ezen keresztül is minél több embert vonjunk be a békéért vívott hatalmas küzdelembe. Megyei békeértekezlet részvevői. Végleges helyére emelték a Tiszalöki Erőmű I-es turbina forgórészét Nem mindennapi esemény volt vasárnap a Tiszalöki Erőműnél. Végleges helyére emelték az I-es számú turbina forgórészét, amelynek határideje az eredeti terv szerint már néhány nappal korábban lejárt. Gyártási akadályok miatt azonban lemaradás volt ennél a munkánál. A munkát akadályozó körülmény szombaton megszűnt. A szerelők vállalták: szabadidejüket is feláldozzák, hogy törlesszenek valamit a lemaradásból. Vasárnap megkezdték a turbina forgórészének végleges helyére emelését, ami a déli órákban meg is történt. A hatalmas, 115 tonna súlyú turbina forgórészét két, egyenként 75 tonna teherbírású emelőcsiga és speciális emelőkészülék segítségével Szélhegyi Ottó művezető irányítása mellett két és fél órai kemény munka után végleges helyére emelték. Hétfő reggel megkezdték az I-es számú turbinafedél becsavarozását, valamint az olajszabályozó és az olajhűtőcsőkígyók szerelését. Egyébként megérkezett az erőműhöz a régen várt generátorforgórész-ügy is, a Klement Gottwald Villamossági Gyárból. Hogy a munkával előbbre legyenek, szombaton éjjel rakták ki a vagonokból, s így hétfőn reggel megkezdhették ennek a nagyfontosságú géprésznek a helyszíni megmunkálását, illetve előkészítését a Klement Gottwald Villamossági Gyár szerelői. NÉPLAP Ménesi bácsi üdülni ment Remegett a 67 éves ember kezében az üdülő be- utalójegy. .Nézte, forgatta, aztán tekintetét az üb. elnökre vetette. — Aztán mit csináljak én ezzel? — kérdezte. Suska elvtárs, a Dohányfermentálógyár üzemi szakszervezetének elnöke látta az öreg munkás meghatódottságát. — Üljön csak le, Ménesi bácsi. Az öreg leült. Ráncos kezét az asztalon nyugtatta. — Maga, Ménesi bácsi nagyon jó munkát végez a mi vállalatunknál. Ezért a vállalatvezetősége és az üzemi szakszervezet megajándékozza ingyenes beutalójeggyel a szoboszlói gyógyüdülőbe. Ott fog pihenni két hétig. — De kérem, én még sohasem voltam nyaralni. Az én időmben... Aztán meg azt se tudom, hogy hol van az a Szoboszló . . . — Oda viszi a vonat. Kifizetjük az útiköltséget is. Féláron utazhat. Reggel váltson jegyet ezzel a kedvezményes utalvánnyal Hajdúszoboszlóig, üljön fel a vonatra.Szoboszlón keresse meg a SZOT üdülőjét, adja oda a beutaló jegyet, és két hétig pihenhet, fürödhet, szórakozhat, — magyarázta az üb. elnök. — Hm. Pihenhet, fürödhet, ’szórakozhat... — ismételte, mintha nem hinné, vagy elképzelni sem tudná. — Ott mindenről gondoskodnak. Lesz ott minden. Hozták a pénzt az útiköltségre. Az öreg gondosan eltette. Aztán hátrasimította deresedő haját, fejére tette a viseltes kalapot és indult. Boldogan sóhajtott fel: „Sohasem hittem volna, hogy én még ilyet is megérek az életemben!“ Gyarapodik a székelyi Békéért Harcoló TSZ -en is három egyénileg gazdálkodó dolgozó paraszt kérte felvételét családjával a Békéért Harcoló TSZ-be. A betakarítás eredményei nagymértékben hozzájárultak ahhoz, hogy helyesen döntsenek az eddig egyénileg gazdálkodók. A tsz. tagjai olyan termést takarítanak be, amilyet eddig még sohasem. Szerződéses burgonyájuk például 160 mázsát termett holdanként. Igaz, hogy a Szovjetunióból kapott ackersegen vetőburgonyát ültettek, amit „ezerjó” névvel emlegetnek a dolgozók. Kukoricájuk úgyszintén nagyon jól termett. Nem is csoda, hogy a sertéshizlalási szerződéskötést 300 százalékra teljesítették. Hiszen lesz miből hizlalni. 