Szabolcs-Szatmári Néplap, 1956. július (13. évfolyam, 154-177. szám)

1956-07-22 / 171. szám

* N­E­P­L­A­P A középkor legnagyobb magy­ar győzelme , a nándorfehérvári csata a nándorfehérvári csata­díz ötszázadik évforduló­ját ünnepeljük. Zúgnak, zengenek a harangok azóta minden délidőben, a dicső magyar győzelem emlékére, szerte a világon ... A Kelettel és Nyugattal évszázadokon át élethalál­harcot vívó magyar népet a XV. század közepén hatal­mas, pusztító, megsemmi­sítéssel fenyegető új vesze­delem fenyegette: a hódító török nagyhatalom. A ve­szedelem nem jött váratla­nul. A török a balkáni né­peket sorra meghódította, s bevette Bizánc falait. Európa-szerte sokat be­széltek a török veszélyről, de csak beszéltek. A Bizánc bukásának hírére kitört ál­talános európai rémület hullámai is elcsendesedtek. Magyarország a főúri vi­szálykodás színtere volt. A fiatal V. László király és hívei azon mesterkedtek, hogy Hunyadi János hatal­mát megtörjék, akár a tö­röknek is kiszolgáltassák őt. Az ország felé félelmetes hadsereg élén megindult a nagy világhódító szultán, II. Mohamed. A királyi udvar csak az utolsó pilla­natban bízta meg újra Hu­nyadit az ország főkapi­tányságával, azután a ki­rály Bécsbe szökött. Képi felkelőkkel Európa kulcsáért Hunyadi az ország védel­mére minden erőt megmoz­gatott. Kötelezte a nemese­ket a hadbavonulásra, hadi­adót vetett ki, külföldi se­gítséget kért, hadsereget gyűjtött. Mindhiába. Nán­dorfehérvárnál egyetlen nemes se jelent meg. A külföld se küldött számot­tevő segítséget. Hunyadi magára maradt. Az urak elhagyták, de kiállt mellet­te a család, a haza védel­mére a nincstelen, kisem­mizett jobbágyparaszt, a városi szegénység, a nép. Hunyadi vitézségével szerzett hatalmas vagyonát a haza védelmére fordította. Magyar, cseh és lengyel zsoldosokat fogadott, felke­lésre szólította a népet, öt­ezer harcost vezényelt Nán­dorfehérvár fenyegetett vá­rába és megkezdte a hiá­nyos fegyverzetű, de lelkes néptömeg kiképzését. A rettegett Hunyadinak már a készülődése is vissza­­tartotta a törököt, de csak egy időre. II. Mohamed, a világtörténelem egyik leg­­céltudatosabb hódítója 1456 áprilisában hatalmas sereg élén elindult Európa leigá­zására. Tervei útjában már csak Magyarország állott, ahol — ismerve az urak vi­szálykodását — könnyű győzelemre számított. A százötvenezer főnyi, vá­logatott sereg mintegy há­romszáz, s közte több óriás méretű ágyúval 1456 június végére elérte Nándorfehér­vár (a mai Belgrád) várát, s a Dunától a Száváig kö­rülfogta. A 200 egységből álló hatalmas hajóhad fel­evezett a Dunán és Zimo­ly fölött a vízen is eltárta a várat. Hunyadi tisztában volt azzal, hogy Nándorfe­hérvár Magyarország, Euró­pa kulcsa. Ha­­lvész — a törököt nem lehet többé megállítani. Ezért védte tíz­ezernyi zsoldos csapatával, s a lelkes, de képzetlen, hiányos fegyverzetű népi felkelőkkel. „Már nem is vár az... A vár falai július 13-ára, a szokatlanul nagyarányú, éjjel-nappal, szünet nélkül tartó lövetés után már mind megrongálódtak, a bástyák ledőltek. Az ellen­ség elfoglalta a külső őr­tornyokat. A hősiesen ellen­álló védők kezdtek felmor­zsolódni. Pestisjárvány