Kelet-Magyarország, 1981. január (38. évfolyam, 1-26. szám)
1981-01-01 / 1. szám
2 KELET-MAGYARORSZÁG Egy város , egy telefon Mi történt 80-ban, mit várunk 81-től? Egy év nem nagy idő egy település életében, ahhoz azonban elég hosszú, hogy történjék valami olyan, amire szívesen emlékeznek viszsza, amiben sok ember becsületes munkája, áldozatvállalása benne van. Mire emlékeznek vissza szívesen városaink tanácsi vezetői, s mit tartanak 1981 legfontosabb feladatának? Nyíregyháza, dr. Gyuricska Kálmán tanácselnök: — Azt tartom a legnagyobb eredménynek, hogy Nyíregyháza nagyvárosi mértékkel nézve is tovább fejlődött. Ütemes volt a lakás-, az iskola- és különösen az óvodaépítés: 900 új óvodai helyet létesítettünk, s most először tudtuk elhelyezni a város valamennyi bölcsődés korú gyermekét. Olyan régen várt'' építkezések "sorsa'■ vett fordulatot, mint a művelődési és ifjúsági házé, a piaccsarnoké, a körútgyűrű keleti részéé, bár gondunk is maradt bőven. Szívesen emlékszem vissza a tanácstagi választásra, amely nagy munkát adott ugyan, de jól mozgósított a város előtt álló feladatok megoldására. Ha szűkebben csak a tanácsi apparátust nézem, akkor azt tartom a legnagyobb eredménynek, hogy a népszámlálás, a választás feladatainak megoldását házon belül sikerült közüggyé tenni. 1981-től azt várom, hogy a VI. ötéves terv céljai sok embernek adjanak programot, mi pedig jól tudjuk megszervezni a végrehajtást. A másik nagy feladatnak tartom, hogy a társadalmi munka egész célkitűzése, megvalósítása szervezett, értelmes, anyagilag alátámasztott legyen, s új hatásos eszköze legyen a város fejlesztésének. Mátészalka, Lánczi János tanácselnök: — Nem könnyű a választás, hiszen Mátészalka 1980- ban is szépen fejlődött. A legnagyobb eredménynek mégis azt tartom, hogy sikerült jól előkészíteni a VI. ötéves tervet és ez nemcsak a tervezők asztalán, hanem a városban is jól látható. Az ezután építendő többszintes lakások területe 90 százalékban, a családi házak területe teljes egészében rendelkezésünkre áll az Északi lakótelepen és a 49-es út két oldalán, s sikerült bővítenünk az ivóvíztermelő és szennyvíztisztító kapacitását. A legfontosabb feladatnak a VI. ötéves terv első évének sikeres teljesítését tartom. Ha ebből kell kiemelnem valamit, akkor a lakásépítést emelem ki, s azt, hogy befejezzük a fűtőmű építését, az elosztó vezeték építését és megoldjuk a központi melegvízellátást. Hogy jövőre is hasonlóan jó eredményekről számolhassak be, ahhoz Mátészalka lakóinak az eddigiektől is nagyobb támogatására lesz szükségünk. Kisvárda, Úri Dezső tanácselnök-helyettes: — Nem panaszképp mondom, de 1980 nagyon nehéz éve volt Kisvárdának, ennek ellenére mind mennyiségében, mind minőségében teljesítettük V. ötéves tervi feladatainkat. Ha nem is könynyen, de sikerült elhárítani a nyári nagy belvíz okozta károkat és a lakásépítéseket is úgy szervezni, hogy a károsultak ezekben a napokban új otthonukba költözhetnek. Megkezdte működését a Tordai utcai gyermekintézmény, ahol 5 éves kortól 14 éves korig a vasúton túl lakók igényeit teljes egészében kielégíthetjük. A jövő évben egyik legnagyobb feladatunk a főtéren és a lakótelepen épülő két szolgáltatóház befejezése lesz,' hiszen ezek jelentősen javítják*• a lakosság'e igényeinek kielégítését. Lesz női és férfi fodrászszalon, női és férfi divatszalon, gyógyszertár, műhely a háztartási gépek javítására és egy új ABC a Felszabadulási lakótelepen. Elkészül az áruház mellett a vendéglátó kombinát, amelyben többek között önkiszolgáló étterem lesz, s ez sokat javít majd a közétkeztetésben. Nyírbátor, Jánvári Tibor tanácselnök-helyettes: — Sok gondot okozott a tanácsnak már évek óta a vasúton túli lakókörzet ellátása, s 1980-ban ez végre