10 holdas gyümölcsösükről 3 vagon almára számítottak, s most a szüretelés idején kiderült, hogy 6 vagonnál is több van. Az ilyen eredmények nagymértékben elősegítik a tsz-mozgalom fejlesztését, különösen ha az is hozzájárul, hogy a tagok sokkal többet beszélgetnek a kívülállókkal. Tegyék hát meg ezt, hiszen most rajtuk a sor. Csíki Ferenc Székely. Az őszi mezőgazdasági munkák ideje alatt községünkben nem feledkeztek meg a kommunisták a termelőszövetkezeti mozgalom fejlesztéséről. A múlt hé Hagy községben befejezték a kenyérgabona vetését A község dolgozó parasztjai október 27-én befejezték őszi vetéstervüket. Ebben a jó munkában elsősorban a helyi tanács vette ki a részét. Amint megkapták a kenyérgabona tervet, azonnal felbontották és a termelőkkel megtárgyalták, akik aláírásukkal vállalták a terv teljesítését. Ezt a beadási könyvbe bejegyeztek. Majd gazdagyűléseken megbeszélték a dolgozókkal, hogy a vetésterv teljesítését azonnal jelentsék be. A tanácstagok maradéktalanul teljesítették kötelességüket, s vetési munkák ideje alatt állandó kapcsolatot tartottak választóikkal. Munkájuknak meg is lett az eredménye, melyért most mondanak köszönetet a dolgozók. Pál. Gyula községi agronómus nevét kell még megemlíteni, aki a kiadott utasításoknak maradéktalanul eleget tett. A szúrópróbaszerű ellenőrzéseket remiszeresen elvégezte, ahol hiányt észlelt a vetésterületben azonnal kötelezte a termelőket annak pótlására. Bagoly István főagronómus, Baktalórántháza. EGY SZÜRETI FELVONULÁS A felkelő nap sugara tűzvörösre festette Lövőpetri határában a szőlőskerteket. A lankákban még szállongott a harmat. Ködlött a levegő. A piros cserepes bogárhátú házak udvara megélénkült. Legények, lányok egyenként szállingóztak ki az utcára kosárral a karjukon. Petróczi Jánosnál is nagy volt a sürgés-forgás. A 16 éves kis Vali alig, hogy kiugrott ágyából, magára kapta viselő ruháját, s bátyjával, Jancsival" is útnak indult. A kiskapuból visszakiabált anyjának: — Anyukám, melyik szőlőből hozzak? — A csemegéből, kislányom — felelte az anyja. — Aztán a legszebb fürtöket válogasd ki, mert megnézik a legények, hogy ki hozta a legszebbet. Jancsi és Vali az úton meg szedés közben is arról beszélgettek, milyen is lesz a szüreti felvonulás. Jancsi kötekedve ugratta kishúgát. — Olyan leszel a csőszlegények és lányok között mint egy kis mityürke ... Vali nem hagyta magát. — Meglátod csak, milyen szép lány leszek, ha felveszem magamra a tarka bokrétákkaldíszített rakott szoknyát, a robogós Ujjú ruhát, a gyönggyel kivarrt mellényt, párnát, meg aztán a piros csizmát. Nem állok szóba ilyen legényekkel, mint te , mondta. Otthon édesanyjuk is lázasan készült erre a napra. Vasalta a nadrágot, a ruhát, hogy mire hazaérnek a gyerekek minden rendben legyen. Amikor a gyerekek felöltötték magukra szép népi öltözetüket,, elindultak a futballpályára. . Ott találkoztak a lövőperti DISZ- fiatalok, a csőszök, csőszlányok. A lovas legények pedig már ott futtattak körülöttük. Megindult a menet. Talán százan is voltak. Lányok a legényeket karon fogták, s úgy énekelték: „Megérett, megérett a fekete szőlő. Vigyázz kislány, piros barna kislány — megfog a kerülő.” Szólt a dal, s a felvonulókat kísérő szamosszegi fúvószenekar hangja hírül vitte, hogy örömünnepet ül Lövőpetri ifjúsága. Minden utca szögletén megálltak, s a rigmusbrigád megkezdte műsorát. Tréfás játékokkal megnevezették az idősebbeket, megbírálták rigmusukkal a hanyag gazdákat. A felvonulók után benépesültek az utcák. A felvonulás véget ért. De az öröm tovább folyt a DISZ-szervezet feldíszített kultúrtermében. 180 új tagja lett a DISZ-nek ezen az estén. A fiataloknak van már sportkörük, színjátszó csoportjuk. Lesz mindenük. Vidáman énekelték. Őszszel érik babám, a fekete szőlő... 1955 november 1, kedd nevű 1955. november 1. Kedel Marianna Időjárásjelentés. Várható időjárás kedden estig; felhős, hideg idő. Több helyen, elsősorban délnyugaton köd, ködszitálás, eső. Mérsékelt , északkeleti—keleti szél. Az éjszakai lehűlés főként délen gyengül. Várható legalacsonyabb hőmérséklet ma éjjel: délen 0—+3, északon 0—3, legmagasabb nappali hőmérséklet kedden 5—3 fok között. 