Szabolcs-Szatmári Néplap, 1956. július (13. évfolyam, 154-177. szám)
1956-07-22 / 171. szám
* NEPLAP A középkor legnagyobb magyar győzelme , a nándorfehérvári csata a nándorfehérvári csatadíz ötszázadik évfordulóját ünnepeljük. Zúgnak, zengenek a harangok azóta minden délidőben, a dicső magyar győzelem emlékére, szerte a világon ... A Kelettel és Nyugattal évszázadokon át élethalálharcot vívó magyar népet a XV. század közepén hatalmas, pusztító, megsemmisítéssel fenyegető új veszedelem fenyegette: a hódító török nagyhatalom. A veszedelem nem jött váratlanul. A török a balkáni népeket sorra meghódította, s bevette Bizánc falait. Európa-szerte sokat beszéltek a török veszélyről, de csak beszéltek. A Bizánc bukásának hírére kitört általános európai rémület hullámai is elcsendesedtek. Magyarország a főúri viszálykodás színtere volt. A fiatal V. László király és hívei azon mesterkedtek, hogy Hunyadi János hatalmát megtörjék, akár a töröknek is kiszolgáltassák őt. Az ország felé félelmetes hadsereg élén megindult a nagy világhódító szultán, II. Mohamed. A királyi udvar csak az utolsó pillanatban bízta meg újra Hunyadit az ország főkapitányságával, azután a király Bécsbe szökött. Képi felkelőkkel Európa kulcsáért Hunyadi az ország védelmére minden erőt megmozgatott. Kötelezte a nemeseket a hadbavonulásra, hadiadót vetett ki, külföldi segítséget kért, hadsereget gyűjtött. Mindhiába. Nándorfehérvárnál egyetlen nemes se jelent meg. A külföld se küldött számottevő segítséget. Hunyadi magára maradt. Az urak elhagyták, de kiállt mellette a család, a haza védelmére a nincstelen, kisemmizett jobbágyparaszt, a városi szegénység, a nép. Hunyadi vitézségével szerzett hatalmas vagyonát a haza védelmére fordította. Magyar, cseh és lengyel zsoldosokat fogadott, felkelésre szólította a népet, ötezer harcost vezényelt Nándorfehérvár fenyegetett várába és megkezdte a hiányos fegyverzetű, de lelkes néptömeg kiképzését. A rettegett Hunyadinak már a készülődése is visszatartotta a törököt, de csak egy időre. II. Mohamed, a világtörténelem egyik legcéltudatosabb hódítója 1456 áprilisában hatalmas sereg élén elindult Európa leigázására. Tervei útjában már csak Magyarország állott, ahol — ismerve az urak viszálykodását — könnyű győzelemre számított. A százötvenezer főnyi, válogatott sereg mintegy háromszáz, s közte több óriás méretű ágyúval 1456 június végére elérte Nándorfehérvár (a mai Belgrád) várát, s a Dunától a Száváig körülfogta. A 200 egységből álló hatalmas hajóhad felevezett a Dunán és Zimoly fölött a vízen is eltárta a várat. Hunyadi tisztában volt azzal, hogy Nándorfehérvár Magyarország, Európa kulcsa. Halvész — a törököt nem lehet többé megállítani. Ezért védte tízezernyi zsoldos csapatával, s a lelkes, de képzetlen, hiányos fegyverzetű népi felkelőkkel. „Már nem is vár az... A vár falai július 13-ára, a szokatlanul nagyarányú, éjjel-nappal, szünet nélkül tartó lövetés után már mind megrongálódtak, a bástyák ledőltek. Az ellenség elfoglalta a külső őrtornyokat. A hősiesen ellenálló védők kezdtek felmorzsolódni. Pestisjárvány dúlt soraikban. Hunyadi ekkor elhatározta: áttöri az ostromzárat, s maga veszi fel a harcot Nándorfehérvár falainál. A Dunán összeszedett kis hajókat, dereglyéket megrakta fegyvereseivel, s június 14-én megtámadta velük a félelmetes szultáni hajóhadat. A belgrádi szerb hajósokat a flotta hátába irányította, a jobb partról pedig tűzfegyvereivel támogatta a harcot. Az öt óra hosszat tartó véres küzdelem a török hajóhad megsemmisítésével végződött. Megnyílt az út a várba! Hunyadi és serege éjjel áthajózott és megkezdte a harcot. De a falakat az óriási tűz szétrombolta. Hunyadi szavai szerint: „már nem is vár az, inkább mező“. Ekkor indult, július 21-én délután általános rohamra a török. A tengernyi túlerő szinte legázolta a hős védőket, a város nagy részét