Kelet-Magyarország, 1971. április (28. évfolyam, 77-101. szám)
1971-04-01 / 77. szám
9.J Mai KELET-MAGYARORSZÁG (Folytatás az 1. oldalról) témának megfelelően a végsőkig fog harcolni a déli országrész felszabadításáért, észak megvédéséért és a haza békés újraegyesítéséért.” A vietnami pártküldöttség vezetőjének felszólalásával zárult a szovjet pártkongreszszus szerda délelőtti ülése. A kongresszus délutáni ülésén folytatódott a vita a Központi Bizottság és a Revíziós Bizottság beszámolói felett. Felszólalt: Sarai Rasidov, az Üzbég Kommunista Párt Központi Bizottságának első titkára. Grigorij Zolotuhin, az SZKP krasznodari határterületi bizottságának első titkára és Vaszilij Mzsavanadze a Grúz Kommunista Párt Központi Bizottságának első titkára. Ezt követően a kongresszust a testvérpártok képviselői üdvözölték. Walter Ulbricht, a Német Szocialista Egységpárt Központi Bizottságának első titkára kijelentette, hogy az NSZKP küldöttsége teljességgel osztja a Leonyid Brezsnyev által ismertetett beszámoló megállapításait. Az SZKP KB főtitkára — hangsúlyozta Ulbricht — széles körű békeprogramot terjesztett elő.A szónok emlékeztetett rá: Leonyid Brezsnyev hangsúlyozta azt a tényt, hogy számos állam nemzetközi jogilag elismere az NDK-t; hangsúlyozta az európai határok sérthetetlenségét. Ez a kongresszus — jelentette ki Ulbricht — elvi jelentőségű valamennyi kommunista és munkáspárt, az összes antiimpenalista erők számára. Mi — folytatta a szónok — mindig Lenin útmutatásait követtük, a szocialista és a kommunista építés tapasztalataira támaszkodtunk. Az NDK következetesen fejleszteni fogja a politikai, gazdasági, tudományos-műszaki együttműködést és a szocialista integrációt a Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsának keretein belül A jövőben is tovább erősítjük a Varsói Szerződéshez tartozó államok közötti fegyverbarátságot — mondotta. Walter Ulbricht a kongresszusi küldöttek viharos tapsa mellett átnyújtotta Leonyid Brezsnyevnek az NSZEP Központi Bizottságánk üdvözlő levelét. Edward derek a Lengyel Egyesült Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára üdvözölte a kongreszszust ezzel az üdvözlettel is ,kifejezve azt az osztály- és eszmei közösséget, tetvéri egységet és megbonthatatlan kapcsolatot, amely összeköti a két pártot és a két népet” A kommunista építésnek Leonyid Brezsnyev beszámolódban kilépett programja alkotó szellemű lenini program — mondotta Edward Gyerek majd megállm.írosa„kongresszusunk befolyást n vimrol az etetsz emberiséget foglalkoztató problémáknak a további megoldására”. Az SZKP a forradalmi go - -’Mrpás ayakorlat örökké élő forrása ,mnd ez határozza meg az SZKP vezető szerepét a világ kommunista és mimkásmozrk,hon —sroodotta a TFMP Tfö-monti pd-n-rácának első titkára, majd kijelentette: — Lenmm'lors'zách-»Ti tálekfizdiük, hála a szocializmusral szorosan ?›s›zorrtrroet mookásor-^rly frrr»c^O+ásánftk. a Torn-ni ri4 ]lá’,r‚kácr›árt h°t›:ő oroíAnok I wovoo-páiz minden barátja SorrOrrcZr — Párfimk r *r.