dúlt soraikban. Hunyadi ekkor elhatá­rozta: áttöri az ostromzárat, s maga veszi fel a harcot Nándorfehérvár falainál. A Dunán összeszedett kis ha­jókat, dereglyéket megrak­ta fegyvereseivel, s június 14-én megtámadta velük a félelmetes szultáni hajóha­dat. A belgrádi szerb hajó­sokat a flotta hátába irá­nyította, a jobb partról pe­dig tűzfegyvereivel támo­gatta a harcot. Az öt óra hosszat tartó véres küzde­lem a török hajóhad meg­semmisítésével végződött. Megnyílt az út a várba! Hunyadi és serege éjjel át­hajózott és megkezdte a harcot. De a falakat az óriási tűz szétrombolta. Hu­nyadi szavai szerint: „már nem is vár az, inkább me­ző“. Ekkor indult, július 21-én délután általános rohamra a török. A tengernyi túlerő szinte legázolta a hős védő­ket, a város nagy részét el­foglalta. Hunyadi a belső várból páncélosai élén ki­tört, s ellentámadással ki­verte a támadókat. A török másodszor is ro­hamra indult. Hunyadi sze­mélyes példájával öntött új erőt harcosaiba. „ ... odaro­han segíteni, ahol a legna­gyobb a baj; az ellenség sűrűjébe tör s visszaveri a rároh­anókat; a legjobb ve­zér s a legjobb katona egy­ben“ — írja az egykorú krónikás. Éjféltájban újabb pihent erő, tizenöt „zászló"­ tört a belső vár felé. Ha a fel­­vonóhidat elfoglalják, vége N­ándorf­ehérvárnak! A törökök megmászták a falakat. A védők emberfe­letti erővel dobálták be őket a várárokba. Ekkor történt, hogy a kaputorony ormára kitűzte egy török a lófarkas zászlót. Az ostromlók győ­zelmi kiáltásban törtek ki, a védők elcsüggedtek. Vál­ságos pillanat volt. De Hu­nyadi régi, hű harcosa, Du­­govics Titusz nekiugrott a töröknek s birokra kelt ve­le. Erős volt mindkét vitéz, kegyetlen küzdelem indult a várfokon. Csak néhány pillanatig tartott. A hős Du­govics — érezve, hogy másként nem bír a török­kel — hősi elszántsággal magához szorította s a zász­lótartót lerántotta magával a mélységbe, a félholdas zászlóval együtt. A védők szívét új erő szállta meg. Mire a hajnal pirkadt, ki­verték a várból a hatal­mas túlerejű támadókat. Sorozatos győzelem 1456. július 22-én, törté­netünk e dicső napján, dél­­tájban a hős védők kitörtek a várból is. A népi felkelők, a keresztesek pedig a Száva túlsó partjáról — engedély nélkül — megtámadták a török balszárnyat, az ázsiai csapatokat és megfutamí­tották őket. A szultán a kö­zépről hátbatámadta a fel­kelőket, mire Hunyadi — kihasználva a közép meg­gyengülését — páncélos lo­vasaival rohamra indult, el­foglalta a török ágyúkat, s szembefordítva a törökkel, megfutamította a szultán csapatait. Háromszor indí­tottak támadást a törökök ágyúik visszafoglalására — de mindhiába. A magyarok megtartották állásaikat. A Hunyadi János kiváló hadvezetése, harco­sainak önfeláldozó vitézsé­ge, a nép igaz hazaszerete­te megmentette hazánkat, Európát a barbár török hó­dítástól, több mint fél év­századra megóvta Magyar­­országot a nagyobb török támadásoktól Nagy Kálmán alezredes, hadtörténész. E hó 9-én tartott megyei „ifjúság és gyermekvéde­lem“ című ankéton esett szó arról, hogy szólaltassuk meg sajtón keresztül mind­azokat, akik az ifjúság idő­szerű problémáival foglal­koznak; illetve bárkit, aki­nek