elfoglalta. Hunyadi a belső várból páncélosai élén kitört, s ellentámadással kiverte a támadókat. A török másodszor is rohamra indult. Hunyadi személyes példájával öntött új erőt harcosaiba. „ ... odarohan segíteni, ahol a legnagyobb a baj; az ellenség sűrűjébe tör s visszaveri a rárohanókat; a legjobb vezér s a legjobb katona egyben“ — írja az egykorú krónikás. Éjféltájban újabb pihent erő, tizenöt „zászló" tört a belső vár felé. Ha a felvonóhidat elfoglalják, vége Nándorfehérvárnak! A törökök megmászták a falakat. A védők emberfeletti erővel dobálták be őket a várárokba. Ekkor történt, hogy a kaputorony ormára kitűzte egy török a lófarkas zászlót. Az ostromlók győzelmi kiáltásban törtek ki, a védők elcsüggedtek. Válságos pillanat volt. De Hunyadi régi, hű harcosa, Dugovics Titusz nekiugrott a töröknek s birokra kelt vele. Erős volt mindkét vitéz, kegyetlen küzdelem indult a várfokon. Csak néhány pillanatig tartott. A hős Dugovics — érezve, hogy másként nem bír a törökkel — hősi elszántsággal magához szorította s a zászlótartót lerántotta magával a mélységbe, a félholdas zászlóval együtt. A védők szívét új erő szállta meg. Mire a hajnal pirkadt, kiverték a várból a hatalmas túlerejű támadókat. Sorozatos győzelem 1456. július 22-én, történetünk e dicső napján, déltájban a hős védők kitörtek a várból is. A népi felkelők, a keresztesek pedig a Száva túlsó partjáról — engedély nélkül — megtámadták a török balszárnyat, az ázsiai csapatokat és megfutamították őket. A szultán a középről hátbatámadta a felkelőket, mire Hunyadi — kihasználva a közép meggyengülését — páncélos lovasaival rohamra indult, elfoglalta a török ágyúkat, s szembefordítva a törökkel, megfutamította a szultán csapatait. Háromszor indítottak támadást a törökök ágyúik visszafoglalására — de mindhiába. A magyarok megtartották állásaikat. A Hunyadi János kiváló hadvezetése, harcosainak önfeláldozó vitézsége, a nép igaz hazaszeretete megmentette hazánkat, Európát a barbár török hódítástól, több mint fél évszázadra megóvta Magyarországot a nagyobb török támadásoktól Nagy Kálmán alezredes, hadtörténész. E hó 9-én tartott megyei „ifjúság és gyermekvédelem“ című ankéton esett szó arról, hogy szólaltassuk meg sajtón keresztül mindazokat, akik az ifjúság időszerű problémáival foglalkoznak; illetve bárkit, akinek értékes hozzászólásai vannak és lehetnek. Célunk az, hogy az egész társadalmat, minden szülőt, minden pedagógust, minden a jövőért felelősséget érző embert megmozgassunk, törődjön az ifjúsággal, annak anyagi, szellemi fejlődésével egyaránt. Néhány évvel ezelőtt a fiatalokról csak jót írtunk, oly ifjúságról beszéltünk, mely magabiztosan haladt a különböző pályák felé. Ma meg talán másról sem lehet hallani, mint tévelygő, botorkáló, züllött, vagy züllés előtt álló ifjakról, vagy gyermekekről. Itt szögezzük most le azt, hogy amint hamis volt néhány éve látott idilli kép, úgy hamis a mostani is. Hamis, mert ez a kép a jelen évek ifjúságát csak elítélni akarja, csak hibájukat, gondjaikat látja és pellengérezi ki, viszont nem keresi számukra a kivezető utat. Hibásak volnánk mi is, ha nem sietnénk segítségükre és problémáik nyílt felvetése után nem igyekeznénk azokat orvosolni is. Érthető, hogy elkedvetlenednek a jóravaló fiatalok, amikor hibázó kortársaik miatt az ifjúságról csak rosszat, elítélőt hallanak. Kétségtelen hogy voltak és vannak rosszul nevelt és bűnözés veszélyének kitett fiataljaink is. Vannak olyan ifjaink, akiknek magatartása, megjelenése erősen kifogásolható, s ezek könynyen befolyásolhatják társaikat és tévútra vihetik. — Mivel az ilyenek önkéntelenül maguk felé fordítják a figyelmet, nem csodálható, ha az ő elítélésükből születnek téves és helytelen állásfoglalások. Fel kell vetni az egészséges megoldási formákat, lehetőségeket. Meg kell keresni az olyan intézkedéseket, amelyekkel megoldhatjuk