**rV nélzetí mrrással a^A—'k az pák és -*orr-*Az'r„V ar erblémáink irányában t«r/.cíto*t picoérféeért. a moochrlésukhoz nyű ‘kitt bo-áti sow,Őségért — h«"«-Prooto cf-rek. — Az SZKP XXIV kongreszusa csoki'gv. mint pártjuk mind»n konrossnisa fontos esem^ny az egész pomzp^-kfizi Vomm-'riíc*-. mozgalom számára, az prész világ közvéleménye számára —ipo-dotta Georgies Michels a Francia Komm."',*a Párt h'lvet'és főtitkára. A Szovjetunió Kommunista Pártjának és a szovjet á’onnak a tévé'-oryrége döntő szerepet tölt be a spenjági világ fejlődésében és ez megfelel a szociatizmus és a béke érdekeinek. — Éppen ezért a szovjetellenesség — bármilyen formában is jelentkezzék és bárhonnan is induljon ki — bűntény a munkásosztály és a népek érdekei ellen. Mi harcolunk és mindenkor legerélyesebben harcolni fogunk, ellene — mondotta Marehais. A Francia Kommunista Párt és a Szovjetunió Kommunista Pártja között mindenkor megvolt a testvériség, a szolidaritás és azegyüttműködés Ezt soha nem tudta és tudja megingatni semmiféle mortré,hálonlás Mi teljes eltökéltséggel még jobban erődítjük ezt a kapcsolatot pártjaink között, amelyeket joggalneveznek testvéréért oknak — mondotta a Francia Kommunista Párt helyettes főtitkára, majd kielentette: — Mi sokra értékeljük minden kommunista párt függetlenségének és szuverenitásának revét. Ugyanakkor a proletár internacionalizmust, minden kommunista LONDON Brezsnyev keddi kongreszszusi beszámolójának első nemzetközi visszhangjait ismertetve a TASZSZ rámutat arra, hogy az angol külügyminisztérium külön nyilatkozatot adott ki a beszámolóban előterjesztett javaslattal kapcsolatban, amely szerint össze kellene hívni az öt nukleáris hatalom értekezletét A brit kormány ..megkezdte a javaslat figyelmes tanulmányozását’. NEW YORK A UPI hírügynökség különösen Brezsnyevnek azt a megállapítását emeli ki, hogy a Szovjetunió szükségesnek tartja egy világértekezlet összehívását, amelyen megvitatnák a leszerelés kérdéseinek minden vonatkozását Az AP hírügynökség Brezsnyev beszámolójának azt a részét húzza alá, amely szerint ..az utóbbi időben az amerikai hivatalos tényezők megkeményítették álláspontjukat számos nemzetközi kérdésben, köztük olyanokban is, amelyek a Szovjetunió érdekeit érinti”. Mindamellett — jegyzi meg a hírügynökség — „Brezsnyev kijelentette, hogy lehetséges a kapcsolatok megjavítása a Szovjetunió és az Egyesült Államok között”. PÁRIZS Párizsban, ahol már napok óta nagy érdeklődéssel tekintettek az SZKP XXIV. kong-gresszusa elé, igen kedvező visszhangra talált a Leonyid Brezsnyev által előterjesztett beszámoló külpolitikai része. A kormányhoz közel álló körökben hangsúlyozzák: illetékes helyen rendkívül behatóan tanulmányozzák Brezsnyev javaslatait. Valamennyi francia lap vezető helyen ismerteti a beszámolót, s a lapok általában hangsúlyozzák, hogy az külpolitikai téren „rendkívül békés és engedékeny hangot ütött meg”. BELGRÁD Valamennyi lap szó szerint ismertette a beszámolónak azt a részét amely hangsúlyozta hogy az SZKP a szocializmus jugoszláviai erősítését és a szovjet—jugoszláv kapcsolatok továbbfejlesztését óhajtja. WASHINGTON—BONN Az Egyesült Államok gondosan tanulmányozza az öthatalmi nukleáris leszerelési konferenciára vonatkozó szovjet javaslatot Ezt a nyilatkozatot Zicher, a Fehér Ház sajtótitkára tette azzal karvsnlathan hogy konetv‘.i-„c-'uBrezsnyev felszólított a Szovjetunó az Egyesült Államok Angj’a Franciaország és Kín.' rtszvételévri mertartandr nukleáris leszerelési ért°kez letre A nvo«n*námet ’r°r r'rnv szóvivője Conrad Ablers » szo„'-”~tq országok és az NSZK viszonyával foglalkozó pártnak a marxizmus-leninizmus elvein alapuló akcióegységét szent kötelességnek és egész harcunk sikere nélkülözhetetlen feltételének tartjuk. Mihail Szuszlov, a