értékes hozzászólásai vannak és lehetnek. Célunk az, hogy az egész társa­dalmat, minden szülőt, minden pedagógust, min­den a jövőért felelősséget érző embert megmozgas­sunk, törődjön az ifjúság­gal, annak anyagi, szelle­mi fejlődésével egyaránt. Néhány évvel ezelőtt a fia­talokról csak jót írtunk, oly ifjúságról beszéltünk, mely magabiztosan haladt a különböző pályák felé. Ma meg talán másról sem lehet hallani, mint tévely­gő, botorkáló, züllött, vagy züllés előtt álló ifjakról, vagy gyermekekről. Itt szö­gezzük most le azt, hogy amint hamis volt néhány éve látott idilli kép, úgy hamis a mostani is. Hamis, mert ez a kép a jelen évek ifjúságát csak elítélni akar­ja, csak hibájukat, gondjai­kat látja és pellengére­­zi ki, viszont nem keresi számukra a kivezető utat. Hibásak volnánk mi is, ha nem sietnénk segítségükre és problémáik nyílt felve­tése után nem igyekeznénk azokat orvosolni is. Érthető, hogy elkedvetlenednek a jóravaló fiatalok, amikor hibázó kortársaik miatt az ifjúságról csak rosszat, el­ítélőt hallanak. Kétségtelen hogy voltak és vannak rosszul nevelt és bűnözés veszélyének kitett fiataljaink is. Vannak olyan ifjaink, akiknek magatar­tása, megjelenése erősen kifogásolható, s ezek köny­­nyen befolyásolhatják tár­saikat és tévútra vihetik. — Mivel az ilyenek ön­kéntelenül maguk felé for­dítják a figyelmet, nem csodálható, ha az ő elíté­lésükből születnek téves és helytelen állásfoglalások. Fel kell vetni az egészsé­ges megoldási formákat, le­hetőségeket. Meg kell ke­resni az olyan intézkedése­ket, amelyekkel megold­hatjuk igen nehéz felada­tunkat. Szükséges, hogy előbb a problémákkal fog­lalkozzunk. Sokan talán természetes­nek veszik az italboltokban, cukrászdákban, piacon és más nyílt helyeken fiatal­korúak jelenlétét, vagy csa­vargását, közömbösen men­nek el mellettük. Egyes helyeken fiatalkorúaknak még szeszesitalt is kiszol­gálnak. Az ilyen esetben ne azt keressük, hogy e fiatal­korúak hozzátartozói hibá­sak, hanem megmenté­sükért azonnal cseleked­jünk. Ne hagyjuk szó nél­­kül, ha serdülő lányok nem hozzájuk való szórakozó­helyen több ízben megjelen­nek. Az erkölcsi leromlás veszélyét megtalálhatjuk az ifjúsági táncmulatságo­kon is. Az ott kialakult helytelen viselkedés rossz irányba tereli fiataljainkat. — Természetesen zártkörű rendezés formájában fel­ügyelet mellett tartott tánc­estéket csak helyeselni le­het, mert azon a kultúrált magatartás formái csak ki­finomulhatnak. — Sajnos az ilyen táncmulatságok is kellő felügyelet nélkül késő éjszakába nyúlnak s a szü­lői kiséret nélkül maradt ifjúság éjjel magára ha­gyatva kerül ki az utcára. Ebbe is gyökeredzik, hogy nem a munka és a köte­lesség, hanem a könnyelmű életmód lesz az életcéljuk. Bár sok esetben a bajok csírái az előbb felsoroltak, mégis féltőbb gonddal kell viselkedni, jóval inkább azok iránt, akik nem meg­felelő szülői felügyelet mel­lett, vagy éppen anélkül ne­velődnek, akik otthonról hozott helytelen magatartá­sukkal megfertőzik az is­kolák szellemét, akik taní­tás után nem kerülnek ha­za, mert nincs meleg ott­honuk. Anyagi és erkölcsi értelemben biztosítanunk kell ilyen esetekben a