1955 november 1-től kezdve a Minisztertanács rendeletei értelmében a külső hőmérséklettől függetle nül lehet fűteni. Ügyelete- orvosi szolgálat: Luther-utca 13. Ügyeletes gyógyszertári szolgálat: Dózsa Gy.u. 3. Pártoktatás hírei A politikai gazdaságtan első éves propagandistáinak és hallgatóinak november3-án, csütörtökön este fél 6 órai kezdettel előadás lesz a „Társadalom alapja az anyagi termelés” címmel a Pártoktatás Házában. Előadó: Bálint Lajos. ATOMKIÁLLÍTÁS nyílik ma délelőtt a MÁV. pályái udvaron. A kiállításon a látogatók megismerkedhetnek az atomenergia felhasználásának lehetőségei- vel. A kiállítás november 1—2—3-án lesz Nyíregyházán. . * ezet doltjórá pattiszt... Ezer ember — ezer harcos. Győzni akar és csatába készül valamennyi: a nyírségi homokon, a tiszamenti mélyföldeken, a szatmári kötött talajon győzelmet akar a természet felett, hogy a ránk következő esztendőben még magasabb terméshozamok elérésével tegyen hűséget nagy szövetségese, a munkásosztály mellett. Ezer ember — termelőszövetkezeti és egyénileg gazdálkodó dolgozó paraszt * A termelőszövetkezetek éves munkaversenyének keretében a november 7 tiszteletére tett vállalások teljesítésében országosan ötödik lett a laskodi Vorosilov. * Tiszabercelen, az újonnan alakult Tiszanajnai Termelőszövetkezetben a Petőfi Termelőszövetkezet segítségével megkezdték ez ősziek vetését, mivel már végeztek teljes egészében a burgonyaszedéssel. * Ófehértó dolgozó parasztsága úgy határozott, hogy e hó utolsó napjáig befejezik a kapások betakarítását és az ősziek vetését. * A Balkányi Állami Gazdaság gyümölcsösében befejeződött már az alma szüretelése, összesen 170 vagonnal szedtek le, melynek 70 százaléka export minőségű. Üt A nagyhalászt Kender és Rostkikészítő Vállalatnál az újonnan megválasztott szakszervezeti vezetőség elhatározta, hogy a következő esztendőben minden egyes doh gőzét bevonnak a szakszervezetbe. Célul tűzték még azt is, hogy szakmai tanfolyamokat szerveznek külön kezdők és haladók részére .Az öt normálholdas mozgalomhoz csatlakoztak i csahold gépállomás traktorosai is. De nem elégednek meg a napi 5 normálholdas teljesítménnyel, a gépállomás valamennyi traktorost 5 normálholdon felül teljesít naponta. Rövidesen megjelenik az üzletekben egy újabb kozmetikai cikk, a hajszínezi rudacska. Több színben készítik. Az őszülő hajszálai utánfestésére használják. November 7-ét a megy dolgozói is méltóan akarjál megünnepelni. A kultúrotthonok, művészeti együttesek már megkezdték tíz előkészületeket, hogy változatos kultúrműsorral szórakoztassák a dolgozókat. Vásárosnaményban a járási kultúrház színjátszói .,Október fénye” című egyfelvonásos színdarabot tanul ,ják erre az alkalomra. — tanul a megyében 45 Ezüstkalászos Tanfolyamon! Ezer ember szentel két esztendős tanfolyamon időt a tanulásra, hogy alapot vessen élete szerzendő tudományainak, vagy feltegye a koronát egy élet tapasztalataira. Tanuljanak szorgalmasan, serényen, mert ezer okos ember tízezret taníthat és tízezer ember egy egész hadsereg, ezzel le lehet győzni a természetet a Nyírségben is. * * Teljesítik november 7-re tett felajánlásukat a gyula- tanyai traktoros brigádok. Riegel Júlia ifjúsági brigád-ja ezideig máris 129 százalékra teljesítette vállalását. * Dombrádon szépen halad a mezei munka, a betakarítás és az őszi vetés. Dicséretre méltó ebben a közösségben Ágoston Kálmán: egyéni gazda. Már elvetett. Vetése már zöldéit is. Ezen-’ kívül egész évi beadásának eleget tett és évi adóját is rendezte. Jó a kukorica terméseredmény Vasmegyeren. Az eddig betakarított kukorica terméséből megállapították, hogy általános lesz, a holdanként 30 mázsás termés. A gazdag termés láttán tervüknek majdcsak kétszeresére kötöttek sertéshizlalási szerződést, s ezen felül 187 mázsa helyett 239 mázsa kukoricát adtak el az államnak szabadfelvásárlási áron. Vasárnap Ófehértón ne-velők napját tartották. Ezen a napon a pedagógusok termelőszövetkezetilátogatást tettek. Este a kultúrházban Jókai: Kőszívű ember fiai című színművet nézték meg. * Út Lapzártakor jelentették: A Szabolcs-Szatmár megyei Tejipari Vállalat teljesítette 1955. évi tervét, »