PB tagja, a KB titkára, aki a délutáni ülés elnöki tisztét töltötte be, Marehais felszólalása után brekesztette a kongresszus második napi tanácskozását. Közölte, hogy a beszámoló és jelentés fölötti vita csütörtökön moszkvai idő szerint délelőtt 10 órakor folytatódik. ★ Morkviban beel en+« hav hosv az SZKP Kömonti Bizottságének meghívására az X'v'IV kongresszusára krajdr-n ért. Moszkvába érkezett: rs-rt-V Jaaan, a Grivanai Néni t-t.i Párt főtitkára: Paul Verges, a Rei-rippi Kommunista Párt főnővéra: Acorstino Nefo, az A . ..-el a Népi Kiszabadító Mozgalom Párt elnöke. megállapításaira reagálva kijelentette, hogy az NSZK osztozik a Szovjetunió véleményében, mely szerint a Moszkvával és a Varsóval kötött nyugatnémet szerződések új perspektívákat nyitnak Európában. KAIRO Valamennyi kairói lap vezető helyen számol be az SZKP XXIV. kongresszusának megnyitásáról. A lapok részletesen ismertetik a Központi Bizottság beszámolójának azt a részét, ahol Brezsnyev a közel-keleti helyzetről fejtette ki az SZKP álláspontját. Brezsnyev — mutatnak rá a kairói lapok — elismerő szavakkal méltatta az EAK következetes békepolitikáját, a békés rendezést szolgáló kezdeményezéseit és erőfeszítéseit TOKIÓ . Japánban nagy figyelmet keltettek Brezsnyev javaslatai a békéért és a nemzetközi együttműködésért folyó harc érdekében teendő lépésekre vonatkozólag. A lapok és a rádió közleményei kiemelik az öt ország értekezletének megtartására vonatkozó javaslatokat. PRÁGA A csehszlovák sajtó, rádió és televízió az események rendkívüli fontosságának kijáró figyelemmel követi az SZKP kedden megnyílt XXIV. kongresszusának eseményeit. Valamennyi lap vezércikkben köszöntötte a szovjet kommunisták tanácskozásának megkezdését. A tludé Práva Az emberiség boldog jövőjének, a kommunizmusnak nevében címmel három oldalon közli Leonyid Brezsnyev előadói beszédének első részét. Az SZMP kongresszusának világvisszhangja Bolgár—magyar barátsági gyűlés Sziriában Szófiában szerdán bolgár— magyar barátsági gyűlést tartottak hazánk felszabadulásának 26. évfordulója alkalmából. Az ünnepségre ezúttal az INTRANSZMAS magyar—bolgár közös vállalat — népeink korszerű gazdasági együttműködésének e szimbólumai székházában került sor. A gyűlés elnökségében részt vett Ganka Zlatinova, a BKP Központi Bizottságának póttagja, a bolgár főváros Kirkov kerülete pártbizottságának első titkára, Petko Petkov, a szófiai pártbizottság titkára és mások. Hazánkat Roska István nagykövet, továbbá Sipos István, a Magyar Kulturális Intézet igazgatója, Jeney István, az INTRANSZMAS magyar vezérigazgató-helyettese képviselte az elnökségben.. A gyűlés ünnepi szónoka Jordan Cirov, az INTRANSZMAS gazdasági igazgatója és Roska István nagykövet volt. A barátsági gyűlést hangverseny követte. Az EHE diplomáciai Elff£EtEÍ¥é ICE A kairói kormánykörök és párizsi politikai megfigyelők egyaránt megkülönböztetett érdeklődéssel figyelik az EAK Nyugat-Európában akkreditált nagyköveteinek találkozóját, amelyen Mahmud Riad külügyminiszter tájékoztatja az egyiptomi diplomatákat a kairói kormány elképzeléseiről. Értesülések szerint a diplomáciai offenzíva fő célját a külügyminiszter abban határozta meg, hogy nyomást kell gyakorolni Izraelre és az Egyesült Államokra Jarring február 8-án átnyújtott javaslatainak elfogadása érdekében. Az Al Ahram című kairói félhivatalos lap Párizsból keltezett jelentése szerint