igen nehéz feladatunkat. Szükséges, hogy előbb a problémákkal foglalkozzunk. Sokan talán természetesnek veszik az italboltokban, cukrászdákban, piacon és más nyílt helyeken fiatalkorúak jelenlétét, vagy csavargását, közömbösen mennek el mellettük. Egyes helyeken fiatalkorúaknak még szeszesitalt is kiszolgálnak. Az ilyen esetben ne azt keressük, hogy e fiatalkorúak hozzátartozói hibásak, hanem megmentésükért azonnal cselekedjünk. Ne hagyjuk szó nélkül, ha serdülő lányok nem hozzájuk való szórakozóhelyen több ízben megjelennek. Az erkölcsi leromlás veszélyét megtalálhatjuk az ifjúsági táncmulatságokon is. Az ott kialakult helytelen viselkedés rossz irányba tereli fiataljainkat. — Természetesen zártkörű rendezés formájában felügyelet mellett tartott táncestéket csak helyeselni lehet, mert azon a kultúrált magatartás formái csak kifinomulhatnak. — Sajnos az ilyen táncmulatságok is kellő felügyelet nélkül késő éjszakába nyúlnak s a szülői kiséret nélkül maradt ifjúság éjjel magára hagyatva kerül ki az utcára. Ebbe is gyökeredzik, hogy nem a munka és a kötelesség, hanem a könnyelmű életmód lesz az életcéljuk. Bár sok esetben a bajok csírái az előbb felsoroltak, mégis féltőbb gonddal kell viselkedni, jóval inkább azok iránt, akik nem megfelelő szülői felügyelet mellett, vagy éppen anélkül nevelődnek, akik otthonról hozott helytelen magatartásukkal megfertőzik az iskolák szellemét, akik tanítás után nem kerülnek haza, mert nincs meleg otthonuk. Anyagi és erkölcsi értelemben biztosítanunk kell ilyen esetekben a család megszilárdítását. Nem szabad megengedni a család széthullását, kevés segítséggel meg lehet menteni a gyermeket a család és a társadalom számára. Sajnos, a bontóperek manapság elszaporodtak. Ennek oka, hogy részben sok a korai házasságkötés, s másrészt maguk a szülők is meggondolatlanok. Kellő időben adjunk itt segítséget tanácsadással, vagy a szülők iskoláján tartott előadássorozatokkal. A család körében való nevelés a legegészségesebb, azonban sok esetben ki kell emelni a gyermeket — jövője érdekében — a családból. Növelnünk kell a dolgozó szülők érdekében alakult napköziotthonaink számát, lehetőség szerint a szükségletekig. Meg kell vallanunk, hogy a napköziotthonainkban való foglalkoztatás, nevelés még hiányos. Kétoldalú fegyelmezés folyik a nevelők és a szülők részéről, és ez helytelen. Nagyobb fegyelemre, a másnapi leckéből alaposabb felkészülésre kell a gyermekeket nevelni, mind a napköziben, mind pedig otthon. Foglalkozni kell a be nem iratkozott, vagy a téli hónapokban lemorzsolódó gyermekekkel. (főleg cigány gyermekekre gondolunk.) Foglalkozni kell azokkal a 14 évesekkel, akik nem tanulhatnak tovább. A fejlettebbek szakmunkában, vagy segédmunkában részt vehetnek. De mi legyen a sorsa a gyöngébbeknek, vagy akik rossz eredményük miatt nem tudnak tovább tanulni? — Szüleik dolgoznak, így ezeket is gyakran az utca és a rossz társaság neveli. A termelőmunkára való irányítás, a fizikai munka megszerettetése a tanuló ifjúsággal csak újonnan megkezdett dolog. A politechnikai képzés iskoláinkban még nem tekint olyan múltra, hogy olyan ifjúságot nevelhetett volna, mely hivatásból vonzódik fizikai pályára. Nagyon fontosnak véljük a DISZ Központi Vezetőségének azt a javaslatát, hogy ezeket, a fiatalokat csökkentett munkaidővel foglalkoztatjuk. Kérdés, hogy a gyermek és ifjúságvédelem jelenlegi hálózata megfelel-e a követelményeknek? Például a gyermekotthonainkban nevelt állami gondozottakat mennyiben tudjuk foglalkoztatni? Probléma a túlkorosak elhelyezése és további nevelése. Szakmunkások utánpótlására szükségünk van. Nyíregyházi viszonylatban pótlásra lenne szükség a sütőiparban és a budapesti, valamint a sátoraljaújhelyi iskola kevés. Amint látjuk, főleg a tovább nem tanuló ifjúság foglalkoztatása a legdöntőbb. A gyermeki csínyek, a serdültek rossz viccei