megoldódott. Felépült egy ABC-áruház és egy bisztró, de ettől is fontosabb, hogy 100 gyermeket befogadó óvodát is avathattunk. A több éve megindított városrendezési folyamat eredményeként egyre több tér szépül meg Nyírbátorban, ezek közül is kiemelkedik a számomra is kedves műemléki városközpont, amelynek a rendezésére kiírt tervpályázat az elmúlt napokban sikerrel zárult. — A jövő? Sok feladatunk közül talán legsürgetőbb az igényektől elmaradó kereskedelmi és más szolgáltatói ellátás javítása. Ebben lépünk előre nagyot az 1500 négyzetméter alapterületű korszerű, több szektorú szolgáltatósor megnyitásával. Bízunk benne, hogy a város lokálpatriótái várospolitikai céljainkkal azonosulnak és cselekvő részvételükkel segítik a megvalósítást. Fehérgyarmat, Szabó Endre tanácselnök: — Egyik legjelentősebb eredménynek tartom, hogy az újjáválasztott tanácsi testületeink mind összetételben, mind felkészültségben igazodtak a település társadalmi fejlődésében bekövetkezett változásokhoz, s képesek a feladatok térehajtására. A város lakóival, a Fehérgyarmat fejlesztésén dolgozó vállalatok dolgozóival kialakított jó együttműködés eredménye, hogy sikeresen teljesítettük középtávú tervünket, s megalapoztuk VI. ötéves tervi beruházási feladataink okat. 1980-ban készült el például az V. ötéves tervben épített állami lakások 70 százaléka, ötvenszemélyes óvoda, megkezdtük a tanácsháza építését és a telepszerű többszintes, illetve a családi házak építéséhez szükséges terület előkészítését. Jövőre előbbre akarunk lépni a közművelődés hatásfokának növelésében mind a település, mind a vonzáskörzet tekintetében, s megalapozni a VI. ötéves terv építési-beruházási feladatainak végrehajtását a legfontosabb közművek — például csatorna, út — megépítésével. Vásárosnamény, Czakó János, tanácselnök: —Én azt tartom 1980 legnagyobb eredményének, hogy a VOR bővítésével és az üveggyár üzembe állításával Vásárosnamény és a vonzáskörzet mintegy 400 lakójának sikerült munkahelyet biztosítani. Akkor érthető ez mindenki számára, ha tudja, hogy a város minden üzemében több százra tehető azoknak a száma, akik munkát vállalnának. A másik örömöm, hogy hosszú idő után végre 1980-ban sikerült 54 tanácsi, illetve tanácsi értékesítésű lakást átadni, öszszesen ennyire volt lehetőségünk az V. ötéves tervben, s átadni mindet az idén sikerült. Legnagyobb feladatunk mostani helyzetünkből adódik, tovább kell növelni a munkahelyek számát. Évente 80—100 fiatal lép városunkban munkaképes korba, s 1981-ben legalább 800 munkahelyet kellene létesíteni, hogy enyhítsünk a feszültségen. Ezért kell a legtöbbet tennünk, és természetesen azért is, hogy jól indítsuk a VI. ötéves tervet. B. J. Címképünk: Mátészalka, belváros, 1980. 1981. január 1. Sztorik, amelyeken nem csak az utasok derülnek Évente több ezer embernek szervez utat a megye négy utazási irodája. S ahány ember, annyiféle. Komolyak, vidámak, elmélyültek, szertelenek, de egy dolog mindenképpen közös: látni, hallani, élményeket szerezni , tudást gyarapítani, vagy éppen legyen mit idehaza elmesélni. S hogy mit rejteget még az utazás, vagy az utaztatás? A komoly dolgokhoz mindig keveredik még néhány, nem várt kellemes, vagy kellemetlen sztori is, amelyeken nemcsak az utas, de az utazási irodák dolgozói is jót derülnek. Ezekből a „műsoron kívüli” esetekből igyekeztünk ezúttal néhányat csokorba gyűjteni. A meglepetés A lengyel—csehszlovák útról hazatérő COOPTOURIST- os csoport vezetője igazán elégedett lehetett: „Az emberei” igazán jól viselkedtek, nem volt probléma a határon sem, mindenki zavartalanul hozhatta haza a maga otthoniaknak szánt kis ajándékát. Még azokat a Csehszlovákiában aránylag olcsón kapható bőröndöket is, amelyekből szinte a csoport