Riad kijelentette: Egyiptom úgy véli, két szakaszban lehetne megvalósítani az izraeli csapatok visszavonását. Az első szakasz az izraeli csapatok részleges kivonása lenne a Szuezi-csatorna térségéből. E lépés következtében lehetővé válna a csatorna megnyitása. Ezt követné a csapatok teljes kivonása. Az Al Ahram idézte Riadnak azt a kijelentését is, miszerint Egyiptom üdvözölné, ha a javasolt közel-keleti nemzetközi békefenntartó erőkben minél több földközi-tengeri ország venne részt, élükön Olaszországgal. Katonai lázadás Ecuadorban Az AP hírügynőieség gyorshírben továbbított jelentése szerint szerdán katonai lázadás robbant ki Ecuadorban Jose Maria Velasco Ibarra államelnök kormánya ellen. A lázadást — mint az AP írja — Luis Jacome Chavez dandártábornok vezeti, akit előzőleg eltávolítottak a hadseeffből és a katonai akadémia éléről is amelynek igazgatója volt. Chavezt, Marge Acosta Velasco hadügyminiszter — az elnök unokaöccse — távolította el. " A helyzet az AP szerint zavaros. A fegyveres erők vezetéséneem igen súlyosak a nézeteltérések, amennyiben egyes csoportok az elnököt, mások viszont Chavezt támogatják. Ugyancsak az AP jelentette, hogy Velasco elnök állítólag maga is a hadügyminisztériumban tartózkodik, s innen irányítja a hozzá hű katonai erők mozdulatait. Viszont úgy tudják, hogy például a 600 főnyi légideszant zászlóalj, a katonai akadémia 100 tisztje a Port Libertad-i lövészzászlóalj és a salinasi 102-évosztály a lázadók oldalára állt. •» Továbbra is feszült a helyzet Kelet-Pakisztánban A szerda reggeli hírügynökségi jelentések szerint a kelet-pakisztáni polgárháború leginkább Dacca és Chittagong városát sújtotta. Kedden különösen Chittagong kikötővárosban folytak véres harcok a kormánycsapatok és az ellenállók között. „Az egész város lángokban áll” — jelentette a bengáliai titkos rádióra hivatkozva az indiai hírügynökség. A hétfő este óta pusztító tűzvész Chittagong összes kikötőberendezéseit veszélyezteti. Daccában a harcok állítólag a repülőtér és egy katonai helyőrség területére összpontosulnak. % 1971. áprils 1. KOMMENTÁR Aládúcolt kártyavár Thieu, a saigoni rezsim tábornokelnöke látványos sajtóértekezletet tartott a demilitarizált övezettől délre, Dong Ha bázison. A konferencia helyét valószínűleg nagy műgonddal választották ki és az egészre rányomja bélyegét a Pentagon rutinos propagandistáinak rendezése. Az elnök azt jelentette be, hogy — a fogalmazás is jellegzetesen amerikai ízű dramatizálás — „öt perccel a sajtóértekezlet megnyitása előtt” amerikai helikopterek által szállított dél-vietnami egységek szálltak le ,Laoszban és „a támadás még tart”. Nem ismerjük ennek a most bejelentett, újabb inváziófélének a méreteit és katonai céljait ha egyáltalán vannak ilyenek. Mi mindenesetre élünk a gyanúperrel, hogy nem katonai, hanem kifejezetten lélektani, politikai célokról van szó. Elég egy pillantást vetnünk arra, milyen körülmények között, milyen előzmények után került sor erre a színházi alapossággal megrendezett dzsungel-sajtókonferenciára. A legfontosabb előzmény a dél-vietnamiak nagy harangzúgással bejelentett első laoszi offenzívájának kudarca volt. A kudarc tényén ma már nem lehet vita — ezt a szót használja az egész világsajtó, beleértve — a Fehér Ház nagy bosszúságára — magát az amerikai sajtót is. Márpedig az Egyesült Államoknak mérhetetlenül fontos, hogy a nemzetközi közvélemény