csa­lád megszilárdítását. Nem szabad megengedni a csa­lád széthullását, kevés se­gítséggel meg lehet mente­ni a gyermeket a család és a társadalom számára. Saj­nos, a bontóperek manap­ság elszaporodtak. Ennek oka, hogy részben sok a ko­rai házasságkötés, s más­részt maguk a szülők is meggondolatlanok. Kellő időben adjunk itt segítsé­get tanácsadással, vagy a szülők iskoláján tartott előadássorozatokkal. A család körében való nevelés a legegészségesebb, azonban sok esetben ki kell emelni a gyermeket — jö­vője érdekében — a csa­ládból. Növelnünk kell a dolgozó szülők érdekében alakult napköziotthonaink számát, lehetőség szerint a szükségletekig. Meg kell vallanunk, hogy a napközi­otthonainkban való foglal­koztatás, nevelés még hiá­nyos. Két­oldalú fegyelme­zés folyik a nevelők és a szülők részéről, és ez hely­telen. Nagyobb fegyelemre, a másnapi leckéből alapo­sabb felkészülésre kell a gyermekeket nevelni, mind a napköziben, mind pedig otthon. Foglalkozni kell a be nem iratkozott, vagy a téli hónapokban lemorzso­lódó gyermekekkel. (főleg cigány gyermekekre gondo­lunk.) Foglalkozni kell azokkal a 14 évesekkel, akik nem tanulhatnak to­vább. A fejlettebbek szak­munkában, vagy segéd­munkában részt vehetnek. De mi legyen a sorsa a gyöngébbeknek, vagy akik rossz eredményük miatt nem tudnak tovább tanul­ni? — Szüleik dolgoznak, így ezeket is gyakran az utca és a rossz társaság ne­veli. A termelőmunkára va­ló irányítás, a fizikai mun­ka megszerettetése a tanu­ló ifjúsággal csak újonnan megkezdett dolog. A poli­technikai képzés iskoláink­ban még nem tekint olyan múltra, hogy olyan ifjúsá­got nevelhetett volna, mely hivatásból vonzódik fizikai pályára. Nagyon fontosnak véljük a DISZ Központi Ve­zetőségének azt a javasla­tát, hogy ezeket, a fia­talokat csökkentett munka­idővel foglalkoztatjuk. Kérdés, hogy a gyermek és ifjúságvédelem jelenlegi hálózata megfelel-e a kö­vetelményeknek? Például a gyermekotthonainkban ne­velt állami gondozottakat mennyiben tudjuk foglal­koztatni? Probléma a túl­­korosak elhelyezése és to­vábbi nevelése. Szakmun­kások utánpótlására szük­ségünk van. Nyíregyházi viszonylatban pótlásra len­ne szükség a sütőiparban és a budapesti, valamint a sátoraljaújhelyi iskola ke­vés. Amint látjuk, főleg a tovább nem tanuló ifjúság foglalkoztatása a legdön­tőbb. A gyermeki csínyek, a serdültek rossz viccei is, nagyrészben unalomból születnek, olyan energia feleslegből, amely felhasz­nálatlan és kiutat keres. Nevelőknek, szülőknek, pe­dagógusoknak is kötelessé­gük, hogy biztosítsák egész napos elfoglaltságukat. Ez főleg most a nyári vakáció­ban időszerű feladat. Általánosságban véve fel kell számolnunk a szülők érdektelenségét, közönyös megnyilvánulásukat és meg kell nyernünk az üzemeket, vállalatokat. Van már új szocalista erkölcsünk, de az erre való nevelés még nem teljesen valósult meg. Az új forma megszületése kiala­kulóban van. A társadalom együttes munkája szüksé­ges ifjúságunk neveléséhez. Óriási feladat vár e téren a DISZ-szervezetekre, ame­lyektől­ hathatósabb segítsé­get vár a társadalom. Szükséges, hogy helyes javaslatokkal, a problémák felvetésével — a demagóg bírálatok teljes kizárásával — helyesen tisztázzuk ifjú­ságunk égető kérdéseit s társadalmi üggyé tegyük nehéz feladataink megvaló­sítását. dr. Remer Elemér, gyermekvédelmi előadó. 