minden egyes tagja vásárolt. Ilyen bőrönddel a kezében tért haza az egyik férfiutas is, benne a feleségének szánt ajándékokkal. Meg is volt a meglepetés, amint kinyitotta a bőröndöt, amely tele volt női holmival. Csak az volt a probléma, hogy nem „méretre” és — enyhén szólva — kissé használt állapotban. Hősünk ugyanis az egyik női utas ugyanolyan színű és formájú bőröndjét vitte haza. S hogy mi volt a folytatás, arról már nem szólt, a másnap jelentkező, s az utasok névsorát kérő férfi... •No? Talán még ezt a procedúrát is vállalta volna, az az utas, aki egy komplett vállalati kirándulás keretében , akart életében először külföldre utazni, történetesen a Szovjetunióba. Miután befizette a pénzt, megkapta az útlevélkérő lapot is azzal, hogy menjen el vele a rendőrségre, s majd ott — szokás szerint — beütik az „ablakot” a már kész útlevelébe. Hogy mi történt, azt már csak ő tudja. Közvetlen az utazás előtt derült ki, még az útlevélkérő lapot sem töltötte ki. Hiába erősködött, hogy ő bizony befizette az utazási költséget... Tévedés Egy fiatal pár karonfogva böngészi az IBUSZ által szervezett társasutazásokat, majd a részvételi díjakról kér felvilágosítást. Készségesen mondják az összeget, mire a nő megkérdi: — Ugye, ez két személyre szól? — Csak egyre — mondják. — De hiszen, mi házasok vagyunk! — feleli méltatlankodva a menyecske. Ugyanitt, egy kora tavaszi napon, amikor a vetőmagbolt előtti sor már elérte az iroda ajtaját. Szereplője egy idős néni, aki akkurátusan betéve maga után az ajtót, jó hangosan megkérdezte: — Tessék mondani, van már tökmag? de (Nevetni, persze nem szabad, sőt, elmagyarázzák szépen, hogy álljon csak szépen a sor végére, aztán ő is odaér, ahol árulják). A néni kicsit meghökken, mert rájött, hogy bizony nem jó helyen jár, de aztán feltalálja magát. — De ott sorba állnak, itt meg nincs senki — mondja, aztán csendben kioson ... Ismerkedés A csoport már készen állt az Ifjúsági és Expressz Utazási Iroda által szervezett utazáshoz. A csoport vezetője kiosztotta az iratokat, miközben nyomatékosan felhívta az újdonsült útlevéltulajdonosok figyelmét: — A nevüket a fénykép alatt írják alá! Kisvártatva megszólalt az egyik utas: — És utána ragasszuk viszsza a fényképet? A „hivatalos” ember elkosmorodott, nem értette a tréfát, s már éppen ki akarta oktatni a „tudatlant”, amikor kitört az általános nevetés. A csoportvezető legyintett és együtt nevetett a többiekkel, megtörtént az első lépés az ismerkedés felé . . . Más: Nagy léptekkel, sietős ember lép be az irodába.: — Kérem szépen?! Már elvitték a bútorokat? Nem lepődnek meg, hiszen nem első eset. A Szatmár Bútorgyár boltja a szomszédban van, csak sokan eltévesztik az ajtót. Természetesen, szívesen eligazítják a kedves vevőket is... Szórakozottság A történet „indítékát” máig is homály fedi, csak a NYÍRTOURIST dolgozóit deríti még olykor-olykor jókedvre az év elején történt eset. A két utas — egy férfi és egy nő — annak rendje és módja szerint, a nyilvánvalóan demokratikus államokba szóló utazáshoz valutát — történetesen lett — váltott. Ugyan kinek is jutott volna eszébe, hogy megkérdezze: tulajdonképpen hova is utaznak? A tévedés csak néhány nap múlva derült ki, amikor a két utas bűnbánóan újra felkereste, az utazási irodát és elmondták, hogyan járták meg a magyar—cseh—szlovák határállomást. — Milyen valutát is visznek? — kérdezte a vámtisztviselő. — Lett — vágta rá az éppen soros nő. — És mire akarják elkölteni? — Hát veszünk egy pár ajándékot, meg iszunk egy kis sört — felelte ártatlanul. — Bizony-bizony aligha, mert ott koronával kell fizetni... S hogy teljes legyen a már tréfának is beillő történet, a férfi — nyilván tévedésből — a felesége útlevelével is ámulatba ejtette a határőröket. így folytatódott hát a bonyolult utazás pár nap múlvva a NYÍRTOURIST-ban. ★ Epilógus: íme néhány a csokorból. Mert mind nem fér ide. Vagy legyünk őszinték: vannak dolgok, amiről nem beszélnek, s amiről nem szól a fáma, az — higgyék el — nem is történt meg ... Tóth Árpád Molnár Miklós 34 éves, fábiánházai lakos gyakori látogatója volt az utóbbi időben a helybeli italboltnak. Felesége és három gyermeke már régebben elhagyta italozó életmódja miatt, hónapok óta munkahellyel sem rendelkezett. 