ne úgy tekintsen Thieu csapataira, mint megvert, megfutamított, Laoszból a hazafiak által kiebrudalt hadseregre. Ha ezt a most újra kialakult képet nem sikerül megváltoztatni, ez nem kevesebbet jelent, mint a „vietnamizálás” egyértelmű csődjét. Egy ilyen csőd viszont kockára teszi Nixon egész politikai jövőjét — ezzel bezárul a kör, amely legalábbis valószínűvé teszi, miért rendelték el Washingtonból ezt a második laoszi inváziót A dél-vietnami hadseregnek valamiféle győzelemre van szüksége, akármilyen jelentéktelen sikerre, ezt akarja prezentálni most a Pentagon Nixon egész koncepciója az, hogy a saigoni rezsimmel oldatja meg a délkelet-ázsiai „kardzri feladatokat”. Ha ez nem sikerül — márpedig nem sikerül —, recsegve öszszeomlik a választási kampány és az azóta eltelt időszak ígéreteinek egész kártyavára. Ezt a kártyavárat kellene most aládúcolni a Thrun-csapatok valamilyen — bármilyen — „diadalának”. Csurka István: 15. — Nincs is működési engedélye — mondja. — Pláne. Én ezt nem is tudtam. Lucianóra ez a fenyegetés valóban hat. Előveszi a noteszát. — De csak egyet dobjatok be. Egyet. Lediktálja a számokat. Asis Dani egy öngyes ellenőr, hogy valódiakat diktál-e. — 27, 28 33, 64, 89. Mindenki felírja Max kitöri az asztal lábát, és szétveri vele az ajtót. Kibújnak Szántódi háza előtt megal. Warszawa Luciáné és Margit lépnek ki a kocsiba. Bemennek a kapun A ház előtt a kis virágoskert mögött várja őket a Szántódi család az asszony és a gyerekek, és a ház ura. Szántódi elébe megy Luciánónak, kezet fog vele, megöleli aztán a felesége elé vezeti, s így mutatja be neki: — Anyukám, bemutatom neked Közép Európa legnagyobb cirkuszművészét. ~ Szántódiné. — Luciánó Szántódiné ettől meg is hatódik meg nem is Sokká, jobban érdekli Margit jelenléte. A tisztességes asszony erkölcsi szigorával tekint rá Szántódi észreveszi. — A múzsája Képzeld, jeles tanuló itt nálunk a bábaképzőben A művész úrra még senki nem hatott így pedig bejárta szinte egész Európát. Szántódi a gyermekeire mutat. — A gyermekeim. Jeles tanuló mind a kettő. KISREGÉNY — Nagyra nőjetek! — mondja Luciáné. Szántódi tovább intézkedik A nejéhez fordul: — No most anyukám, ahogy megbeszéltük Elmentek sétálni, vagy átmentek anyádokhoz és 1 óra előtt semmiképp nem jöttök haza mert nekünk itt a művész úrral nagyon fontos dolgot kell megbeszélni. Szántódiné csak Margitot nézi közben A gyerekek is maradnának Ők meg a bohóc miatt Szántódi azonban könyörtelenül a kapuhoz tessékeli őket. Luciáné megkérdezi: — Miért kellett elkergetni őket? Szántódi fogadalomszerűen, és egyszersmind parancsolólag: — Ezt a dolgot csak mi hárman tudhatjuk. Ha a titok kipattan, mit dobunk be a jövő héten? Te erre nem gondolsz? — Te a jövő héten is? Minden héten egymillió. Betessékeli közben őket. Bemennek. — Nálam sok helye van a pénznek — mondja Szántódi. Bent a „tiszta” szobában három személyre dúsan megterített asztal, étel, ital, gyümölcsök. Ugyancsak ebben a szobában foglal helyet a televízió is, a jelenet főszereplője Szántódi azonban mielőtt leültetné és megkínálná őket, áradozni kezd. — Életem legboldogabb napja. Egyél, igyál, érezd otthon magad. Kezicsókolom, maga is, — mondja Margithoz fordulva. Bekapcsolja a televíziót, aztán folytatja: — Különben is Utolsó alkalom, hogy itt, ebben a lakásban vendégül látom magukat Eladom ezt a putrit. Megkérem, legyen háziasszony. (Folytatjuk)