1 # A fenti cikket vitára te©-* csátjuk. Kérjük olvasóin­kat, hogy írják meg javas­lataikat, véleményüket. (Szerk. bizottság.) Az ifjúság időszerű kérdéseiről Ibsen Nóra című színmű­vének előadásáról már több kritikát olvashattunk a fő­városi lapokban. Éppen ezért a nyíregyházi elő­adásról nem kritikát, csak néhány gondolatot szeret­nénk elmondani. A Debreceni Csokonai Színházat és a Déryné Falu­színházat ismeri megyénk közönsége. A Nóra előadá­sához tehát van némi össze­hasonlítási alap. És ez na­gyon jó, mert enélkül nem tudnánk eléggé nagyrabe­­csülni ezt az előadást. Olyan estét tölthettünk el a József Attila művelődési ház nagytermében és úgy gondoljuk, hogy ilyen forró hangulatú előadások lehet­tek Nagyk­állóban, Kisvár­dán és Nyírbátorban is), mely emlékezetes marad. A színpadi játék nagymeste­reivel találkoztunk: To­ngi Klári, Horváth Jenő, Kele­men Éva, Perényi László, Bárdi György személyében. A színpadot játékuk alatt megtöltötte az élet valódi levegője. Egyetlen fölösle­ges mozdulatuk, de még hangsúlyuk sem igen von. E néhány mondat előre­bocsátásával beszéljünk ar­ról, hogy milyen nagy szük­ség van az ilyen előadá­sokra a vidéki városokban is. E nagyszerű előadás nyo­mai a közízlés formálásá­nak oly nagyok és oly na­gyon szükségesek, hogy azt az első pillanatokban fel sem tudjuk mérni. Az első percek csak büszkeséggel, és szeretettel töltenek el bennünket a színház­ iránt és feltétlen helyeslést olta­nak belénk e vállalkozás iránt. Ez a formája talán a legalkalmasabb a vidéki színházkultúra segítésének. Éppen ezért helyesnek tart­juk a Filharmónia kezde­ményezését és azt kérjük, hogy a sok könnyű műfajú műsor helyett ilyen előadá­sokat hozzanak vidékre. A tapasztalat azt mutatja, hogy szüksége van a vidéki közönségnek erre és meg­­­becsüli ezeket a nagyszerű kulturális eseményeket. Tudjuk azt, hogy nehéz tel­jesíteni a kérést, hiszen ke­vés az olyan darab, mint a Nóra, ahol egyetlen dísz­­let elegendő, de ha két-há­­rom képből is áll egy szín­mű, meg lehet találni a le­hetőségét, (hisz már a Falu­színház gyakorlati tapaszta­latokat is tud adni), hogy a vidék is megismerje a fő­városi előadások nagysze­rűségét. Még az olyan váro­sokban is van létjogosult­sága az ilyen előadásoknak, ahol állandó színház van. Mert hiszen Tolnai Klári s a többi fővárosi kiváló, vagy érdemes művészt ritkán láthatjuk. A nyár folyamán váro­sunkban sok kulturális ese­mény lesz, ezt örömmel fogadjuk. De túl ezen mégis kérjük, hogy a pesti színhá­zak néhány vidéken nem játszott nagysikerű előadá­sát a népművelési szervek, a Filharmónia segítségével igyekezzenek valamiképpen megszerezni városunk szá­mára. kellmie.3 est (A Nóra előadása után) jillíráS 22. '"23^^130 Jól akar szórakozni ? Keresse fel SÓSTÓN a földművesszövetkezet TÓPARTI VENDÉGLŐJÉT. (Volt Kovács-fde vendéglő.) Állandóan friss hideg és meleg ételek, szalonna- és flekken-sülés, hűsítő italok, előzékeny kiszolgálás. | HANGULAT! ZENE! TÁNC! |

Next