1980. szeptemben 19-én este Molnár a kocsmában poharazgatott, amikor odatelepedett mellé Demeter Lajos 27 éves nagyecsedi lakos. Ahogy fogyott az ital, Molnár annál nagyobb hévvel és elkeseredéssel ecsetelte barátja előtt az ő szánalomra méltó sorsát. Szóba került, hogy elítélték már tartásdíjfizetés elmulasztása miatt, jelenleg éppen egy újabb eljárás folyik ellene fegyverrejtegetésért. Elmondta barátjának azt is, hogy mindezek tetejében tavaly még a termelőszövetkezet dinnyecsősze is feljelentette, mert ajrakapta, amint éppen dinnyétkart lopni. Ezt már Demeter is súlyos „sorscsapásként” könyvelte el — és milyen is a baráti szeretet! — elhatározták, hogy megadják a tartozást annak a fránya dinnyecsősznek. Kerékpárra ültek, — és mivel éppen dinnyeszezon volt — megindultak hát a Kossuth Tsz dinnyeföldje felé. Budai Miklós sértett — mert ő volt, aki fel merte jelenteni Molnárt — e késő éjszakai órákban fiával együtt a csőszkunyhóban beszélgetett. Hangos kiabálásra figyelt fel, úgy tűnt neki, mintha valaki nevén szólítaná. Elindult hát a hang irányába, de néhány lépés után Molnár nagy erővel megütötte. Megmarkolta mellén a ruhát és vonszolni kezdte az út irányába. A 63 éves férfi segítségért kiabált, mire fia kiszaladt a kunyhóból és egy vasvillával a kezében apja védelmére kelt. Demeter is közbelépett, ekkor a villát elvette a sértett fiától, aki látván, a túlerőt, elfutott segítségért a faluba. Demeter Lajos a fiútól elvett vasvillával kezdte verni Budai Miklóst, aki az ütésektől leesett a földre. Az egyébként is hatalmas erőfölényben lévő vádlottak ekkor rugdosni kezdték az idős embert mindaddig, amíg csak mozdulni tudott. És hogy teljes legyen az elégtétel, hangosan kiabálták a tehetetlen sértett felé: „Jössz-e még dinnyecsősznek, te vén betyár?” A kegyetlen bántalmazás következtében Budai Miklós arcán, állán, hátán keletkeztek sérülések, oldalbordái „sorozatban” törtek, a tört végek megsértették a tüdőt, ami közvetlen életveszélyes állapotot idézett elő. Az idős embert megmentették az orvosok, de Molnárt és Demetert még a helyszínről távozóban elfogták a rendőrök és előzetes letartóztatásba kerültek. A napokban nyújtotta be a vádiratot a megyei, főügyészség életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt. Dr. Szalai István ügyész Megverték a dinnyecsőszt Megdicsértek Városunk veteránja, aki mindig nagy figyelemmel és szakértelemmel olvassa az újságot, elkapott az utcán: — Lajoskám, gratulálok! Nagyszerű portrét írtál a vasárnapi lapban Azok a hasonlatok! És az a párhuzam Merkúriuszszal, az egyenesen telitalálat volt. Dagadt a kebelem a dicsérettől. Mégis érdeme élni, summáztam magamban, észreveszik azt, am jó, s exhibicionista lelkületem íme, megkapja a legtöbbet, az olvasó dicséretét. De hallgattam tovább, s lelkesedésem mindent elborító fátyolén szivárogtak hozzám a szavak: — Egyszóval ez ma nem is újságírás. Ez maga az irodalom. Én is kétszer olvastam el, amit megértettem. Kétszer, kér lek, egymás után. És még mindig tudtál meglepetés tartogatni! A második olvasás után néztem meg az írás melletti képet. Ebből jöttem rá, arról a postásról van szó, aki neken is húsz évig hordta a leveleket... Mi lenne, ha még írn is tudnék! (bürget