is, nagyrészben unalomból születnek, olyan energia feleslegből, amely felhasználatlan és kiutat keres. Nevelőknek, szülőknek, pedagógusoknak is kötelességük, hogy biztosítsák egész napos elfoglaltságukat. Ez főleg most a nyári vakációban időszerű feladat. Általánosságban véve fel kell számolnunk a szülők érdektelenségét, közönyös megnyilvánulásukat és meg kell nyernünk az üzemeket, vállalatokat. Van már új szocalista erkölcsünk, de az erre való nevelés még nem teljesen valósult meg. Az új forma megszületése kialakulóban van. A társadalom együttes munkája szükséges ifjúságunk neveléséhez. Óriási feladat vár e téren a DISZ-szervezetekre, amelyektől hathatósabb segítséget vár a társadalom. Szükséges, hogy helyes javaslatokkal, a problémák felvetésével — a demagóg bírálatok teljes kizárásával — helyesen tisztázzuk ifjúságunk égető kérdéseit s társadalmi üggyé tegyük nehéz feladataink megvalósítását. dr. Remer Elemér, gyermekvédelmi előadó. 1 # A fenti cikket vitára te©-* csátjuk. Kérjük olvasóinkat, hogy írják meg javaslataikat, véleményüket. (Szerk. bizottság.) Az ifjúság időszerű kérdéseiről Ibsen Nóra című színművének előadásáról már több kritikát olvashattunk a fővárosi lapokban. Éppen ezért a nyíregyházi előadásról nem kritikát, csak néhány gondolatot szeretnénk elmondani. A Debreceni Csokonai Színházat és a Déryné Faluszínházat ismeri megyénk közönsége. A Nóra előadásához tehát van némi összehasonlítási alap. És ez nagyon jó, mert enélkül nem tudnánk eléggé nagyrabecsülni ezt az előadást. Olyan estét tölthettünk el a József Attila művelődési ház nagytermében és úgy gondoljuk, hogy ilyen forró hangulatú előadások lehettek Nagykállóban, Kisvárdán és Nyírbátorban is), mely emlékezetes marad. A színpadi játék nagymestereivel találkoztunk: Tongi Klári, Horváth Jenő, Kelemen Éva, Perényi László, Bárdi György személyében. A színpadot játékuk alatt megtöltötte az élet valódi levegője. Egyetlen fölösleges mozdulatuk, de még hangsúlyuk sem igen von. E néhány mondat előrebocsátásával beszéljünk arról, hogy milyen nagy szükség van az ilyen előadásokra a vidéki városokban is. E nagyszerű előadás nyomai a közízlés formálásának oly nagyok és oly nagyon szükségesek, hogy azt az első pillanatokban fel sem tudjuk mérni. Az első percek csak büszkeséggel, és szeretettel töltenek el bennünket a színház iránt és feltétlen helyeslést oltanak belénk e vállalkozás iránt. Ez a formája talán a legalkalmasabb a vidéki színházkultúra segítésének. Éppen ezért helyesnek tartjuk a Filharmónia kezdeményezését és azt kérjük, hogy a sok könnyű műfajú műsor helyett ilyen előadásokat hozzanak vidékre. A tapasztalat azt mutatja, hogy szüksége van a vidéki közönségnek erre és megbecsüli ezeket a nagyszerű kulturális eseményeket. Tudjuk azt, hogy nehéz teljesíteni a kérést, hiszen kevés az olyan darab, mint a Nóra, ahol egyetlen díszlet elegendő, de ha két-három képből is áll egy színmű, meg lehet találni a lehetőségét, (hisz már a Faluszínház gyakorlati tapasztalatokat is tud adni), hogy a vidék is megismerje a fővárosi előadások nagyszerűségét. Még az olyan városokban is van létjogosultsága az ilyen előadásoknak, ahol állandó színház van. Mert hiszen Tolnai Klári s a többi fővárosi kiváló, vagy érdemes művészt ritkán láthatjuk. A nyár folyamán városunkban sok kulturális esemény lesz, ezt örömmel fogadjuk. De túl ezen mégis kérjük, hogy a pesti színházak néhány vidéken nem játszott nagysikerű előadását a népművelési szervek, a Filharmónia segítségével igyekezzenek valamiképpen megszerezni városunk számára. kellmie.3 est (A Nóra előadása után) jillíráS 22. '"23^^130 Jól akar szórakozni ? Keresse fel SÓSTÓN a földművesszövetkezet TÓPARTI VENDÉGLŐJÉT. (Volt Kovács-fde vendéglő.) Állandóan friss hideg és meleg ételek, szalonna- és flekken-sülés, hűsítő italok, előzékeny kiszolgálás. | HANGULAT! ZENE! TÁNC! |